Kedves Pranareiki!
Tshabalala válaszaival egyetértek és néhány dologgal kiegészíteném:
1. Az a helyes hozzáállás egy új dologgal kapcsolatban, ha nyitottak vagyunk, de kétkedőek. Meg kell vizsgálni, hogy igazak-e az adott rendszerrel kapcsolatban terjesztett hírek. Ezt csak akkor lehet eldönteni a Pránanadi esetén, ha követed mestered utasításait, végzed a gyakorlatokat, melyeket a 2-es tanfolyamig feladott nektek "házi feladat"-nak.
Ez a nyitottság: meg kell győződnöd a gyakorlatban, hogy igazak-e a tanfolyamon tanultak, tényleg működik-e a rendszer.
2. Az én mesterem mélyen katolikus hitű. Elmesélése szerint emiatt eleinte sok kétsége volt afelől, hogy össze tudja-e egyeztetni a hitét a Pránanadival, mivel számára is az jött át először, hogy külsőségekben a Pránanadinak sok köze van a buddhizmushoz.
Örömmel jelentem, nagyon jól össze tudta egyeztetni a 2 dolgot, immár több, mint 16 éve!
ELőször is, a nadi vallásoktól független. Az utóbbi évszázadokban a tibeti buddhista szerzetesek őrízték meg a tudást a világ számára, de a Pránanadi sokkal korábbról származik, mint a buddhizmus,
ami "csak" 2600 éve alakult ki.
Mesterem saját elmondása szerint a Pránanadi és a buddhizmus megismerése által értette meg igazán mélyen a kereszténység tanításait, paradox módon a nadi segítette hozzé, hogy mélyen hívó katolikussá váljon.
3. Tökéletesség:
Azt senki sem ígérte neked vagy bármelyik tanítványnak, hogy ha elvégzed az 1-es, 2-es vagy valamelyik magasabb szintet,
akkor tökéletessé és problémamentessé válsz!!!
A mesterem, akinek az életét 16 éve a nadi tölti be (egész nap meditál, másokat kezel, tanfolyamokat tart, stb.) igazán azzal vált hitelessé számomra, hogy a legtöbb alkalommal, amikor példát hoz fel egy bizonyos hibára, fejlesztendő területre vagy betegség kezelési lehetőségeire, a saját élete példáit meséli el:
ezzel bemutatja, hogy ő sem tökéletes, neki is vannak hibái, melyeken dolgozik nap-nint-nap, hogy fejlődjön, neki is vannak hullámvölgyek az életében, amikor valamilyen lelki/érzelmi megrázkódtatás éri. Iyenkor előfordul, hogy lebetegszik, ha elhagyja magát és nem kezeli magát.
Ezt a tanítványai számára azért meséli el, hogy tanuljunk belőle, hogy lehetőleg mi okosabban cselekedjünk hasonló helyzetben.
Mi, tanítványok éppen ezért a nyíltságáért és őszinteségéért tiszteljük leginkább: nem akarja magát a tökéletesség és tévedhetetlenség mintájaként feltüntetni, hanem magának és nekünk is beismeri esendőségét.
Remélem, sikerült ezzel a példával illusztrálnom neked az egyik felvetésedet/kérdésedet: nincs fokozathoz kötve a szellemi/spirituális/értelmi/érzelmi fejlettségi szint.
Eszembe jutott egy másik történet:
egy srác az 1-es tanfolyamon minősíthetetlenül trágár és megbotránkoztató módon viselkedett mindenkivel, de elsősorban a hölgyekkel. Mindenki ki volt akadva rajta.
Ahogy haladtunk egyre feljebb, észrevettük a változást, de még mindig botrányos volt a viselkedése.
Ezt a 6-os tanfolyamon szóvá is tettük a mesterünknek.
A srác is ott volt és nevetett rajtunk, nem értette, mi a bajunk a viselkedésével.
Ekkor éppen a megértésről és elfogadásról kaptunk tanítást.
A mesterünk ekkor azt mondta, hogy ez a srác évek óta olyan komoly tanításokat ad számára az elfogadás területén, amekkorát a csoport összes tagja együttvéve sem. Ezt köszöni neki.
(ekkor leesett az állunk, hogy így is fel lehet fogni az eseményeket)
A másik, ami akkor megtanultunk a mesterünktől: mindenkit (mindenki fejlődését) önmagához, nem másokhoz, a szűkebb vagy tágabb közösség átlagához kell mérni.
És ha ilyen szemüvegen keresztül nézzükazt, hogy az elmúlt 5 évben ki mennyit fejlődött, akkor éppen ez a srác az, aki a legnagyobb utat bejárta. Sokkal mélyebbről indult, mint mi, még most sem érte el a csoport átlagának szintjét, de többet fejlődött önmagához képest, mint bármelyikőnk.
Ezen érvek előtt meg kellett hajolnunk, mert teljesen igaz.
Azóta más szemmel nézem egy (akármilyen) csoportból kilógó renitens személyeket.
A Pránanadi abban segít mindenkinek, hogy a azokat a területeket fejleszthesse, ahol elmaradásai vannak, illetve ahol még tennivalója van. Eszközöket ad az ember kezébe, hogy dolgozzon önmagán.
Viszont nagyon fontos: csak akkor fejlődik az ember, ha a gyakorlatban használja a megkapott tudást.
És még valami: a mi nyugati kultúránkból hiányzik az idősebbek és a mesterek iránti tisztelet/nagyrabecsülés.
Pedig az ő tapasztalatuk az élet néhány vagy sok területén sokkal nagyobb, mint a miénk.
Ennek Keleten (India, Kína, Tibet, Japán, ...) sokkal nagyobb hagyományai vannak.
Ezen a területen (is) érdemes tőlük tanulnunk:
ha az ember elkezd tanulni egy új területet (legyen az egy idegen nyelv, fizika vagy spirituális terület), meg kell előlegeznie a bizalmat a tanítójával szemben,
hogy ő már sokkal töbet tud az adott "tantárgyról", ő már messze előttünk jár az úton.
Ebből pedig az következik, hogy ha azt mondja nekünk, hogy
napi 1 órát az új szavak megtanulásával vagy önkezeléssel kell/érdemes töltenünk annak érdekében, hogy fejlődjünk, akkor azt megfogadjuk, követjük az utasításokat, mert tudjuk, hogy a mi fejlődésünk érdekében kér meg bennünket a feladat elvégzésére.
És még akkor is érdemes megadni a bizalmat a tanítónknak az első hónapokban, ha kételyink vannak. Bíznunk kell az ő bölcsességében és tapasztalataiban.
Ezen átmeneti időszak után - ha megtesszük azt, amit feladtak nekünk házi feladatnak - jönnek az első (majd a további egyre nagyobb) eredmények, amelyek hatására már nem csak a tanítónkba vetett hit visz előre bennünket a tanulás/fejlődés útján, hanem a saját, személyes sikereink is.
A Pránanadi mesterek esetében nem csak az ők bölcsességükben és tapasztalataikban bízhatunk, hanem abban is, hogy szeretnek bennünket. Ezt az 1-es tanfolyamon nem biztos, hogy érzi az ember. A 2-es tanfolyamon már sejti. A 3-as tanfolyamon pedig meggyőződik arról, hogy gyerekeiként szeretik a mesterek a tanítványaikat. Aztán ahogy egyre magasabb szintre jut az ember, megtapasztalja, hogy jobban szeretnek (és ismernek!) bennünket, mint mi önmagunkat.
Nem verik nagydobra, hogy mennyire belénk látnak.
Nem adnak tolakodó módon tanácsokat. Nem akarnak beleszólni az életünkbe, még akkor sem, ha tisztán látják, hogy
rossz felé haladunk. Békésen, türelmesen várnak arra a pillanatra, amikor hozzájuk fordulunk segítségért és feltesszük azokat a kérdéseinket, melyekre hónapok vagy évek óta nem találjuk a választ.
Ekkor elképesztően jó, frappáns válaszokat adnak!
3.
A legjelentősebb nadis közösség Magyarországon van (több, mint 50.000 ember végezte el legalább az 1-es tanfolyamot). Ezen kívül van még néhány ország, ahol ezt tanulják/tanítják, de csak néhány 100 fős közösségek vannak, illetve Romániában vannak 11.000-en.
Magyar mesterek járnak többek között Németországba, Ausztriába és Belgiumba tanítani.
