Rács mögött a magyar rabszolgatartók

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2013 Április 28.

Melitta - 2013 Április 28, 20:08
  1. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Domotor.jpg

    Ontario — Rács mögé kerültek a kanadai magyar rabszolgatartó banda utolsó tagjai is: P. Győző (43) és D. Gizella (44) annak a „piszkos tizenkettőnek” voltak a tagjai, akiket elítéltek az ország történelmének valaha volt legnagyobb embercsempészési ügyében.

    A családi bűnszövetkezet tagjai legalább 19 áldozatot csábítottak ki Hamil*tonba munkalehetőség és egy jobb élet ígéretével. Vala*mennyiüket rettegésben tartották, útlevelüket elvették, és Kanadában felhúzott palotájuk alagsorában tartották fogva. A sakkban tartott munkásoknak naponta mindössze egyszer adtak enni, napi 17 órán keresztül ingyen dolgoztatták őket stukkókészítő vállalkozásukban, éjjelente pedig lakattal és riasztóval akadályozták meg, hogy megszökhessenek a fogságból. Az áldozatoknak a kanadai államtól kapott szociális juttatásait is zsebrevágták.


    27 ember lett a rabszolgájuk
    Szexrabszolgává tették a 14 éves lányt!
    A családot egy év nyomozás után csípték nyakon, miután az egyik „rabszolgájuk” elpanaszolta sorsát az egyik megrendelőnek, akinél dolgoznia kellett. P. Győzőt és D. Gizellát 2, illetve másfél év börtönre ítélő Alan Whitten bíró az indoklásban nem válogatta meg a szavait.


    – Hitvány, megvetendő tetteikkel saját honfitársaikat és az őket befogadó országot is meggyalázták – vetette a szemükre Whitten bíró, aki azt is elrendelte, hogy a büntetés letöltése után toloncolják ki őket az országból. – Híján vannak a becsületnek, a társadalom ezennel kiveti magából önöket. Mindannyian meg fogunk könnyebbülni, miután elhagyják ezt az országot – szúrta még oda.


    A szervezet fejét, Dömötör Ferencet (49) korábban kilenc év börtönre ítélték - ekkora büntetést nem szabott még ki a kanadai bíróság embercsempészetért. Már csak egyvalakit nem sikerült bíróság elé citálniuk a kanadai hatóságoknak: D. Gizella apja, id. Dömötör Ferenc (70) ellen elfogatóparancs van életben, ő feltehetően Magyarországon bujkál.K. I.
     

Hozzászólás

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2013 Április 28.

    1. Jaszladany
      Jaszladany
      Irigylem Kanadát, amiért kitoloncolhatja az ilyeneket az országából. Ide fogja őket toloncolni. Nekünk pedig tűrni kell őket, sőt eltartani. Próbálnánk csak mi kitoloncolni... :( (vissza Indiába.)
    2. Bonibabba
      Bonibabba
      Azt mondja meg nekem valaki, hogy mi a bánatos retekért, fogadta be őket Kanada? Kutyából nem lesz szalonna.
    3. Melitta
      Melitta
      Mert Canadaban nincsenek eloiteletek, a buntenycselekmenyt itelik el es annak elkovetojet es nem entnikumot.Teljesen mindegy milyen allampolgar ez a tett buncselekmeny es ennyire itelte el a biro.
    4. Bonibabba
      Bonibabba
      Tudod Melitta, mi nagyon sokat szenvedünk az "etnikumtól". Rabolnak, fosztogatnak, és ha így haladunk kinyírnak minden magyart. Mert hál'istennek rendesen szaporodnak a kis segélykéért. Hozzáteszem, tisztelet annak az elenyésző, maroknyi tisztességesnek.
    5. Jaszladany
      Jaszladany
      Én is csak a bűnözőket toloncolnám ki, mindegy, milyen etnikum.
    6. Laci071
      Laci071
      Szerintem maradhatnának ott és neveljétek meg integráljátok Ti őket. :))
    7. Melitta
      Melitta
      Akikrol szo van nem canadai bunozok , ok itt vannak helyben huvoson, a cikkben szereplok magyarallampolgarok.
    8. kaiser g
      kaiser g
      Drága Melitta!Innen a fórumról ismersz,és írásaimból tudod,hogy a hivatalos munkavállalókat a végtelenségig kihasználják,ezeket meg évekig eltartják,segítik őket.Tehát jogos a kérdés,miért éri meg Kanadának a mocskot pátyolgatni , a hasznos emberekkel meg megutáltatni Kanadát.Köszi.kaiser g.
    9. yeti108
      yeti108
      Azt mondják, hogy a látszat csal. A képet elnézve, ezt kétlem....
    10. Mai Teréz
      Mai Teréz
      Talán úgy tudom, hogy politikai menedékjogot kérték, így jutottak ki Kanadába. És a naiv, rendes, jó kanadai embereket mindenféle trükkös módszerekkel becsapták. Matematikailag fordított arányban áll a tapasztalat az előítélettel.
    11. Bszityu
      Bszityu
      Új ország új lehetőségek.Ott tisztalappal indulhattak.
      De kutyából nem lesz szalonna.
      A probléma megoldás azért példa értékű! Itthon is jó lenne megfogadni.
    12. triglav
      triglav
      Ez a különbség: Kanadában elítélik akkor is, ha etnikum. Itthon meg ez enyhítő körülmény. Nálunk a bűnözők is kapnak segélyt, mert a mi országunk még demokratikusabb, mint Kanada.
    13. yeti108
      yeti108
      De bizonyára nehéz gyerekkora volt szegénynek....
    14. egyúrazűrből
      egyúrazűrből
      Sajnos tovább fokozódik a magyarokkal szembeni előitélet. Teszünk róla
    15. ÁrbócRudi
      ÁrbócRudi
      A képen Apuci és az ő Tesco-kardja.
    16. fradibaba

Megosztás