" Hangzavart"? -Azt! Ha nekik az,
ami nekünk vigasz!
Azt Földre hullt
pohár fölcsattanó
szitok szavát, fűrész foga közé szorult
reszelő sikongató
jaját tanulja a hegedű
s éneklő gége- ne legyen béke, ne legyen derű
a bearanyozott, a fennen
finom, elzárt zeneteremben,
míg nincs a jaj-sötét szívekben!
"Hangzavart"? Azt! Ha nekik az,
ami nekünk vigasz!
Hogy van lelke még
"nép"-nek, él a "nép"
s hangot ad! Egymásra csikoritott
vasnak s kőnek szitok-
változatait bár a zongora
s a torok fölhangolt húrjaira,
ha így adatik csak vallania
a létnek a maga zord igazát,
mert épp e "hangzavar",
e pokolzajt kavaró harci jaj
kiált
harmóniát!
Mert éppen ez a jaj kiált
mennyi hazugul szép éneken át-
a sorshoz, hogy harmóniát,
rendet,igazit vagy belevész a világ:
belevész a világ, ha nem
a nép szólal újra- fölségesen!
Szikár szigorú zenész, hű magyar
(mint annyi társad közt,- "hírhedett")
volt törvény abban, hogy éppen e nép
lelke mélyéből, ahová leszálltál,
hogy épp e mélység még szűk bányatorka
hangtölcsérén át küldted a sikolyt föl
a hideg- rideg óriás terembe,
melynek csillárjai a csillagok?
Bánatomat sérti, ki léha vigaszt
húz a fülembe;
anyánk a halott- a búcsúzót ne
kuplé-dal zengje;
hazák vesztek el- ki meri siratni
verkli futamokkal?
Van -e remény még emberi fajunkban?-
ha ez a gond s némán küzd már az ész,
te szólalj,
szigorú, szilaj, "agressziv" nagy zenész
hogy - mégis!- okunk van
remélni s élni!
S jogunk van
- hisz halandók s életadók vagyunk-
mindazzal szembenézni,
mit elkerülni úgysem tudhatunk.
Mert növeli ki elfödi a bajt.
Lehetett, de már nem lehet,
hogy befogott füllel és eltakart
szemmel tartsanak, ha pusztít förgeteg
s majd szidjanak: nem segítettetek!
Te megbecsülsz azzal, hogy fölfeded,
Mi neked fölfedetett,
a jót a rosszat, az erényt, a bűnt-
te bennünket növesztel, azzal
hogy mint egyenlőkkel beszélsz velünk.
Ez- ez vigasztal!
Beh más beszéd ez!
Emberi , nem hamis!
joggal erőt ad a legzordabbhoz is:
a kétségbeeséshez.
Köszönet érte,
az erőért a győzelem-vevéshez
a poklon is.
Ím a vég, mely előre visz.
Ím a példa, hogy ki szépen kimondja
a rettenetet, azzal föl is oldja.
Ím, a nagy lélek válasza a létre
s a művészé,hogy megérte
poklot szenvednie.
Mert olyanokat éltünk meg, amire
ma sincs ige.
Picasso kétorrú hajadonai
Hatlábú ménjei
tudták volna csak eljajongani,
vágtatva kinyeríteni,
amit mi elviseltünk, emberek
amit nem érthet, aki nem érte meg,
amire ma sincs szó, s tán nem is lehet már,
csak zene, zene, zene, olyan mint a tietek,
példamutató nagy ikerpár,
zene zene, zene, csak zene,
a bányamély ős hevével tele,
a "nép jövő dalával"álmodó
s diadalára ápoló,
úgy szabadító,hogy a börtön
falát is földig romboló,
az igért üdvért, itt e földön,
káromlással imádkozó
oltárdöntéssel áldozó,
sebezve gyógyulást hozó
jó meghallóit eleve
egy jobb világba emelő
Dolgozz, jó orvos, ki nem andalítasz;
ki muzsikád ujjaival
tapintva lelkünk, mind oda tapintasz,
ahol a baj
s beh különös,beh üdvös írt adsz
azzal, hogy a jaj
siralmát, ami fakadna belőlünk,
de nem fakadhat, mi helyettünk
-kik szív-némaságra születtük
kizenged ideged húrjaival
/Illyés Gyula: Bartók/
