Sziasztok!
Először is, remélem jobb lett a helyzet, Hársfalevél és ezotér. Szeretettel gondoltam - gondolok - rátok.
Igazából nem tudom, hogy nekem a jelenlegi helyzetemben mit is kéne pontosan kérnem. Azt hiszem, lökést vagy útmutatást szeretnék kapni. És ehhez kérném a támogatásotokat. Ugyanis a helyzetünk - hogy elköltözünk - egyre kilátástalanabbá válik, anyám kijelentette, hogy ő egy fűszálat sem hajlandó megmozdítani, pedig minden az ő nevén van. Ráadásul így is fitogtatja a többségi tulajdonát - a hatalmát - és most még többet fog kapni a rokonok után... Nagymamám meg folyton akadékoskodik, és kötekszik velem, bánt engem. Mintha nem lenne elég problémám így is.
Egyszerűen ez számomra érthetetlen, hogy a barátaim, ismerőseim jobban - jobb embernek - ismernek, mint a családom. A barátaim, ismerőseim kedvesnek, aranyosnak, optimistának tartanak, és elismerik a kitartásunkat, gratulálnak az erőnkhöz. Jobban ismernek, elismernek, mint a családom. Ők ugyanis gonosz, önző, pesszimista embernek tartanak, ami rossz érzés, és tudom, hogy sohasem számíthatok rájuk, de már megszoktam. Annyira jól esett, mikor pszichodrámán a csoportom végre olyannak látott, amilyen vagyok, amilyennek tényleg érzem magam. Valószínűleg nem véletlenül lettem ilyen "defektes".
A családját ugye nem válogathatja meg az ember...sajnos. Elképzelni sem tudom, miért választottam ezt a családot, mikor megszülettem. Ezen már gondolkoztam. Nagyon jó életem lehetett előzőleg, ha most így bűnhődöm...
Szóval páromnak már nem is mondok el semmit, nehogy felidesesítse magát. Igazából a lottónyeremény kihúzna a bajból, dehát arra sajnos semmi esélyünk sincs, de most reggel egy eszméletlen erős megérzésem volt, hogy most arra kell koncentrálnom, hogy jöjjön valami útmutatás, lökés, mert valami pozitív dolognak mostmár történnie kell. Meg az is megfordult a fejemben, hogy visszamegyek a pszichiáteremhez, de nem hiszem, hogy túl sok okosat tudna mondani, amit még nem tudok, csak most kicsit megint az összeomlás szélén állok, és folyton rámjön a sírógörcs.
Bocsánat a hosszú "monológért", de ezt most nagyon jól esett kiírni magamból.