Soros György egymillió eurót adományoz Budapestnek a koronavírus elleni harchoz

A 89 éves milliárdos befektető, Soros György közleményében ír arról, hogy Nyílt Társadalom Alapítványa egymillió eurót adományoz Budapestnek a koronívrus elleni harchoz – számol be a hírről a Reuters.

A COVID-19 világjárvány nem ismer határokat, sem országok, sem közösségek, sem vallások, sem emberek között – írja Soros György, hozzátéve, hogy bárki fertőzötté válhat, de néhányan közülünk veszélyeztetettebbek vagyunk másoknál.

A gazdasági világválság közepette születtem Budapesten, alig egy évtizeddel azután, hogy a spanyol náthába több ezren meghaltak a városban. Túléltem a második világháborút, a nyilas uralmat és Budapest ostromát is. Jól tudom, milyen extrém körülmények között élni

- írta Soros magyarázatként, miért segítené most a magyar fővárost.

soros-gyorgy-shutter-359960.jpg
 
A legkomolyabb, végzetesnek bizonyuló hiba az Állami Népegészségügyi és Tisztifőorvosi Szolgálat 2017-es felszámolása volt. Ez a korábban mindenütt jelen lévő, jól működő szervezet a bürokráciacsökkentésnek esett áldozatul. Másfél évvel később ugyan létrehozták a Nemzeti Népegészségügyi Központot, de ez már nem a régi ÁNTSZ, mivel egy csomó funkció, labor és szakember elveszett. Ezt a köztiszteletben álló Kovács Attila, korábbi országos tiszti főorvos helyett Müller Cecília vezeti. Aki nemcsak nem szakember, de nem is olyan ártatlan, mint amilyennek kissé régimódi kosztümjeiben látszik. Pár napja lelkiismeret-furdalás nélkül mondta a kamerába, hogy a járvány lassulni látszik. Miközben durván gyorsul!
 
Volt már hogy gyerekekre nem veszélyes most meg több tizenéves van kórházban...
De, erről semmi hisz csak a pozitívot ismételgetik negatívum csak az ellenzéknek jár.
 
Volt már hogy gyerekekre nem veszélyes most meg több tizenéves van kórházban...
De, erről semmi hisz csak a pozitívot ismételgetik negatívum csak az ellenzéknek jár.
Müller Cecília vezeti. Aki nemcsak nem szakember, de nem is olyan ártatlan, mint amilyennek kissé régimódi kosztümjeiben látszik. Pár napja lelkiismeret-furdalás nélkül mondta a kamerába, hogy a járvány lassulni látszik. Miközben durván gyorsul!

Persze nem Ő vezeti.
Nem vezeti senki mert haditerv és haditanács van a Tenkes kapitányából ellesve.
Többlépcsős haditerv is készült.Több-lépcsőben mossunk kezet.
 
Utoljára módosítva:
Müller Cecília vezeti. Aki nemcsak nem szakember, de nem is olyan ártatlan, mint amilyennek kissé régimódi kosztümjeiben látszik. Pár napja lelkiismeret-furdalás nélkül mondta a kamerába, hogy a járvány lassulni látszik. Miközben durván gyorsul!

Persze nem Ő vezeti.
Nem vezeti senki mert haditerv és haditanács van a Tenkes kapitányából ellesve
mindig van valaki előre tolva aki ha bukta van elviszi a balhét a főnökhöz nem lehet közel jutni ő csak az tuttit osztja meg...˝kellemes karácsonyt˝˝hagyjátok békén a gyerekeket˝˝pesti srácok˝....
Ezeket a szólamokat ismételgetik .
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,584
Tagok
615,949
Legújabb tagunk
Laura8
Oldal tetejére