Szép festmények, műalkotások
- Téma inditó hajlando
- Kezdés dátuma
- Státusza
kézi készítésű tárgyak, különböző faragó technikával fából
[FONT=Times New Roman, Times, serif][/FONT][FONT=Times New Roman, Times, serif]
[/FONT]
[FONT=Times New Roman, Times, serif]
[/FONT][FONT=Times New Roman, Times, serif]
[/FONT][FONT=Times New Roman, Times, serif]
[/FONT][FONT=Times New Roman, Times, serif][URL="http://www.faragosuli.hu/kepek/big/viragostojas01.jpg"]
[/FONT][/URL]
-Valamely szilárd anyag alakítása, kézi erővel működtetett éles szerszámmal való forgácsolás által.
De keményen hangzik! ....de így igaz.
Egy bot,..... egy éles szerszám.....( mondjuk, pattintott kő) ...a bot végének kihegyezési szándéka ....és máris az őskorban vagyunk.
[FONT=Times New Roman, Times, serif][/FONT][FONT=Times New Roman, Times, serif]
[/FONT]
[FONT=Times New Roman, Times, serif]
[/FONT][FONT=Times New Roman, Times, serif]
[/FONT][FONT=Times New Roman, Times, serif]
[/FONT][FONT=Times New Roman, Times, serif][URL="http://www.faragosuli.hu/kepek/big/viragostojas01.jpg"]
[/FONT][/URL]
Mi is a faragás?
-Valamely szilárd anyag alakítása, kézi erővel működtetett éles szerszámmal való forgácsolás által.
De keményen hangzik! ....de így igaz.
Egy bot,..... egy éles szerszám.....( mondjuk, pattintott kő) ...a bot végének kihegyezési szándéka ....és máris az őskorban vagyunk.
Kezdhetjük a történetet:
Vadászó, gyűjtögető, vándorló életmódot folytató elődünk már sok eszközt használt. A vadat nagyobb kődarabbal ütötte le, vagy valamilyen faágból, gyökérdarabból ütőbunkót, kőbaltát, később íjat, nyílvesszőt készített. Itt a „készített”-en van a hangsúly, hiszen egy talált fadarab ritkán alkalmas azonnal a használatra.
Ha hozzádörzsölte a botot egy szikladarabhoz -simítás végett-, az már forgácsoló művelet kategória (csiszolás).
Hogy az ásóbotjának, vagy dárdájának hegyet csináljon ahhoz már faragnia kellett (kézi forgácsolás).
Számára a legkönnyebben alakítható szilárd anyag a fa, a csont és a szaru volt.
Ha hozzádörzsölte a botot egy szikladarabhoz -simítás végett-, az már forgácsoló művelet kategória (csiszolás).
Hogy az ásóbotjának, vagy dárdájának hegyet csináljon ahhoz már faragnia kellett (kézi forgácsolás).
Számára a legkönnyebben alakítható szilárd anyag a fa, a csont és a szaru volt.
A kőbalta, a kő- vagy csontpengéjű kés, a hasító ék, kőpengéjű fűrész a nyirettyűs fúró, pergőfúró, feltalálásával eszköztára egyre bővült. Az ősember az ék feltalálását követően, már képes volt farönköt hosszában elhasítani, akár több darabra is. A hasítékokból könnyebben készíthetett faszerkezeteket. Az alkatrészeket növényi szálakból sodort kötéllel kötözte egymáshoz (fakötések). A kötéseket bevert faszegekkel erősítette. A famegmunkáló műveletek száma egyre bővült.
Az időben jócskát ugorva a bronzkori, majd vaskori szerszámok már összetettebb munkákhoz is alkalmasak voltak. A lakóközösségek egy-egy képzetlen, de ügyes kezű tagja bonyolultabb faszerkezetek létrehozásában jeleskedhetett. Ő volt az ács.
Az igény szülte, hogy az ács mesterség az ókor kezdeti szakaszában már tagozódni kezdett: állványzat készítőre, házépítőre, hajóépítőre, bútorkészítőre, kocsi és kerék gyártóra, harci gép készítőre, stb.
Az ókori városokban elkezdõdött szakmatanításból kimaradtak az elzártabb vidékeken élők. Az ügyes kezű fúró-faragó emberek gyakorlottságát, hozzáértését a közösség rendszeres megrendeléseinek teljesítése fejlesztette. Nevezhetjük őket ősbarkácsolóknak.
A népi díszítő faragás kialakulásában rendkívül nagy szerep jutott a pásztoroknak. Ebben az ősi nomád mesterségben szabadidőből van a legtöbb. Az unalmában is farigcsáló pásztor kezei közül az idők során egyre érdekesebb, szebb munkák kerültek ki. Anyagkészlete a környezetében talált természetes anyagokból származott (fa, csont, szarvasagancs, szaru, bőr).
Késével különleges, - számára és környezete számára - jól érthető jeleket, jelképeket, szimbólum rendszereket faragott botjára és egyéb személyes használati tárgyára. Ezekkel fejezte ki érzéseit, hiedelem világát, ábrázolta az őt körülvevő környezetet, jelenségeket.
Az igény szülte, hogy az ács mesterség az ókor kezdeti szakaszában már tagozódni kezdett: állványzat készítőre, házépítőre, hajóépítőre, bútorkészítőre, kocsi és kerék gyártóra, harci gép készítőre, stb.
Az ókori városokban elkezdõdött szakmatanításból kimaradtak az elzártabb vidékeken élők. Az ügyes kezű fúró-faragó emberek gyakorlottságát, hozzáértését a közösség rendszeres megrendeléseinek teljesítése fejlesztette. Nevezhetjük őket ősbarkácsolóknak.
A népi díszítő faragás kialakulásában rendkívül nagy szerep jutott a pásztoroknak. Ebben az ősi nomád mesterségben szabadidőből van a legtöbb. Az unalmában is farigcsáló pásztor kezei közül az idők során egyre érdekesebb, szebb munkák kerültek ki. Anyagkészlete a környezetében talált természetes anyagokból származott (fa, csont, szarvasagancs, szaru, bőr).
Késével különleges, - számára és környezete számára - jól érthető jeleket, jelképeket, szimbólum rendszereket faragott botjára és egyéb személyes használati tárgyára. Ezekkel fejezte ki érzéseit, hiedelem világát, ábrázolta az őt körülvevő környezetet, jelenségeket.
A kezdeti rovott jeleket, majd a vonalas növényi, ember és állat ábrázolásokat lassan felváltotta a valósághű ábrázolásra való törekvés.
Ahogyan bővült szerszámkészlete és ismeretvilága, úgy színesedett faragótechnikája, és lettek munkái nívósabbak, művészi értéket hordozók.
Rövid pengéjű kései, vésői azért tértek el a faszobrász szerszámokétól, mert a pásztor a tárgyat egyik kezébe fogta és a másikkal faragta. Ellentétben a faszobrásszal, aki a rögzített anyagon két kézzel dolgozik.
A pásztorfaragások díszítményvilágára mindig is nagy hatással voltak a templomokban látott díszítő motívumok és kompozíciók.
A pásztor nemcsak a saját használatára készített tárgyakat, hanem kedvesét, barátait, családját is meglepte egy-egy szép munkájával. A faluban büszkén mutogatott díszes tárgy felkeltette a falusi fúró-faragó emberek érdeklődését. E munkák bizonyíthatóan hatást gyakoroltak későbbi tevékenységükre.
A képzetlen falusi „barkácsolók”, „faragó specialisták”, ”naturisták” munkáin észre lehetett venni az ácstól, asztalostól ellesett technológiát, uraságnál látott forma és díszítmény egyszerűbb változatát. Munkáikba egyéniségüket is beleadva rendkívül értékes alkotások is születtek. Egyéni, -és majdan- helyi forma és díszítés stílusok alakultak ki.
A faragó specialisták munkássága közelebb állt a mai faművesség fogalmához. A faragó és egyéb forgácsoló kéziszerszámot a helyi, vagy a vásári kovácsmester készítette. De előfordult, hogy saját készítésű, ötletes célszerszámokkal könnyítették a munkájukat. Minden gyártó művelet kézzel, úgymond kézműves technológiával folyt. A falusi művészkedők még a 20. század elején is kézi erővel és kézi szerszámokkal fűrészeltek, gyalultak, fúrtak, pedig akkor már létezett korszerű faipari kézi gép és nagygép park.
Ahogyan bővült szerszámkészlete és ismeretvilága, úgy színesedett faragótechnikája, és lettek munkái nívósabbak, művészi értéket hordozók.
Rövid pengéjű kései, vésői azért tértek el a faszobrász szerszámokétól, mert a pásztor a tárgyat egyik kezébe fogta és a másikkal faragta. Ellentétben a faszobrásszal, aki a rögzített anyagon két kézzel dolgozik.
A pásztorfaragások díszítményvilágára mindig is nagy hatással voltak a templomokban látott díszítő motívumok és kompozíciók.
A pásztor nemcsak a saját használatára készített tárgyakat, hanem kedvesét, barátait, családját is meglepte egy-egy szép munkájával. A faluban büszkén mutogatott díszes tárgy felkeltette a falusi fúró-faragó emberek érdeklődését. E munkák bizonyíthatóan hatást gyakoroltak későbbi tevékenységükre.
A képzetlen falusi „barkácsolók”, „faragó specialisták”, ”naturisták” munkáin észre lehetett venni az ácstól, asztalostól ellesett technológiát, uraságnál látott forma és díszítmény egyszerűbb változatát. Munkáikba egyéniségüket is beleadva rendkívül értékes alkotások is születtek. Egyéni, -és majdan- helyi forma és díszítés stílusok alakultak ki.
A faragó specialisták munkássága közelebb állt a mai faművesség fogalmához. A faragó és egyéb forgácsoló kéziszerszámot a helyi, vagy a vásári kovácsmester készítette. De előfordult, hogy saját készítésű, ötletes célszerszámokkal könnyítették a munkájukat. Minden gyártó művelet kézzel, úgymond kézműves technológiával folyt. A falusi művészkedők még a 20. század elején is kézi erővel és kézi szerszámokkal fűrészeltek, gyalultak, fúrtak, pedig akkor már létezett korszerű faipari kézi gép és nagygép park.
A korábbi évszázadokban a faragó-pásztorok és falusi specialisták egy-egy szebb munkája már árucsere alapként szolgált. Később, a vidéki túrizmus fejlődésével a faragott termékeknek nagy keletje lett.
Voltak alkotók, akik már rendszeresen gyártották és eladták a keresettebb termékeket. A faragás a háziipar részévé vált.
Voltak alkotók, akik már rendszeresen gyártották és eladták a keresettebb termékeket. A faragás a háziipar részévé vált.
Az 1950-es években megalakult Háziipari Szövetség, a Népi Iparművészeti Tanács által egyes alkotók népművész kitüntető címet kaptak.
Az iparszerűen értékesítésre termelők közül már néhányan büszkélkedhettek a népi iparművész címmel. Az alkotói munka legfelsőbb fokú elismerése a népművészet mestere cím lett.
Itt kell megemlíteni néhai idősebb Kapoli Antal faragópásztort, aki magas színvonalú munkásságáért Kossuth-díjat kapott.
Itt kell megemlíteni néhai idősebb Kapoli Antal faragópásztort, aki magas színvonalú munkásságáért Kossuth-díjat kapott.
- Státusza
Hasonló témák
