Újabb kínai őrület: meztelen csevely.
Kína egy újabb dologban zárkózott fel a nagyvilághoz: az internetezők ott is felfedezték a szex-chat örömeit. Szakértők szerint azonban - mint oly sok mindenben - ebben is túltesznek a nyugaton: estéről estére 20 ezren csevegnek pucéran.
A közvélemény figyelmét az egyre elharapódzó jelenségre a Kínai Ifjúsági Szervezetek Szövetsége hívta fel. Kutatójuk szerint ugyanis akár a húszezret is meghaladja azoknak a fiataloknak a száma, akik estéről estére meztelenre vetkőznek számítógépük előtt és egy webkamerán keresztül csevegnek. "Először azt hittük, csak néhány abnormális ember szórakozik így, de rájöttünk, hogy sokkal nagyobb a baj" - mondja Liu Gang, a kutatás vezetője.
A kutatás mindössze 10 internetes oldalra terjedt ki. A tapasztalat azt mutatta, hogy a legtöbb meztelen csevegő 25-35 év közötti állástalan férfi. "A gyermekek fejlődésére is hátrányosan hat, ha idegeneket bámulnak meztelenül" - tette hozzá Liu Gang. Kína egyébként a hasonló tapasztalatok miatt szigorította internetes szabályait, elsősorban a csevegőszobák és webnaplók irányába. Az országban van az Amerikai Egyesült Államok után a legtöbb internetező a világon, mindösszesen 87 milliót tartanak nyilván.