Tanács a 20 hozzászólás könnyű megszerzéséhez ‎

Szia!
Úgy látom, itt érdemes egészen visszanyúlni a dolgok elejére.
Ugyanis számomra nem minden egyértelmű ezen az oldalon.
Még a gombfeliratok sem megfejthetők.
Bár lehet, hogy csak én nem vagyok ehhez elég ügyes.

Pirkadatka írta:

19

Kattints a kibontásához...

Ez bizony egy örök érvényű klasszikus.

Nemes Nagy Ágnes: Jég

Belémfagy lassan a világ,
mint téli tóba nádbugák,
kis torlaszokban ott ragad
egy kép, egy ág, egy égdarab -
ha hinnék benned, hallgatag
széttárnád meleg tenyered,
s az két kis Napként sütne fönn
a tél felett, a tó felett,
hasadna jég, mozdulna hab,
s a tárgyak felszökellve mind
csillognának, mint a halak.

Garai Gábor: Zene

Kék búrán halk futam,
gyűrűs homály oson:
füst-könnyű hajfodor
tündöklő homlokon.
A bársony köd-golyók
fuldokló nagy szemek.
A fény borzolt vizek
skáláján didereg.

Szikár fa – tört ütem -
kapkod az ég után.
Sós szélben roskadoz
két ázott tulipán.

1959

Romhányi József: Borz

A büszke borzanya összetoborzott
néhány csellengő borzot,
hogy szívének féltett kincsét,
hat kicsinyét megtekintsék.
- Nézzetek! Ez itt a mennyország!
mondta dédelgetve
hat egyszülött borzát.
Ám a bámészkodók formátlannak,
torznak találták a sok torzonborz borzat.
Szólt az egyik, egy értelmesforma,
kinek kedélyét e látvány felborzolta:
- Érdekes! Ha belülről, elfogultan nézed,
ez az alom meleg kis családi fészek.
Ha kívülről, s nem vakít el vonzalom:
…egyszerűen borz-alom…

Wass Albert: Látható az Isten

Fűben, virágban, dalban, fában,
születésben és elmúlásban,
mosolyban, könnyben, porban, kincsben,
ahol sötét van, ahol fény ég,
nincs oly magasság, nincs oly mélység,
amiben ő benne nincsen.
Arasznyi életünk alatt
nincs egy csalóka pillanat,
mikor ne lenne látható az Isten.
De jaj annak, ki meglátásra vak,
s szeme elé a fény korlátja nőtt.
Az csak olyankor látja őt,
mikor leszállni fél az álom:

ítéletes, zivataros,
villám-világos éjszakákon.

Áprily Lajos: Sötétben

Maradjunk így, gyertyát se végy elő,
legyen sötétség, lelkem így pihen.
Olyan rejtő és olyan ölelő -
talán anyám testében volt ilyen.

Áprily Lajos: Sötétben

Maradjunk így, gyertyát se végy elő,
legyen sötétség, lelkem így pihen.
Olyan rejtő és olyan ölelő -
talán anyám testében volt ilyen.

Kányádi Sándor: Ne félj!

Ne félj, ne félj!
Múlóban már a tél.
A nap, a nap
lassan erőre kap.

Remény, remény
ragyog az ág hegyén.

De még, de még
tartja magát a jég.

De már, de már
ripeg-ropog, akár

az ablak üvege,
ha labda töri be.

nnnagyon jó

koszi

nagyon jo

nahat

szerintem is

Garai Gábor: Tél

Csomókban hanyatló gesztenyelevél,
éjjel ujjaidhoz érkezett a tél.
Disznótoros faggyal támad az idő,
tűleveli füsttel telnék a tüdő,
boróka levével telnék a torok,
háborog a hideg, foga csikorog.
Engem ugyan űzhet, el nem fog a fagy,
lélekmelegítőm utamon te vagy;
tekinteted röpdös, karcsú madarát
kerülik a felhők, varjak, vadkacsák.
Zúzmara-sziromban hangod kanyarog,
hópehely-viharban kedved kavarog,
minden lélegzetem ízeddel telik:
szállok – más tipródik, vagy a körmeit fújja,
és bort nyakal – te is szállsz velem,
nincs szükségem szeszre, fűt a szerelem.

Radnóti Miklós:Éjféli vihar

Szél tombol a kertben, egy ág leszakadt,
a sikongás felhallik egészen a házig.
Erdőkön a síkos avarban a hófogu farkas
gyorslábu kis őzre vadászik.

Lehoczki Károly: Tájkép

Vékonyan villan a Hold a vidéken,
keskeny a cél, szűk az idő,
szorong a szív a tenyérnyi résben,
a hó hűvös, lázas a fő.
Lerágott dinnyehéjat szögez fölém
a fagy zengő kalapácsa.
Csattogó vágyakat pörget a szél,
csillog az ész, tüzek kovácsa.

Kemény telek járnak most errefelé
láncukat tépett ebekkel,
kozmikus éjszaka borul elém
szikrázó, vad képzetekkel.

Sík Sándor: Ments meg Uram!

A virágtalan, gyümölcstelen ágtól,
a meddőségtől, lanyhaságtól,
a naptalan és esőtlen égtől:
ments meg Uram a szürkeségtől!
Édes az ifjak mentás koszorúja,
fehér öregek aranyos borúja,
virága van tavasznak, télnek:
ne engedj Uram koravénnek!
Csak attól ments meg, keresők Barátja,
hogy ne nézzek se előre, se hátra.
Tartsd rajtam szent, nyugtalan ujjad
ne tűrd Uram, hogy bezáruljak!
Ne hagyj Uram megülepednem,
sem eszmében, sem kényelemben.
Ne tűrj megállni az ostoba van-nál,
s nem vágyni többre ki mai magamnál.
Ha jönni talál olyan óra,
hogy megzökkenne vágyam mutatója,
kezem kezedben ha kezdene hűlni,
más örömén ha nem tudnék örülni,
ha elapadna könnyem a más bűnén,
a minden mozgást érezni ha szűnném,
az a nap Uram legyen a végső:
szabadíts meg a szürkeségtől!

Rakovszky Zsuzsa: Dal az időről

Fésű földben, karóra víz alatt,
madártetem a hóban…
Száz év előtti karácsonyi lap
a bombatalálat érte fiókban.
Fényképcsomag: aki már nincs sehol,
vízparton áll, gyerek fölé hajol,
sötét haja lobog a nyári szélben.
Szilánkok egy ház romjai alól,
amely leégett az idő tüzében.
Fakó zseblámpafény erőlködik,
hogy kimentsen az éjből valamit.
Kölcsön-létre lobbantsa, ami nincs.
A múlt kihamvadt évtizedeit
villantaná törött tükördarab.
Ahogy a kő fölött beforr a hab,
ahogy a gyűrű szétfut a hangtalan vizen -
a végén ránctalan nemlét marad,
mintha sosem lett volna semmi sem.