– De a yote csak a Nagy Gleccseren terem meg – Aballister visszafordult a varázstükör felé, mely az utolsó mérföldkövet jelentette küldetése befejezése és hódítása kezdete előtt. A havas táj most csendesnek látszott, bár sötét felhők szürkéllettek bal-jóslatúan az égbolton, s a várható vihar hátráltathatta a vadászatot, akár napokra is.
– Oda kell mennünk – folytatta Aballister, inkább önmagának, mint az ördögöcskének. Hangja elhalkult, ahogy visszasüllyedt emlékei közé, életének két évvel korábbi fordulópontjához, a Zűrzavar Korához. Már akkor is erős volt, csak nem tudta, merre menjen.
Talona istennő avatárja azonban megmutatta neki az utat.
Aballister elmosolyodott, aztán el is nevette magát, és visszafordult Druzil felé, aki megmutatta neki, hogyan okozzon örömét a Mérgek Úrnőjének.
– Gyere csak, kedves Druzil – folytatta Aballister. – Te hoztad el nekem a káosz átkának receptjét, ezért velem kell jönnöd, hogy segíts megtalálni az utolsó hozzávalót is.
Az ördögöcske fölegyenesedett, kibontotta szárnyait, aztán együtt léptek át a mágikus tükrön, a süvítő szélbe.