Tanfolyamok, továbbképzések pedagógusoknak

Orsika0901

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Én a mindennapos tesi áldozata vagyok. :)
Elsők között vettem részt 2012. szeptember 7-9-ig a meghirdetett INGYEN továbbképzésen, mert pont elsősöket kaptam tavalyi tanévben. Hát inkább hagyjuk a részleteket. próbababa volt az egész, maguk se tudták mit is kell csinálni, ... Persze volt jó része is a gyakorlat, de csak az előadónak köszönhetően, mert maga is tanít hagyományos iskolában, tehát pontosan tudta értette a problémáinkat, mert maga is látja nap, mint nap. Ez az a sokat emlegetett Kölyökatlétika Program. Hát azon kívül, hogy a minisztérium még az úti költséget sem utalta azóta sem, az eszközöket sem, amire az egész épülne. Egy cd-t kaptam ÉV VÉGÉN ( június 25-30 között! :) ), amit egyébként is megnéztünk a továbbképzésen. :)

Érdekelne, hogy más iskola sem kapott sportszercsomagot? Ami nem kevés részből áll, sőt az egész felmérés rész is erre épülne, ha volna és tudnánk vele dolgozni. Ja az emlegetett 500 millióból ez lett támogatva, amit hallunk, nap, mint nap, csak nem tudom, hogy ki is??? Mert, hogy itt Kecskemét környékén senki sem kapta meg, akiket én ismerek, az biztos!

Csak kíváncsi lennék, hogy más iskola hogy van ezzel és jogos-e a kérelmeim, olykor "replikálásaim" a minisztérium és a Tesi Egyetem felé.
 
Gabenka

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy egy napos, ingyenes (regisztrációs díjat, vagy valami ilyet kellett fizetni, de 5000 Ft alatt volt). Egy budapesti, városszéli helyszínen volt a képzés, pályázatírással kapcsolatban D. Gyula tartotta, az a rész még nagyjából rendben is volt (bár ott, az előadás közben derült ki, hogy akik főállású pályázatírók, azok értették igazán, hogy miről is van szó), a délutáni gyakorlati részt egy hölgy tartotta, de a három órás előadás lement fél órában, és köszönőviszonyban nem volt a meghirdetett címmel. Úgyhogy elég felemás véleményem van arról a képzésről, az a szerencse, hogy nem volt nagy a befektetés.

Nos, én is így jártam velük. A tanúsítványt is megkaptuk már aznap, mindegy volt tehát,hogy a záródolgozatba mit írunk. Ez nekik arra volt jó, hogy az EU-tól lehívjanak egy rakás pénzt a képzésre. Egy szálat sem lettem okosabb, de szép végzettségem van! :D
 
Gabenka

Állandó Tag
Állandó Tag
Tanügyigazgatási szakértőt keresel nem??? Legalábbis csak ilyen létezik és ezen belül szakosodsz! Szakértő, vizsgaelnök, ... egyebekre.
A Corvinuson van a Hoffman Rózsika által alapított. 140 ezer körül 2 éves 4 féléves szkvizsgát adó. Ha van szakvizsgád, akkor olcsóbb, de csak ha ott tanultál az első szakvizsgádra is. Nekem van, de én még ha messzebb van is Debrecenbe vagy Egerbe megyek. Ott is van. Keress rá (ÍGY: tanügyigazgatási szakértő szak), mert augusztus a jelentkezési határidő. Ha van egy szakvizsgád, akkor már csak 1 év Debrecenbe.
Szólj, ha valami jobbat találsz. Pdf formában fenn vannak a tantárgyak. Mivel szakvizsgát ad, egy csomó minden beszámítható, ami félévben nem mérhető, max. 2-3 vizsgáddal lesz kevesebb.
Orsi

Debrecenben hol van ez a képzés? Nekem már van szakvizsgám, de ez érdekelne.
 
Orsika0901

Állandó Tag
Állandó Tag
http://www.ektf.hu/ujweb/?page=34
http://www.ektf.hu/ujweb/upload/szabozs/files/Tanugy.pdf
http://www.felvi.hu/felveteli/egyetemek_foiskolak/!IntezmenyiOldalak/szakiranyu.php?smeg_id=483
http://www.uni-corvinus.hu/index.php?id=36326
Ezt is jó elolvasni! http://www.epalya.hu/media/mappa/pedagogiai_szakerto.pdf

Persze jó lenne tudni, hogy miért keresitek! A szakértői névsorba bekerülés miatt, mert akarjátok csinálni, vagy sima szakvizsga az életpálya miatt vagy vezetői feladatok miatt vagy tankerületbe vágytok vagy miért??? Ha tudnám, jobban tudok segíteni, mert én körbejártam már ezeket, mielőtt elkezdtem, mert nem kevés pénz! Időben sem! Írjatok hátha tudok segíteni!!!!
 
Én már benne vagyok a szaknévsorban, én szakmai tudás miatt szeretném. Szakvizsgám is van már. Szakmai anyagokat sem nagyon lehet találni ezzel kapcsolatban. :)
Neked akad valami?
 
Misscili

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy egy napos, ingyenes (regisztrációs díjat, vagy valami ilyet kellett fizetni, de 5000 Ft alatt volt). Egy budapesti, városszéli helyszínen volt a képzés, pályázatírással kapcsolatban D. Gyula tartotta, az a rész még nagyjából rendben is volt (bár ott, az előadás közben derült ki, hogy akik főállású pályázatírók, azok értették igazán, hogy miről is van szó), a délutáni gyakorlati részt egy hölgy tartotta, de a három órás előadás lement fél órában, és köszönőviszonyban nem volt a meghirdetett címmel. Úgyhogy elég felemás véleményem van arról a képzésről, az a szerencse, hogy nem volt nagy a befektetés.

Köszönöm a választ. Ugyanez a véleményem. Az egész nem sokat ért. Azóta egy újabb képzést hirdettek meg. Az már oklevelet adó képzés. Fél év alatt!!!
 
Gabenka

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönöm a választ. Ugyanez a véleményem. Az egész nem sokat ért. Azóta egy újabb képzést hirdettek meg. Az már oklevelet adó képzés. Fél év alatt!!!
Láttam, de inkább kihagyom. Annyira lenézik a pedagógusokat, hogy azt hiszik nekünk a papír is elég tudás nélkül. És így mindenki jól jár. Nekünk 30-60-120 óra és tanúsítvány, nekik pénz! Én nem így gondolom! A fene a fajtámat!!!:D
 
csókánéeszter

Állandó Tag
Állandó Tag
Így tedd rá - néptánc témában lesz szept. végén egy szombati napon továbbképzés: 1 napos, 8000 Ft, teljesen gyakorlati jellegű, az országban több helyen is.
 
zsoka0703

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Érdekelne, hogy részt vett-e már valaki az alábbi képzésen, ha igen, akkor mi a véleménye róla?! Köszönöm!
Mentálhigiénés Alapfokú továbbképzés Pedagógusoknak (MAP) - (Zánka)
 
dikii

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Fórumtagok!
Egy kurzusom keretén belül a feladatom egy integrációs kérdőív elkészítése volt. Ennek kitöltéséhez szeretném a segítségüket kérni.
A válaszadás teljesen névtelenül történik, csak néhány percet vesz igénybe, és nagyon sokat segítenének vele, ha kitöltenék.
Köszönöm előre is a kitöltéseket és a segítséget! :)
https://docs.google.com/forms/d/1WmEzuDNObnTlWYZprTDVY3WAzJnkQlkV3eZobGCQOSo/viewform
 
teca63

Állandó Tag
Állandó Tag
http://www.ektf.hu/ujweb/?page=34
http://www.ektf.hu/ujweb/upload/szabozs/files/Tanugy.pdf
http://www.felvi.hu/felveteli/egyetemek_foiskolak/!IntezmenyiOldalak/szakiranyu.php?smeg_id=483
http://www.uni-corvinus.hu/index.php?id=36326
Ezt is jó elolvasni! http://www.epalya.hu/media/mappa/pedagogiai_szakerto.pdf

Persze jó lenne tudni, hogy miért keresitek! A szakértői névsorba bekerülés miatt, mert akarjátok csinálni, vagy sima szakvizsga az életpálya miatt vagy vezetői feladatok miatt vagy tankerületbe vágytok vagy miért??? Ha tudnám, jobban tudok segíteni, mert én körbejártam már ezeket, mielőtt elkezdtem, mert nem kevés pénz! Időben sem! Írjatok hátha tudok segíteni!!!!

Szia Engem az érdekel, hogy hol lehetne 1 éves képzésben szakvizsgát szerezni? A Bárczin végeztem az egyetemet, gyógypedagógiai tanárként, és csak azért szertetném a szakvizsgát, hogy az életpályamodellben minél előbb tudjak jelentkezni a minősítésre (mert a 29 évem már megvan) . Kasptam egy ajánlatot Mézes Tündétől, hogy lehet egy éves a képzés, és a következő lenen a vőgzettséget igazoló diplomában: "szakvizsgázott pedagógus (gyógypedagógiai szakterületen) szakképzettséget szerzett. Záradékban: Az oklevél tulajdonosa a gyógypedgógus- szakvizsga képzéshez tartozó gyógypedagógiai szakismeret és gyakorlat megújítása választott modul specializáció (önálló szakképzettséget nem eredményező szakirány) követelményeit teljesítette." Szerinted ez elég hozzá... (tehát pusztán anyagi előmenetel miatt szeretném elvégezni)
 
ky.rita

Kitiltott (BANned)

Az 1 éves képzés engem is érdekel. Hol lehet erre jelentkezni?
Köszi a választ. Rita
 
tbea

Állandó Tag
Állandó Tag
2015 októberben 60 kredites azaz 60 órás pedagógus továbbképzés indul: Szövegszerkesztés és táblázatkezelés néven Vácon a Juhász Gyula Általános Iskolában. Ára: 34500 + 1000 tankönyv. Érdeklődni: 06308351354. Oktatás két nap hétköznap délután.
 
gionj

Állandó Tag
Állandó Tag
Augusztus végén

A Fonológiai Tudatosság Teszt felvételének betanítása
és
NILD Tanulási Terápia alapszintű nyelvi technikák
6 órás képzést szervezünk Békésen.
Az előadó: Jordanidisz Ágnes
Érdeklődni lehet nálam! :)
 
Csatolások

  • fonologia Tanfolyam.doc
    37.5 KB · Olvasás: 66

agica68

Állandó Tag
Állandó Tag
Augusztus végén

A Fonológiai Tudatosság Teszt felvételének betanítása
és
NILD Tanulási Terápia alapszintű nyelvi technikák
6 órás képzést szervezünk Békésen.
Az előadó: Jordanidisz Ágnes
Érdeklődni lehet nálam! :)
Szia! Pontos időpontot, helyszínt tudnál mondani?
Köszönöm :)
 
gionj

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszi az érdeklődést!
Helyszín: Református Általános Iskola, 5630 Békés
Időpont: nagy valószínűség szerint augusztus 26. szerda
 
borostyán04

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Fórumtársak!

Érdeklődnék, hogy részt vett-e valaki a Geomatech-"Velünk játék a tanulás" továbbképzésen?(alsó tagozaton tanítók számára)
Mi a benyomásotok a képzésről, mennyire hasznosítható a napi munkában?
Köszönöm válaszaitokat!
További kellemes pihenést!
Veronika
 
Oldal tetejére