Assisi-hímzés
Megéri kipróbálni ezt az érdekes technikát, mely keresztszemezők számára nem tartogat sok nehézséget. Mégis valami egészen más születik meg a hímzés során, mint ami megszokottnak tekinthető. Hatása egyszerű, nemes és elegáns, elkészítése pedig – pár alapvető fortély ismeretében – nem túl nehéz. Tulajdonképpen csak „ki kell fordítani” a hagyományos motívumokat, és felborul a keresztöltések és a tűzőöltések sorrendje. Hogy mi köze ehhez Szent Ferencnek, Assisi Klárának és az Olasz Királyságnak, arról a következő bekezdésekben olvashatnak.
Egy szerzetes rend és egy festőművész
Feltehetőleg valamennyiünknek Szent Ferenc (1181–1226) jut eszébe először az Assisi szóról és a városról. Meglepő módon van is némi közvetett kapcsolat közte és a hímzésfajta között, legalábbis a technika eredetéről szóló legendák szerint. Assisi Ferenc szentté avatását (1228) követően azonnal megkezdődtek templomának építési munkálatai.
A belső tér dekorációját egy ismert olasz festőre, Giottóra bízták, aki a szent életútjának állomásait jelenítette meg festményein. A szerzetes rend egyik nővére a képeket a XIII. században szokásos ábrázolásmód szerint egyszerű vonalakkal lemásolta és lenvászonra vitte. Sokan ezt tekintik az első Assisi-hímzésnek.
Illendő e helyen megemlíteni a Klarissza rend alapítóját, Assisi Klárát (1194–1253), akit a hímzők és kézimunkázók védőszentjének tartanak. A korszakhoz képest meglepően demokratikus nézeteket vallott, hangsúlyozta az egyes emberek személyes felelősségét, és keményen tartotta magát a ferencesek szegénységi fogadalmához.
Szent Ferenc fiatalon nyerte meg a gazdag családból származó leányt az ügy számára, aki testvérével hazulról elszökve monostort alapított a város határában. A gyermekkora óta betegeskedő Klára korán felfedezte művészi tehetségét a hímzés terén, amelyet betegágyán is képes művelni. Egyik legszebb munkája Szent Ferenc miseinge.
Más elképzelések szerint a technikát az 1800-as évekig egyszerűen „üres” vagy „fordított” hímzésnek hívták. 1861-ben az itáliai félszigeten új államformát vezettek be, és az országot Olasz Királyságnak nevezték. Az átalakulás közepette egy új mozgalom is születőben volt, mely a hagyományos kézműves tevékenységek felélesztését tűzte ki céljául. A társadalom felső rétegeinek jómódú hölgyei vállalták magukra a szervezést, nem titkolva azt a másodlagos szempontot, hogy a tevékenységek ismételt bevezetésével az elszegényedett rétegek némi mellékjövedelemre tehettek szert. Assisi térségében Maria Bartocci Rossi és leánya kutatta a régi századok nagy családjainak textildíszítési eljárásait. Amint egyre ismertebbé és népszerűbbé vált a technika, az „üres hímzés” kifejezést fokozatosan felváltotta az Assisi-hímzés elnevezés.
A modern kor előtt
Az „üresség” koncepciója már a görög cserépedények díszítésén is megfigyelhető, ahol a vöröses alapszínen túl csak feketét – azaz „üreset” – festettek: az egyik szín a minta megjelenítésére szolgált, a másik pedig erőteljesen kiemelte azt. Az elgondolás tehát már korábban, más térségekben és más kultúrákban is létezett, a mára elterjedt elnevezés mégis az olasz városkához kötődik.
A legelső Assisi-hímzéseket oltárterítőként vagy más templomi dekorációként használták. Tematikája nagyjából két részre volt osztható: a növények ábrázolása éppoly gyakori volt, mint a figurális motívumok: személyek, mitikus állatok, tárgyak, sőt akár középkori jelenetek. Fehér lenvászonra, egy színnel hímezték az öltéseket: főként pirossal, de akadt kék, zöld, de sárga és barna is. Jellegzetességét a fő motívum üresen hagyása és a háttér kitöltése adta (kezdetben a mintaegységeket nem kontúrozták belülről). Azonban csak a XVIII. század óta használnak a mai értelemben vett keresztöltéseket a háttérhez: a kitöltési technika folyamatosan változott. Olyannyira, hogy az első időkben a kézi rajzolás miatt – és talán az anyagfajták miatt is – még a szálszámolás sem volt jellemző. A korai kézimunkákon nem alkalmaztak szegélymintákat, de ha valamiért mégis, akkor a mintával tökéletesen megegyező stílusban és módszerrel.
Johann Schonesperger 1523-as mintakönyve – tulajdonképpen fametszetek gyűjteménye – nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a rákövetkező 100 évben ugrásszerűen megnőjön a kereslet és az érdeklődés e téma iránt. Egész Európában rengeteg könyv jelent meg, terjesztve és átalakítva a mintákat, formálva az emberek ízlését. A XVIII–XIX. században az Assisi-hímzés vesztett népszerűségéből, de a már említett olasz mozgalom hatására a XX. század kezdetén ismét fellángolt a lelkesedés. Korai minták másolásával, az egyházi jelleg világiassá tételével és az egyszerű kereszt- és tűzőöltések használatával hozták közelebb a technikát a „földi halandókhoz”.
Assisi-hímzések napjainkban
Manapság leggyakrabban monogramok, fürdőszobai és konyhai kiegészítők készítésére használják ezt a hímzésfajtát, de kedvelt a faliképként, tűpárnaként vagy díszszegélyként való alkalmazás is. Ez a technika annyira kiemeli az alakokat, hogy szinte előugranak a háttérből. Az anyagválasztás mára teljesen megváltozott: lenvászon és selyemfonal helyett szinte kizárólag pamuttal dolgozunk. Kézi rajzolás helyett szálszámolásos technikával, leegyszerűsítve jelenítjük meg a motívumokat a vásznon. A modern megjelenítési módhoz nem csak a motívumok „frissítése” és a hagyományostól eltérő színhasználat tartozik: a hátteret hímezhetjük több színnel, de feldobhatjuk egyetlen, melírozott (szakaszosan festett) – vagy a hazánkban nemigen kapható – multikolor hímzőfonallal is.
A készítésről
A megfelelő sorrend betartását nem a rideg szabályszerűség, hanem a józan ész írja elő. Minél jártasabbak leszünk a témában, annál világosabban látszik, hogy a lényeg csupán annyi, hogy az esetleges félreöltéseket és hibákat minél hamarabb észrevegyük, és minél kevesebb idő- és fonalveszteséggel korrigálhassuk. Ha a kontúrral kezdünk, akkor – legkésőbb amint körbeérünk vele – kiderül, ha a fő motívum alakjába hiba csúszott. Így még azelőtt javíthatunk, hogy a hátteret kihímeztük volna, ezért nem kell mindent visszabontani.
Ha kiválasztottuk a mintát és a két színt (háttér és kontúr), szerezzük be a fonalakat és a megfelelő szálsűrűségű anyagot. Régies és finomabb hatást az aprólékos öltéseket igénylő sűrű vásznakkal érhetünk el, de a célnak tökéletesen megfelel a normál (pl. 14"-es) Aida is. Ünnepélyes alkalmakra kereshetünk fényesebb, vagy színes anyagokat is.
A belső motívumok körül elsőként kivarrandó kontúrt nem csak a már ismert tűzőöltéssel készíthetjük: a Holbein-öltés is elterjedt módszernek számít. [Nevét Hans Holbein (1497–1543) német festő után kapta, aki pontosan megörökítette művein a XVI. századi ruhaszegélyeken közkedvelt laposhímzést.] Ennek az egyenes öltésnek a lényege, hogy a kontúrozandó alak körvonalát először egy irányban tesszük meg, egységes távolságokban öltögetve, majd a kiindulóponthoz érkezve ellentétes irányban varrjuk ki a kimaradt részeket. Ez folytonos vonal hatását kelti, és előnye, hogy az anyag színén és visszáján ugyanolyan képet ad. Hátránya azonban, hogy ha hibát veszünk észre, akkor előfordulhat, hogy körben mindent vissza kell bontani.
Második lépésként töltsük ki a hátteret keresztöltésekkel a belső kontúr mellett. Végezetül pedig hímezzük hozzá a háttér körüli kontúrt és kiegészítő díszítőelemeket, ha vannak.
Tipp
Ne essünk abba a hibába, hogy az egyszínű hátteret egyetlen, többméteres fonalszállal akarjuk kihímezni. Még a tizedéhez sem érnénk, mikorra a szál elvékonyodna, meggyengülne és elszakadna. A hosszú szálakból összegabalyodó csomók pedig kifejezetten nemkívánatos jelenségek.
Saját tervezés
Egy saját Assisi-minta megtervezése nem csak igazán jó szórakozás, de gyors sikerélményt is jelenthet. Nem utolsósorban azonban az az érv is mellette szól, hogy biztosan olyan motívumot fogunk kihímezni, ami nekünk tetszik, pontosan olyan szélességben és hosszúságban, ahogy arra egy adott tárgyhoz szükségünk van. Akár egy régi, meglevő mintát is leegyszerűsíthetünk, csak az a fontos, hogy a domináns motívum határozott és kifejező kontúrral rendelkezzen (illusztrációnk a 2004/2. magazin csillag mintájának átalakított változata). Ez a technika azok számára is pozitív élményeket hoz majd, akik eddig csak távolról ismerkedtek a részöltésekkel, például a fél- és háromnegyed öltéssel. Nincs színváltás, és az egész minta sem olyan nagy, hogy elvesszünk bonyolultságában. Viszont részöltések nélkül korántsem lesz olyan szép a motívum.
A felületet úgy osszuk be, hogy ne alakuljanak ki túlságosan nagy üres foltok, de ne is maradjon túl sok hely az egyes minták között (ha több van). Különböző díszítőelemekkel szép és hasznos átmeneteket alkothatunk, melyek segítségével a motívum ismétlése is esztétikus, harmonikus egységet alkot majd. Kedvcsinálónak többféle sormintát találhatnak rovatunkban.
Tipp
Egy négyzetrácsos lapra vagy milliméterpapírra előre megrajzolhatjuk a mintát, megtervezhetjük a szegélyelemeket is, ha szeretnénk. Mindenesetre jól radírozható, puha grafitceruzát használjunk, mert valószínűleg sokszor fogunk alakítgatni a terveken.