A tökéletesség pillanata
A tökéletesség pillanatában nem lehet tévedni, hibát találni, nincs képmutatás. Az eksztatikus pillanatban minden elfogadható úgy, ahogy van. Az emberek szeretetre méltók jelen állapotukban. Semmin és senkin nem kell javítani. Nincs többé ítélkezés. Nem hiányzik semmi. Nem látunk problémákat.<o></o>
A tökéletesség lehetséges akár ebben a pillanatban vagy bármikor máskor is. De nem élhetjük meg, ha hibákat keresünk magunkban vagy másokban. Nem élhetjük át, ha azt látjuk, hogy valami rossz, valamit jobbá kell tenni vagy megváltoztatni. A tökéletesség csak akkor következik be, ha önmagunk és mások iránti bírálataink szertefoszlanak, ha eljutunk belső lényegünkig, mely békét jelent, és azt, hogy elfogadjuk, bármit hoz az élet.<o></o>
A határtalanul boldog élet egyetlen akadálya saját tudatunkban rejtezik. Gondolkodás- és szemléletmódunk határozza meg, hogy vidámak vagyunk-e vagy szomorúak, elégedettek vagy elégedetlenek. Az öröm, boldogság, béke egyáltalán nem a külvilág függvénye. Mindenkor egyedül tudatunk tartalma befolyásolja ezeket az érzéseket. Ha fel tudunk hagyni azzal, hogy folyton a hiányt látjuk, hibákat keresünk, próbálunk javítani a dolgokon, akkor kapcsolatba kerülünk a tökéletes élet energiáival, melyek bennünk áramlanak.<o></o>
Ha úgy érezzük, igazságtalanul bánnak velünk, nem lesz részünk a tökéletességben. Ha régi sérelmeinken rágódunk, nem fogjuk erősnek és teljesnek érezni magunkat. Még ha úgy gondoljuk, hogy igazságtalanul viselkedtek velünk, akkor is felfoghatjuk ezt olyan módon, hogy továbbra is jó véleménnyel maradjunk ön*magunkról. És ha jól érezzük magunkat a bőrünkben, nem fogunk a régi sérelmeken bánkódni.<o></o>
De beszéljünk világosan: szeretni önmagunkat, az teljes munkaidőt követel. Nem ragaszkodni a régi fájdalmakhoz, nem a hiányt látni, nem próbálni javítani másokon és önmagunkon - ez folyamatos gyakorlást igényel. Minden időnket és figyelmünket leköti. Amint nem figyelünk többé, és elkezdjük sajnálni magunkat, a pillanat már elveszítette tökéletességét.<o></o>
Ezért kéri tőlünk minden spirituális tanító azt, hogy „ébredjünk fel", és „összpontosítsunk". Azt kérik, figyeljük saját gondolatainkat és az azokhoz kapcsolódó érzéseinket, hogy láthassuk, hogyan befolyásolják élményeinket. Arra szólítanak fel, kerüljünk összhangba saját kreatív világunkkal, mely mindenkinek egyedi sajátja.<o></o>
Tudatunkban és szívünkben felépítünk egy világot. Gondolataink és érzéseink határozzák meg élményeinket. Ha pozitívan látjuk a világot, az azért van, mert bizonyos gondolatokat gondolunk, és bizonyos érzéseket érzünk. Ha negatívan látjuk, akkor másfajta gondolataink és érzéseink vannak. Nincs ebben semmi titokzatos. Meglehetősen gépies az egész.<o></o>
De minthogy nem mindig vagyunk tudatában annak, mit gondolunk és érzünk, néha elfelejtjük, hogy mi befolyásoljuk saját élményeinket. És elkezdünk hinni benne, hogy a külvilág eseményei határozzák meg életünket. Megpróbáljuk megváltoztatni ezeket a külső eseményeket és körülményeket, mert úgy véljük, azok boldogtalanságunk okozói. De természetesen ez képtelenség. Boldogságunk forrása gondolatainkban és érzéseinkben található. És - őszintén szólva - nem tudjuk, mik azok.<o></o>
Tehát a spirituális gyakorlatok első lépése az egyszerű „tudatosság". Hangolódjunk rá gondolatainkra és érzéseinkre. Figyeljük őket. Legyünk jelen. Ismerjük meg tudatunk tartalmát: félelmeinket, feltevéseinket/meggyőződésünket és érzelmi reakcióinkat. Az első lépés, hogy figyelmünket a külvilágtól saját egyéni élményeink felé fordítjuk.<o></o>
Ez nem jelenti azt, hogy figyelmünk sosem tér vissza többé, hogy olyanok leszünk, mint egy zombi, aki egy barlangban meditál a Himaláján. Figyelmünk visszatérhet majd, ha már teljesen megismertük saját egyéni világunkat. Amint megtanultuk, hogyan teremtsünk boldogságot vagy szenvedést tudatunkban/szívünkben, attól kezdve hasznosak lehetünk a világban. Segíthetünk a többieknek felismerni, ha jelentős változtatásokra van szükségük. De mindezt nem tudjuk megtenni mindaddig, míg életünket a mások gondolataira és érzéseire adott válaszolással töltjük. Nem segíthetünk másokon, míg nem tanulunk meg önmagunkon segíteni.<o></o>
A tudatosság az első lépés. És egyben az utolsó is. Lehet, hogy vannak közben más lépések is, de lehet, hogy nincsenek. Tehetünk váratlan cselekedeteket a jelenben. Vagy elkerülhetünk olyan tetteket, melyek szenvedéshez és függőséghez vezethetnek. De mindig visszatérünk a tudatossághoz, mert abban rejlik a tökéletesség.<o></o>
Gondolataink és érzéseink egyszerű tudatosítása minden pillanatban. Ennyi az egész. ítélkezés nélkül gondolkodni és érezni. Nem próbálni javítani a dolgokon. Csupán gondolataink és érzéseink egyszerű tudatosítása, emelkedés és süllyedés, akár a hullámok a parton. A megfigyelő önmagára tekint. Elfogadja önmagát. Nyitott szívvel, éber szemmel. Mélyre szívja a levegőt, hosszan fújja ki. Az extázis pillanata. Örökké.<o></o>
Rálelhetünk, ha szükségünk van rá. Ne felejtsük el: minden úgy van jól, ahogyan van. Minden gondolatunk megbocsátást nyert már. Csak lélegezzünk. Szeressük önmagunkat. Szeressük és fogadjuk el minden pillanatban. Minden más elrendeződik magától. (PAUL FERRINI)
<o></o>
Ezos forumon ilyett állits magadról. :mrgreen: Gyorsan szivd visza és javits .
