Teremtő tudat... Ki vagyok...
- Téma inditó Bonaona
- Kezdés dátuma
ÖNKÉNT, öncél, önbizalom, önérték, önfegyelem-önfegyelmezés, önismeret, önkritika, önuralom, önmaga, öntudatos, önvallomás, önvizsgálat, önzetlen, önmagára ébredt, ÖNVALÓ.
Ha próbálnak kihozni a sodrodból, ha szükséges reagálj, de akkor is maradj a sodrodban
.
Csupán ennyi a tartozásunk…
Ön magunkkal szemben.
Csak lazán \\m/
Ha próbálnak kihozni a sodrodból, ha szükséges reagálj, de akkor is maradj a sodrodban
.Csupán ennyi a tartozásunk…
Ön magunkkal szemben.
Csak lazán \\m/
Üdv.
Sziszusz
Sziszusz
.....extázis...vagy felhőtlen belső öröm....vagy szerelmese a létezésnek....vagy maga a szerelem......folyamatosan benne vagyok....mert magam vagyok
folyt:
A tökéletesség pillanatában
felismerjük önmagunk és minden létező spirituális tökéletességét. A tökéletesség sosem a múltról vagy a jövőről szól. Csak és kizárólag a jelenre vonatkozik. Most, a jelen pillanatában vagyunk tökéletesek, függetlenül attól, mit érzünk vagy gondolunk, függetlenül problémáinktól vagy befejezetlen ügyeinktől.
Szeretetre méltók vagyunk akkor is, ha úgy érezzük, elkövettünk hibákat. Bármit gondoltunk, éreztünk vagy tettünk is, nem akadályozhatja meg, hogy a jelenben itt és most felismerjük tökéletességünket.
Minden szenvedésünk abból ered, hogy nem vagyunk hajlandók elfogadni és élvezni az életet úgy, ahogy van, valamint abból a bizonytalanságunk szülte igyekezetből, hogy jobbá tegyük önmagunkat, kapcsolatainkat és a világot, melyben élünk. Ha felhagyunk végre a hibák keresésével és javítási kényszerünkkel, sokkal teljesebben létezhetünk jelen életünkben. A teljesebb élet energiát, célokat és töretlen egészt jelent. Semmi sem hiányzik, semmi sem kevés, semmi sem csorba. Tökéletes úgy, ahogy van.
A tökéletesség pillanatában
azt is felismerjük, hogy mindenki más is tökéletes jelen állapotában. Függetlenül attól, hogyan viselkedtek velünk a múltban, és az sem számít, vajon hogyan fognak velünk viselkedni a jövőben. Függetlenül attól, hogy látszólag problémáik vannak. Nem kell segíteni rajtuk, nem kell tanítani vagy jobbá tenni őket. Joguk van a saját érzéseikhez, mindegy, hogy tetszik-e nekik vagy sem, mindegy, hogy tetszik-e nekünk vagy bárki másnak, mindegy, hogy egyetért-e velük bárki.
Minden ember teljes egész, még akkor is, ha önmaga nincs is erről meggyőződve, vagy mások látják tökéletlennek. Ha a lélek vezérli tekintetünket, átlátunk a másik személy felszínen megmutatkozó gyengeségein, és megpillanthatjuk belső nagyszerűségét. Ha ez az illető ellenséges velünk, akkor is látni fogjuk, hogy csupán a szeretetünkre vágyik, de nem tudja, hogyan kérje.
Ha rossz véleménnyel vagyunk másokról, fontos, hogy tudatosítsuk magunkban ezeket a gondolatokat. Ne próbáljuk igazolni ezeket az ítéleteket. Ne is hibáztassuk magunkat miattuk. Egyszerűen azt kell megértenünk, hogy akit megítélünk, azt nem vagyunk képesek többé tisztán látni.
Amit másokban elítélünk, megmutatja, mit nem tudunk elfogadni saját magunkban. Ha megtanuljuk szeretni és elfogadni személyiségünknek ezeket az aspektusait, nem hibáztatunk többé másokat miattuk.
A tökéletesség pillanatában
azt is felismerjük, hogy a körülöttünk lévő világ is elfogadható jelen formájában. Nem kell megváltoztatni, jobbá tenni. Nem kell, hogy elvárásainknak megfeleljen.
Fájdalmat szül, ha azt akarjuk, hogy a dolgok megváltozzanak. A dolgok nem lehetnek mások, mint amik. Csupán az változhat meg, hogyan értelmezzük a történéseket. Az eseményeket nem befolyásolhatjuk, de azt igen, miként gondolkodunk róluk.
A világgal szembeni ellenérzéseink megmutatják, mit nem tudunk elfogadni saját magunkban. Ahogy egyre jobban megtanuljuk szeretni önmagunkat, egyre kevesebb külső helyzetet találunk majd kellemetlennek.
Az is fájdalmat szül, ha ragaszkodni kezdünk bizonyos életkörülményekhez vagy az általunk játszott szerepekhez. Minden szerep és körülmény egy idő után korlátok közé szorít; ha tovább akarunk fejlődni, meg kell őket változtatnunk. Bár talán nem mindig vagyunk rá felkészülve, a változások minden esetben szabadságot hoznak. Belső világunk egy mélyebb szintjére vezetnek el. Külső kötöttségeink fokozatos le-vedlésével világra segítjük azt, ami kívülről nem felismerhető, de mindig jelen lévő és örökkévaló bennünk.
A tökéletesség pillanatában
felismerjük önmagunk és minden létező spirituális tökéletességét. A tökéletesség sosem a múltról vagy a jövőről szól. Csak és kizárólag a jelenre vonatkozik. Most, a jelen pillanatában vagyunk tökéletesek, függetlenül attól, mit érzünk vagy gondolunk, függetlenül problémáinktól vagy befejezetlen ügyeinktől.
Szeretetre méltók vagyunk akkor is, ha úgy érezzük, elkövettünk hibákat. Bármit gondoltunk, éreztünk vagy tettünk is, nem akadályozhatja meg, hogy a jelenben itt és most felismerjük tökéletességünket.
Minden szenvedésünk abból ered, hogy nem vagyunk hajlandók elfogadni és élvezni az életet úgy, ahogy van, valamint abból a bizonytalanságunk szülte igyekezetből, hogy jobbá tegyük önmagunkat, kapcsolatainkat és a világot, melyben élünk. Ha felhagyunk végre a hibák keresésével és javítási kényszerünkkel, sokkal teljesebben létezhetünk jelen életünkben. A teljesebb élet energiát, célokat és töretlen egészt jelent. Semmi sem hiányzik, semmi sem kevés, semmi sem csorba. Tökéletes úgy, ahogy van.
A tökéletesség pillanatában
azt is felismerjük, hogy mindenki más is tökéletes jelen állapotában. Függetlenül attól, hogyan viselkedtek velünk a múltban, és az sem számít, vajon hogyan fognak velünk viselkedni a jövőben. Függetlenül attól, hogy látszólag problémáik vannak. Nem kell segíteni rajtuk, nem kell tanítani vagy jobbá tenni őket. Joguk van a saját érzéseikhez, mindegy, hogy tetszik-e nekik vagy sem, mindegy, hogy tetszik-e nekünk vagy bárki másnak, mindegy, hogy egyetért-e velük bárki.
Minden ember teljes egész, még akkor is, ha önmaga nincs is erről meggyőződve, vagy mások látják tökéletlennek. Ha a lélek vezérli tekintetünket, átlátunk a másik személy felszínen megmutatkozó gyengeségein, és megpillanthatjuk belső nagyszerűségét. Ha ez az illető ellenséges velünk, akkor is látni fogjuk, hogy csupán a szeretetünkre vágyik, de nem tudja, hogyan kérje.
Ha rossz véleménnyel vagyunk másokról, fontos, hogy tudatosítsuk magunkban ezeket a gondolatokat. Ne próbáljuk igazolni ezeket az ítéleteket. Ne is hibáztassuk magunkat miattuk. Egyszerűen azt kell megértenünk, hogy akit megítélünk, azt nem vagyunk képesek többé tisztán látni.
Amit másokban elítélünk, megmutatja, mit nem tudunk elfogadni saját magunkban. Ha megtanuljuk szeretni és elfogadni személyiségünknek ezeket az aspektusait, nem hibáztatunk többé másokat miattuk.
A tökéletesség pillanatában
azt is felismerjük, hogy a körülöttünk lévő világ is elfogadható jelen formájában. Nem kell megváltoztatni, jobbá tenni. Nem kell, hogy elvárásainknak megfeleljen.
Fájdalmat szül, ha azt akarjuk, hogy a dolgok megváltozzanak. A dolgok nem lehetnek mások, mint amik. Csupán az változhat meg, hogyan értelmezzük a történéseket. Az eseményeket nem befolyásolhatjuk, de azt igen, miként gondolkodunk róluk.
A világgal szembeni ellenérzéseink megmutatják, mit nem tudunk elfogadni saját magunkban. Ahogy egyre jobban megtanuljuk szeretni önmagunkat, egyre kevesebb külső helyzetet találunk majd kellemetlennek.
Az is fájdalmat szül, ha ragaszkodni kezdünk bizonyos életkörülményekhez vagy az általunk játszott szerepekhez. Minden szerep és körülmény egy idő után korlátok közé szorít; ha tovább akarunk fejlődni, meg kell őket változtatnunk. Bár talán nem mindig vagyunk rá felkészülve, a változások minden esetben szabadságot hoznak. Belső világunk egy mélyebb szintjére vezetnek el. Külső kötöttségeink fokozatos le-vedlésével világra segítjük azt, ami kívülről nem felismerhető, de mindig jelen lévő és örökkévaló bennünk.
Jelen, és engem nagyon zavar mai napig abból az "állapotból" ebbe való "Visszatérés" (amit mi "normálisnak" nevezünk).
Sőt mai napig nagyon erős hatással van rám ennek az emléke annak ellenére, hogy azóta sem voltam képes ezt újra átélni.
Képzeld el, hogy felborul az egész világképed értékrended úgymond. Szó szerint mintha felébrednél, és rájönnél ez az amit eddig magadról létezésedről gondoltál az "álom".
Ilyenkor ha kívánod a "kitisztult" tudatod, egyesülhet azzal amit én központi tudatnak nevezek. Úgy érzékeltem mint egy hatalmas "energiaóceánt" ami mindent magába foglal és maguk a tudatok (lelkek) azok amik ezt alkotják. Annak ellenére, hogy önmagában is ez egy önálló tudat, A TUDAT (nem nevezném meg semmilyen vallásos jelzővel). Ami furcsa módon nem állandó hanem a többi "benne" lévő tudat hatására folyamatosan változik (fejlődik).
Amikor az egyesülés megtörténik akkor te vagy AZ és ott lehetsz mindenhol egyszerre mindenben. Ebbe a nagyon nagyon "távolinak" tartott és "legkisebb" dolgokat is beleértve.
Ez annyira erőteljes élmény volt számomra, hogy úgy gondoltam mindent megtapasztalhattam amire akkor képes lehettem.
Azóta hihetetlen mélységes ürességet érzek magamban, olyan mintha le lennék kötözve egy ágyhoz és mozdulatlanul, valamint lebutítottan kéne léteznem. Mondhatni próbálom elmulatni azt az időt amit még így kell töltenem. Persze igyekszem kikerülni belőle, de ezt pont hogy csak lecsillapodva és problémamentes "tiszta" állapottal lehet elérni, ezért elég nehéz dolgom van.
Nem igazán tudnám szavakba foglalni azt az érzést amit akkor "átéltem". Viszont ami talán szemlélteti kicsit a dolgot, hogy amíg "itt" eltelt néhány másodperc, addig "ott" szinte határtalan "ideig" léteztem.
Tulajdonképpen minden ember ezt az állapotot keresi akár tudatosan akár nem tudatosan. Próbálunk felébredni, magunkhoz térni úgymond, megtalálni azt saját boldogságunkat, igazságunkat ami a "miénk", persze ekkor rádöbbenünk, hogy mindenkié ugyanaz.
Egyébként ez számomra nagyon nagy teher, főképp mert próbálom felfogni, de nemigazán tudom azt ami történt. Nem tudok azzal a morzsával sem semmit kezdeni, ami ebből megmaradhatott számomra, inkább csak összezavar az is. Ha egyszer valaki eléri ezt az állapotot nem tanácsolom, hogy "visszatérjen" mint ember. Nehéz "ebben a világban" úgy élni, hogy közben egyik másik felé húz a szíved. Én csak azt remélem, hogy számomra még van ennek az "illúziónak" valami értelme, ami valószínű mert különben nem lennék itt, ahogy ti sem.
Egyébként azt vettem észre minél többször írok erről annál "könnyebb" lesz ez a teher, ezért is szoktam fórumokon erről írogatni.
Eredeti szerző: anom: Jelen, és engem nagyon zavar mai napig abból az "állapotból" ebbe való "Visszatérés" (amit mi "normálisnak" nevezünk).
Sőt mai napig nagyon erős hatással van rám ennek az emléke annak ellenére, hogy azóta sem voltam képes ezt újra átélni.
Képzeld el, hogy felborul az egész világképed értékrended úgymond. Szó szerint mintha felébrednél, és rájönnél ez az amit eddig magadról létezésedről gondoltál az "álom".
Ilyenkor ha kívánod a "kitisztult" tudatod, egyesülhet azzal amit én központi tudatnak nevezek. Úgy érzékeltem mint egy hatalmas "energiaóceánt" ami mindent magába foglal és maguk a tudatok (lelkek) azok amik ezt alkotják. Annak ellenére, hogy önmagában is ez egy önálló tudat, A TUDAT (nem nevezném meg semmilyen vallásos jelzővel). Ami furcsa módon nem állandó hanem a többi "benne" lévő tudat hatására folyamatosan változik (fejlődik).
Amikor az egyesülés megtörténik akkor te vagy AZ és ott lehetsz mindenhol egyszerre mindenben. Ebbe a nagyon nagyon "távolinak" tartott és "legkisebb" dolgokat is beleértve.
Ez annyira erőteljes élmény volt számomra, hogy úgy gondoltam mindent megtapasztalhattam amire akkor képes lehettem.
Azóta hihetetlen mélységes ürességet érzek magamban, olyan mintha le lennék kötözve egy ágyhoz és mozdulatlanul, valamint lebutítottan kéne léteznem. Mondhatni próbálom elmulatni azt az időt amit még így kell töltenem. Persze igyekszem kikerülni belőle, de ezt pont hogy csak lecsillapodva és problémamentes "tiszta" állapottal lehet elérni, ezért elég nehéz dolgom van.
Nem igazán tudnám szavakba foglalni azt az érzést amit akkor "átéltem". Viszont ami talán szemlélteti kicsit a dolgot, hogy amíg "itt" eltelt néhány másodperc, addig "ott" szinte határtalan "ideig" léteztem.
Tulajdonképpen minden ember ezt az állapotot keresi akár tudatosan akár nem tudatosan. Próbálunk felébredni, magunkhoz térni úgymond, megtalálni azt saját boldogságunkat, igazságunkat ami a "miénk", persze ekkor rádöbbenünk, hogy mindenkié ugyanaz.
Egyébként ez számomra nagyon nagy teher, főképp mert próbálom felfogni, de nemigazán tudom azt ami történt. Nem tudok azzal a morzsával sem semmit kezdeni, ami ebből megmaradhatott számomra, inkább csak összezavar az is. Ha egyszer valaki eléri ezt az állapotot nem tanácsolom, hogy "visszatérjen" mint ember. Nehéz "ebben a világban" úgy élni, hogy közben egyik másik felé húz a szíved. Én csak azt remélem, hogy számomra még van ennek az "illúziónak" valami értelme, ami valószínű mert különben nem lennék itt, ahogy ti sem.:smile:
Egyébként azt vettem észre minél többször írok erről annál "könnyebb" lesz ez a teher, ezért is szoktam fórumokon erről írogatni.
...fantasztikus amit leírtál...nekem még nem volt ilyen élményem, ami meg volt azt meg nem tudom hová soroljam...sőt abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán élmény volt e valójában nem csak valami kis elme trükk...
üdv: x.
Ez nagyon szép.
Kell az embereknek a bizonyoság.
A gondolatok teremtő erej
. Emlékszel ,hogy nekem az Internet heker jött ki.Ime a bizonyiték :http://www.youtube.com/watch?v=j_x44Olyisg&NR=1
De mellette van több is. Ez amit felraktam azt nézi ,hogy a Mess-en láthatatlan e az illető. Tanulható.
szia Anom! erről a dologról amit irtál,azt olvastam hogy az önvaló felemel ebbe az állapotba,mintegy megmutatva hol a belső cél,jómagam is mikor az egyetemes szeretetet átéreztem, azóta folyamatosan azt kivánja az ember hogy ebben az állapotban létezhessen.mindkettőnket felemelt oda, ami most is bennünk van,de nekünk kell dolgoznunk rajta hogy a valódi ön-magunk legyünk,ön-mag-unká váljunk,Bonásan kifejezve
nem gátat építeni, hagyni...hagyni a folyót a maga sodrásával, a maga medrében folyni...nem lemondás...megengedés
....Ramtha......
Sziasztok!
"... mikor a többi lényhez hasonlóan elhatároztuk,hogy az anyagban fejezzük ki a szellem szabadságát,belegabalyodtunk a genetikusan beprogramozott ösztönök hálójába.A meztelen igazság: az emberi lét félelemmel és kételyekkel terhes, roppant óvatos nyájlétezés.
Az óvatosság ... az emberlét előfeltétele,a nélkülözhetetlen önfenntartási ösztön része.......ideje túllépni a testen...elérkezett a pillanat,amikor a szellem ismét birtokba veheti testet,amikor már a végtelenné tágult értelem felel a védelméért.
Az hát a dolguk itt és most, hogy önmagukká legyenek,azaz Istenné,az állandó,sziklaszilárd,fenséges "Vagyok"-ká.Egyedül arról az illózióról kell lemondaniuk,hogy nem képesek mindenre...hogyan???...úgy,hogy egyszerűen száműzik a gondolkodásukból.Minden gondolat és érzés valóság- még ha ez a valóság nem is ebben a dimenzióban nyilvánul meg. Ha egyszer megértették,hogy önök istenek, felfogták a Vagyok üzenetét,már Istenné is lettek.
Szeressék önmagukat,mester.Szeressék!.....Amikor az ösztönök öröksége,mely százezer életeken keresztül megóvta az embert,szembekerül a halhatatlanság tudatával,akkor önök esendő emberekből hatalmas istenekké lesznek,s a lélek átitatja majd a sejteket úgy,hogy emezek is újjongva örvendeznek.És ahogyan korábban bizonytalanság és óvatosság volt a test osztályrésze az ösztönök birodalmában,mostantól a végtelen isteni jelenlét tölti be sejtjeiket....a test anyaga összhangba kerül az Isten Vagyok teljességével. Akkor lehet igazán önmaga, mester,ha kilép a tétovaság szűk köréből.Mikor ön,akit korábban teste védelmezett,visszaperli rendelkezési jogát a lét egésze felett,teste készségesen együttműködik maj önnel.
Szeresse hát önmagát ,mester,éspedig fenntartások nélkül.Szeresse az életet,minden létezőt!.....visszatér az ősi egységhez......elég változtatnia a szemléletén.Egyedül a tudásra van szüksége......"
hannah kisskiss
Sziasztok!
"... mikor a többi lényhez hasonlóan elhatároztuk,hogy az anyagban fejezzük ki a szellem szabadságát,belegabalyodtunk a genetikusan beprogramozott ösztönök hálójába.A meztelen igazság: az emberi lét félelemmel és kételyekkel terhes, roppant óvatos nyájlétezés.
Az óvatosság ... az emberlét előfeltétele,a nélkülözhetetlen önfenntartási ösztön része.......ideje túllépni a testen...elérkezett a pillanat,amikor a szellem ismét birtokba veheti testet,amikor már a végtelenné tágult értelem felel a védelméért.
Az hát a dolguk itt és most, hogy önmagukká legyenek,azaz Istenné,az állandó,sziklaszilárd,fenséges "Vagyok"-ká.Egyedül arról az illózióról kell lemondaniuk,hogy nem képesek mindenre...hogyan???...úgy,hogy egyszerűen száműzik a gondolkodásukból.Minden gondolat és érzés valóság- még ha ez a valóság nem is ebben a dimenzióban nyilvánul meg. Ha egyszer megértették,hogy önök istenek, felfogták a Vagyok üzenetét,már Istenné is lettek.
Szeressék önmagukat,mester.Szeressék!.....Amikor az ösztönök öröksége,mely százezer életeken keresztül megóvta az embert,szembekerül a halhatatlanság tudatával,akkor önök esendő emberekből hatalmas istenekké lesznek,s a lélek átitatja majd a sejteket úgy,hogy emezek is újjongva örvendeznek.És ahogyan korábban bizonytalanság és óvatosság volt a test osztályrésze az ösztönök birodalmában,mostantól a végtelen isteni jelenlét tölti be sejtjeiket....a test anyaga összhangba kerül az Isten Vagyok teljességével. Akkor lehet igazán önmaga, mester,ha kilép a tétovaság szűk köréből.Mikor ön,akit korábban teste védelmezett,visszaperli rendelkezési jogát a lét egésze felett,teste készségesen együttműködik maj önnel.
Szeresse hát önmagát ,mester,éspedig fenntartások nélkül.Szeresse az életet,minden létezőt!.....visszatér az ősi egységhez......elég változtatnia a szemléletén.Egyedül a tudásra van szüksége......"
hannah kiss
kissHasonló témák
