Testen Kívüli Élmények-TKÉ

T.K témája a 'Vallás,szellemtan' fórumban , 2009 Október 6.

  1. Rézfutrinka

    Rézfutrinka Kitiltott (BANned)

    Vallási dolgokban fecséreltem el az időm java részét, amiért ide jöttem szinte alig tudtam beszélgetéseket generálni, mindegyik halva született ötlet volt, elenyészett az időben, érdektelenség miatt, azt tervezem a gondolat része leszek, és majd így fogom mesélni a gondolataimat azoknak akiknek észlelésük lesz rá. nagyképűnek neveztek hát MOST kapok megint valamilyen jelzőt, világítótorony (hihihhihihi)hahahahaha
     
    Bonaona kedveli ezt.
  2. hannah22

    hannah22 Állandó Tag

    A huncutka futrinka helyett megfelel?kiss ... teee kis rézhuncutka mágiaügyi-miniszter ...:p

    Egyébként is a gondolat vagyunk, az egy eredendő gondolat a "vagyok" gondolata.... aztán hogy ki mit és hogyan társít,miként és hogyan, a má legyen a saját dóga ... a gondolat(megalkotott fogalom, tartalom) meg teszi a dógát - formába öntődik és létre-történik egyszercsak ....továbbgondolva meg továbbtörténik....
    Ez amolyan házi mágia;) (erő-energia-tan)... nem ezt tesszük minden pillanatban?-energiát mozgatunk ... teremt a teremtő .... ebben semmi különleg' nincs, amit főzünk, azt esszük....

    A képességek fejleszthetők:p ... irányítva munkára fogni az eredendő teremtő erőt :p ... hoppácska
    Mit szól ehhez mágiaügyi-miniszter-elvtárs?
    :ph:p
     
    Bonaona és Rézfutrinka kedveli ezt.
  3. Rézfutrinka

    Rézfutrinka Kitiltott (BANned)

    Nagyon régóta foglalkozok vele barátaimat ismerőseim idegeit kizavartam már a világból mikor mesélem, kik és mik fognak dolgoznia földeken helyettem, azt látják hogy a termés szépen fogyatkozik, de nem látnak senkit sem, miképpen történik, köszönöm a kérdését többrétegűen foglalatosságom van e felől. Sőt sikerült olyan város létre hozni amibe bárki betud menni, ott érdekes cselekményekben tud lenni, láthatatlan látó tartományban lesz, má voltam benne szuper érzéseket tud adni, sőt városaim is vannak a képzeletemben érdekes tevékenységeket visznek végbe, (na elme-zavar van a jávából), de ezek régi fejlesztések.
     
  4. hannah22

    hannah22 Állandó Tag

    R.huncutka kedves,
    mindeközben hogyan teccik jelen lenni:confused: a pillanatban itt és most?kiss



    Hohóó, bocsi kedves V.T. a topic-idegen hsz-kért ....:p
     
  5. Rézfutrinka

    Rézfutrinka Kitiltott (BANned)

    Hologramként hisz azon dolgozik itt mindenki, önrendelkezési joga legyen az egész emberiségnek, a hogyan-ok és a miképpenek között menetelünk a messzeségbe. A múlt jelenének a jövőjében létezek a van-ban.
     
    Parr kedveli ezt.
  6. Tolcsvai

    Tolcsvai Állandó Tag

  7. yeti108

    yeti108 Állandó Tag

    Én nem keverném bele a TKÉ-be se a Jóistent, se a Sátánt.
     
  8. Parr

    Parr Állandó Tag

    szerintem az álmok - ha magunk is bele tudunk szolni, - frissítoek lehetnek.
    itt is érvényes az hogy - amit gondolsz az vagy.
    a lényeg meg az hogy derusek legyunk...
    akkor nem fogunk megbetegedni - vagy ha meg is betegedunk, - jo lesz kozbe a kedvunk... és ha nekunk jo a kedvuk, a kornyezetunk is jobb kedvu lesz (talán)


    ha meg valaki leegyszerusodik - és felfogja ogy csak egy buborék a gatyában, olyan dolgokra johet rá, amiket (el sm tudott volna azelott képzelni))
     
  9. Tolcsvai

    Tolcsvai Állandó Tag

  10. sirkan49

    sirkan49 Kitiltott (BANned)

    Én sem,de úgy látszik,most már nem divat beszélni a testelhagyásról. Már nem olyan keresett "árucikk",már nem fizetnek érte :D Most jön az újabb "dili" a sátán,ez a fajta maszlag sajnos soha nem megy ki a divatból,pont úgy,ahogy a vicclapok sem :mrgreen:
     
    Kalin kedveli ezt.
  11. jasszemúj

    jasszemúj Állandó Tag

    AZ ASZTRÁLTÉR FIZIKÁJA

    1. ELŐSZÓ

    Amatőr parafelderítőkként évek óta járkálunk a fizikai testünkön kívül és végzünk tudományos kutatást, adatgyűjtést különböző témákban (többek között az Eseményhorizont Magazin számára), de még nem foglalkoztunk az asztráltér, asztráltest fogalmával és működésével. Az elmúlt hónapokban azonban történt néhány olyan érdekes esemény, ami után úgy gondoltuk, hogy érdemes volna összefoglalnunk a témával kapcsolatos eddigi ismereteinket és elképzeléseinket. Ebben az írásban az asztrális világról gyűjtött általános tapasztalatainkat szeretnénk ismertetni, valamint az asztráltér felépítésével kapcsolatos időfizikai modellünket.
    A témakörben járatlan olvasók számára először íme az asztrális világgal kapcsolatos általános, közismert információk kivonata, amit különféle okkult szakkönyvekből szedtünk össze.:
    Az asztrális sík a létezés és érzékelés síkját jelenti az okkultizmusban. Ez párhuzamos a fizikai dimenzióval, de nem ugyanolyan, csak hasonló, mint a mi világunk és a tudattalan képeit tartalmazza. Az ember ezt a síkot asztrális projekcióval vagy a halál után érheti el.
    Az asztrális test ugyanolyan, mint az emberi test, de teljes egész, vagyis nem hiányoznak szervei, testrészei akkor sem, ha a fizikai test csonka. Egyes okkultisták szerint serkentő erővel bír, ami közvetít a test és a tudat között. Az asztrális test fényes, ragyogó jelenség, ami képes áthatolni az anyagi dolgokon. Ennek akaratlagos elválasztása a fizikaitól eredményezi az asztrális utazást. A halál után az asztrális test tovább létezik az asztrális síkon, mint jelenés (a köztes létben). Amíg az ember él, az asztrális testét egy ezüstzsinór, éteri köldökzsinór kapcsolja össze a fizikai testével. A fizikai test halála után a felbomlófélben lévő személyiséget nevezik asztrális váznak.
    Az asztrális utazás lényegében testen kívüli élmény. Olyan módosult tudatállapot, amiben megváltozhat az érzékelés minősége is. Álom közben, aktív transszal (meditációval) vagy halálközeli állapotban érhető el. Ennek során az alany akár még a mennyországba vagy pokolba is eljuthat (mint a sámánok).
    [​IMG]
    2. AZ ASZTRÁLTÉR FELÉPÍTÉSE

    Az első és legfontosabb dolog, amit le kell szögeznünk az, hogy a világszerte elterjedt "asztrális sík" kifejezés totálisan pontatlan és hibás, köszönhetően néhány síkagyú okkultistának. Nem síkról (két dimenziós világról) van szó, hanem térről, pontosabban négy dimenziós térkiteljesedésről, éppen ezért a helyes megnevezése: asztráltér. Továbbá nem párhuzamos világról van szó, ami valahol a miénk mellett található, hanem beágyazási környezetről, ami ugyanitt van, ahol a fizikai világ. Az általunk ismert világ valójában beleágyazódik, részét (alterét) képezi az asztráltérnek.
    Az asztráltér szerkezetével és működésével kapcsolatos különféle magyarázatok bonyolultságát és ellentmondásosságát az okozza, hogy senki nem vette még magának a fáradtságot, hogy pontosan definiálja, mi számít az asztráltér részének, tehát mit is értünk e fogalom alatt. Mi most kísérletet teszünk erre, bízva benne, hogy nem tévedünk túl nagyot a meghatározásainkkal. A későbbi idők paratudományos kutatói nyilván több és jobb ismeretekkel fognak majd rendelkezni ebben a témában is és kijavítják a hibáinkat.
    Az asztráltérrel kapcsolatban alapvetően kétféle meghatározást használhatunk, amik révén magyarázhatók a benne szerzett tapasztalataink. Egyrészt van pszichikai asztráltér, másrészt van fizikai asztráltér. Pszichikai alatt teljesen transzcendens megnyilvánulást, információs teret, virtuális közeget, lelki kivetüléseket (képeket) értünk. Fizikai alatt konkrét időforrás rendszerekből: fénykvantumokból, anyagi részecskékből álló, lélekbarionokat is tartalmazó kiterjedést, tehát valódi (megfogható) megnyilvánulást értünk. A kétféle asztráltér nem különül el ténylegesen egymástól, hanem keveredik. Együtt, egymásban létezik és főként ez a tény okozza a megértésére irányuló próbálkozások nehézségét.
    Az általunk ismert és észlelt hagyományos, három dimenziós fizikai világban a normális emberek élesen el tudják egymástól különíteni a megfogható, valóságosnak tekintett anyagi dolgokat és energiákat a virtuális dolgoktól (álmok, képzelet, gondolatok, fantáziák, hallucinációk, illúziók, stb). Akik erre nem képesek, problémásnak (fantasztának, fogyatékosnak, bolondnak, lelki betegnek, elszálltnak, stb) minősülnek és különféle teljesen idióta és jobbára hatástalan módszerekkel próbáljuk meg őket "erőszakkal" gyógyítani, normalizálni. Az asztáltérben az érzékelés megváltozása miatt ez a fajta határozott elkülönítése a fizikai és virtuális élményeknek nehezebbé válik, amihez hasonlót mindenki tapasztalt már, ha álmában nem tudta eldönteni, hogy amit lát álom-e vagy valóság. A különbségtétel nehézségét főleg a tapasztalatlanságunk okozza, tehát tanulással és gyakorlással megoldható a feladat.
    Fontos leszögeznünk, hogy a virtuális valóság, a pszichikai megnyilvánulások tere is valóságos, csak nem úgy, ahogy a fizikai világ. Tehát létező dologról van szó, ami főként strukturális felépítésében, alkotóelemeiben különbözik a fizikai valóságtól. A virtuális valóságok természetével részletesen foglalkozunk: A valódi és virtuális világok megkülönböztetése című írásunkban az Eseményhorizonton.
    Pszichikailag a Föld asztrálterét kizárólag az anyagi testük halála után szabadon kóvájgó, az anyagi világot elhagyni nem tudó vagy nem akaró (azaz a mennyország felé haladva, mintegy félúton megragadt) lelkek, illetve ezek leválasztott személyiségfoszlányai (intelligens információs mátrixok), valamint különféle elementálok alkotják. Ezekről bővebben az Elementálok az asztráltérben című írásunkban foglalkozunk.
    Az asztrálteret tehát mi teremtettük, emberek. Más bolygókon nem feltétlenül van ilyen, mert ez a megnyilvánulás az ott élő lelkek fejlettségi szintjétől, pszichikai működésétől függ. Az asztrálteret a buddhista tanítások köztes lét néven emlegetik, a kereszténységben limbusként ismeretes (köztes hely a pokol és a mennyország között, de nem a tisztítótűz).
    Ez a "hely" ugyanitt van, ahol a mi világunk, mégsem látjuk többnyire a szemünkkel. Viszont képes kölcsönhatásba kerülni a világunkkal, és ilyenkor látunk kísérteteket, szellemi jelenéseket. Felfogható egyfajta kényszerű parkolótérként is, ahol a megragadó lelkek a saját pszichikai kivetítéseik fogságában léteznek, amíg nem képesek tovább indulni a felsőbb dimenziók felé. A tovább vezető utat a lélek előtt megnyíló fénykapu jelzi, mely a mennyországba vezet, ahol a lélek megítélheti az életét és találkozhat ismerőseivel, valamint megtervezheti a következő testetöltését.
    Fizikailag a Föld asztrálterét a négy dimenziós térkiteljesedésben szabadon mászkáló lelkek barionjai és az általuk teremtett anyagi és szubanyagi részecskék, valamint fénykvantumok alkotják. Ez lényegében azonos az általunk ismert fizikai világgal, bár az (három dimenziós lévén) csak egy részét teszi ki. Testen kívüli élmény során (többnyire álmában) szinte mindenki szokta látogatni az asztrális világot, ahol hasonló társadalmi élet zajlik, mint az ébrenléti világban. Az alvás egyik fő funkciója kifejezetten az, hogy lehetővé tegye a léleknek a szabadságot, a rendszeres kimenőt a testéből, hogy kapcsolatot tarthasson a tágabb környezetével (távol élő vagy túlvilágon maradt ismerősökkel).
    Ha egy kísértet a tudatával anyagot koncentrál egy helyre és manipulálja azt, képes hatást gyakorolni az anyagi világra (poltergeist, asztaltáncoltatás, ektoplazma, stb), illetve látható testet létrehozni (lefotózható kísértetek és jelenések). Mindez tanulható technika, s csupán azért nem fordul elő túl gyakran, mert az elhunytak többsége (aki elég okos már ahhoz, hogy képes legyen rá) inkább tovább megy a mennyországba. Nem áll le szórakozni az emberekkel. Akik itt ragadnak, azok meg többnyire nem tudják, hogy kell csinálni.
    A Földön az a szokása az isteni fenntartási rendszernek, hogy az angyalok az asztráltérben rekedt lelkeket egy darabig hagyják szabadon kószálni, tehát nem muszáj nekik tovább menniük. Viszont mivel így nem képesek reinkarnálódni sem és folytatni a fejlődésüket (tapasztalatszerző és karmakiegyenlítő életútjukat), ezért minden világhónap végén (2160 évenként) a Napisten (lokális megtartó) parancsára az angyalok össze szokták szedni az ilyen kóbor lelkeket és ítéletre viszik, tovább kényszerítik őket. Tehát a kísértetek maximum ennyi ideig csavaroghatnak felügyelet nélkül a világban. Ezen kívül a földi teremtési ciklusok végén (bármikorra essen is ez a vég) szintén mindenkit összeszednek és ítéletre visznek. Ezért hívják az idők végezetét ítéletnapnak, amit nem lehet megúszni.
    A kóborló lelkek általában a Föld felszínén mozognak, mert a bolygót nem tudják elhagyni a lélekvisszatartó paravédelmi rendszer miatt. Ez a védőpajzs megakadályozza, hogy kiszökjenek az űrbe és a tudatlanságuk miatt bajba kerüljenek odakint, az óvodakerítésen túl. A Naprendszer határán van még egy védőpajzs, a térbúra, ami azokat a profi lelkeket is megállítja, akik képesek elhagyni a Földet (meditáló jógik és szerzetesek). A külső pajzson csak a külön engedéllyel rendelkező, szakképzett parafelderítő sámánok és istenségek képesek átmenni, akik tudnak vigyázni magukra.
    Az asztráltérből azok a lelkek nem mennek tovább a haláluk után, akiket erős ragaszkodás köt az anyagi világhoz vagy félnek az útjukba álló megtorlóktól. A fénykapu megnyílásakor felbukkanó megtorlók a fenntartási rendszerben dolgozó olyan lelkek (tulajdonképpen démonok), akik a gonosz, bűnös életet élt lelkeket várják a túlvilágon, hogy megszadizzák őket és a tisztítótűzbe (nemtér-nemidőbe) lökjék a lelküket büntetésül, mielőtt a mennyországba kerülhetnének ítéletre. A tisztítótűz működésével kapcsolatos információkat külön írásban fogjuk részletezni később.
    [​IMG]
    3. AZ ASZTRÁLTEST FELÉPÍTÉSE

    A testen kívüli élmény során a profi sámánok általában nem viszik magukkal az asztráltestüket, ami az ember fizikai testét övező aura részét képezi. Csak a lelkük (lélekszentélyük, azaz a tudatalattijuk) megy el a felderítésre, mert így gyorsabban mozoghatnak, kevésbé feltűnőek és sebezhetőek. Az asztráltest fizikailag egy, a lélek által kivetített négy dimenziós gravízió (mozgó, élő gravitációs hologram), ami különböző anyagi és szubanyagi részecskékkel, atomokkal és molekulákkal van feltöltve. A gravízió, mint kényszertér tartja egyben az anyagot, megakadályozva, hogy szétszóródjon, más anyagokkal elkeveredjen, s éppen ezért sebezhető, mert erőszakos módszerekkel kárt lehet benne tenni (megrongálható, elpusztítható különféle beavatkozásokkal).
    Az asztráltest általában ember alakú, vagyis pont úgy néz ki, mint a fizikai test. Mivel vetített képről van szó, amit a barionok kitöltenek, tulajdonképpen bármilyen formájú lehet, de a földhözragadt gondolkodású emberek szeretik a fizikai testükkel azonos alakban tartani, mivel az önképük, identitás tudatuk ezt követeli meg tőlük (ilyen vagyok, tehát így kell kinéznem). Egy profi tetszőleges kinézetet maga köré vetíthet, átformálva az asztráltestét. Innen származnak az indián varázslók azon elbeszélései (lásd: Carlos Castaneda könyveit), hogy valamilyen állat (varjú, farkas, medve, stb) alakját öltötték magukra és úgy mentek el felderítésre.
    Az asztráltest, bár van belső struktúrája, felépítése, mégsem tekinthető biológiai értelemben élőlénynek, önálló organizmusnak. Inkább csak része, egyfajta mellékes kiterjedése a fizikai testnek, ezért is hasonlít hozzá. Ez a tény akkor válik nyilvánvalóvá, ha testen kívül alaposabban megvizsgáljuk. Nyomban kiderül, hogy az asztráltestünk ruhát visel. Olyat, amilyet épp akarunk, vagyis könnyű átöltözni, új ruhát vetíteni rá. Ha ez csupán egy biológiai lény volna, nem lehetne így manipulálni és a kísértetek sem korhű ruhában jelennének meg előttünk, hanem anyaszült meztelenül. A mennyországban sem meztelen szellemek szaladgálnak, mint azt tudjuk számtalan túlvilági beszámolóból és a próféták elmondásaiból.
    Amikor a haláluk után, a túlvilágon rájönnek a lelkek arra (vagy elmondják nekik), hogy nem muszáj holtukban is úgy kinézniük, mint életükben (öregen, betegesen, rondán, csonkán), általában gyorsan feljavítják az önképüket. Többnyire visszafiatalodnak, hogy úgy nézzenek ki, ahogy életükben akkor, amikor a legelégedettebbek voltak a saját testükkel. Ha ez sem elég, tovább szépítik magukat, esetleg valamely másik, korábbi életükben használt, kedveltebb testük képét vetítik ki. Vagy csinálnak maguknak egy ideálisnak tekintett testet, kedvükre való ruházattal. Az öregebb mesterek, akik számára nem létszükséglet a test használata, jól megvannak mindenféle test nélkül, pusztán mint pontszerű lélekbarion létezve.
    Az asztráltest egyrészt a lélek által vetített ember alakú hologram, tanácsadótér erősítője (minden atomja póterősítő antennaként is működik), másrészt követi a hologram mozgását, ami erővel formába rendezi azt. Ha elképzelem, hogy megmozdul a kezem, akkor a lelkem által állandóan vetített (virtuális, pszichikai) emberképem is ennek megfelelően mozdul, engedelmeskedve a szellemi utasításnak. Ezért fogja követni az asztráltestem, valamint a fizikai test is (ha benne vagyok). Másrészt az asztráltest érzékszerv is, tehát lehet vele fogni, tapintani, hőmérsékletet érzékelni.
    Elvileg lehetne olyan tartályt készíteni, amibe be lehetne zárni az asztráltestet, hogy fizikai vizsgálatoknak vessük alá. Ez egyfajta lélekcsapdaként működne, bár a lélekbariont nem fogná meg, mert annak sokkal nagyobb az áthatolóképessége. A tartály anyagának olyan sűrűnek és keménynek kellene lennie, hogy ne tudjon a falán átdiffundálni az asztráltest szubanyaga. Mivel azonban a szubanyag kisebb részecskékből és atomokból áll, mint a normál méretű anyag, ezért a legkönnyebben szubanyagi tartállyal lehetne megfogni.
    Ez persze csak akkor lenne igazán hatásos, ha négy dimenziós lenne, ilyet készíteni azonban egyelőre nem tudunk. A dimenziógeometriai kutatásaink során azonban felmerült a lehetősége efféle találmányoknak is. A dolog főleg az űrhajózásban lenne hasznos, mivel a világűrben, a Föld auráján kívül lehetnek olyan káros sugárzások, négy dimenziós hatások, amik károsíthatják az ember (űrhajós) asztráltestét és megbetegíthetik, sőt meg is ölhetik. A témával részletesen foglalkozunk később az erőtérpajzs technológiai publikációinkban. Anyagi tartály helyett ugyanis készíthető olyan transzcendens hullámtér, ami részecske taszító erőtérként viselkedik és garantáltan megfogja a szubanyagot is.
    [​IMG]
    4. AZ ASZTRÁLTEST MŰKÖDÉSE

    Az asztráltest fizikai kölcsönhatásban van a környezetével, mivel ugyanolyan anyagokból áll, mint az. A szél például képes lefújni az emberről az aurájában lévő szubanyagot, ami meggyengíti az asztráltest külsejét. Azt a részét, ami túlnyúlik az ember bőrén. Pontosabban hígabbá, halványabbá teszi, de ez egy határig nem okoz gondot egy egészséges ember számára, mert a szubanyag folyamatosan pótlódik belülről. Ugyanígy az áramló közegek, mint a víz szintén lemossák az asztráltestet, ami ilyenkor teljesen visszahúzódik a fizikai test védelmébe.
    Amikor az asztráltestünkkel keresztül hatolunk a tárgyakon, az atomok egy része benneragad, visszamarad, tehát állandóan anyagot veszítünk, amit a fizikai testünk és a lelkünk folyamatosan pótol. Itt mikrogrammokról van szó, leheletnyi mennyiségű anyagról. A hígabb tárgyakon (ablaküveg, faajtó) érezhetően könnyebb áthatolni, mint a sűrűbbeken (betonfal, fémlemez). Éppen ezért nem ajánljuk senkinek, hogy az asztráltestében barangolva sűrű tárgyakon hatoljon át. Itt sokat számít a sebesség is. Lassan, óvatosan mozogva az ólompáncélon is át lehet diffundálni, bár elég kellemetlen élmény ("zajos"), ami megviseli az asztráltestet, összezavarva belső szerkezetét. Ha viszont gyorsan repülünk neki, keménynek fogjuk találni. Visszapattanunk róla, mintha falnak rohantunk volna.
    Más élőlényeken is át lehet menni, például az utcán sétáló embereken, feltéve, hogy nincs rajtuk megfelelő aura védelmi rendszer, ami ezt megakadályozza. Az illető érezni fogja az elkeveredést, ahogy átmenetileg a két asztráltest részecskéi összeolvadnak, majd szétválnak és valószínűleg nem fog tetszeni neki (kellemetlen). Szerelmesek számára az efféle túlvilági élmények különleges örömöket adhatnak, az igazi egyesülés tapasztalatát, ami sokkal intenzívebb, mint a fizikai testek felületének összeérintése.
    Számos állatfaj képes érzékelni az asztrállényeket, például a macskák. Ha kísértet van a házban, a macska biztosan észreveszi, látja és esetleg el is menekül előle. Az érzékenyebb emberek is ugyanígy veszik észre a szellemi jelenlétet a közelükben. Mintha lenne még valaki a lakásban, aki figyel, ott van, szinte érezni a közelségét, sőt néha még a gondolatait, érzéseit is. Ilyenkor a lelkünkkel érzékeljük elsősorban az illetőt, de ha közelebb jön, az auránkra gyakorolt fizikai hatását is észrevehetjük, ahogy kölcsönhatásba kerül az asztráltestünkkel.
    Az asztráltest sérülését főként sugárzások, illetve erőszakos cselekmények, harc, mágikus támadások vagy szoftveres lelki problémák okozhatják. A káros földsugárzások és radioaktív sugárzások először ezt rongálják meg, ami aztán hamar kihat a fizikai test működésére is. Éppen ezért tanácsos ugyanúgy vigyázni az asztráltestünkre, mint a fizikai testünkre és rendszeresen ápolni, karbantartani, védeni. A témával részletesen foglalkozik a Tanácsok az egészséges élethez című írásunk, ami a 2006-os év anyagai között található.
    A mágikus támadások, rontások, átkok egy része az asztráltest ellen irányul. Idézet egy kollégánktól: "Egyszer valaki megszúrta az asztráltestem egy mágikus dárdával, amit ugyan kihúztam az oldalamból, de igencsak fájt és a fizikai testemben is kárt (belső testi tüneteket) okozott. Percekig tartott, mire sikerült a sérülést begyógyítanom szántszándékkal. A bőröm szerencsére nem lyukadt ki a támadástól."
    Innen származik az a hiedelem, hogy ha sikerül mágikus technikával megsebezni a testen kívül csavargó boszorkány szellemi testét, akkor a fizikai testén is meg fog látszódni a sérülés. A profi felderítők ezért nem viszik magukkal sehová az asztráltestüket, ami a legnagyobb biztonságban a fizikai testen belül van.
    A kézrátétellel, gondolati úton gyógyító varázslók, természetgyógyászok, akik az aurát kezelik, alapvetően az asztráltesttel foglalkoznak. Ebben meglátszanak a betegségek, elváltozások (lelki látó számára), sokszor már a fizikai tünetek jelentkezése előtt. Az asztráltest kijavításával, a kényszertér képének helyreállításával gyorsan meg lehet gyógyítani akár halálos betegségeket is, de persze ennek a módszernek is megvannak a maga korlátai. A kezdődő rákot például teljesen el lehet tüntetni, az utolsó stádiumban azonban a rákos sejtekkel való harc már túl nagy feladat a szervezet számára, így ez a módszer sem elegendő.
    Az asztráltest pusztulása testen kívüli élmény során az illető azonnali halálát okozza, vagyis meghal a hátrahagyott fizikai teste is. Ilyenkor a lelket az asztráltesttel és a fizikai testben hagyott alvezérlő központtal összekapcsoló időszál kötegek (ezüstszál, fluidszál, köldökzsinór) szintén elszakadnak és megindul a testek lebomlása. A bomlási folyamat természetes jelenség, amit mágikus praktikákkal (magasszintű természettudományos ismeretekkel) meg lehet állítani vagy akár vissza is lehet fordítani. Így képesek a szentek a haláluk után romlatlan testet hagyni hátra a koporsójukban. Így lehet meggyógyulni halálos betegségekből és sérülésekből és kvázi halhatatlanná válni, illetve tetszés szerint feltámadni. Bár ezek a Földön (lélekóvodában) elég ritkán fordulnak elő, mivel az ide reinkarnálódó lelkek többnyire nem elég okosak és felkészültek az ilyesmihez.
    Az asztráltest elváltozását, sérülését lelki problémák is okozhatják. Ha az ember személyisége (önképe, pszichikuma) megsérül, az eltorzuló szoftveres kép kivetülése deformálja a szubanyagi részecskemezőt is, ami végül a fizikai testben jelentkező, pszichoszomatikusnak nevezett tünetekkel jár. Számos betegséget és bajt ilyen szoftveres hibák okoznak, vagyis többnyire magunknak köszönhetjük a bajainkat, nem holmi bacilusoknak és anyagcsere zavaroknak.
    A szoftveres torzulások a környezetből minket érő káros hatásokra, különféle befolyásokra adott természetes válaszreakciók. A földi társadalom ebből a szempontból súlyosan beteg és torz, rendkívül rosszul működő környezetnek minősül minden lélek számára. Az ide reinkarnálódó lelkek a feltudati törlés miatt totálisan ki vannak téve a környezetük befolyásának, ami nagyon hatékonyan képes elrontani, megrontani és tönkretenni őket, a hibák kijavításában viszont szinte egyáltalán nem tud segíteni. Ebben a világban még a pszichológusok (lélektanászok) is azt vallják, hogy lélek alapvetően nincs és az ember megszűnik létezni a testének halála után. Az ilyen szintű ostobaságot valló, mélységesen tudatlan és embertelen társadalmakban gyakorlatilag nincsenek egészséges lelkű, megfelelően gondolkodó lények. Mindez roppant módon megnehezíti a lelki fejlődést és kibontakozást, és legfőbb okozója a bűnöknek, szenvedésnek, hibás cselekedeteknek, betegségeknek és korai elhalálozásnak.
    Mindezen bajok miatt a Földön a halál a lélek gyógyulását jelenti, a megszabadulást a rossz és hátráltató környezettől, tehát a legjobb dolog, ami csak történhet velünk az életben. A túlvilági élet az önkép helyreállításának lehetőségét kínálja, igaz csak bizonyos korlátok között. Vannak lelki sérülések és rossz programok, amik így sem javíthatók ki, ez okozza többnyire a reinkarnálódást és az előző életekből magunkkal hozott bajokat. Mindezek miatt hívják a túlvilágon ezt az anyagi világot pokolnak, illetve alvilágnak. A lelki fejlődés egyik célja eljutni arra a felismerésre, hogy az ilyen lélekre káros világokat kerülni kell. Meg kell szabadulni a testetöltés gondolatának kényszerétől. Erről a témáról részletesebben más publikációkban már volt (és még lesz is) szó, ezért most inkább térjünk vissza az asztráltest működésének ismertetésére.
    [​IMG]
    5. KÖZLEKEDÉS AZ ASZTRÁLTÉRBEN

    Az asztráltest valamivel hígabb, mint a felszíni levegő, ezért képes lebegni benne, a légnyomástól függően valamekkora magasságig emelkedve, mint valami léghajó. Ez általában néhány száz méter szokott lenni, szóval arra pont elegendő, hogy az ember körberepülje a magasabb házakat a városban. Nem úgy kell vele mozogni, mint az anyagi testtel, tehát semmi értelme kapálózni és rugdalózni. Ahhoz túl híg az asztráltest anyaga, hogy úszni lehessen vele a levegőben, de a szilárd tárgyakat megragadva odahúzhatjuk magunkat, afféle hegymászóként a dolgokhoz.
    Az ember úgy tud mozogni ilyenkor, hogy szó szerint "odagondolja" magát, ahová menni akar. Ennek hatására az asztráltestet vezérlő lélek által vetített hullámtér oly módon torzul el, hogy az odatolja, mint egy antigravitációs hajtómű az embert. A mozgásnak ezt a fajta fizikai alapelvét használják a korszerűbb, zárt inerciarendszerű meghajtó rendszerek is (külföldi űrhajókban általában ez a téri meghajtás módja). Az elérhető maximális sebesség több száz vagy ezer kilométer is lehet, csak vigyázni kell a testre, nehogy nekiütközzön valaminek és megsérüljön. Asztráltest nélkül a lélekbarion fénysebességgel képes száguldani, szükség esetén nyílegyenesen keresztül az egész bolygón, ha a túloldalra kell menni. Ezért ajánlott inkább "otthon" hagyni az asztráltestet.
    Mivel az emberek többsége általában csak álmában szokott a fizikai testén kívül csavarogni, ezért másokkal találkozni éjszaka érdemes, ha beszélni akarunk velük. Idézet egy kollégánktól: "Egyik éjszaka, miután visszatértem magamhoz, a testemre felügyelő alrendszerem vezérlője egy üzenettel fogadott. Amíg távol voltam, két távoli ismerősöm keresett. Meglátogattak az asztráltérben, hogy beszéljenek velem, de mivel akkor éppen magánkívül voltam, azaz nem találtak otthon, hagytak egy üzenetet a rögzítőmön, hogy itt voltak és majd beszélnünk kéne. A rögzítő olyan, mint egy postaláda vagy telefonos üzenetrögzítő és jól használható ilyen esetekben."
    A fontosabb embereket nem lehet csak úgy meglátogatni az asztráltérben, mivel paravédelmi rendszer, valamint testőrség védi őket a zaklatástól, támadásoktól. Ilyen személyek a bolygó lélektársadalmának vezetői, a mesterek, vallási vezetők, reinkarnálódott istenségek. Idézet a kollégánktól: "Évekkel ezelőtt szerettem volna meglátogatni régi ismerősömet, a dalai lámát Dharamszalában, ahol a száműzött tibeti vezetés székhelye van, hogy beszélgessek vele. Amióta reinkarnálódtam, még nem találkoztunk, ezért odarepültem az asztráltérben. Ott kiderült, hogy szigorúan őrzik őt, a közelébe sem lehet menni. Viszont lehet audienciát kérni a titkárától, és ha méltónak találnak rá, adnak időpontot, amikor meglátogathatom és pár percet beszélgethetünk. Erre később sor került és egy kertben üldögélve társalogtunk kicsit az élettel kapcsolatos filozófiai problémákról."
    Az asztráltéri Föld nem teljesen ugyanúgy néz ki, mint a fizikai valóságban. Az épületek és főbb tárgyak általában a helyükön vannak és ugyanolyanok, de egyes kisebb dolgok előfordul, hogy hiányoznak vagy másképp néznek ki. Ezt a négy dimenziós érzékelés okozza főként. Idézet a kollégánktól: "Nekem a leginkább az tűnt föl már egész korán az asztráltérben tett kirándulásaim során, hogy látni lehet az elektromos áramot a vezetékekben. Szürke, sűrű felhő veszi körül a magasfeszültségű villanyvezetékeket, kb. 15-20 centiméter átmérőjű csőként. Nem mertem hozzáérni, de többször elrepültem a közelükben, hogy megnézzem őket. További érdekesség, hogy az utcák meglepően tiszták. Nem nagyon látni eldobált szemetet, sőt lehullott faleveleket sem."
    A földönkívüliek az esetek többségében asztráltestben viszik fel az űrhajójukra az embereket, tehát nem fáradnak a fizikai test cipelésével, ágyból való kirángatásával. Ez lényegesen egyszerűbb és gyorsabb módja a találkozásnak, és nem is annyira feltűnő, mert az űrhajó magasan a település fölött megállhat az éjszakai égen és a földönkívüliek szintén az asztráltestükben mennek le az illetőért. Így az elvitt személy látszólag ott alszik az ágyában zavartalanul, miközben valójában magánkívül van (némelyek a félelemtől, mások az izgalomtól).
    A földönkívüliek azért olyan rémisztőek az emberek többsége számára, mert teljesen más a lelkük információ tartalma, s ennélfogva a gondolkodásuk, személyes kisugárzásuk is. Érezhetően idegenek, sokal inkább mint az állatok vagy növények. Ráadásul nem emberi testük van, aminek szintén más a sajátrezgése, ahogy az asztráltestüknek is. Ez érintkezésbe lépve az ember testével (aurák kölcsönhatása) nagyon furcsa érzést kelt eleinte. Később meg lehet szokni és akkor már egyáltalán nem zavaró.
    Ha gyógyítani akarják az elrabolt személyt, többnyire csak az asztráltestét javítják meg az idegenek, ami a fizikai testbe való visszatéréskor nagy sebességgel elkezdi átformálni azt. Gyakorlatilag órák, napok alatt eltünteti az emberből a betegséget (magától). Ezt a módszert hívják egyesek léleksebészetnek vagy asztrálsebészetnek. Ha ez a módszer nem használható, akkor kell a fizikai testet is felvinniük az űrhajóra (vonósugárral vagy hordágyon).
    Az efféle eltérítések során előszeretettel adnak át különféle tanításokat az embereknek, amikre azok ébredéskor többnyire nem emlékeznek. Csak később, fokozatosan szivárognak be a feltudatba az információk, mintha magától jutna az illető eszébe a dolog. Ennek az az előnye, hogy a saját felismeréseként kezeli a gondolatokat és így könnyebb elfogadnia őket, nem idegenkedik tőlük. A földönkívüliek csak azokkal a lelkekkel csinálják ezt, akik korábban hozzájuk tartoztak, közéjük reinkarnálódva éltek és dolgoztak. Így segítik a Földön végzett munkájukat, hogy ne maradjanak olyan buták és primitívek, mint a környezetük. Kár, hogy az emberiség a mai napig sem volt képes megbecsülni ezt a fajta diszkrét segítséget és komolyan odafigyelni rá.

    Készült: 2007.02.09.
    Szabadon terjeszthető http://esemenyhorizont.uw.hu/2007/ezoter/asztral.html
     
    V.T. kedveli ezt.
  12. jasszemúj

    jasszemúj Állandó Tag

    ELEMENTÁLOK AZ ASZTRÁLTÉRBEN

    1. ELŐSZÓ
    [​IMG]
    Ezen írásunk Az asztráltér fizikája című munka folytatása, amiben az elementálokkal kapcsolatos kutatási eredményeinket összegeztük. A témában járatlan olvasók számára először íme az elementálokkal kapcsolatos általános, közismert információk kivonata, amit különféle okkult szakkönyvekből szedtünk össze.:
    Az elementálok a természetben létező olyan asztrális lények, melyeknek nincs lelke és részben intelligensnek látszanak a viselkedésük miatt. Az okkultisták szerint az ember minden gondolata megjelenik az asztráltérben, ahol aktív, tőle részben független lénnyé válhat azáltal, hogy összekapcsolódik (egyesül) egy elementállal.
    Az ilyen elmeszülte teremtmények jellemzői (viselkedése, erőssége, kinézete) nagyban függenek az őket létrehozó gondolattevékenységtől. A jó gondolat aktív, jótékony erőként, a gonosz pedig kártékony démonként él az asztráltérben. Az ember tehát jobbára tudatlanul benépesíti a környezetét, telíti a képzelete, vágyai, ösztönzései és szenvedélyei szüleményeivel. Ez, mint valami áramlat az erősségével arányosan hat minden vele kapcsolatba kerülő érzékeny szervezetre (más elementálokra, élőlényekre). A buddhizmusban ez a karma, a cselekedet és következményének megnyilvánulása. A kellő szinten beavatottak törekszenek rá, hogy tudatosan hozzanak létre elementálokat, míg a többi ember öntudatlanul vetíti ki őket.
    A Föld asztráltere zsúfolva van olyan elementálokkal, melyek hasonlók az ember vágytestét alkotókhoz, és amelyek az alacsonyabb rendű állatok egyszerűbb vágytestét is alkotják. Az ember az elementálok segítségével képes kapcsolatba kerülni minden körülötte lévő, számára vonzó vagy visszataszító tárggyal. Akaratával, érzelmeivel, vágyaival folyamatosan befolyásolja az elementálokat, amik érzékenyek az ember gondolataira, érzéseire. Az ember vágyteste egy segédeszköz ebben a folyamatban.
    A gondolatok mentális képeket alkotnak, melyek a pszichikai világ anyagából, gyorsan rezgő atomokból állnak. Ezek a rezgések minden olyan lényben érzéseket keltenek, amelyek képesek azokat megfelelően feldolgozni. Ennek révén vonzzák magukhoz a megfelelő rezgésű elementálokat.

    2. AZ ELEMENTÁLOK KELETKEZÉSE
    [​IMG]
    Az univerzum teremtésében szó szerint minden lélek részt vesz, méghozzá közvetlenül gyarapítva a világot a gondolataival (információ, modulált hullámtér), tetteivel (energia, a létező dolgok fizikai mozgatása) és anyagával (keltett részecskék). A lélekbarionok szinte folyamatosan szülnek, bimbóznak magukból anyagi részecskéket. Neutronokat és neutrinókat, melyek leválnak a lélek hardverjéről és elkeverednek a fizikai világ atomjaival, kölcsönhatásba lépve velük. A fény gerjesztő hatására elbomlanak protonra és elektronra, vagyis hidrogén lesz belőlük. Ez kémiai kötést létesíthet más atomokkal vagy kidiffundálva az emberi testből, a Föld alacsony gravitációja miatt megszökik a világűrbe. Erről korábban már volt szó az Élő hidrogén a Naprendszerben című írásban az Eseményhorizont 2002. évi anyagai között.
    Az ember gondolatai és érzései, amik a tapasztalás során a szellemének információs mátrixát gyarapítják, illetve az emlékezés során frissülnek benne, közvetlen fizikai hatást gyakorolnak a lélekbarionra. Minden információ az időforrások által kisugárzott időhullámok modulációjának felel meg, aminek mozgató ereje van. Megváltoztatja minden elért időforrás rezgésállapotát (perturbálja azt). Ennélfogva a lélekben kavargó gondolatok és érzések befolyásolják a lélek hardveres szerkezetét, felépítését és működését. Ennek egyik következménye az, hogy képesek vagyunk mozgatni az asztráltestünket és a fizikai testünket, vagyis befolyásolni tudjuk a környezetünket.
    A lélekbarionról leváló részecske saját rezgésképét döntően a keletkezésének pillanatában a forrásait érő deformációk határozzák meg. Dominánsan az, hogy miről gondolkodott a lélek (mint a hozzá legközelebb lévő és legnagyobb hatású rendszer), illetve milyen érzések uralták a szellemét. Ezek a rezgések beleíródnak a bariont keltő időrendszer elemeibe és tartósan megmaradnak. Úgy is mondhatjuk, hogy a részecskék, mint külső tárolók magukba zárják és megőrzik a keletkezésük pillanatában beléjük írt információkat. Ez egyfajta korlátozott tudatosságot, látszat intelligenciát is kölcsönöz az anyagnak, ami belőle kisugárzódva, tehát a saját gravitációs hullámképére finom háttérzajként ráülve befolyásolja a környezetét.
    Az intenzív érzések és gondolatok eredményeként kibocsátott részecskék később hajlamossá válnak arra, hogy összeálljanak felhőszerű képződménnyé, anyagcsomóvá, ami a beléjük írt információs tér erejének engedelmeskedve független életbe kezdhet. Önállóan mozog, reagál a környezetének hatásaira, magához hasonló alaprezgésű részecskékkel táplálkozik és növekszik, erősödik, formálódik. Ezeket a teremtményeket, az ember vágyainak, teremtő képességének működése során keletkező, és róla leszakadó rendszereket hívjuk általában elementáloknak.
    Elementált minden lélek szül, az isteni, emberi, állati és növényi lelkek is, változó mennyiségben maga köré a téridőbe. Végsősoron az egész anyagi univerzum a lelkek teremtménye, korábban kibocsátott anyagfelhő, mely az évmilliárdok alatt hatalmas mennyiségűre nő és bonyolult struktúrákba szerveződik, bolygókat, csillagokat, porfelhőket alkotva. Mégsem hívjuk az egész teremtést elementálnak, mivel ezt a fogalmat (szűkebb értelmében) csak azon teremtmények számára tartjuk fenn, melyek a beléjük íródott információnak engedelmeskedve mozognak és cselekednek. Tulajdonképpen mágikus robotokról van szó, amik korlátozott felfogó és megértő képességgel rendelkeznek és képesek az alkotójuk tudatos irányításától függetlenül tevékenykedni a világban. Mivel többnyire rendkívül hígak, a fizikai világban csak ritkán látjuk őket (parajelenségek). Az asztráltérben viszont sokkal könnyebben észrevehetők a lelki érzékelésünk segítségével.
    Az, hogy egy elementál mennyi ideig marad fenn, számos tényező függvénye. Fizikailag hasonló a helyzete, mint a homeopátiás gyógyszereknek, amiket a készítésük után a külső környezet zavaró hatásai felülírhatnak, tönkretehetnek. Az erősebb hő és fényhatások elzajosíthatják a részecskefelhő belső információ tartalmát. A témát részletesen lásd: A homeopátia működése című írásban az Eseményhorizonton a 2004-es év anyagai között.
    Az elementál ugyan védekezik a felejtés ellen, elmenekülve a számára veszélyes hatások elől, másrészt a táplálkozással, hasonló információ tartalmú részecskék bekebelezésével erősíti önmagát, de ettől még nem válik sem halhatatlanná, sem sebezhetetlenné. Ha információsan letörlődik, akkor hulladék lesz belőle, szétesik (mint az ember teste) és a világegyetem anyagát fogja alkotni a teremtési ciklus végéig. Más lények, elementálok táplálkozhatnak is belőle, tehát kialakul egy asztrális ökoszisztéma (nem bioszféra!), ahol a nagyobbak megeszik a kisebbeket és uralják az általuk bejárt territóriumot.
    Az elementálok elsősorban a teremtőjükből szeretnek táplálkozni, ezért az őket szülő lélek közelében maradnak, mint valami szellem. Folyamatosan kísérik és befolyásolják, hogy minél többet gondoljon és érezzen olyat, amilyet az elementál létrehozásakor tett. A frissen kibocsátott (modulált) részecskéket pedig magukba szívják és egyre nőnek, erősödnek. Tulajdonképpen olyan élősködőkről van szó, amiket az ember maga hoz létre magából, jobbára tudatlanul.

    3. AZ ELEMENTÁLOK MŰKÖDÉSE
    [​IMG]
    Az elementálok az ember vágyainak, szándékainak asztrális, finomanyagi struktúrába rendeződő manifesztációi. Rengeteg fajtájuk van és nagyon sokmindenre használjuk őket, jobbára nem tudatosan. Segítenek megvalósítani a teremtésünket, mint tőlünk függő, általunk irányítható perifériák, kivetített információs mátrixok. Ez független az erkölcsi ítéleteinktől és tudatos elképzeléseinktől, tehát a lelkünkben zajló természetes információs folyamatokat tükrözi, amit viszont a külső környezet befolyásol a tapasztalatokon keresztül (jó vagy rossz irányokba).
    Egyes elementálok például akkor keletkeznek, ha az ember tudatában (szellemének információs mátrixában) a traumák (fel nem dolgozott tapasztalatok) emléktartománya szoftveresen, pszichikailag elkülönül a többi emléktől. Leválik a személyiség egészéről. Benne marad a lélekben (hardverben), de tudatosan nem hozzáférhető (olyan könnyen) a tudat számára. Ezek a részek hajlamosak teljesen leszakadni a személyiségről (elfelejtődni), de közben fizikailag önállósodhatnak. Mintegy átíródnak a kibocsátott anyagi részecskékbe, hogy elementálként folytassák tovább létüket, kitagadott tapasztalatként.
    A pszichikai és fizikai asztráltér így ezen elkóborolt, elveszett tapasztalatok gyűjtőhelyévé válik, amivel az álmodás, testen kívüli élmény vagy a halál során találkozhat a lélek. Mivel többnyire a számunkra rossz dolgokat választjuk le magunkról (az információs szemetet), ezért az elementáljaink többsége a számunkra rossznak, gonosznak, negatívnak tűnik, amikkel igen kellemetlen szembesülni. Félelmetes élmény, hogy amit korábban sikeresen kizártunk (disszipáltunk), elfelejtettünk a lelkünkből, az nem szűnt meg, hanem visszajár kísérteni, mint valami démoni teremtmény és fenyegeti a lelki békénket. Az efféle negatív elementálok aktívan befolyásolják a gondolkodásunkat, érzéseinket, reakcióinkat, végsősoron az egész életünket. Ha a lélek gyenge, nem képes uralni önmagát a tudása révén, akkor teljesen ezen kivetülések uralma alá kerülhet. A karmája utóléri és legyőzi őt, beteljesül rajta a sorsa - szoktuk mondani ilyenkor.
    A halál során a lélekben az egész életének minden információja (emléke) lefut, újra tudatosul alig egy másodperc alatt. Ennek során felbukkannak az összes kibocsátott elementálok és lehetőség van ezek visszacsatolására, felülírására, azaz megváltására a kitaszított létükből. Ez egy információ feldolgozási folyamat, ami korábban is elvégezhető, még az élet során akár többször is. A dolog lényege, hogy újra tudatosítani kell a traumás élményeket (ez a mágiában az elementál "megnevezése") és meg kell emészteni őket, azaz túltenni magunkat rajtuk. A kibocsátott elementálokat vissza kell hívni és az anyagfelhőket információsan felülírni, megfosztva őket korábbi tartalmuktól, rezgésképüktől. Ezt nevezik az indián varázslók az összegzés folyamatának, amely során az életünkben szanaszét hagyott energiákat kell visszaszívnia az embernek önmagába.
    Az elementáljainak visszaolvasztása nélkül nem képes a lélek átjutni az élete megítélésének folyamatán, vagyis megreked a köztes létben. Nem mehet tovább a mennyország irányába, amíg nem tisztázta magában a saját életével kapcsolatos eseményeket, nem rendezte el a dolgait maga mögött. Az elementálok a megváltásuk, információs letörlődésük után szétesnek, anyagfelhőjük ugyanúgy elkeveredik a környezet atomjaival, mint a lebomló fizikai és asztráltest. Tehát a cél végsősoron az anyagi burok levedlése, a megszabadulás a testi léttől. A mesterek számára az egész folyamat csak néhány másodpercig tart, mivel ők tudatosan élik az életüket és gyorsan képesek a saját elementáljaikat megváltani. Mások évszázadokig is elszöszmötölnek a feladattal, nyugtalan kísértetként kóborolva addig az asztráltérben. A fenntartási rendszer angyalai segíthetnek a folyamatban, elmagyarázva a technikai részleteket, de nem erőltetik a dolgot, mivel az sok esetben igen kellemetlen, sőt fájdalmas élmény az illető számára. Ahogy mondani szokás: szarnak és bajnak senki sem akar a gazdája lenni.
    A köztes létben ragadt lelkek tehát alapvetően nem gonoszak, csak nincsenek tudatában a saját leszakadt személyiségfoszlányaiknak (árnyaiknak, sötét oldaluknak), amik viszont viselkedhetnek gonosz lény módjára. Az elementálok a korlátozott információ feldolgozó képességük miatt rosszul tudnak alkalmazkodni a változásokhoz, mivel nem igazán intelligensek. Persze egy intelligens lélek intelligensebb elementált kelthet, mint egy tudatlan, de mivel az elementálnak nincs lelke (központi információ feldolgozó egysége), ezért a lehetőségei, mint egy fémrobotnak is, erősen korlátozottak. Jobbára csak táplálkoznak és manipulálnak, a születésüktől fogva meglévő képességeik révén.
    Amennyire tudjuk, az állatok és növények nem rekedhetnek az asztráltérben a saját elementáljaik miatt, mivel nekik nem kell megítélniük a saját életüket. Az ítélet a gondolkodó, tehát intelligens lelkek sajátja, vagyis az embereké és isteneké. Az állati lelkek azonnal tovább haladnak a saját tranzitterük (mennyországuk) felé, ahonnan az őket felügyelő angyalok irányítása szerint, a maguk menetrendje alapján újraszületnek. A kibocsátott elementáljaikról az angyalok gondoskodnak.
    Az elementálok nem csak a gazdájukból képesek táplálkozni, információt és anyagot vételezni a fennmaradásukhoz, hanem másokból is, amennyiben azok hasonló rezgéseket termelnek. Ezeket a lényeket nevezzük asztrális vámpíroknak, szellemi élősködőknek, démonoknak (incubus, succubus) - kultúrkörtől függően. Mivel az elementálok képesek egymást bekebelezni, ezért idővel létrejönnek kollektív elementálok is az asztráltérben, amik uralni fogják a környezetüket és képesek sok emberre egyszerre rátelepedni.
    Nem csak az egyes népcsoportoknak, hanem az egész emberiségnek is vannak ilyen, kollektív tudatlanságba, felejtésbe taszított kísérői. Ők, pontosabban ezek az emberiség közös démonai, a múltban leválasztott rémei, amik befolyásolják a globális folyamatokat. Háborúkat képesek kirobbantani, tömeghisztériát okozni, parajelenségeket kelteni, sőt természeti katasztrófákat is előidézhetnek annak érdekében, hogy az emberek a számukra kedvező információ tartalmú részecskéket árasszák magukból (félelem, rettegés, gyűlölet, elutasítás, önzés, agresszió, stb), amiket aztán magukba szívhatnak.
    A médiaipar szintén ezek terméke és kiszolgálója azáltal, hogy szuggesztíven rákényszerít a társadalomra bizonyos gondolkodási mintákat, értékrendet és viselkedést (konformizál, uniformizál, leköti a figyelmet, stb). Az ilyen kollektív démonoktól csak a lélekcsoport felettes vezetője, istensége képes az emberiséget megváltani, s egyben átprogramozni a közösség gondolkodását, hogy ne etesse tovább a "fejére nőtt" teremtményeit. Az emberiség addig nem képes feljebb lépni a lelki fejlődésében, amíg szembe nem néz a saját démonaival, a teremtési ciklus során felhalmozott szemetével. Erre legkésőbb az ítélet napjáig sort kell kerítenie, ami nagy lelki traumák és fájdalmas visszaemlékezések formájában manifesztálódik a társadalomban. Ezt a folyamatot hívjuk az utolsó idők csapásainak, katasztrófáinak.

    4. TALÁLKOZÁS EGY ELEMENTÁLLAL
    [​IMG]
    A folyamat megértése érdekében közöljük az egyik kollégánk visszaemlékezését arról, milyen élmény volt a számára találkozni egy idegen (nem saját keltésű) elementállal, ami táplálkozni akart belőle.:
    "Éjszaka, alvás közben történt velem a következő különös dolog. Épp odakint csavarogtam, kívül a testemen az asztráltérben, amikor egy erdei környezetben megtámadott valami. Mindenféle előzmény nélkül a jobb vállamra erős szorítással rátapadt egy amőbára emlékeztető, macska méretű lény. Élőlénynek nézett ki, valami állatszerűségnek, de nem volt intelligens. Komoly fájdalmat okozott, ahogy megpróbált az áttetsző csápjaival a nyakam és a fejem felé tapogatózni. Valószínűleg az asztráltestemből akart táplálkozni, energiát vagy anyagot vételezni tőlem, belőlem.
    Sosem találkoztam korábban még ilyen lénnyel, sőt hasonlóval sem. Viszont régen olvastam róla Carlos Castaneda egyik könyvében, aki Don Juan tanításait közzé téve azt állította, hogy vannak a Földön olyan lények, amik az "emberi tudomással" táplálkoznak. Sem én, sem az ismerőseim nem láttak még ugyan ilyen lényeket, de talán rosszul értelmeztük az indián varázslók leírását. A tudomással való táplálkozás lehet az aurában tárolt energia elszívása is. Asztrális energiavámpír lényeket, lélektelen elementálokat ismerünk, és szükség esetén el is tudunk velük bánni, hisz ez a mágusok képzéséhez hozzátartozik, mint alapvető technika.
    Mivel a lény igencsak mohón viselkedett, és fájt is a kéretlen közeledése, úgy döntöttem, hogy megszabadulok tőle. Bal kézzel megragadtam a lényt, aminek semmilyen érzékelhető tapintása nem volt, tehát igen híg lehetett szerkezetileg. Letépve magamról messzire elhajítottam. Csíkos nyomokat hagyott rajtam, nem csupán a bőrömön, hanem belül az asztráltestemben is, amiket gyorsan begyógyítottam. Utólag átvizsgálva magam nem tapasztaltam, hogy a fizikai kullancsokhoz hasonlóan pl. megfertőzött volna valamivel. Főként azért nem, mert az asztráltérben nincsenek mikrobák (vírusok, baktériumok, gombák, egysejtűek).
    A lény lopakodva támadott, a paravédelmi rendszerem semmit sem jelzett előre. Valószínűleg azért, mert nem valós, hanem virtuális (pszichikai) lény volt, amit valaki valamiért rámuszított, esetleg magától támadott, mert éhes volt. Ha lelkes lény lett volna, már messziről kiszúrom, de nem észleltem semmi lélekjelenlétet, se gondolatokat, se komplex tudatosságot. Ha másra nem is, de arra jó volt ez a találkozás, hogy gyakorlatoztassa a paravédelmi rendszerem."
    Idézet egy másik kollégánktól: "Egy látó barátom mesélte, hogy ő kétszer látott már ehhez az amőbához hasonlót. Az egyik egy lélek volt, aki megszállt egy embert és ilyen amőbás jellegű energianyúlványokat fejlesztett ki, hogy rátapadhasson. A másik egy cicához hasonlított, de nem a megjelenésében, hanem a viselkedésében. Erről kiderült, hogy egy elementál. Sok emberre szoktak rátapadni effélék, egyszerűbb elementálok vagy bonyolultabbak, amik részben intelligensen viselkednek. Egyes fejlettebb átkok szintén elementálok formájában támadják meg a célpontjukat."

    5. ELEMENTÁLOK A TEREMTÉSBEN
    [​IMG]
    Az elementálok keltődése fizikailag hasonló ahhoz a folyamathoz, ahogy az Isten (Mindenható térszerán) szüli a lelkeket. Amilyen információs állapotban van közben az isteni lélek, olyan típusú, alap információ tartalmú lelket szül. Ezért lesznek egyesek tehetséges harcosok, mások tudósok, vezetők, szülők, munkások, gonosztevők, stb. "Nem mindenkit teremt az Isten jókedvében." Így már érthető a mondás.
    Az isteni lelkek által teremtett különféle elementálokat hívjuk természet szellemeknek, amik a sziklákban, hegyekben, felhőkben, folyókban laknak, de bárhol másutt is előfordulhatnak. Ezek valójában a különböző feladatokat ellátó istenek szándékainak megvalósítói, végrehajtói. Sokkal erősebbek, intelligensebbek és hosszabb életűek, mint az emberi elementálok. Ezek között is vannak jók és rosszak, a szónak abban az értelmében, hogy különféle hatásokat váltanak ki a világban (teremtenek vagy pusztítanak). Ezek nem angyalok, de nem is démonok, bár sokan összetévesztik őket velük.
    A lélekről leváló részecskék javarészt beépülnek a fizikai és asztráltestbe, illetve az anyagcsere révén idővel elhagyják azt és elkeverednek a természetben, beépülve más élőlényekbe. Ha ezek a barionok újabb, még kisebb részecskéket szülnek, azok is hordozni fogják a keltőjükre jellemző információkat. Így tükrözi az egész teremtés a keltő Isten gondolatait és szándékait, több megvalósulási lépcsőn (manifesztációs formán) keresztül.
    Minden teremtményt (lelkeket, részecskéket, elementálokat) időszálak kötnek össze a teremtőjével (az Istennel, illetve a felettes létező lélekkel). A szálakon át ugyan oda-vissza folyamatosan átmegy minden információ, de csak erősen szűrve (1D-sre redukált formában). Emiatt az információ hatásában legyengülve, háttérzajként perturbálja a szál túloldalán működő időhurkot. Vagyis a térben eltávolodó teremtmények nem követik szorosan a lélekben zajló információs változásokat. Emiatt hosszasan megőrzik a születéskori állapot lenyomatát az alkotójukról, valamint önálló változásokon mennek keresztül (akár a felismerhetetlenségig megváltozhatnak). Ettől tűnnek a teremtmények önállónak, mintha szabad akaratuk lenne, ami független az alkotójuk szándékától. Valójában a teremtésben senkinek, egyetlen teremtménynek sincs igazi szabad akarata, hisz ezt az akaratot mindenki a teremtőjétől kapta. Rajta keresztül nyilvánul meg az isteni szándék, legfeljebb ennek nincs tudatában, mert nem megvilágosodott az illető.
    Az elementálok pszichikailag olyannak látszódnak, amilyen információ tartalmuk van. Fizikailag viszont olyannak (ha lélekkel látva közvetlenül a gravitációs hullámterüket figyeljük), amilyen felhőt alkotnak a részecskéik. A kettő akár gyökeresen eltérhet egymástól, ezért nem tudnak megegyezni sokszor a látók és varázslók abban, hogy mik is azok a dolgok, amiket látni szoktak. Ezen csak gyakorlással és a látott dolgok megbeszélésével lehet segíteni (meg kell állapodni abban, hogy mi micsoda).
    Szigorú fizikai értelemben véve az elementálok, amik a keltőjük vágyait, félelmeit, információ tartalmát (részben) hordozzák, csak azért tapadnak a gazdájukra (vagy másokra), mert a saját holografikus hullámterük vonzó interferenciába kerül az illetővel. A hasonló a hasonlót vonzza alapon találják meg célpontjukat és szegődnek hozzá. Ebben az értelemben a működésüket nem is tekinthetjük igazi élősködésnek, csak fizikai jelenségnek, a teremtés egyik érdekes mellékhatásának.
    Mivel az interferencia többnyire csak részleges vonzást jelent a gyakorlatban, ahogy két lelkes ember kapcsolatában is vannak vonzó és taszító tulajdonságok, úgy itt is lesznek problémák. Az elementál a vonzó rezgések révén kapcsolódik és ragaszkodik az "áldozatához", miközben a taszító rezgéseivel zavarja, fárasztja, rémiszti az embert. Hasonlóan ahhoz, ahogy a múltunk egyes emlékei is nyomasztanak minket, ha valamiért eszünkbe jutnak, az ilyen teremtmények sem feltétlenül kellemesek a számunkra.
    Ha az emberi lélekbarion képes lenne további lelkeket szülni magából, kellő szintű tudatossággal akár ezzel is elláthatnánk az elementálokat, kylkhort készítve, ahogy az istenek csinálják ezt velünk. Mivel mi az ő "lelkes" elementáljaik vagyunk. Megfelelő mágikus ismeretek birtokában tehát az elementálok rengeteg mindenre felhasználhatók, de az efféle varázslatok ismertetése meghaladja a cikkünk kereteit, ezért eltekintünk tőle.
    Az élőlények, mint disszipatív struktúrák a működésük során állandóan termelnek magukból ilyen "hulladékokat", ezért teljesen fölösleges bárkinek is azon erőlködnie, hogy ne hozzon létre teremtményeket. Másfelöl, ahogy azt Theodore Sturgeon sci-fi író mondta hajdanán: "Minden mű kilencven százaléka szemét".

    6. AZ ELEMENTÁLOK KÉPZŐDÉSÉNEK INFORMÁCIÓGEOMETRIAI MODELLJE
    [​IMG]
    A tudatunk operációs rendszere a tapasztalás során folyamatosan asszociációkat alakít ki a bejövő információkkal kapcsolatban. Minden amit éppen érzékelünk, felidéz bennünk mindent, amire emlékeztet az addigi életünkből. Ha látunk egy piros pöttyös bögrét, a bögre fogalma a szellem információs mátrixában (az én saját világomban) tartalmazni fogja a piros pöttyös labda képét is. Továbbá a labdázás örömét vagy azt a kellemetlenséget, hogy nagyon megrúgott a bátyám a piros pöttyös labdával. Egyszóval minden eseményt az életemből. Minden pillanatban felépül tehát (közel fénysebességgel) egy asszociációs mátrix, ami meghatározza a tapasztalásomat, s egyben az érzékelésemet, a felfogásomat a világommal kapcsolatban.
    A hétköznapi tudatállapotban a tudatnak időre van szüksége a mátrix felépítéséhez, mert lelassítva működik. Azzal a csökkentett sebességgel, amit a nagy és tohonya fizikai test irányítása a születésünktől fogva megkövetel tőlünk. A lélek képes a megszokottnál több százszor gyorsabb gondolkodásra, működésre is, csak éppen nem használjuk ezt a képességünket (néhány profi mestert kivéve).
    Az asszociációs mátrix felépítése addig tart, míg a tudati fókusz (figyelem) áthalad az emlékeken és felépíti az aktuális pillanatban érzékelt dolgokhoz kapcsolódó hasonlósági táblázatot. Ennek során hozzácsatolja a friss élményt a személyiség többi részéhez azáltal, hogy asszociációsan kapcsolatba hozza, beköti a tudati mátrixába. Ez a folyamat a gondolkodás, értékelés, ítélkezés, a természetes belső reakció, ami mindannyiunkban folyamatosan lejátszódik és ami csapongóvá, fegyelmezetlenné teszi (szükségképpen) az elménket.
    Ha egy élmény túl hirtelen és túl intenzíven zajlik le bennünk (pl.: a tévéfilmben túl gyorsak a kameraváltások, bevillanó képek), akkor nincs ideje a tudatunknak felépítenie az asszociációs mátrixot. Így nem tudja kellő pontossággal becsatolni az élményt az emlékmátrixába, ami "lógni fog" a puszta regisztrációs tárolóban. Más néven (ahogy a pszichológusok mondanák) a tudattalanba kerül. Maga a tudattalan azért tudattalan (vagy tudatalatti), mert a tudat normálisan nem látja. Nem mutat rá asszociációs link vagy csak kevés (az időrendi beágyazódás kapcsolata). Másrészt nem vezet ki belőle asszociáció, ha mégis odajut a figyelmünk, vagyis semmi nem jut az eszünkbe róla. Sehová sem tudjuk tenni az élményünket.
    Ennek a folyamatnak lesz egy speciális esete a tudathasadás (skizofrénia), amikor a tudat két vagy több elkülönült személyiségterület között kapcsolgat. Mintha több szellem (szoftver) futna párhuzamosan, de időosztással (felváltva) a lélekben (hardver) és vetélkednének az irányításért, amennyiben valahogy tudomást szereznek egymásról.
    A reinkarnáció (a feltudati törléssel való újraszületés egy új környezetbe) tipikusan skizofrén viselkedés a lélek számára, mert a korábbi életeinek személyiségei és emlékei háttérbe szorulnak. A tudatalattiba, ami fizikailag a lélek centrumának, az öt dimenziós szentélynek felel meg. Ugyanígy az Isten számára megnyilvánulni a teremtményein keresztül szintén skizofrén állapot, amikor egy konkrét léleknek képzeli magát, megfeledkezve önnön eredeti természetéről. Az előző életekre való visszaemlékezés képessége pontosan ezért jár együtt a megvilágosodással, mert segít a személyiségnek felfogni a tényt, hogy ő nem egy önálló és elszigetelt létező (információs mátrix), hanem egy sokkal nagyobb, bonyolultabb és öregebb rendszer lokális terméke. A megvilágosodási folyamat célja tehát az, hogy az Isten öntudatára ébredjen a teremtményében (istenemberré válás).
    Ebből az irányból megközelítve a jelenséget azt is mondhatjuk, hogy a léleknek valójában semmi mása nincsen, csak tudatalattija. A tudatfeletti az életében virtuálisan elkülönített (kisebbik) rész, az éppen futó, legfrissebb és legfontosabb információk adatbázisa (mint a programok a memóriában), amire szüksége van az élete fenntartásához. Az énünket azáltal különítjük el önnön nagyobb teljességünktől, hogy definiálunk egy folyamatosan söprő, pásztázó tudati fókuszt, és az azt vezérlő programot, amely rendszerbe próbálja szervezni az élményeket. Ez a vezérlőegység a sokat emlegetett egó (éntudat).
    Meditáció közben vagy a testünk halálakor szokott megtörténni, hogy az egónk leáll, megszüntetve az elkülönítést a tudatalattitól. Ekkor a személyiség egész területe (vagy egy nagyobb része) azonnal hozzáférhetővé válik a számunkra, és ez olyan, mint az igazi öntudatra ébredés, felébredés élménye. Tehát a szembenézés az elementáljainkkal valójában nem más, mint az egó leállítása. Ilyenkor elvileg arra is lehetősége nyílik a léleknek, hogy a felismert elementálok anyagát visszaolvassza önmagába, megszüntetve a részecskék további létezését. Az Isten ugyanezt csinálja az univerzum teremtési ciklusa végén, amikor lebontja az egész káprázatot és a rendszer összemegy újra egy pontba.
    Ha a lokális személyiség (amely jóval butább az egésznél) az élet ellentmondásai miatt nehéz választások elé kerül, például trauma éri, a belső információ tartalma egyfajta kétpont oszcillációba kezd. Megpróbálja eldönteni, melyik lehetőséget válassza és közben ide-oda jár a végletek között. Amikor sikerül döntenie, a számára jónak tetszőt megtartja, a rosszat leválasztja, azaz tudatosan elhatárolódik tőle. "Én nem vagyok olyan. Sőt, semmi közöm hozzá." A kitagadott részből lesz a tudattalanba kerülő információ, amit leválasztott magáról. Ez benne marad fizikailag a lelkében (szellemként eltárolva), csak nem foglalkozik vele, mint felejtésre ítélt, kellemetlen tapasztalattal. A művelet lényege, hogy segítsen a szemetet eltávolítani (kitakarítani) az információs mátrix fontos, éppen futó részéből, hogy ne vonja el az egó figyelmét más dolgokról.
    Az egó megállítása tehát az emlékezés legjobb eszköze. Sokan csak hipnózisban képesek rá, a mesterek számára ehhez nem kell külső segítség. Az indián varázslók ezen műveletet hívják "a világ megállításának". Akik nem képesek megállítani az egójukat, valójában félnek attól, ami ilyenkor bekövetkezik. Félnek a szembesüléssel önnön nagyobbik részüktől, annak jó és rossz emlékeitől. Félnek az identitásuk (hamis önazonosságuk), énképzetük sérülésétől, elvesztésétől, amit szellemi halálnak tekintenek. Ez okozza a ragaszkodást bizonyos külső dolgokhoz, tárgyakhoz, személyekhez, ideákhoz, s válik okozójává a reinkarnálódásnak (a testi léthez való ragaszkodás). Tipikusan olyan helyzetről van szó, amikor a farok csóválja a kutyát.
    A külvilág dolgaihoz való ragaszkodás fizikai oka az, hogy az egónak az öndefiniáláshoz szüksége van "horgonyzó helyekre", külső vonatkoztatási pontokra, amikhez képest meghatározhatja önmagát (identifikáció). Ezek az életünk fontos dolgai, amik körül az életünk, a gondolataink és tetteink rendszerint forognak. Értelmet, célt, rendező erőt és támpontot adnak az élethez, a tapasztaláshoz, tehát az elvesztésük katasztrófális következményekkel (sérülésekkel, pusztulással) járhat az egó számára. Csak megfelelő tanulási folyamat révén lehet olyanra formálni az egót, a tudatos ént, hogy az képes legyen külső horgonypontok nélkül is megállni a világban, pusztán önmagára (a benne lakozó isteni tudatosságra) támaszkodva. Az ilyen (megvilágosodott) lelkek éppen ezért nem halnak meg a fizikai testük elvesztésekor, mivel nem az anyagi világ dolgaihoz képest határozzák meg magukat. Számukra semmiféle törést, bajt nem okoz a "halál", amit úgy tekintenek, mint vedlést, a test nevű ruhától való megszabadulást.
    Az emlékmátrix tehát nem más, mint a tudatalatti egy aspektusa, praktikus leválogatása. Erre feltétlenül szükség van ahhoz, hogy elemezhetők legyen az élmények és a lélek okulhasson a tapasztalatokból, azaz tanulhasson, alkalmazkodhasson a világhoz. Az egónak a halálkor azért kell leállnia (mint egy programnak, ami elvégezte a feladatát), mert nincs már tovább szükség a futtatására (test híján).
    A fentiekből következik még az az érdekesség is, hogy az egó leállásához nem szükséges előtte feltétlenül szembenézni a tudatalattival, az elementálokkal. Az úgyis automatikusan megtörténik, amint leáll az egó, befejezve futását. A halálkor a lelket vezérlő operációs rendszer a háttérben (tudatalatt) elvégzi az Isten által előírt "kilépési procedúrát". Leválasztja a lelket a testhez kapcsoló időszálakat, összehasonlítja a feltudatban eltárolt információkat a tudatalattiban és a Jupiter akashában őrzött másolatokkal (nehogy hiányozzon valami a helyes ítélethez) és jelzést küld a fenntartási rendszernek (felettes létezőjének), aki szól a halál angyalainak, hogy segítsenek a kilépési folyamatban.
    Az egó azonban addig nem tud leállni, amíg vissza nem csatolt az adatbázisába minden kintlévő adatot. Ha erre nincs lehetősége, a folyamat megreked, aminek elkerülésére valahogy felül kell vezérelni a rendszert (erőltetett megszakítás). Ennek két módja lehetséges azon kívül, hogy durván kilőjük az alkalmazást. Vagy segítünk neki begyűjteni az utolsó hiányzó adatokat (szembenézni), hogy a művelet befejeződjön vagy megpróbáljuk rávenni arra, hogy hagyja a begyűjtést és egyszerűen álljon le. Ehhez viszont arra van szükség, hogy az egó ne kötődjön tovább az életének dolgaihoz, engedje el azokat.
    Mindkét dolog meg szokott történni akkor, amikor egy (nem kellően gyakorlott) szellemet próbálunk segíteni a továbbhaladásban, miután a testétől elvált és a köztes létben van. A megjelenő angyalok, rokonok próbálják rávenni, hogy ne kötődjön az elvesztett dolgaihoz (feleség, gyermek, szülő, vagyon, stb), hanem menjen tovább bátran a fény felé (azaz álljon le az egója). Ebben segítenek a lélek által szemlélt (imént elhagyott) fizikai világban az élők által elvégzett a temetési szertartások, halott búcsúztató szövegek és egyéb vallási rituálék.
    Visszatérve az elementálokra: a lényeg, hogy csak olyan lelkekkel és más elementálokkal tud kapcsolatba lépni, akikkel/amikkel van kapcsolódó asszociációs tartalma. Minden kapcsolatba lépéskor (táplálkozás) az információs mátrixa erősödik, ami újraindítja a belső ciklusát, csak egy nagyobb energiaszinten (erősebben). Ez látszólag fennmaradási törekvésnek és intelligens táplálkozásnak, növekedésnek tűnik, pedig csak egy rekurzív folyamat.
    Amikor egy teremtési ciklus a végéhez közeledik, a fejlődésükben lemaradozó lelkek megpróbálnak sietni, hogy minél jobb eredménnyel zárják a ciklust. Emiatt az utolsó időkben általánosan megfigyelhető, hogy egyre gyorsabban zajlanak a társadalmi változások (hajrá a célegyenesben). A dolog mellékhatása, hogy akik nem bírják a tempót, sorra lemaradnak. Az embereknek nincs idejük felnőni szellemileg a kihívásokhoz, amiket a rohanó világ támaszt. A követelmények teljesíthetetlenekké válnak.
    Egyre gyorsan zajlanak az események: a közlekedés, a technikai fejlődés, a háborúk, politikai és pénzügyi változások, jogszabály módosítások, a kultúrális átalakulások, népvándorlások, stb. Végül sem egyénileg, sem kollektíven nem tudjuk már tudatosan feldolgozni az eseményeket, vagyis egyre több elementált termelünk ki. A közösséget próbára tevő konfliktusok így sorozatos, értelmetlen és kezelhetetlen (permanens) agresszió, azaz háborúk, nemzetiségi villongások, stb formájában manifesztálódnak körülöttünk. Ezek nem tudatos reakciók a csoport részéről. Erre mondjuk azt, hogy elszabadul a pokol: a fejünkre dől a saját teremtésünk. A megváltónak ebből a káoszból kell kimentenie a lelkeket és erővel felülvezérelni a rendszert.

    Készült: 2007.02.13.
    [​IMG]

    Szabadon terjeszthető
     
    V.T. kedveli ezt.
  13. jasszemúj

    jasszemúj Állandó Tag

    A VALÓDI ÉS VIRTUÁLIS VILÁGOK MEGKÜLÖNBÖZTETÉSE

    1. A TELEVÍZIÓ ÉS SZÁMÍTÓGÉP VIRTUÁLIS VILÁGAI
    [​IMG]
    Sok ember számára okoz gondot, hogy meditáció közben vagy álmában nem tudja eldönteni, hogy az éppen észlelt világ micsoda valójában. Amit tapasztal az valódi (fizikai) környezet vagy virtuális (pszichikai)? Ha valódi, akkor testen kívüli élményben van része vagy távolba látást végez-e a lelke? Ha virtuális, akkor azt vajon ő maga teremti meg, állítja össze magának a szellemében vagy mások (szellemi vezetők, felsőbb létezők) vetítik neki (vízió, hallucináció)? Ebben az írásunkban megpróbálunk szemléletes válaszokat adni az efféle gyakori kérdésekre, amik segítségével egyértelműen eldönthető ott helyben (valósidőben), hogy milyen természetű az észleletünk.
    Kezdjük először a hétköznapi, anyagi világunkban tapasztalt fizikai és pszichikai jelenségek meghatározásával. Egy televízió adásról mindenki meg tudja állapítani (aki a mi társadalmunkban nőtt fel "a tv előtt"), hogy nem valóságot lát a dobozban, hanem kivetített képet. Az üveglap mögött nincs más, csak műszaki berendezések, amik a technikai varázslatot szolgáltatják. A kép lehet élő (valósidejű) adás vagy előre felvett (késleltetett) műsor. Készülhet fizikai dolgokról (valós dolgok felvétele) vagy virtuálisakról (rajzos vagy számítógépes animáció, filmtrükk). Kellő gyakorlattal (ha már sokmindent láttunk, például "így készült" filmeket is) meg tudjuk különböztetni a képeket egymástól, vagyis nagyjából tisztában vagyunk vele, mi a valóságos (emberileg) és mi a fikció (illúzió). Tehát tanult (és fejleszthető) képességről van szó. Az újszülöttek számára minden valóságos, amit a tv-ben látnak, ezért hatnak rájuk fokozottan a filmek és reklámok.
    Főként azért tudjuk megkülönböztetni a filmeket a fizikai valóságtól, mert a valóság 3D-s és megfogható (az anyagi része legalábbis), míg a filmek csak 2D-s vetületei a valóságnak. Megfoghatatlanul jelentkeznek valahol a monitorüvegen vagy vetítővásznon. Mindezek mellett a valóság színhű, valósághű, egyenletes sebességű, időben előrefelé mozgó és interaktív, míg a filmek csak színesek, sokszor valótlanok, változtatható a lejátszási sebességük, időben előre és hátrafelé is mozoghatnak az események és nem interaktívak. Nem lehet a monitorba nyúlni, hogy megfogjuk a dolgokat és kedvünk szerint változtassunk rajtuk, illetve a film nem reagál a jelenlétünkre értelemszerűen.
    A számítógépes virtuális valóság szimulációk célja az érzékelt valóság utánzása, lemásolása, egyes jellemzők kidolgozásával. A programok fejlesztői azon dolgoznak, hogy a látott virtuális világ minél élethűbb, színhűbb és részletgazdagabb legyen, valósidőben mozogjon és interaktív legyen legalább részben. Ilyen a dolgok megfoghatósága, mozgathatósága, deformálhatósága, a fizikai törvények szerint való reagálása, valamint a hangeffektusok hozzárendelése a folyamatokhoz.
    A számítógépes művalóság fejlesztése persze még gyerekcipőben jár, de idővel biztosan el fog jutni odáig, hogy az ember minden testi érzékszervét valósidőben, nagy pontossággal ki tudja szolgálni. Tehát egy 3D-s, színes, mozgó, interaktív, hangos, szagos, ízletes, tapintható világ lesz a végeredmény, ami akár össze is téveszthető a fizikai valósággal. Itt nem csak a mostani ál három dimenziós képekre gondolunk, hanem valódi 3D-s kivetítésekre is (térben lebegő fényhologramokra), amik a jövőben megvalósulhatnak.
    Ha az ember belekerül egy ilyen virtuális világba, alapvetően az apró részletek kidolgozottságának megfigyelése révén ismerheti fel, hogy nem a valóságban van. A virtuális világ utcáin járva látható, hogy nincs kosz, por, mindenféle szemét az úton. Nem kopottak, töröttek a téglák, nincs kitaposva, letaposva a fű, nem mászkál több tucat különféle rovar a fűszálak közt, és a virtuális emberek bőrének textúrája sem olyan részletgazdag, mint az igaziaké (pattanás, májfolt, heg, szőrszál, anyajegy, bőrredő, stb).
    A természet hihetetlenül részletgazdag, aprólékosan kidolgozott és élethű megnyilvánulás, az Isten által teremtett virtuális világ. Részletességét az alkotóelemeinek köszönheti (sejtek, molekulák, atomok, elemi részecskék, energiakvantumok, hullámterek, időforrások). Egy számítógép memóriájában ezt lehet utánozni, de minél jobban próbáljuk megközelíteni a valóságot, annál nehezebb dolgunk van. A végtelenségig megnő a számítási kapacitás, ezért szinte lehetetlenül nagy munka porszemnyi vagy atomi pontossággal kidolgozni egy virtuális valóság programját. Az egész univerzum precíz szimulálásához pedig akkora bonyolultságú számítógép kellene (legalább), mint maga az univerzum.
    Ahogy minden virtuális világnak, úgy a televízióban látott filmeknek is van egy felbontása, képélessége (pixelméret), amit még ki lehet venni a megjelenítőn. A kép élességét praktikus szempontok alapján határozzuk meg, amikor filmet készítünk. A történetet akarjuk látni, a nagy léptékű eseményeket. Arra senki nem kíváncsi, hogy a szereplők mögötti háttérben hány fűszál hajladozik a szélben és mennyi bogár mászkál, röpköd a mezőn vagy hány porszem van a járdán. Ennek megfelelően a számítógépes virtuális valóságok felbontása sem fog a tökéletességig növekedni, hanem megáll egy határnál a minőségük. Utána csak mennyiségi és szerkezeti változások, fejlesztések várhatók a felhasználók igényeinek megfelelően.

    2. A LÉLEK VIRTUÁLIS VILÁGAI
    [​IMG]
    Az univerzumban a lelkek által alkotott lokális köztudatok (mint például a földi emberiség kollektív tudata) szintén képesek létrehozni különféle virtuális valóságokat a valódin belül. A lelkek képzelegnek, fantáziálnak, vagyis elképzelnek, kigondolnak dolgokat és ezeket képesek kivetíteni egymás számára, megteremtve a pszcihikai tereket. Minél gyakorlottabbak a lelkek (mesterek, angyalok, isteni lelkek), annál élethűbb, pontosabb képeket, interaktív szimulációkat képesek csinálni, amikkel megtéveszthetik a tapasztalatlanabb szemlélőket. Ennek bizonyítására íme egy idézet az egyik sokat látott kollégánktól.:
    "Még fiatal tanuló voltam, épp csak a beavatásaim kezdetén, amikor az egyik meditációm során alaposan megleptek a feletteseim. A szobámban feküdtem a földön lehunyt szemmel ellazulva. Egyszer csak, minden átmenet nélkül megjelent egy másik környezet a tudatomban, ami pontosan ugyanolyan élethű és valóságos volt, mint a szobám. Azt érzékeltem, hogy egy lejtős réten állok, körben fák sorakoznak, meleg van, süt a nap és darazsak döngicsélnek körülöttem. Teljesen élethű volt ez a világ minden érzékszervem számára, tehát láttam, hallottam (szélsusogást, zümmögést), szagoltam (virágport), ízleltem (nyálamat), tapintottam (a bőrömre szálló darazsak lábainak és szárnyának finom érintését), valamint éreztem a gravitáció testemre gyakorolt vonzását is.
    Furcsa élmény volt szembesülni azzal, hogy két helyen vagyok egyszerre. Egyszerre állok is meg fekszem is. Nyomban elkezdtem erősen figyelni, hogy kiválasszam az igazi valóságot, de bárhogy koncentráltam, nem tudtam dönteni köztük. Mindkét világ teljesen egyenértékű és élethű volt. Nem nyitottam ki a szemem a földön fekve, csak a réten, s közben a lelkemmel is kiláttam a fejemből, úgy figyeltem a szobát és a rétet is. A szemmel és lélekkel látott valóságok között nem volt különbség.
    Hamar rájöttem, hogy itt egy próbáról van szó. A tanítóim meg akarják mutatni, hogy a valóság nem olyan biztos, eleve adott dolog, mint azt mi emberek képzeljük. Valahogy éreztem (tudatosították bennem), hogy nem bilokációban vagyok, tehát nem két valóságos helyen létezek egyszerre, hanem ez egy szimuláció. Igen ám, de melyik az igazi?
    A problémát az okozta számomra, hogy ha két teljesen különböző világot észlelek egyszerre, amik közt nem tudok dönteni, akkor hogyan fogok mozogni? Ha a réten futni kezdenék, akkor ha a testem a szobában létezik valójában, ott fog kapálózni a földön és meg is sérülhetek, belerúghatok valamibe. És fordítva: ha a rét a valóságos, akkor a darazsak megcsíphetnek ha nem mozdulok, mert tovább akarok feküdni a földön, ami igen kellemetlen lenne. Korábban már történt velem olyan, hogy három darázs is megcsípett egyszerre és csúnyán feldagadt a képem tőlük.
    Az észleletek részletességének vizsgálata nem hozott eredményt, mert mindkét valóság egyformán pontos volt, porszemre valóságos és interaktív. A darazsak odébb rebbentek, ahogy elhajtottam őket. Közben éreztem a padló keménységét a hátamban. Az élmény kezdett kényelmetlenné válni, mert idegesített, hogy nem tudok dönteni és fogalmam sincs, mihez kezdhetnék a kialakult extrém helyzettel. Szóval jól benne voltam a pácban.
    Végül támadt egy ötletem. A fizikai valóságomról tudom, hogy folytonos, tehát valósidőben, állandóan létezik. Nem úgy, mint a filmek, amik össze vannak vágva különböző jelenetekből. A valóság nem szokott térben és időben ugrálni, hogy mindig a legjobb szögből vehessem az eseményeket. Így ha visszaemlékezem a korábban történtekre, azaz visszamegyek az időnyomon, sorra felidézve, hogy mi történt velem az elmúlt percekben, órákban, akkor kapok egy folytonos életfilmet. Ebben az emlékfolyamban lesz egy pillanat, amikor a virtuális valóság bekapcsol, létezni kezd a számomra. Ezt kell megtalálnom és máris eldönthetem, hogy melyik volt az igazi. Tényleg egy réten állok, ahová valahogy idejöttem, például egy kirándulás alatt vagy otthon fekszem a földön és meditálok?
    Mikor ez lefutott bennem és felismertem, hogy a földön fekszem, rögtön megnyugodtam. Nem fognak megcsípni a darazsak, legfeljebb virtuálisan bánthatnak, mint egy rosszul sikerült álomban. De nem fog feldagadni tőlük a képem. A tanítóim, akik figyelték a reakcióimat, ezzel befejezettnek tekintették a gyakorlatot és azonnal kikapcsolták a szuggesztiót, eltűntetve a rét világát a tudatomból."
    Az efféle tapasztalatokat hívjuk illúziónak, hallucinációnak vagy álomnak - jobb híján. Szinte mindenkinek vannak ilyen tapasztalatai az élete során legalább néhány alkalommal. De nem igazán szoktunk beszélni róluk, mert ez is a kényes témák közé tartozik, mint a szexuális életünk, a tudati működésünk zavarai vagy az elkövetett kínos hibáink, bűneink. Így az életünk számos fontos kérdésében nem tudunk hová fordulni a kérdéseinkkel, s általában meg kell várnunk a halálunkat, hogy a túlvilágon kapjuk meg a kései válaszokat.
    A meditáló buddhista szerzetesek nagyon korán felismerték, hogy a látott képek csak illúziók és nem szabad komolyan venni őket, mert megtévesztik az embert. A felsőbb vezetők vagy kísértők nyilván többször bolonddá tették a régi mestereket a kiképzésük során, élvezve, hogy előnyben vannak a testbe reinkarnálódott, tudatlan lelkekkel szemben. Ezért a mesterek jobb híján úgy döntöttek, hogy az egész jelenséget megtagadják. Mást nem tudtak tenni vele, minthogy káprázatnak minősítsék és eltanácsolják tanítványaikat az efféle misztikus tapasztalatok komolyan vételétől. Az indián varázslók hasonló eredményre jutottak, ahogy a kereszténységben és iszlámban sem látják szívesen az ilyen látomásokról beszélőket. A mai pszichológusok meg egyenesen tablettákat adnak rájuk, mintha ez valami betegség lenne és szintén próbálják leszoktatni róluk az embereket.
    Egyedül a sámánok, médiumok, misztikusok és kábítószer élvezők veszik komolyan a pszichikai világokat, nem utasítva el őket maguktól, viszont többnyire ők sem tudják megkülönböztetni és helyesen kezelni, értelmezni az élményeiket. Mindenféléket mondanak róluk a fantáziájuktól, neveltetésüktől, kulturális beállítottságuktól vagy a használt hallucinogén anyagtól függően. Egyszóval az emberiség a mai napig igen éretlenül és gyermeteg módon viszonyult a virtuális valóságok jelenségéhez. Ezen a helyzeten lassan ideje lesz változtatni...
    Egy profi meditáló, legyen akár buddhista, keresztény, indián vagy bármi más, arra van trenírozva, hogy ne vegye komolyan a tudatában felbukkanó képeket, látomásokat. Egy indián varázsló akár az Istent vagy az ördögöt is megpillanthatja az orra előtt, akkor sem fog vele foglalkozni, mondhatni a szeme sem rebben tőle. Az ilyen tartózkodó hozzáállás persze biztonságos, mert nem hagyja magát beugratni semmibe. Nem fogja magát médiumnak, prófétának, földre szállt Istennek képzelni csak azért, mert egy látomás mindenféléket mond neki. Hanem szépen kiüríti a tudatát és tovább küzd a lelki béke és a belső üresség megvalósításáért.
    A dolog hátulütője, hogy ezzel a meditáló kizárja magát a megismerés lehetőségéből. Nem fogja felhasználni a virtuális valóságokat a valódi világ kutatása érdekében, nem merészkedik veszélyes vizekre. Kicsit olyan ez, mintha lenne egy televízió készüléke, amit nem merne bekapcsolni, nehogy a belőle áradó információk megzavarják a tudatát. A mesterek eltiltották a tv-től, tehát nem nézi. Pedig csak meg kellene tanulnia használni a berendezést és az őt érdeklő csatornára kapcsolni. Ez a folyamat a lelki látás része, s mint ilyen, segíthet a teremtés megismerésében.
    Sok lélek eljut a megvilágosodása során az egyhegyűség állapotáig, amikor az Isten szemszögéből, a Teremtő pontjából szemléli a világot. Ekkor a mindentudás állapotában van (gnózis), mert mindent azonnal, egyszerre és egy helyen lát, tud, ért, amit az Isten. Viszont az információk teljessége nem azonos a konkrét információkkal. Ha a mindentudásból valamit ki akarok emelni a magam számára, hogy visszahozzam a felejtési gáton keresztül a feltudati énem számára (információ bányászat az akashában), akkor ehhez látnom és tudnom kell, mit keresek. A témát részletesen lásd: Az univerzum nagy könyvtára: az akasha című írásban az Eseményhorizont 2002. évi anyagai között.
    Minél több tudással rendelkezem tehát, és minél profibb látó vagyok, annál több mindent tudok kiemelni az egészből és asszociatívan becsatolni a saját ismereteim mátrixába, hogy használható és értelemmel kifejezhető legyen a számomra. De mindent persze nem lehet kiemelni és becsatolni, csak sokmindent meg mégtöbb mindent. "Akinek van, annak adatik. Akinek viszont nincs, attól az is elvetetik, amilye lehetne."
    Ezért aztán a mindentudás teljessége nem hozható le az emberi tudatba, vagyis a buddhák nem válnak olyan fajta "mindentudóvá", amilyet a buta emberek képzelnek erről. A tudásért bizony keményen meg kell dolgozni, mintha egy iskolában tanulna vagy az interneten böngészne az ember. A mesterek egymás között azt szokták mondani erről, hogy a tudást lehozni a Földre olyan, mint kávéskanállal nekilátni elhordani a Himaláját. Meg lehet csinálni, csak fárasztó és sokáig tart.
    Meglátásunk szerint sajnos a Földön rendkívül kevés az olyan megvilágosodott, aki bármire is használja a képességét, tehetségét. Azt, hogy hozzáfér a mindentudáshoz és tanulni tud belőle. A többség beéri azzal, hogy eljutott odáig és boldog ezzel. Elidőzik benne, meditálgat az ürességen és elvan magában, mint a befőtt. Ott a kezében a kincses kamra kulcsa, be is tud menni, de eszében sincs bármit is kihozni onnan, hogy hétköznapi javakra (aprópénzre) váltsa az életében.
    Egyrészt azért, mert nem tudja, hogy a kulcsot erre is lehet használni (ajtónyitás). Másrészt nem ismeri föl, hogy a kamrában kincs van (tudás, válasz szinte minden kérdésre). Harmadrészt pedig nem tudja, hogy lehet ezt visszahozni (emlékezni rá a visszatérés után) és racionalizálni (értelmezni, bekötni az asszociációs mátrixba), hogy hasznot húzhasson belőle (ami jobbá teszi az életünket). Megelégszenek azzal, hogy a mindentudás valami nagy, szent és megfoghatatlan dolog és boldogan élnek és halnak meg úgy, hogy szinte semmi konkrétumot sem hoztak át belőle az ostoba emberiség tanítása, okosítása érdekében. Na, ez komoly baj...

    3. A MEGKÜLÖNBÖZTETÉS MÓDSZEREI
    [​IMG]
    A lelkek által készített virtuális szimulációk általában ugyanazon fogyatékosságaik alapján ismerhetők fel, mint a filmek és számítógépes szimulációk. Nem színhűek, nem részletgazdagok, nem interaktívak, valamint lehetőség van bennük a fizikai törvények áthágására. Ilyen szimulációkat minden lélek készít saját magának is, amikor álmodik. A jelenség a lélek információ feldolgozó és kiértékelő folyamatainak mellékterméke.
    Álmunkban újraélünk nap közben történt eseményeket, esetleg új valóságokat rakunk össze kíváncsiságból vagy önmagunk elszórakoztatására. Máskor viszont nekünk vetítenek a felettes létezőink vagy egyéb lelkek (tanítók, barátok, kísértők, ellenfelek) mindenféle szimulációkat, manipulatív szándékkal (legyen az jó vagy rossz). Az is előfordul, hogy a kollektív tudatból töltünk le magunknak információkat, élményfilmeket. A virtuális világok között vannak filmszerűek, amiket csak végignézni, átélni lehet, és vannak interaktívak, amik rugalmasan alkalmazkodnak a szemlélőhöz és intelligensnek látszó módon reagálnak annak beavatkozásaira.
    A szimulációk tehát az eddigi tapasztalataink alapján kétfélék lehetnek a generáló forrásuk szerint osztályozva. Kívülről vagy belülről származóak. Kívülről a térből vetíthetők, amikor egy másik lélek küldi, szuggerálja őket nekem (belém) telepatikusan. Másrészt a vetítés megoldható az időszálaimon keresztül is, igaz ekkor az információt az operációs rendszeremnek konvertálnia kell, hogy az térbeli hullámképként jelenjen meg a feltudatomban. Másrészt belülről is futtathatok ilyesmit, közvetlenül, amit én csináltam vagy letöltöttem magamnak.
    Egyes szimulációkban a szemlélőpont rögzítve van, tehát csak egy bizonyos helyről nézhetők az események, másokban tetszőlegesen lehet ugrálni, áthelyeződni bárhová. Ha több ember szerepel bennük, menet közben bármelyikből megnézhető, mit lát és gondol az illető éppen a dolgokról. Ahogy az Isten is bármelyik teremtményén keresztül megnézheti a teremtésének bármely részét, mint korlátlan jogokkal rendelkező rendszergazda.
    Számos virtuális világnál megfigyelhető, hogy egyáltalán nem valósághű. Hiányoznak belőle különböző dolgok: tárgyak, természeti törvények vagy érzékszervi élmények. Nincs benne meg a tapintás, szaglás, ízlelés élménye. Ezek némi odafigyeléssel azonnal észrevehetők. A programozó spórolt a munkával, csak a lényegre (kép és hang) koncentrálva.
    Másrészt az interakciók valósághűsége, realitása is sokszor korlátozott. Nem hihető módon reagálnak a dolgok (élőlények, tárgyak) a beavatkozásokra. Bajok vannak a mozgásokkal (sebesség, pályagörbe, deformáció), a virtuális személyek intelligenciájával (beszélgetéskor ez sokszor kiderül), valamint a közeg futási sebességével (gyorsabb vagy lassabb a fizikai világénál). Gondoljunk itt arra, hogy 8 óra alvás alatt megélhetünk álmunkban akár több heti cselekményt is vagy órákig álmodhatunk néhány másodpercnyi eseményt. Mindezek mellett különféle okságsértések is előfordulnak a szimulációkban, ami a programozó hanyagságáról árulkodik. Tárgyak tűnnek el és jelennek meg, maguktól megváltoznak a dolgok, hivatkozások (linkek) vannak nem létező, hiányzó dolgokra, amik sokszor kívül vannak a szimuláció határán, stb.
    Ezek a realizációs hibák pontosan olyanok a virtuális világokban, mint a fizikai valóságban megfigyelhető parajelenségek és csodák. Sértik a valóság konzisztenciáját a kritikus szemlélő számára. Ráébresztik a megfigyelőt, hogy bajok vannak az észlelt valóság korrektségével. A világ nem úgy viselkedik, ahogy azt elvárnánk tőle a hagyományosan megszokott természeti törvények alapján.
    A tudósok, kutatók dolga, hogy kellő éberséggel, odafigyeléssel kiszúrják az efféle "programozási hibákat", a teremtés pontatlanságait. Mert ezek vezetnek az új, még nem ismert jelenségek világába. Amit ugyanis megismerünk, azt egyben meg is teremtjük, hisz létezni kezd a számunkra. Erre utal a következő mondás: "Amiről senki nem tud, az nem is létezik." Egy szemléletes példa: a kémikusok újfajta vegyületeket hoznak létre, amik a természetben nem léteznek. Ezzel bővítik a "valóságos" dolgok körét, tehát teremtenek, valóra váltják a lehetőségeket.
    A buddhista tanítások szerint pont ennek köszönhető, hogy a teremtésben semmilyen észlelt valóság nem tekinthető abszolút valóságosnak és kizárólagosnak, eleve adott és feltétlenül elfogadandó dolognak. A teremtés az Isten álma, illúziója. Messze tökéletesebb, mint az általunk készített szimulációk, de nem hibátlan. Az igazi valóság az, hogy az Isten, mint pont lebeg a teretlen, időtlen semmiben és nem csinál semmit. Nincs fény, nincsenek irányok, csak a puszta, információtlan és értelmetlen létezés van. Erre mondják azt a bölcsek, hogy minden forma lényege az üresség.
    A mennyország, paradicsom ebből a szempontból nem más, mint a lelkek (istenek és emberek) által kollektívan keltett, futtatott és élvezett ideális szimuláció, ahol mindenki kedvére kiélheti magát. Egy virtuális közeg a túlvilágon, amiben valóra válnak a vágyak. Ahol ismeretlen dolog a szükség, nincs lehetetlen és minden pont olyan, amilyennek szeretnénk. Persze ennek az ellenkezője is létezik, a pokol szimulációja, de a valóság azért ennél picit bonyolultabb. Így ezt a témát később külön írásban fogjuk részletesen kifejteni, a lélek működésével kapcsolatban.

    4. A TUDATOS ÉRZÉKELÉS
    [​IMG]
    Az emberi lélek arra lett teremtve, hogy mint szemlélő az Isten által generált fizikai valóságban fusson, működjön. Ezért hozzá van hangolva a környezetéhez, alapértelmezésben valóságosnak tartja azt, amit érzékel. Az érzékszervei kompatibilisek az érzékelt környezettel, hisz kifejezetten ahhoz lettek tervezve. Csakhogy az embernek több érzékszerve van annál, mint amennyit tudatosan használ. Amikről nem tudunk, azok is működnek, de észleleteiket közvetlenül a tudatalattiba közvetítik (a lélekszentélybe), ahonnét csak jógagyakorlatok vagy hipnózis révén lehet előcsalogatni őket. Hogy miért így működünk, azt hosszú lenne elmagyarázni, de a lényeg, hogy a jelenségből sokféleképpen lehet hasznot húzni.
    Az anyagi valóságon belül létrehozott (számítógépes vagy lelki) virtuális valóságok általában (extrém kivételektől eltekintve) csak a tudatos érzékszervi ingerekre vannak korlátozva. Ezek a látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás, gravitáció iránya (egyensúly) és a testi közérzet (sejtközi kommunikáció és hormonháztartás). Így nem vetítenek élményt a tudatalattiba író érzékszerveknek, amikkel a lélek még rendelkezik. Ilyen például a lelki látás és hallás (a gravitációs hullámok érzékelése), a gondolatolvasás (telepátia), az időszál univerzum rezdüléseinek érzékelése (a Lélekfa zengése) és persze a szexuális szaglásunk is (az orrunkban).
    Ha nem tudjuk eldönteni, hogy a környezetünk valódi vagy szimulált-e, akkor meg kell nézni, mit mondanak róla a tudatalattiba író érzékszerveink. A legegyszerűbb és legegyértelműbb megvizsgálni a tárgyak gravitációs hullámképét. Ha nem látjuk az atomokat, vagyis a tárgyak nem kitöltött, belül tömör objektumok, hanem csak felületek, akkor üres képeket (vetítést) látunk. Hiába tűnik megfoghatónak, tömörnek tapintásra, ha az érintés élménye is szimulálva van. Ezt a módszert használják a profi látók, indián varázslók a "látomások" kiszűrésére, elkülönítésére az igazi "látványtól".
    Ha bekapcsolja az ember a lelki érzékelését az álomvilágban, rögtön látni fogja, hogy a tárgyak anyagtalanok, üresek. Ez segít megkülönböztetni az álom módosult tudatállapotában a virtuálisat a valódi, testen kívüli élménytől (az asztráltéri tapasztalatoktól).
    Az álombeli szimulációk sok hasznos dologra is felhasználhatók. Befejezésként leközlünk három szemléletes példát a kollégáinktól.
    Első történet:
    "Én nem dohányzom. Viszont egyszer szerettem volna megtudni, miért nem képesek az emberek leszokni a füstölésről. Miért függenek tőle? Ezért álmomban az emberiség köztudatából letöltöttem magamnak egy dohányos ember valóságélményét és futtattam magamban egy darabig. Vagyis azt álmodtam, hogy erős dohányos vagyok és próbálok leszokni.
    Hát, nem nagyon ment a dolog. Az egész testemet betöltötte az őrült, mardosó, kínzó nikotinvágy, ami komoly fizikai szenvedést okozott. Nem szólva a rágyújtási kényszerről, a lelkembe beleivódott mozdulatsor sürgető erejéről, hogy rendszeresen hajtsam végre ezt a programot. Cigit elővenni, rágyújtani, leszívni, élvezni, kifújni, lesni a füstöt, hamut leverni, csikket elnyomni, új cigit szerezni.
    Egyből megértettem, hogy mit jelent függőnek lenni és milyen iszonyú, kőkemény küzdelem erőszakkal leszokni az ilyesmiről. Az emberek többsége egyszerűen gyenge hozzá. Nincs meg benne az a fajta egészséges agresszió, fanatikus elszántság, hogy megharcoljon a kényszerprogrammal és felszabadítsa lelkét a hatása alól. A nikotin mérgezésen a test sokkal könnyebben képes túltenni magát, mint a megszokáson a lélek. A születésünk óta kialakult megszokásaink, civilizációs programjaink foglyai vagyunk és mester legyen a talpán, aki képes ezek fölébe kerekedni.
    Miután töröltem magamból a programot, igazán jó érzés volt felébredni ebből az álomból és tudni, hogy nekem nem kell ezzel az átokkal megküzdenem. Az más kérdés, hogy vannak helyette másfajta megszokásaim, amik hasonló gondokat okoznak."
    Második történet:
    "Nekem gyerek korom óta tériszonyom van. Valószínűleg előző életemből hoztam magammal ezt a fóbiát, hogy szédülök és vadul félni kezdek a magasságtól. A dolog érdekessége, hogy akkor is félni kezdek, ha nem látom a mélységet magam alatt. Például egy hídon megyek át vagy emeletes házban vagyok. Az aurám érzékeli, hogy űr van alattam, a beton és az acél alatt. Mivel az aura gömbszerűen körbevesz, normálisan belelóg a talajba. Más érzést kelt bennem az, ha nincs alattam föld, mert valahogy elveszítem az energetikai kapcsolatot vele.
    A fóbiát lélekben gyorsan sikerült leküzdenem, így tudatosan a háztetőkre is fel tudok mászni vagy a fákra és nem félek a körhintán vagy az óriás vízi csúszdán sem ha arra kerül a sor a strandon, de a testem sejtjei sokkal félősebbek. A rettegésreakció, ami a mélység érzékelésekor elfogja őket, a lábamból indul és fölfelé terjed, sokkszerűen elárasztva az egész testem. Ezt erővel le tudom nyugtatni, kiszorítani magamból, de nem könnyű megküzdeni a sok milliárd rettegő sejttel, amik félnek a zuhanástól és sérüléstől.
    Végül fogtam magam és álmomban futtatni kezdtem zuhanásos szimulációkat. Nekiláttam háztetőkről, toronyházak tetejéről leugrálni, és igyekeztem teljes pontossággal megélni a zuhanás élményét. Nem azért, hogy átéljem a becsapódást, ahogy szétzúzódik a testem és kiszakad belőle a lelkem a hirtelen lassulás miatt, hanem mert fokozni szerettem volna a biztonság érzetemet. Ezért aztán a felszínhez érve mindig lefékeztem és megálltam, többnyire lábra érkezve, mint egy Szuperman. Némelyik szimuláció teljesen Mátrixos volt, nagyon bírtam a mutatványokat. Végül már le sem estem, hanem röpködtem a városok fölött, élvezve a szabad mozgást.
    Az volt a tervem, hogy a tapasztalatot információsan átírom a testem sejtjeinek is, hogy megtanuljanak nem félni. Mivel álmodás közben a lelkem a testemben van, folyamatos kapcsolatban vele, amit érzékelek, azt pszichoszomatikusan át is tudom adni a sejtjeimnek. Ilyen szimulációs szoktatással végül teljesen meg lehet szabadulni a fóbiától - reményeim szerint. Persze bungee-jumpingozni nem fogok, mert jól érzem magam a földön, két lábon állva is."
    Harmadik történet:
    "Ebben az életemben férfi testben élek, de emlékszem rá, hogy régen éltem nőként is, itt a Földön és más bolygókon is az elmúlt évezredekben. Mindkét nem képviselőjeként teljesen jól szoktam érezni magam, szóval nekem nincsenek nemi identitás zavaraim meg szexuális orientációs problémáim, ahogy azt manapság finoman mondani szokták az átoperálósokra meg a homoszexuálisokra. Könnyen tudok alkalmazkodni a fizikai test jelentette korlátokhoz és gyorsan átveszem a velük járó nemi szerepeket.
    Ettől függetlenül egyszer észrevettem, hogy férfiként mennyire nem tudom megérteni a nőket. Talán ez a lelkibeteg társadalom teszi, de annyira idegbetegnek látom őket magam körül. Mellesleg a férfiak többségét is. Amennyire emlékszem, én nőként nem voltam ilyen bolond. Talán mert egészségesebb társadalmakban éltem, amik pszichikailag és fizikailag jobban voltak programozva, kialakítva. Úgyhogy úgy döntöttem, lefuttatok magamban egy női élet szimulációt egyik éjszaka, alvás közben.
    Kiválasztottam az egyik szőke nő ismerősömet, akiről tudom, hogy kissé lökött, de jószándékú asszony és a fizikai, valamint pszichikai jellemzőim elcseréltem vele. Gyakorlatilag belebújtam a bőrébe és egy héten keresztül nőként éltem. Pont, mint a filmvígjátékokban. Hát, olyan is volt eleinte. Ez az egy hét egyetlen éjszaka alatt futott le bennem, tehát gyorsított kiképzés volt, de egész jól bírtam a tortúrát.
    Az első ami kiderült, hogy a karcsú női testnek magasabban van a súlypontja, mint a masszívabb férfi testnek. A különbség alig egy arasznyi, de mégis egész máshogy kell egy női testben járni, mozgatni, egyensúlyozni vele, mint a férfi testtel. Eleinte kissé ügyetlenkedtem, amíg megszoktam az új test irányítását és tudatosan konvertáltam magamban a mozdulatokat, hogy ne essek el járás közben. A dolgot nehezítette, hogy tűsarkú cipőben kellett mászkálnom, ami egyrészt kényelmetlen és fájdalmas a láb számára, másrészt nagyon esetlen és szinte alkalmatlan a biztonságos mozgásra. Aki kitalálta a magas sarkú cipőket, biztos a pokol legmélyebb bugyraiban fog főni majd az elvetemültsége miatt.
    Aztán jött a többi őrület, a viselkedés, a nőies mozgások, gesztusok átvétele, majd a fésülködés (hosszú, loboncos szőke haj!), a sminkelés naponta többször, meg a menstruációs vérzés "kezelése", és persze a kismillió társadalmi játékszabály, hogy kinek hogy kell köszönni, mikor nyitják ki előttem a férfiak az ajtót, stb. Plusz a háztartás vezetése, a bevásárlás és a cipekedés a gyenge kis testemmel, hogy majd leszakad a karom a megpakolt szatyortól, és végül a szex. A pasimmal lefeküdve gyorsan kiderült, hogy pontosan olyan jó és élvezhető a szex, mint férfitestben, szóval az anatómiai különbségek nem jelentenek hátrányt a nők számára. A csikló pontosan olyan érzékeny szerv, mint a makk. És ki lehet bírni, ha rám nehezedik a férfi a nagyobb testével, szóval nem fog agyonnyomni.
    A szimuláció végén mindenesetre jó érzés volt megszabadulni a női testemtől és annak felébredni, ami éppen vagyok fizikailag. Most már legalább látom, hogy tényleg őrült dolog nőnek lenni és megértem, hogy miért olyan dilisek a csajok."
    [​IMG]
    Készült: 2006.12.11.

    Szabadon terjeszthető
     
  14. oliyboty

    oliyboty Vendég

    Te jó Ég... :D :D :D (dikk hova tűnt az arcon csapó szmájli? :D )

    Na szóval kedveseim... :D Most ti komolyan azt gondoljátok, hogy ha testen kívüli élményben részesültök, akkor az asztrális síkon nem tudom milyen lények szállnak meg titeket, rabolják el a testetek, a lelketeket megeszik, megszállják és mit tudom én milyen baromságok történnek veletek? :D Most ez csak vicc ugye? :shock: :D Most akkor vagy félreértelmezitek mit jelent az asztrális testelhagyás, vagy tök más dolgot tapasztaltok meg és csak oda hallucináljátok az elme képzeletét és kivetítitek mondván, hogy ez és az történt veletek, holott csak az elme játszadozik veled... Mikor csak egy sima meditációt csináltok, szerintetek mi a fenével "léptek ki" meditációban, meg "hova léptek ki"? Könyörgöm, akkor már rég asztrális síkon vagytok. Az asztrális kilépésnél nem történnek olyasmi dolgok, hogy nem tudom mik szállnak meg téged, utazol ide-oda és ennyi. Meditatív állapotban hogy a csudába tudnak téged megszállni? Hát basszuskulcs honnan szeditek (a cikk íróit is ideértve) ezt a sok hülyeséget? :D :D A felettes éned, belső éned szerinted dísznek van jelen? SENKI ÉS SEMMI NEM TUD MEGSZÁLLNI, NEM TUDJÁK A LELKED ELVENNI, BELERONDÍTANI, MEGTÁMADNI...
     
  15. öreganyám

    öreganyám Vendég

    A meditáció, egy kiüresedésnek kell lennie. Nem lehet valamire meditálni, csak a kérdésben elmerülni. Esetleg jönnek gondolatok, hogy milyen módon tudom megoldani a feltett kérdést. A többi csak fantázia kérdése.
     
  16. oliyboty

    oliyboty Vendég


    Attól függ, hogy "milyen" meditációt csinálsz. Ha 3. szem meditációt csinálok, akkor utazok erre-arra, ha sima, normális meditációt csinálok, akkor a gondolatokat ürítem ki, és ez van amikor egészen jól megy és nagyon mély szinten vagyok meditációban, van mikor kevésbé megy jól. De mikor gondolatokat ürítek ki, semmilyen képi megjelenés nincsen, sem belső kép, meg semmilyen hang, csak is kizárólag érzet és látom magam, látom a belső énem és érzem az energiákat, érzek lélek téren mindent, amik oly annyira szuper dolgok, hogy ezeket meg kell tapasztalni.

    Nekem sose volt még olyan, hogy feltettem egy kérdést, meditáltam volna rá és képekben jött volna a válasz... :D Igaz, sose tettem fel még ilyesmi kérdést, meg úgy vagyok vele, hogy a bennem levő intelligencia (Önvaló, igazi természet) úgy is tudja azt, hogy mi a "helyes" mi a "helytelen" abban a pillanatban és nem kell rá meditálni, mert ezeket megérzed és tudod mit kell tenned, mert a szíved az, ami vezet... kiss
     
  17. jasszemúj

    jasszemúj Állandó Tag

    Hát kedvesen olvasd a természeti népek varázslóinak az életét, igaz addig semmi sem igaz számodra, míg meg nem tapasztaltad, felettes éned próbára tesz adott helyzetekben miként viselkedsz ELBUKSZ-É, érted jó ha nem érted akkor is jó. Olyan dolgokat mondasz semmisnek amiket akarsz szabadon teheted, kizökkenteni csak magadat tudok a valóságod mezejéből, és ébredtnek a valótlanságod mezejére, de melyik az IGAZI VALÓSÁG MEZEJE? nagy Misztikusok megtudják mondani számunkra hisz azt és azokat élték meg amire nekik van szükségük, vagy még azokat sem tudták megélni, sorolhatom a végtelenségig a számodra is nagy neveket (feltételezésem neked is nagy nevek?) senki senkit nem akar meggyőzni, tények önmagukért beszélnek, MIÉRT KELL A MEDITÁCIÓBAN VÉDŐ SZÍNEKET ALKOTNOD HA NEM VAGY VESZÉLYBEN, nekem ne adj választ erre a kérdésre adj választ magadnak, szia kedvesen :cool:
     
  18. Tolcsvai

    Tolcsvai Állandó Tag

  19. V.T.

    V.T. Állandó Tag


    Jol vazolja a dolgot a linked amit adtal.Bar azt hozza kell tenni hogy regebben az oldal tulaja itt ezen a forumon nyitotta a TKE topicot.Az uj oldala elegge mas arculatot vett.Gondolom valami para elmenye lehetett mert a mostani oldal enyhen szolva bibliafanszeru:)) Most olvastam bele az ego cikkbe haaaat.....Ezt meg nem hallottam hogy az ego a satan......Sajnalom azert mert regebben egy csomo infot adott nekunk de ez a vonal ami fele elment az mar nem az igazi.De egy biztos hogy o - a oldal szerkeztoje - igen jol ismeri az asztral vilagot.Es tenyleg esznel kell lenni benne.
     
    jasszemúj kedveli ezt.
  20. anom

    anom Állandó Tag

    Na igen a nézőpontok olykor változnak, mondjuk én nem ismerem nagyon a régebbi írásait neki.
    De ez érdekes nézőpont, hogy az EGO a sátán. :grin:
    Hozzá teszem, azért eleve a "rossz" dolgokat egybevenni és megtestesíteni egyféle személynek az kicsit tudatlanságból fakadt, még mikor ennyire sem tudtak bizonyos dolgokat mire vélni. De nem hasznos összemosni vallásokat ezzel a témával még ha van is hozzá köze, mert nagyon csak összezavar és sajátos magyarázatot adna dolgokra.
    Az EGO eleve "rossznak" van beállítva, amiért az emberi viselkedés negatív tulajdonságaiért felelős, ahogy ezt keresztény vallásban ugye az ördög számlájára teszik. :grin: Szóval ha így vesszük van összefüggés. De azért ez eléggé csak felszínes nézete a dolgoknak szerintem.

    Érdekes téma amúgy, maga a Luciferi lázadás ugye a "mennyekben" és hogy ebből az lett a végén, hogy fő gonosznak nevezett ki valamit egy vallás.
    Én aszondom, hogy valóban vannak megpróbáltatásaink az életben, de ezeket magunk alakítjuk ki. Az benne lehet a háttérben, hogy az életünket amit élünk előre meghatározott vagy csak körvonalazott nehézségek szerint éljük végig, és valóban van vagy vannak olyanok a háttérben akik tesznek róla, hogy ez megtörténjen. De ez egyértelműen nem gonoszságból történik, hanem egyféle útbaigazítás, hogy amit elterveztünk életünkre az végbemenjen még ha nehéz is.
    Ha valóban lenne valamilyen központi entitása irányítója ennek a folyamatnak őt lehetne talán ennek a Lucifernek nevezni. De amennyit én ebből most felfogok kb az jön le, hogy akár szándékosan akár nem ez esetben ő lenne Földi létünk egyik nagy tanítómestere.

    Mondjuk nekem mindig is gyanús volt ez, hogy az állítólagos legrangosabb és legmagasabb szintűbb entitás az angyali hierarchiában egyszer csak 360 fokos fordulatot vesz aztán kiűzetik. Elgondolkodtató azért, hogy ez egyféle transzcendens létezésben történt e meg, vagy valamilyen "világok harca" történet jóval alacsonyabb szinten, persze még mindig isteni szintűnek ható a régi gondolkodás szerint.
    Sok dolog nem az aminek látszik, de ahogy az EGO is a fejlődésünk mozgatórugója úgy lehet összefüggést hozni a "Fényhozójával" (Lucifer szó jelentése) ha így vesszük, hogy pozitív részről is megközelítsem a dolgot. :grin:

    A téma itt ugye a testen kívüli élmény szal nem rugaszkodok el jobban. Viszont olyan szempontból ez hozzá tartozik, hogy akinek része volt már ilyen élményben van róla némi fogalma, hogy meditációval úgynevezett rezgésszint emelésével lehet azt elérni. Tehát aki magasabb szintű transzcendens szinten tud létezni nem igen tartom lehetségesnek, hogy mindenféle főgonoszságokat tegyen készakarva szegény velünk emberkékkel. :grin:
     
    Soma77, V.T. és robitsas kedveli ezt.

Megosztás