Nahát ezért is írtam, hogy nem fikázza

a 77 népmese meg egy csomó fantasy-sztori is olyan, hogy van valami mondanivalója, valami, amit tanítani szeretne az életről, amiről elgondolkodtatna. Nagylelkűséget, önfeláldozást meg egy csomó más tulajdonságot domborít pozitívként a szép szereplőknél, meg jól kisarkítja a negatívat is, nehogy véletlenül ne vedd észre, hogy aki fekete hajű és csúnya arcú, az evidens módon a gonosz a sztoriban. Namost ugye ezek a gyerekmesék, mert első lépés a sztereotípiákkal való ismerkedés (lásd még Aesopus), később majd nekiállhat a gyerek felismerni a kivételeket meg a homlokegyenest ellenkezőket (haladóknak a rút kiskacsa sztoriját javasoljuk). Majd akkor, ha be bírja fogadni az információtömeget, mert elért odáig a fejlődésben. A felnőtt sztorikat onnan lehet ellenben felismerni, hogy a gonosz is lehet szép, de sikeres tévésorozat csak akkor lehet a történetből, ha azért jól felismerhető az ellen, mondjuk csúnyán beszél, vagy gonoszul néz, de csak ha más nem látja. Aztán a cizelláltabb történetekben már lefest az író ezt-azt, elrejt benne eastereggeket (nescafé cityben voltatok? na ott voltak ilyenek), aztán az olvasó vagy felismeri, vagy nem, vagy hat rá, vagy nem.
Lucia is azzal kezdte a sztorit, hogy vajon Meyer szándékosan avagy véletlenül írta-e le a sztorit így, de ezek pont azok a jelek, amik a való életben azt jelentenék, hogy (és itt következik a felsorolás). Szóval szerintem nem kéne azonnal Edward bősz védelmére kelnetek, tekintve, hogy nem érte támadás.
Lehet, hogy hiba volt belinkelni ide, mert tényleg inkább az abúzus körüli filózásról szól, mint a Twilightról, de úgy véltem, hátha nektek is érdekes olvasni. Nem a vérnyomás-emelés volt a szándékom

. Ha ilyen hatása volt, ezerbocs, beszélgessetek tovább nyugodtan RPről (a.k.a. szeressük-vérnyomásemelkedés).