Versek, idézetek...

HUSZONHARMADIK ÉNEK
PÉNELOPÉ FÖLISMERI ODÜSSZEUSZT


S ő lépett ki a kádból, mint valamely magas isten.
S honnan előbb fölkelt, le is ült ismét ama székre,
épp szemben feleségével, s neki íly szavakat szólt:
"Ó, te csodás asszony, be keményfalu kőszivet adtak
néked, az összes nőnél inkább, égilakóink:
más asszony bizony íly makacsul vonakodva nem ülne
távol a férjétől, aki oly sok bajnak utána
ér haza, húsz év elteltével, az itthoni földre.
Rajta azonban, anyó, vess ágyat, hogy lefeküdjem
egymagam is; feleségemnek vasból van a szíve."
Válaszul így szólt most az okosszivü Pénelopeia:
"Ó, te csodás, nincs bennem sem dölyf, sem lekicsinylés,
s nem bámullak: jól tudom én, míly külsejü voltál,
hogy hosszúevezőjü hajón innen tovaszálltál.
Most hát, Eurükleia, eredj, és vesd meg az ágyát,
kívül a jólépült hálón, melyet ő maga ácsolt:
vessétek meg az ágyát ottkinn, és tegyetek rá
drága köpenyt s vele bundákat, ragyogó takarókat."

Fordította: Devecseri Gábor

Így szólt s tette urát próbára; de bajnok Odüsszeusz
fölsóhajtott, megszólítva a hű feleséget:
"Asszony, olyat mondtál, amivel csak gyötröd a lelkem.
Máshova, mondd, ki is állította az ágyam? Az értők
sem tudnák azt tenni, hacsak nem jön be egy isten,
s könnyen a kedve szerint nem hordja ki máshova onnan:
ember olyan nem akad, de nagyon fiatal se; ki könnyen
elmozdítja, mivel nagy titkot rejt az az értőn
készített ágy, mit nem más, de az én kezem ácsolt.
Mert keritésünkön belül egy nagy olajfa virágzott,
dúslombú, magas is, vastag, mint oszlop, a törzse.
Én eköré kívántam a hálótermem emelni,
sok kőből föl is építettem, jól betetőztem,
és jólzáródó, faragott ajtót remekeltem.
Majd az olajfának lombját vágtam le utána,
és törzsét gyökerétől kezdve simára faragtam
érccel jól s értőn, hosszát csaptatva zsinórral,
s ágylábbá kifaragtam, a fúróval kilyukasztva.
Innen kezdtem az ágyat emelni, amíg befejeztem,
díszítvén elefántcsonttal, meg arannyal-ezüsttel;
s bíbortól ragyogó szíjat feszitettem az ágyra.
Lám, elmondtam a titkos jelt: ám nem tudom én azt,
asszony, hogy vajon ott van-e még épségben az ágyam,
vagy pedig elvitték, elfűrészelve a törzset."

Fordította: Devecseri Gábor

Szólt; mire Pénelopé kedves szive, térde elernyedt;
mert, mikről Odüszeusz szólt, ráismert a jelekre.
Könnyeket ontva szaladt hozzá, a nyakába vetette
két karját, s csókolta fejét, ezt mondta urának:
"Ó, ne neheztelj rám, Odüszeusz, ki a földilakók közt
úgyis a legbölcsebb vagy: ránkmérték a siralmat
isteneink: irigyelték, hogy mi az ifjukorunknak
együtt örvendjünk s aggkor küszöbére igy érjünk.
Most legalább ne neheztelj érte, ne is haragudj rám;
hogy nem öleltelek így meg, amint megláttam az arcod,
mert hisz az én lelkem kedves kebelemben örökké
attól borzadozott, hogy majd még eljön egy ember
és szóval rászed: sok a csúf nyereségre törekvő.

Fordította: Devecseri Gábor

Szólt; s Odüszeuszban erősebb vágy ébredt zokogásra,
lelkének-kedves feleségét sírva karolta.
Mint ahogy úszóknak nagy örömre tünik föl a szép föld,
kiknek jófalu bárkáját széttörte Poszeidón,
míg a viharban szállt dagadó hullámon, az árban:
s úszva a szárazföldre csupán kevesen szabadulnak,
míg beborítja a sós víz szennye egészen a testük,
s boldogan érnek a partra, a vészből megmenekülve:
Pénelopé is ilyen nagy örömmel nézte a férjét,
drága fehér karját a nyakáról vissza se vonta.
S tán zokogók elibé jön a rózsásujjú Hajnal,
hogyha ki nem gondol valamit nagy Pallasz Athéné:
föltartotta a hosszú éjt pályája határán,
s Ókeanoszban aranytrónú Hajnalt: paripáit
fogni szekérbe se hagyta, a fényt hordó rohanókat,
Lamposzt és Phaethónt, Éósz gyorslábu csikóit.
S most így szólt feleségéhez leleményes Odüsszeusz:
"Asszony; a próbáknak, tudd meg, végére nem értünk,
mert megmérni se tudjuk a munkát még, mi előttem
van, sok, szörnyü nehéz, s nekem azt el kell végeznem.
Teiresziász lelkétől így hallottam a jósszót
aznap, amint Hádész palotája ölébe leszálltam,
társaim és a magam hazatérte felől tudakozva.
Rajta tehát, asszony, menjünk lefeküdni, hogy immár
édesizű álomba gyönyörködjünk heverőnkön."

Fordította: Devecseri Gábor

SZIMÓNIDÉSZ (I. e. 556-468)

EMBER VAGY!...

Ember vagy! Előre sose látod, hogy a holnap ugyan mit ád;
s az, kit te ma boldognak itélsz, mennyi időig az.
A hirtelen elröpülő, kicsi légynek sincs ily
gyorsan változó sora.

Jánosy István fordítása

SZIMÓNIDÉSZ (I. e. 556-468)

A THERMOPÜLAIBAN ELESETTEK EMLÉKEZETÉRE


Ők, kik Thermopülaiban elestek,
hősi sorsot és dicső halált találtak,
oltárok a sírok, a könny emlékezet, és a jaj áldás;
mentes az ily temető enyészettől,
rajta nem fog idő, mely úr más mindenen.
Hős férfiaké ez a kert, lakójaként őbenne él
Hellasz örök diadalma. Rá tanú Leonidász,
Spártának fejedelme, kitől erénye díszét
s hírnevét örökölte falunk.

Kálnoky László fordítása

A THERMOPÜLAI-I HŐSÖKRE


Itt fekszünk, vándor, vidd hírül a spártaiaknak:
megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.

Ponori Thewrewk Emil fordítása

KALLIMAKHOSZ (I. e. 305-240 k.)

NYÁRI ZÁPOR

Míg csak a Nap ragyogott, hogy a föld is főtt a melegtől,
addig a naptüzes ég tündöklőbb volt a tükörnél,
és sehol egy felhő nem tűnt fel az ég-levegőben,
semmi homály......
Ám, mikor anyjuktól vacsorát sürgetnek a lányok
s munkától kezük elvonják már - akkor a Parnész
hegy mögül egy felhő, s a kakukkfüves Aigeleósznak
csúcsa mögül feltűnt, s nagy esővel záporozott le.

Kárpáty Csilla fordítása

KALLIMAKHOSZ (I. e. 305-240 k.)

THÉSZEUSZ ÉS A BIKA

Látva a hőst, mindnyájan ijedten visszariadtak
íly nagy férfival, ily bikaszörnnyel szembekerülni,
míg csak a távolból Thészeusz nagyot így nem üvöltött:
"Várjatok ott bátran! S aki fürgébb, fusson Athénba
hírnökként s vigye gyorsan a hírt Aigeusznak, apámnak,
megszabadítva eképp a töméntelen aggodalomtól:
Thészeusz nincs már messzi, s a vízben dús Marathónból
élve cibálja elé a bikát." Így szólt, amazok meg
kurjongattak: "Ié paián!" s őt helybe bevárták.
Oly falevél-halmot sem az északi szél, sem a déli
nem teritett még földre, s az ősz sem, a lomb-hullajtó,
mint aminőt a tömeg Thészeusznak a lába elé szórt,
és körülállták őt a parasztok, míg a parasztnők
.......öveikkel megkoszorúzták...

Kárpáty Csilla fordítása

ASZKLÉPIADÉSZ (I. e. 320-275 k.)

ÉLETUNTSÁG


Huszonkétéves se vagyok és már unok élni.
Ó Eroszok, mi e kín, mi ez a vad lobogás?
Haljak bele, mi lesz a szórakozásotok? Őrült
kockázás, játék, mint azelőtt, gyerekes.

Szabó Lőrinc fordítása

ASZKLÉPIADÉSZ (I. e. 320-275 k.)

VISZONZATLAN SZERELEM


Kelyhet fogj, Aszklépiadész? Miért sírsz? Mi hiányzik?
Nem csak rád küldött Küprisz ilyen nyavalyát,
durva nyilát nem csak szíved számára hegyezte
szörnyü Erósz. Még élsz - mért hogy a porba heversz?
Fogjuk hát Bakkhosz poharát! oly kurta a hajnal,
várjuk, amíg fáklyák gyúlnak a hazauton?
Fogd kelyhed! Nincs több szerelem - jőjj, balga barátom,
az örök éjjelben majd nyugalomra lelünk.

Tótfalusi István fordítása

ASZKLÉPIADÉSZ (I. e. 320-275 k.)

ÉDES...


Édes a szomjasnak a havas ital; édes a télből
enyhe zefír szárnyán szállni a tavasz elé;
mégsincs semmi oly édes, mint amikor szerelemben
összefonódott párt rejt a közös takaró.

Szabó Lőrinc fordítása

ASZKLÉPIADÉSZ (I. e. 320-275 k.)

ELRAGADOTT DIDÜMÉ...

Elragadott Didümé ingerlő, játszi varázsa,
s bája tüzében, jaj mint viasz, olvadozok.
Mit számít, hogy a bőre sötét? Feketéllik a szén is,
ám szítsd lángra, s olyan, mint csupa rózsaszirom.

Somlyó György fordítása

SZAPPHÓ (I. e. 630-6. sz. első negyede)

AKHILLEUSZRÓL

Őt magába éjszinü föld fogadta,
s vége lett akkor valamennyi kínnak,
mit magára Átreidák ügyéért
véve viselt el.

Devecseri Gábor fordítása

SZAPPHÓ (I. e. 630-6. sz. első negyede)


ÉDESANYÁM! NEM PERDÜL A ROKKA...


Édesanyám! nem perdül a rokka, olyan
szakadós ma a szál -
vágy nehezül rám:
mert a sudár, szép Aphrodité letepert!
Szerető, szerető
kell ma nekem már!

Radnóti Miklós fordítása

Homérosz , Iliasz, Akhilleusz pajzsa

Erre nagyot sóhajtva felelt gyorslábu Akhilleusz:
"Haljak meg tüstént, ha legyilkolt drága barátom
nem védhettem meg, s nagymessze az otthoni földtől
pusztult, míg énrám vágyott, hogy védjem a vésztől.
Most, miután soha nem térek meg a drága hazába,
s Patroklosznak sem hoztam, sem a többi barátnak
üdvöt, a soknak, akit leigázott isteni Hektór:
s hasztalan így ülök itt a hajóknál, terhe a földnek,
bárha olyan vagyok én, mint egy ércinges akháj sem,
harcban mindenkép, ha tanácsban akad kitünőbb is.
Bár a viszály odaveszne az isteni s emberi szívből
és a harag, mely a bölcseszüt is méregbe borítja:
édessége a csurgó mézénél is erősebb,
míg kebelünkben elárad, füstként felgomolyogva:
bennem is íly haragot keltett a király Agamemnón.

Fordította: Devecseri Gábor

Homérosz , Iliasz, Akhilleusz pajzsa

S indult Zeusz-kedvelte Akhilleusz: Pallasz Athéné
tette hatalmas-erős vállára a pajzsot, a rojtost;
s felhővel koszorúzta fejét is az isteni asszony,
és az aranyfelhőből láng lobogott a magasba.
.........
S íme, tizenkét hős a saját szekerének alatta
és a saját gerelyén pusztult el; míg az akhájok
Patrokloszt a nyilak közül elhúzták nagy örömmel,
s lágy nyoszolyára helyezték; majd odaálltak a társak
körben s gyászolták; s nyomukon gyorslábu Akhilleusz,
forró könnyeket ontva, mikor meglátta az ágyon
fekvő hű társat hegyes-érc-szakitotta sebekkel:
kit, lám, elküldött paripáival és szekerével
küzdeni, ám mint megtérőt nem tudta fogadni.

Fordította: Devecseri Gábor

Arany János

<table width="100%" border="0"><tbody><tr><td width="100%">HAJ, NE HÁTRA, HAJ ELŐRE

</td> <td> </td> <td> </td> <td> </td> </tr> </tbody></table> Haj, ne hátra, haj előre!
Vérmezőről vérmezőre!
Mert ott az a virág terem,
Melynek neve győzedelem,
Haj rá haj!
Tavaszodik, lágy az idő,
Kihajt a fű, kövéren nő:
Az is azért olyan kövér,
Megáztatta tövét a vér.
Haj rá haj!
Hadd áztassa, hisz az nem baj,
Ha szépen hajt, nem másnak hajt;
Ha terem is, nekünk terem
A véren vett győzedelem,
Haj rá haj!


(1849)

Arthur Rimbaud: Kóborlásaim

Mentem, két öklöm két ronggyá rohadt zsebemben.
A köpeny vállamon már eszmévé szakadt.
Szolgáltalak, Múzsám, menvén az ég alatt,
s nem álmodott még hejh! szerelmet senki szebben!

Féltett nadrágomon nagy lyuk ékeskedett.
Kicsiny Hüvelyk Matyi, rímet pergetve léptem
s mélán. Szállásra a Nagy Medve várt az égen.
Csillaghad döngicsélt lágyan fejem felett.

Hallgattam züm-zümük, s egy árok volt az ágyam
szeptember estjein s a homlokomra lágyan
mint frissitő ital, estharmat csöppje hullt;

rímeltem s míg a fák között vad árny hajolt át,
térdemre dőltem és sebzett cipőm zsinórját
pengettem egyre csak, mint lanton méla húrt!

Fordította: Radnóti Miklós

Algernon Charles Swinburne - Időtlen idők előtt

(Kardal az Atalanté Kalüdónban című tragédiából)

Időtlen idők előtt
jött az idő, e világnak
könnyeket adni; jött
homokórával a bánat;
az öröm jött kínkovásszal,
hulló szirmokkal a nyár,
az emlék a mennyeken által,
s poklokon át a viszály;
jött az erő s a kímélet,
a vágy, mely a percnek él,
a halál árnyéka, az élet,
s a fény árnyéka, az éj.

S vették a nagy istenek
a tüzet meg a könnynedűt,
s egy véka homokszemet,
mit az évek lába nyűtt;
tajtékot az óceánból,
és földanya-szülte port,
s formákat a léthez a házból,
hol a vég s születés honolt;
s formálták búra, örömre,
s gyúrták kacajos zokogással,
élettel előtte s mögötte,
alatta s fölötte halállal,
hajnalon, éj s napon át
a szent emberi szellemet,
hogy győzze erővel a lét araszát,
balsorsra, robotra edzve meg.

Szeleken lovagoltak ők,
mint ki csatára se rest;
szájára leheltek előbb,
s élettel telt meg a test,
s lett látásra, beszédre kész,
mik a lélek fátylai,
s időt kapott az ész meg a kéz,
jót tenni vagy ártani;
s kapott világot, merre halad,
s szerelmi gyönyörre perceket,
szépséget és napsugarat,
éjt s álmot éj közepett.
Szavai zsarátnokok,
miket ajka vajúdva szül;
szívében a vágy vakon lobog;
a haláltudat szemében ül;
vet, s nem övé az aratás;
sző, s gúnydarócba öltözik;
élte virrasztás, látomás
álomtól álomig.

Kálnoky László fordítása

Egy kicsit hangolódjunk a közelgő ünnepek hangulatára, és olvassátok el ezt a kedves kis karácsonyi verset!



Karácsony

A puha hóban, csillagokban,
Az ünnepi foszlós kalácson,
Láthatatlanul ott a jel,
Hogy itt van újra a KARÁCSONY.

Mint szomjazónak a pohár víz,
Úgy kell mindig e kis melegség,
Hisz arra született az ember,
Hogy szeressen és szeressék.

S hogy ne a hóban, csillagokban,
Ne ünnepi foszlós kalácson,
Ne díszített fákon, hanem
A szívekben legyen KARÁCSONY
/Szilágyi Domokos/