Verseljünk mindannyian.Saját verseink:)

falevél · 2007 Május 12

Sz...

Egy érdekes vers a sajátomból.

Sz…

<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com

ffice

ffice" /><o

> </o

>
Szeretni szerződött szervezetembe<o></o>
szőrös szívű, szőke szörnyecske.<o></o>
Szivárvány színeiben szikrázó szemével<o></o>
szabályozza szapora szívverésem.<o></o>
Szürkébe szenderedő szakállam,<o></o>
szőrén-szálán szőrteleníti. <o></o>
Szeretem! Szörnyen szeretem!<o></o>

Szitakötőként szárnyalva szövögeti,<o></o>
szitával szűri, szerződésünk szövegét.<o></o>
Szenvedek! Szörnyen szenvedek!<o></o>
Szűk szoknyája szögesdrót szegélyével<o></o>
szúrja szemembe, szeszélye szálkáit.<o></o>
Száműzött szolgaként szobrozok szemszögének szigorú szúrásában.<o></o>
Szenvedek! Szörnyen szenvedek!<o></o>
Szeretem! Szörnyen szeretem!<o></o>
<o> </o>
Szembesülve szirénem szédelgéseivel,<o></o>
szántszándékkal szörnyűségre szánom<o></o>
szelíd, szárnyaszegett szervezetem.<o></o>
Szalma szívószállal szürcsölöm<o></o>
Szörnyecském szederédes szájából,<o></o>
szűkszavú szerelmi szózatát.<o></o>
– Szeretlek! Szörnyen szeretlek!<o></o>

falevél

falevél · 2007 Május 15

Lángoló jövő

Lángoló jövőffice

ffice" /><O

></O

>

<O

></O

>
Már nem lehet visszavonni a jelen lángoló hőjét,<O

></O

>
Bár kebeledbe zártan őrzöd sorsunk jövőjét<O

></O

>
Én követlek hallgatag, a keskeny ösvényen,<O

></O

>
Követlek zajtalan, a felsértett csendben.<O

></O

>
<O

></O

>
Most még félek, a múlt védtelen testemre
csavarja indáját. Visszavonhatom a múltat?<O

></O

>
Álmaimból egyet sem tarthatok meg soha.<O

></O

>
A jövő hozzám, miért oly mostoha?<O

></O

>
A múlt vonzása már erőtlen, csak kiégett hamvai<O

></O

>
fojtogatnak még a feltépett seben.<O

></O

>
<O

></O

>
S, indulok nap, mint nap vissza, mint ha a gravitáció a kirakat elé húzna újra és újra, hol a teremben,
egy drágakő fekete bársonyon, a remény fényével
felém oson, át a bezárt üvegfalon.<O

></O

>
Követlek szomjazón, beágyazódva a hallgatag ösvénybe,<O

></O

>
Vonz - vonz hozzád, a jelen lángoló hője.<O

></O

>
Nem kérdem, ki tépi fel ágyad, ruhád,<O

></O

>
Kivel vívsz éjszaka párnacsatát, nem tépi semmi<O

></O

>
szívem imádatát, nem töri meg varázsod illatát.<O

></O

>
Szavaim olvasod, nézel a messzeségbe némán – lelkem<O

></O

>
kínjai vergődnek árván, mint a hal az állóvízben,<O

></O

>
uszonyát még lengeti, de a tengert soha el nem érheti.<O

></O

>
Fel kéne adnom, csak vesztes lehetek, tudom.<O

></O

>
Mily erő vonzza – kitörülhetetlen imádatom.<O

></O

>
<O

></O

>
S, indulok nap, mint nap vissza, mint ha a gravitáció felfele húzna, belesimulok újra suhanó nyomodba.<O

></O

>
Követlek, mint gondolat a gondolatot, követlek, merre kigyúl fényed, folyók, erdők, virágzó rétek.<O

></O

>
Pirulnak mind a százszorszépek, belső titkaid,<O

></O

>
Ők sem tudhatják soha meg. Szorongva őrzi<O

></O

>
vágyad – vágyát kebeled, mint a Bermuda – háromszög,<O

></O

>
elnyeled a jeleket, bezárva mélyen érzelmeidet.<O

></O

>
De ott, belsőd mélyén a jelen tüze lángol,<O

></O

>
Hunyt pillád mögül aranyszálon, egy csillogó <O

></O

>
Drágakő legördül, szikrája jelet gyújt a mélykék égen<O

></O

>
S, utazunk jövőnk felé, gyémántgyékényen.<O

></O

>
<O

></O

>
Már nem lehet visszavonni a jelen lángoló hőjét,<O

></O

>
Bár nem küldöd sorsunk jövőjének égi jelét.<O

></O

>
Akarnál-e lenni nem tudom, társam<O

></O

>
Bezárod örökre vágyadba, nem múló vágyam?
Valami vonz – egy visszavonhatatlan erő
Vonz, vonz feléd a – Lángoló jövő
falevél<O

></O>

bhi57 · 2007 Május 26

Pünkösd-szonett

Májusi napfény ragyog reám üdén,
Bodros víg báránykák futnak az légben,
Nyárpihe szállong, játszik hófehéren,
Kissé korán jött a tavasz az idén.

Testem nyomorítja néhány öröklött gén,
Bensőm várta már a meleget régen,
Magasan jár a déli nap az égen,
Tűzsugarakat hint a Pünkösd delén.

Magányos lelkem ma áttüzesedett,
Szeretettől szívem örömmel teli,
S minden sejtemet melegíti a nap.

Boldogan fogadom a lélek-meleget,
Legyen emberi, vagy akár angyali,
S mit lelkem az újult Szentlélektől kap…

Flani · 2007 Május 29

Nélküled

Fáj a szívem összetörted,<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o></o>

Mit tegyek Én már nélküled?<o></o>

Sírok, bár Te nem látod,<o></o>

Jobb így nekünk belátom…<o></o>

Szép emlékek üldöznek,<o></o>

Te vagy benne, Szeretlek!!<o></o>

Tudom, ez már mit sem ér,<o></o>

Tied voltam, elvesztettél….

:cry: Ezt még akkor írtam amikor .....kiataláljátok a versemből...:12:

falevél · 2007 Június 2

Millenium

Egy versem 2ooo-ből.

Millenium

Isten! - Mikor lesz áldott a magyar
Cipeljük nagy királyunk keresztjét
Bűneink kínjában úszva
Templomodban mongol tömjénezett
S, a harangot, török - Allahnak húzta.
Labanc, majd náci törte az imát
S, Sztálin kezelte az orgonát.
Hányszor fordult sorsunk ,,jobbra-balra"
Tereinken esztendőkig masírozott
Marx és Lenin szobra.

Ah! Egy ezredévi szenvedés után
Sem hall hozzád fohász
Jólét lyukas zászlaja leng Pest-Budán.
Nem kell többé bányász, kohász
Történészek zenélnek lAntall
Táncol árral szembe víg esztendő
Kerek asztalon roskadoz a tele bendő.

De felhördül az út, nem úszik az árral,
Emel gátat - idézi Majakovszkijt:
,,Az utca cipeli kínját, és hallgat,
gégéjében az üvöltés meredten ágaskodik.
Torkán torlódva, keresztben elakadtak
a pufók taxik, csupacsont bérkocsik"

S, ah! Szabadság nem virul
A holtak véréből
Távozik a karrmester, zenekar éléről.
(Nyugodjék békében, tiszteletben)

Csillaghajónk hánykodik a Horn-foknál
Bűneink kínjának tengerén
BALsors szele lengedez tépett vitorlán.
Léket kapunk ezredév kapuján?

Legelteti nyáját a pásztor
Előkapja kupáját BOKROS csomagjából,
Vörös posztóját a birkák fejére terítti
S, a jámbor szótlanul tűri, hogy
Testét gyapjú helyett, pufajka fedi.

De meghallgatásra talál ezredvégi imázsunk
Dicső fényed ragyog Kárpátok Torgyán
Megfiatalított kertjéből a gazda,
Friss narancsot tesz az asztalra.
S, az új ezredbe érve
Újra nagy és gazdag lesz nemzetünk
S, ha mi nem is - megéli majd gyermekünk

Anry · 2007 Június 10

HA MELLÉD FEKSZEM…
<o></o>
Már látni vélem szemközt magammal,
- múló időben csalfa tükörkép,
nézi lassú pusztulását saját arccal,
az én, aki voltam, vagy talán még…
<o></o>
Megfolyt a máz már, oda a szépség,
kevesebb a fény, elfolyt a gyertya,
lehangoltan most szembe néznék,
milyen a test, repedt bőrbe varrva.
<o></o>
Nem baj, ha látványa arcba mászik,
öreg test megvéd nem lő rá senki,
teagőzben az vagyok mint bárki,
ha melléd fekszem, nem kell már félni.

Anry · 2007 Június 13

HÉTKÖZNAPI TÖRTÉNETÜNK
<o></o>
a levegő mi benn szorult az fáj
itt legbelül olyan mint a légszomj
pedig nem az hisz lenne léghiány
de nincs attól félek ez a végszó
s egyszer csak felhasad a test madár
lesz a lélek és elszáll a réz hold
irányába: ez egy álom habár
volt már szebb jobb éreztem két karod
húsát s a lassú csillagok alá
csókszagú arcod vont és vállamon
pihentél a fűben nyúl szaladgált
<o></o>
tágas kerteket álmodtunk előre
titkokat súgtunk esőben áztunk
fekete macskát akartunk örökre
de az idő mocska marta vázunk
és jóságunkból sokat lefölözve
recseg ropog dőlne össze házunk
<o></o>
jön a tél hidege átjár csontokat
hétköznapi történetünk kit érdekel
falak közt a lélek alszik hontalan
nem zavar semmi múlt századi életem
szunnyad magában s hull rá az új avar
a hangzavar se bánt már csak ha véletlen
kezemre lépne valaki egy alak
fájna bordám alatt is mintha életlen késsel
fejtene rólad: két élet fonala
fut egy darabig sokszor nagyon merészen
gombolyodik s egyszer egy nagy gubancra
csomósodva megáll elbotlik részegen

Anry · 2007 Június 13

MIT KERESEK MÉG<o></o>
<o></o>
Mit keressek még? Azt hiszem megvan mindenem.
Fák árnyéka vetül kertemre,
északi szél fuvallata hűti bőrömet.
Innen nézve a világ, örök mozgásban van,
s áttetsző sárga fényeken az űrbe kompoznak
emberek, a hegyekből itt-ott, perzselő láva morzsolja
a gránit szirteket.
<o></o>
Vagy mégse így van? Elszórt ruhák közt bolyongva,
tegnap sebeit, horzsolva
érzem még, asztal tetején száraz piskóta
porlik, nélküled maradtak szökött szavaid
velem, sértődés, beszélgetések kudarcai.
Nálad! Nálad hagytam minden vagyonom, a féltett titkaim!
A hitem osztatlan.
<o></o>
Altatom a jövőt, Én és Te, ha lesz érzés,
az ágy is vetetlen alszik még.
Olykor kimerít a gond, fejemben lüktetés.
Hová nézzek?Rózsaágyakban vörös szirmok.
Szorgos kezekre vágynak, szép hang kell és nem szitok,
így ontják szépségük szirmait, legyen ez isteni titok,
és rejtett létezés.

Anry · 2007 Június 14

HA KÉRDEZTÉL VOLNA<o></o>
<o></o>
ha kérdeztél volna
- nem tetted; enyém maradt
sok néma jel s minden hallgatás:
tengerhab mossa fehérre
kormos fekete éjszakám
riadt álmokban életem véges
mégse adom fel
míg érzem emléked nehéz illatát
itt bomlik előttem
s nyernek bűneid oldozást
<o></o>
pusztán csak úgy még hiszem
hogy van szemedben pusztító fáklyaláng
s gyökereiden át viszem fel
az izgató félhomályt harapás
feszül majd bőrödön szememben
oldódik minden robbanás május lesz megint s a fák
lombsátra alatt az élet gerjedve
fényét szórja szét marokszám

Gyozi-Bp · 2007 Június 26

Mécses Handja(Megmérettetett Világ)

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD colSpan=3>[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]

A Mécses Hangja (Megmérettetett Világ)

[/FONT]</TD></TR><TR><TD width=85></TD><TD width="100%">

Amikor a fehér vászonra még nem vésem,
A szavak sokaságának folyamát.
Mikor még halk koppanásokkal mérem csak,
Az idő lopakodó dallamát.

Az lesz az óra, melyben elhervadunk.
Ott lesz a pillanat, hol elsorvadunk.
Nem marad csak kezünk üressége,
Kergetve más tenyér arcait.

Az egyetlen tű az csak, mi a szívig hatol.
A magány az, a halhatatlan nagyúr.
Kezével felém nyúl, majd indulok.
Az úton mint nekem, átadott.

De a halott isten eljő.
Nevével dicsérjük világát.
Romos csontokból feltör,
A hitetlenek bocsánataiért.

A hajnali halálban alvadt meg véred bársonya.
Téged akartak a felkelő királyok, élettelenül.
Méreg áztatta arcára fagyott szelíd fátylait,
A emlék veszített csók fohászaként...

Ígéret a karjaidban,
Halál a szemeidben,
Ajkadon a kínzó vággyal,
Ölelj magadhoz Jégkirálynőm.

Szorítsd lelkemet, majd adj át,
A végtelennek ahol, szárazan könnyezik.
Poros utamon az égi szellemek,
Az ösvényen túli megsemmisülést.

Mondd meg most, és engedj már.
Ősi és irgalmatlan nagy halál.
Mi lészen nevem a démonok között?
Kit szolgálok majd, birodalmadban?

A mécses hangjából elfeledtető erő született.
Mélyen a virágok rejtekén.
Gondold át e sorokat.
És ítélj.

Jöjj velem, nyújtsd felém.
Mert kezeidben, halott szavak szülnek zsoltárt.
Mécslángod megfakul, elhallgat.
Majd eltűnsz, nyomtalanul.

A mécses hangja oly messze már.
Kegyelemért kiált a szó.
Halk szavakkal kántál a pap,
Remeg már, mert közel a pirkadat...

A mécses hangja elveszett,
Legyek démon köztetek.
A szavak is hazudtak mind,
E világ, már megmérettetett.

</TD></TR></TBODY></TABLE>

Vinky19 · 2007 Június 27

Ha én gyilkos lennék

Ha én gyilkos lennék,
Életednek véget vetnék!
Szemed szúrnám,
Csontod törném,
Véleményed nem kérném!
Pofádat botra szúrnám,
Nyelved Zsuzsikádnak vinném!

Tisztelt bátyám,
Kedves testvér,
Aludni akarsz?
Segítek én!!!

2007.06.27.

Tokaji Márton · 2007 Június 29

Éles Árpád verse.

Ördög veri feleségét.

Aranyló napfényben úsznak a fellegek
S egy bárányfelhő kedvesen integet.
Vajon kinek integet? Ezen merengek,
Midőn nézem a nyári kéklő eget.

Vidáman ficánkol a fellegek között
S a napfény még ragyog a fejünk fölött.
Majd hirtelen elered a záporeső,
S aranyköddé oszlik a bárányfelhő.

Azt tartják az ördög veri feleségét,
Mikor eső áztatja a Nap fényét
mert a tűzgolyó még izzik fönt az égen,
De a bárányfelhő köddé vált régen.

Tokaji Márton · 2007 Június 29

Éles Árpád verse.

Vihar az éji pusztán.

Nem ragyog fönt az égi fáklya
betakar az éj homálya.
Elbújt a Hold a felhők mögött,
mert az égbolt ma dühöngött.

Vad viharfelhők gomolyogtak
vészjóslóan kavarogtak.
Lángoló nyilakat lövelltek
és a felhők megerdtek.

Mintha ránk rogyna a komor ég,
azt gondoltam, hogy ez a vég!
A szelek is elszabadultak
s a rónán mindent szétdúltak...

Majd gyorsan elült a bősz vihar
s elállt az éji zivatar.
Mint fergeteg úgy keletkezett
s elillant miként érkezett!

Tokaji Márton · 2007 Június 29

Éles Árpád verse:

Vaklárma a pusztaságban.

Mint sivatagi homokvihar
Amikor büntetni akar,
Úgy kavarog a por a pusztán
Hortobágyon ma délután!

Viharfelhőt űzött a szél
Melytől minden élőlény fél,
Karámba terelték a ménest,
Mert a csikós sohasem rest!

A gulya beállt a csordába,
Gulyás meg ment a csárdába!
Ők ott kerestek menedéket,
Vihar vert közéjük éket...

A juhász ballagott nyájával
Terelgette pulijával.
Az akolba hajtotta őket
S közben leste a felhőket.

A sánta kondás nem terelget,
Nem félti a sertéseket!
Hisz' mindig sárban dagonyáznak,
Ezért jó lenni kanásznak.

Kis égi zene villámlással,
Ám jókora vaklármával!
Mert elűzte a szél a felhőt
S nem sírt az ég záporesőt.

Gyozi-Bp · 2007 Július 2

Vágyakozás...........

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD colSpan=3>[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]

Vágyakozás

[/FONT]</TD></TR><TR><TD width=85></TD><TD width="100%">

olyan vagy, mint egy kristálypohár: értékes és törékeny
ha ráhinti fényét a nap, százfelé szórja azt vissza
tartalma mindig finom, nemes és különleges
az ember egyszerre csak egy kortyot iszik
vigyáz rá, hogy sokáig tartson
most itt vagy előttem
várok
nem
érek
hozzád
kezem
remeg
torkom
száraz
félek
ezt a poharat nem nekem töltötték

</TD></TR></TBODY></TABLE>

/gyözi/

Gyozi-Bp · 2007 Július 3

Mitöl Élek......

<DIR>Mitől élek

Már nem
Tudom, mitől élek,
Ha szeretlek, vagy elveszítelek,
Megtagadlak vagy szívembe rejtelek.
Pengeélen táncol most minden gondolat,
Nem szerelemből, fájdalomból faragtalak.
Nemléted gyötrő végtelen, hiányod is egy velem.
Megmarsz és megfogsz, nevetsz és eldobsz,
Titkokat rejtesz belém, s alámerülsz álmatlan éjem tengerén.
Amíg bennem kutatsz, csendben elvesztem önmagam,
Fényt teremteni erőtlen vagyok, magamhoz vonni bizonytalan.
Felbukkansz újra és újra, játszva-ölelni tárod karjaid,
Szólítasz álmomban, hívlak az álmodban, menni nincsenek lábaink.
Őrjöngő vággyal rázzuk egy másik dimenzió rácsait.
Vonzol és taszítasz, fuldoklom, ha érintem hullámaid.
Örülsz-Örülök. Szenvedsz-Szenvedek. Megölsz-Megöllek.
Megidézlek, hogy itt légy csillaghulló jövőmnek.
Magammal sem vagyok már millió lélek között,
Rám simul a hófödte lét, árnyékom visszaköszön.
A Hold rejtve lopódzik a csillagtalan égre,
Nesztelen suhan a fázó lelkeket féltve.
Már nem tudom, mitől élek szebben,
Ha megtagadlak, vagy ha
Még szeretlek.
</DIR>

Tokaji Márton · 2007 Július 8

Éles Árpád Debreceni költő versei:

Az érintés varázsa

Megérintettem bőrödnek bársonyát
És hajad selymének zuhatagát,
Láttam tűzben égni szemed sugarát
S élveztem ajkadnak tüzes csókját...

Szerelmes lettem angyali lényedbe
S bele borzongtam érintésedbe!
Lelkemig hatolt hangodnak dallama,
S rabbá tett érintésed varázsa.

*

Az első csók íze

Szűz ajkadról ízleltem az első csókot
S a nyári éjben a mámorban úsztunk,
Szíveddel szürcsölted ajkamról a bókot
Midőn megálltunk s nem csókolóztunk...

Édes volt a csókod mint a nektár íze
S megrészegűltem egykor ífjan tőle!
Mámor ködfelhőben úszott testem s lelkem,
Holtomig e bűvös éjt nem feledem.

Tokaji Márton · 2007 Július 9

Éles Árpád Debreceni Költő versei:

Az ölelés mámora

Midőn kigyúltak az égi lámpások
S a májusi szellő simogatott,
Átöleltük egymást mint sokan mások
Kiknek szíve ölelésre vágyott...

Ültünk a kispadon és ölelkeztünk
S élveztük a perc hűvös mámorát,
Önfeledten a parkban szeretkeztünk
s loptunk magunknak egy pásztorórát!

*

A búcsú pillanata

A szerelem akkor is szerelem marad
Ha a sors szeszélye miatt megszakad,
S a búcsú pillanata akkor is fájó
Ha szívünk érzi, hogy társunknak így jó!

Mint űzött vad oly sebessen elrohanunk
A búcsú tetthelyéről mit választunk
Bár sem helyszínt sem azt a pillanatot
Feledni nem tudjuk, mint a bánatot...

dorina0606 · 2007 Július 9

A férjem írta az esküvői meghívónkra:
"Minden mi jó neked,
jó nekem
s minden mi rossz nekem,
te teszed jóvá,
s minden mit együtt teszünk
magunkért tesszük,
s minden ami kell nekem,
benned keresem!"

Tokaji Márton · 2007 Július 10

Éles Árpád Debrecen költő versei:

Fapados szerelem

A parkokban az ébredő új tavasszal
Szírmát bontogatja a bűvös szerelem,
Padjain már a tél több havat nem aszal
Némán tovatűnt, csak emléke van velem...

Öleljük egymást az egykori fapadon
S kinyílt szívünkben a szerelem virága,
Az ajkam kedvesem, csügg nektár ajkadon
A fapados szerelem szívünknek drága!

*

A beteljesült vágy

Emlékszel még a csodás pásztorórákra
Midőn szerelmes vágyunk beteljesült?
S a szellő ringatta suttogó hársfákra,
Melynek lombja közt a napfény megült?

Elfordította szemérmetesen fejét
És Ő pirongott buja vétkünk miatt,
Én sosem feledem ennek boldog percét,
Mert beteljesült vágyunk e fák alatt.

Verseljünk mindannyian.Saját verseink:)

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Hasonló témák