Az ilyen visszacsatolás is nagyon fontos. Örülök, hogy kellemes élményekkel gazdagodtatok.
Visszaköltöznél Magyarországra?
- Téma inditó fejvadász
- Kezdés dátuma
Az ilyen visszacsatolás is nagyon fontos. Örülök, hogy kellemes élményekkel gazdagodtatok.
Én Magyarországon élek, de a fiam Külföldön, Angliában lakik. Neki még nagyon visszahúz a szíve, de inkább a család és a barátok miatt. Hozzánk képest jól él kint, pedig még csak egyszerű munkát végez, az ottani bérekhez képest szerény fizetéssel.Nem tudom ő meddig marad majd kint.
Hmmmm...egy dolog turistaként jönni-menni és egy másik Mo-on élni. Afganisztánban is vannak szép helyek és kellemes emberek. Hja, az igaz, hogy 24 év alatt mégiscsak történt fejlődés. Legalábbis a polcok kínálatát illetően, de a fejekben még mindig ott tartunk, mint azelőtt, ennek változásához nem volt elég ennyi idő.
Nekem külföldön van az otthonom
Miközben egyre több magyar fiatal keresi a boldogulást külföldön, elvétve arra is akad példa, hogy valakit vissza húzzon a szíve. Végh Gyula is hasonlót érzett, amikor hazatelepült feleségével.
A férfi halála után azonban özvegye, Irén már visszavágyik a távoli Ausztráliába. A szép csabrendeki családi házban kutyájával él a háziasszony, Irén. Határozottan kéri, nehogy nénizzem, vagy Irénkézzem, ő egyszerűen csak Irén. Ahogy a távoli földrészen is hívták annyian. Többen, mint itt, Magyarországon.
- A férjemmel 1965-ben települtünk ki. Itthon egy közértet vezettem, korábban meg a vasúti éttermet béreltük évekig Eisenstadtban. Jól beszéltem angolul, németül, olaszul. Mindkettőnknek szakács volt a szakmánk, de a férjem mentős sofőrként dolgozott. A nagybátyja élt kint, aztán meg már mi is ott maradtunk. Eleinte epertermesztéssel foglalkoztunk - mutatja Irén a régi fényképeket hektárnyi fóliázott eper földekről.
Gyönyörű házuk volt ott is. Hatalmas, inkább park, mint kert, virágzó rhododendronokkal, óriási banánfákkal, papaya bokrokkal. Más képek a csodálatos tengerpartól, a vidékről árulkodnak. Gyerekekről készült fotókat is mutat Irén, de azok mindegyikén rokon babák mosolyognak. Nem született sajátjuk. Barátnője gyermekét azonban szinte ő nevelte fel, a lány ma is anyjaként szereti Irént.
Végh Gyuláné, Irén azt mondja, nem tudja már megszokni Magyarországot, visszavágyik Ausztráliába (Fotó: Tóth B. Zsuzsa)
Az asszony egyik régi képe még 25 éves korában készült, olyan szép rajta, mint a hollywoodi filmsztárok a hetvenes években. A fotó díjat nyert egy versenyen. A házaspár később több éttermet, köztük egy kétszáz főt befogadó csárdát nyitott, a Hungarian Restaurantban magyaros ételeket is főztek. Sok hazai művész, színész ebédelt náluk, a képek például Bilicsi Tivadar látogatásáról árulkodnak. - Ma is nagyon hiányzik az étterem, meg egyáltalán, az ottani élet. Annyira más arra felé minden, mint Magyarországon! Jól éltünk Adelaide-ben. Az ottani magyarok, de más nációk jellemzője is az összetartás.
Csakhogy a férjem egy idő után hazavágyott, és bár nekem soha nem volt honvágyam, döntöttünk és hazatelepültünk. Bár a férjem pesti volt, én meg érdi, mégsem akartunk már Budapesten élni, inkább vidéken kerestünk házat. Így kerültünk Csabrendekre. Felújítottuk ezt a házat, kétszáz gyümölcsfát ültettünk. Barack, szilva, cseresznye, most segítséggel gondozom a kertet. De munkást nehéz találni, lusták az emberek. Inkább csak pénzt akarnak, dolgozni nem.
Nézze azt a kiszáradt tuját! Elvinné valaki tüzelőnek, ha ki is vágnám. Mert még arra sem képes - mondja felháborodva az asszony. Aztán hozzáteszi, hogy Ausztráliában mindenki szeret dolgozni. Különben Csabrendeket kedves falunak tartja, dicséri az ellátást is. A szomszédokkal jó kapcsolatot ápoltak és ez ma sincs másként. - De amint Magyarországra költöztünk, már éreztük, hogy itt valami megváltozott. Visszamentünk volna inkább. Csakhogy a férjem közben beteg lett, a tüdőrák nagyon gyors lefolyású volt.
Mire utaztunk volna, az orvosok már nem engedték. Tíz éve halt meg. Azóta nem tudok nyugodni, nem is értem már, minek kellett nekünk hazajönnünk! Nem tudom megszokni a magyar mentalitást. Itt semmi sem úgy megy, ahogy kellene. Az emberek irigyek, nem kedvesek, nem őszinték a magyarok. Nem tudok barátságot kötni senkivel. A hatvanas években jobb volt a helyzet - sóhajt az asszony. Közben újabb fényképalbumot lapozunk, a csárdáról készült képek vidámságról árulkodnak, de Irén szeme most könnyekkel telik meg. Egyiptomi pincér, olasz énekes, lengyel zenész dolgozott náluk, sőt, volt cigányzene is. Sok rokon, barát vette körül őket, ma telefonon tartja velük a kapcsolatot. Hívják vissza, ő pedig mostanra szánta el magát, hogy menjen. Árulja a szép nagy családi házat, azt mondja, amint eladja már utazik is Ausztráliába.
Tóth B. Zsuzsa
Miközben egyre több magyar fiatal keresi a boldogulást külföldön, elvétve arra is akad példa, hogy valakit vissza húzzon a szíve. Végh Gyula is hasonlót érzett, amikor hazatelepült feleségével.
- A férjemmel 1965-ben települtünk ki. Itthon egy közértet vezettem, korábban meg a vasúti éttermet béreltük évekig Eisenstadtban. Jól beszéltem angolul, németül, olaszul. Mindkettőnknek szakács volt a szakmánk, de a férjem mentős sofőrként dolgozott. A nagybátyja élt kint, aztán meg már mi is ott maradtunk. Eleinte epertermesztéssel foglalkoztunk - mutatja Irén a régi fényképeket hektárnyi fóliázott eper földekről.
Gyönyörű házuk volt ott is. Hatalmas, inkább park, mint kert, virágzó rhododendronokkal, óriási banánfákkal, papaya bokrokkal. Más képek a csodálatos tengerpartól, a vidékről árulkodnak. Gyerekekről készült fotókat is mutat Irén, de azok mindegyikén rokon babák mosolyognak. Nem született sajátjuk. Barátnője gyermekét azonban szinte ő nevelte fel, a lány ma is anyjaként szereti Irént.
Végh Gyuláné, Irén azt mondja, nem tudja már megszokni Magyarországot, visszavágyik Ausztráliába (Fotó: Tóth B. Zsuzsa)
Az asszony egyik régi képe még 25 éves korában készült, olyan szép rajta, mint a hollywoodi filmsztárok a hetvenes években. A fotó díjat nyert egy versenyen. A házaspár később több éttermet, köztük egy kétszáz főt befogadó csárdát nyitott, a Hungarian Restaurantban magyaros ételeket is főztek. Sok hazai művész, színész ebédelt náluk, a képek például Bilicsi Tivadar látogatásáról árulkodnak. - Ma is nagyon hiányzik az étterem, meg egyáltalán, az ottani élet. Annyira más arra felé minden, mint Magyarországon! Jól éltünk Adelaide-ben. Az ottani magyarok, de más nációk jellemzője is az összetartás.
Csakhogy a férjem egy idő után hazavágyott, és bár nekem soha nem volt honvágyam, döntöttünk és hazatelepültünk. Bár a férjem pesti volt, én meg érdi, mégsem akartunk már Budapesten élni, inkább vidéken kerestünk házat. Így kerültünk Csabrendekre. Felújítottuk ezt a házat, kétszáz gyümölcsfát ültettünk. Barack, szilva, cseresznye, most segítséggel gondozom a kertet. De munkást nehéz találni, lusták az emberek. Inkább csak pénzt akarnak, dolgozni nem.
Nézze azt a kiszáradt tuját! Elvinné valaki tüzelőnek, ha ki is vágnám. Mert még arra sem képes - mondja felháborodva az asszony. Aztán hozzáteszi, hogy Ausztráliában mindenki szeret dolgozni. Különben Csabrendeket kedves falunak tartja, dicséri az ellátást is. A szomszédokkal jó kapcsolatot ápoltak és ez ma sincs másként. - De amint Magyarországra költöztünk, már éreztük, hogy itt valami megváltozott. Visszamentünk volna inkább. Csakhogy a férjem közben beteg lett, a tüdőrák nagyon gyors lefolyású volt.
Mire utaztunk volna, az orvosok már nem engedték. Tíz éve halt meg. Azóta nem tudok nyugodni, nem is értem már, minek kellett nekünk hazajönnünk! Nem tudom megszokni a magyar mentalitást. Itt semmi sem úgy megy, ahogy kellene. Az emberek irigyek, nem kedvesek, nem őszinték a magyarok. Nem tudok barátságot kötni senkivel. A hatvanas években jobb volt a helyzet - sóhajt az asszony. Közben újabb fényképalbumot lapozunk, a csárdáról készült képek vidámságról árulkodnak, de Irén szeme most könnyekkel telik meg. Egyiptomi pincér, olasz énekes, lengyel zenész dolgozott náluk, sőt, volt cigányzene is. Sok rokon, barát vette körül őket, ma telefonon tartja velük a kapcsolatot. Hívják vissza, ő pedig mostanra szánta el magát, hogy menjen. Árulja a szép nagy családi házat, azt mondja, amint eladja már utazik is Ausztráliába.
Tóth B. Zsuzsa
Kovarcsik Attila
Új tag
Ha valaki ismer olyan családot aki a (közel)jövőben Magyarországra költözik, kérem jelentkezzen privát üzenetben, vagy továbbítsa ezt a felhívást neki. Egy önálló TV műsort csinálunk, ahol házaspárok (lehetőleg a fiatalabb generációból) mondják el, illetve avatnak be másokat döntésük mikéntjébe. Ha minden összejön több órás anyag lesz belőle. Lehetőleg BC-ből, de más tartományból is várunk jelentkezőket. A műsornak nincs semmi politikai célzata! Köszönet mindenkinek.
Válaszom lesújtó, s erről nem mi, nem a többség tehet. Az egész világ a feje tetejére állt. Ez a migráns dolog is, észvesztő. Svédországban élő barátosnőm panaszkodott, hol van már az a régi, biztos, nyugodt és TISZTA élet?! Vannak ott, Svédországban indiaiak is, s most a migránsok, amerre mennek, hullik belőlük a szemét, semmit nem becsülnek, mindenre azt hiszik, hogy őértük van. Nekik ez, meg az jár. Amíg Ti a tíz körmötökkel, fizikai erőtökkel, agyilag képzetten érkeztetek abba az országba, ahol élni akartatok, méghozzá elfogadható létben. Addig ezek a primitív emberek, (sokan sáskának, vagy csürhének titulálják őket) - bizony, bizony - elvárják, hogy a mind összes gyerekeikkel tartsa el őket a befogadó állam. Magyarországon is, de más civilizált országokban is, a családok annyi gyereket vállalnak, amennyit el is tudnak tartani, sőt taníttatni is. A migránsoknál ez nem létkérdés. Az a fontos, hogy minél többen legyenek, de, hogy ki tartja el azokat az apróságokat?! A gondolattól is kétségbe esem. A gyerekek semmiről sem tehetnek. A felnőttekről vannak véleményeim, nem éppen udvariasak.
Természetesen, akik a háború elől menekülnek, a halál torkából, azokról más a véleményem. De a gazdasági bevándorlók, akik semmit nem tudnak, s mindent elvárnak, no itt és most jobban járunk mindannyian, ha nem nyilatkozom.
*
Más, a korrupció a legmagasabb régiókban is egyre dívik. Miért éppen Magyarország maradna ki ebből?! Már Móricz Zsigmond is megírta, pedig ez nem most volt... Az ipam-apam-rokonyok tömkelege mindig éhes... Pénzre, karrierre, nyögdíjas állásra, hírnévre... Az emberek nem változnak. Pedig az ebül szerzett jószág, ebül vész is el...
*
Igaz volt nekünk Kossuth Lajosunk, sőt Wesselényi Miklósunk, no meg Széchenyi Istvánunk is...
Nyomaikban sincsenek már. Nyomaikban sincsenek.
Ez a legnagyobb baj. Ők még értékelték az embert, ma már ha jól körülnézek, rabszolgaság. Csak másképpen hívják.
Már a Biblia is írja (szabad idézésben) ne vegyünk kölcsönt, ne kötelezzük el magunkat... Az emberek meg sem hallják. Most az ünnepek előtt, ismételten kölcsönökbe, adósságokba verik magukat. Fel sem merül bennük, hogy megrokkanhatnak, megszűnik az eddig biztos munkahelyük, s akkor mi van, s főként mi lesz?! Egyetlen ünnep okán, mert, hogy jön a Karácsony - hatalmas tévét vásárolnak, pedig a régi is jó. A műsor u.az
a gyerekeiknek különleges játékokat vesznek, pedig a gyerekek is és ők is jobban jár(ná)nak a több szeretettel, a törődéssel, az együtt töltött idővel. Az idő soha nem forgatható vissza, az idő olyan adomány, melyet az ujjaik közül csurgatnak szét... Nem tudnak élni vele. Pedig kellene.*
Megtanulni a szeretet békéjét, a szeretet becsületét, a szeretet értékét...
Nem minden a pénz, van amit soha nem lehet pénzzel sem kiváltani, sem megfizetni. Elsősorban az egészség, másod sorban a szeretet - s az ezekre fordított időt. - G.B.
Evtizedekig nem vittem haza a gyerekeket, mert ugy gondoltam, hogy itt kell gyokeret ereszteniuk es ugy hazamenni.
Vegig menni ezen az uton csaladdal nem volt konnyu , a csaladot szetszakitani hogy egyik otthon masik itt azt nem tudtam volna elviselni.
Mindegyik volt otthon es nagyon tetszett nekik minden, foleg ha egy gyonyoru szallodaba tolti az idejet es valodi turistakent eli meg Mo-on az elmenyeket.
Mind beszeli a magyart batran mentek is minden fele , akkor dobbentek le hogy nem fenekig tejfel otthon az elet.
Egy egy tv musort lattak amitol megint kiadkadtak mert szidtak amerikat mint a bokrot, pontosan Babarci Eszter le seggfejezte a Busht.
HAza jottek es azt modtak, mami a legnagyobb dolgot adtal az eletbe nekunk hogy ide kihoztal minket.
Mindenre szamitottam csak erre nem.
NAgyon szeretem Mo-ot, szeretek 2 hetre hazamenni es elmenni szinhazakba bevasarolni konyvbol.
De vegleg haza menni soha nem fogok, mar nem birnam stresszel azt a sok idegeskedest a burokraciat a korupciot a gyulokodest a durvasagot az agresziv mentalitast a vezetesbe ,a nagy ferfi egot.....ettol mar nagyon elszoktam es bekesen nyugiba elek itt, es ha hianyzik valami a net altal minden elerheto, tv radio , ujsagok kameran az egesz kerulet utca minden lathato a laptopombol.
Sokan azert menenk haza mert a rokonok haza csalogatjak, de nem szamolnak arra, hogy egyszer bekerulnek az egeszsegugyi halozatba amitol azonnal ki is keszulnek .
Meg a szereny nyugdijjal rendelkezo parnak is havi $2500 lehet, aranylag normalis eletet tud maganak biztositani, foleg ha van lakasa, haza vagy ahol tud lakni. Itt ebbol a penzbol a fele vagy tobb mint a fele elmegy a lakasra hazra.
Ugy gondolom sokkal tobben vannak a nyugdijasok kozott akik Floridaba vagy valamelyik szigetre mennek 6 honapot meg itt tart a tel. Tobben osszallnak es egyszeri szallassal 4-5 tank benzinnel letudnak menni Floridaba es az erszenyukhoz merten berelni lakast vagy szobat motelt es elnek mint Marci Hevesen.
Vegig menni ezen az uton csaladdal nem volt konnyu , a csaladot szetszakitani hogy egyik otthon masik itt azt nem tudtam volna elviselni.
Mindegyik volt otthon es nagyon tetszett nekik minden, foleg ha egy gyonyoru szallodaba tolti az idejet es valodi turistakent eli meg Mo-on az elmenyeket.
Mind beszeli a magyart batran mentek is minden fele , akkor dobbentek le hogy nem fenekig tejfel otthon az elet.
Egy egy tv musort lattak amitol megint kiadkadtak mert szidtak amerikat mint a bokrot, pontosan Babarci Eszter le seggfejezte a Busht.
HAza jottek es azt modtak, mami a legnagyobb dolgot adtal az eletbe nekunk hogy ide kihoztal minket.
Mindenre szamitottam csak erre nem.
NAgyon szeretem Mo-ot, szeretek 2 hetre hazamenni es elmenni szinhazakba bevasarolni konyvbol.
De vegleg haza menni soha nem fogok, mar nem birnam stresszel azt a sok idegeskedest a burokraciat a korupciot a gyulokodest a durvasagot az agresziv mentalitast a vezetesbe ,a nagy ferfi egot.....ettol mar nagyon elszoktam es bekesen nyugiba elek itt, es ha hianyzik valami a net altal minden elerheto, tv radio , ujsagok kameran az egesz kerulet utca minden lathato a laptopombol.
Sokan azert menenk haza mert a rokonok haza csalogatjak, de nem szamolnak arra, hogy egyszer bekerulnek az egeszsegugyi halozatba amitol azonnal ki is keszulnek .
Meg a szereny nyugdijjal rendelkezo parnak is havi $2500 lehet, aranylag normalis eletet tud maganak biztositani, foleg ha van lakasa, haza vagy ahol tud lakni. Itt ebbol a penzbol a fele vagy tobb mint a fele elmegy a lakasra hazra.
Ugy gondolom sokkal tobben vannak a nyugdijasok kozott akik Floridaba vagy valamelyik szigetre mennek 6 honapot meg itt tart a tel. Tobben osszallnak es egyszeri szallassal 4-5 tank benzinnel letudnak menni Floridaba es az erszenyukhoz merten berelni lakast vagy szobat motelt es elnek mint Marci Hevesen.
Hasonló témák
