<!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w
unctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w
ontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><!--[if !mso]><object classid="clsid:38481807-CA0E-42D2-BF39-B33AF135CC4D" id=ieooui></object> <style> st1\:*{behavior:url(#ieooui) } </style> <![endif]--><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]-->
4. tétel
A játék mint az óvodai nevelés eszköze
A játék fogalma és értelmezése
Az emberi tevékenység lehet:
1. létfenntartást szolgáló (alapszükségletet elégít ki)
2. nem létfenntartást szolgáló (vallás, tudomány, művészet, sport, játék...)
Játék és kultúra
A lelki kultúra mérhető azon, hogy miként játszik egy kor népe.
A játék közös vonást mutat más tevékenységekkel:
munka: nem pusztán az alapszükségletek kielégítésére szorítkozik, lehetnek játékos elemei is;
vallás: tartalmazhat játékos elemeket, de alapvetően létigazságokkal foglalkozik;
művészet: a játékhoz hasonlóan a hétköznapitól elkülönülő, fiktív világot teremt, de más eszközökkel.
Nincs merev határ, de nem is egybemoshatóak: nem minden játék.
A játék olyan viselkedés, amelynek nincs közvetlen adaptív haszna, amely magáért a cselekvésért folyik.
A játék néhány elméleti megközelítése
1. Biológiai magyarázatok (klasszikus játékelméletek
A játék adaptív funkciói:
felkészíti az egyedet az életre: a tapasztalatszerzés egy módja – "gyakorláselmélet" (Groos)
"szelep", a felhalmozott energia levezetője – "energiafölösleg-elmélet" (Spencer)
regenerál, felfrissülést nyújt a játékosoknak – "üdülés-elmélet" (Lazarus)
fejlődési szakaszai az emberiség történetét modellálják – "megismétlési elmélet" (Hall).
a humánspecifikus motiváció elsikkad
A játék mint szabályozó – kapcsolatos az önkontroll-funkciókkal
optimális aktivációs szint beállítása: unalom
® izgalomkeresés (Hebb)
motivációs mechanizmusa: az averzív feszültség és örömérzet (Grastyán)
2. Filozófiai magyarázat
Huizinga: Homo ludens (1938.)
Univerzális, az emberi kultúra eredője vagy mozgatórugója (művészet, vallás, tudomány...)
Szakrális: misztikus cselekmény, a hiten alapul
Gadamer:
Természeti folyamat, a természet mozgásformája
Cél: feloldódás a játékban, önmagunk játékba hozása
3. Antropológiai magyarázat
Mead
Kiindulás: az
én és az öntudat fejlődési termék, társas eredetű.
Az
én alakulásában másoknak és az interakcióknak van kitüntetett szerepe.
A játék szociális tanulás, a "másik beépítése" utánzás útján.
A gyermek
játékában hasonmásokat, képzeletbeli játszótársakat teremt (mint a primitív népek a mítoszokban és rítusokban )
átveszi azok szerepét, akiktől függ, akik hatással vannak rá: szülők, felnőttek (a törzsi népek a felettük álló hatalmakat – állatősöket – idézik, a zsákmányállatokat utánozzák)
a szerepeket vagy szereprendszereket beépíti viselkedési repertoárjába (megjelennek az énfejlődés fokozatai: szerepjáték
® szabályjáték).
Játékformák:
szerepjáték (play): konkrét mintakövetés, igazodás az egyéni szabályokhoz
szabályozó játék (game): normatív, intézményesített azonosulás a kollektív szabályokkal.
4. Pszichológiai magyarázatok
( a gyermek felől közelítenek és a játék különböző aspektusait emelik ki)
Érzelmek és a játék (analitikus megközelítésben)
funkcióöröm, a "jó működés" érzése (Büchler)
feszültség-levezetés, élményfeldolgozás, katarzis (Freud)
kompenzációs mechanizmus (Adler)
Fejlődés és a játék
A játék az életösztön megnyilvánulása (Buytendijk).
A gyermeki dinamika jellemzői: az érzékszervi és értelmi összefüggések kialakulatlansága, a mozgékonyság, az érzelmi beállítottság, a félénkség. A játék hátterében:
szabadságra való törekvés (szabadulási ösztön)
környezettel való egybeolvadás (egyesülési ösztön)
feszültségoldás (ismétlési ösztön).
A játék és az értelmi fejlődés – Piaget "két-világ elmélete": a gyermek a játékban újrakódolja tapasztalatait, a maga mentális struktúráját vetíti a valóságra.
Szocializáció és a játék
Az együttműködés, a társas jelleg hangsúlya – Wallon
Játék: a „legközelebbi fejlődési zóna” – Vigotszkij
<strike>
·</strike>A játék pedagógiai értelmezése az alapdokumentumokban
A játék értelmezése az ONOAP szerint:
1. A
játék a kisgyermekkor legfontosabb és
legfejlesztőbb tevékenysége, s így az óvodai nevelés leghatékonyabb eszköze. A játék - szabad képzettársításokat követő szabad játékfolyamat - a kisgyerek elemi pszichikus szükséglete, melynek mindennap visszatérő módon, hosszantartóan és lehetőleg zavartalanul ki kell elégülnie. A kisgyerek a külvilágból és saját belső világából származó tagolatlan benyomásait játékában tagolja. Így válik a játék kiemelt jelentőségű tájékozódó tevékenységgé.
2. A kisgyerek első valódi
játszótársa a családban, az óvodában is a felnőtt - a
szülő és az
óvodapedagógus. Utánozható mintát ad a játéktevékenységre, majd amikor a szabad játékfolyamat már kialakult, bevonható társ marad, illetve segítővé, kezdeményezővé lesz, ha a játékfolyamat elakad. A felnőtt jelenléte teszi lehetővé a gyerekek közötti játékkapcsolatok kialakulását is.
3. A játékhoz
megfelelő helyre és egyszerű, alakítható, a gyermeki fantázia kibontakozását segítő anyagokra, játékszerekre van szükség. Az óvodapedagógus feladata, hogy
megfelelő csoportlégkört, helyet, időt, eszközöket és élményt biztosítson a különböző játékformákhoz, mint például a mozgásos játékokhoz, a szerepjátékokhoz, az építő, konstruáló játékokhoz, a szabályjátékokhoz, a dramatizáláshoz és a bábozáshoz.
4. A játék kiemelt jelentőségének az óvoda napirendjében, időbeosztásában is meg kell mutatkoznia.
<strike>
·</strike>A játék fejlődése és az egyes játékformák az óvodáskorban
A játék a gyermek leginkább fejlesztő hatású tevékenysége
mentális támogató rendszer – a "legközelebbi fejlődési zóna" (Vigotszkij)
az alkalmazkodás gyermekkori formája (Piaget, Erikson,)
Funkciói:
segíti a gyermeket önmaga és a világ megismerésében; fejleszti mozgását;
segíti élményei feldolgozásában, érzései elfogadásában; a társas szabályok gyakorlásának tere.
Az első játékok mozgásos és érzékelési élményei
a gyermek a saját aktivitásán keresztül ismeri meg a világot
a korai tapasztalatokban a mozgásos és az észlelési élmény egységben van.
Formái
játék saját testtel – elősegíti a saját test megismerését, a
testi én kialakulását
a gyermek befelé figyel, kapcsolatot alakít ki saját testével, megtapasztalja saját testének határait; „autokozmikus játék” (Erikson, id. Benedek)
játék tárgyakkal – explorációval kísért a manipuláció
a gyermek birtokba veszi közvetlen környezetének tárgyait; „mikrokozmikus játék”
feltétele: a fogóreflex oldódása, a csipeszfogás megjelenése ( 6-8. hó), a testközépvonal keresztezése (4-6. hó)
felnőttek játékai kisgyermekekkel – a kommunikáció testi szinten zajlik
kéz: tapsoltatók, ujjszámolók, tenyérjátékok, csipkedők...
száj: ajakjátékok, csettintés, berregés...
fej: arcsimogatók, arcmutogatók, orrdörzsölők, fülhúzók, egyéb arcimitációk...
láb: patkolók, csikizők, táncoltatók, sétáltatók...
test: ringatók, hintáztatók, lovagoltatók...
Testélmények
Taktilis kommunikáció
- Érintés. kapcsolódás és elhatárolódás – mindig együtt jár valamilyen kontaktussal;
- A gyermek igen korán érzékeny a taktilis stimulációkra;
- Receptora: a bőr (az érintéssel a hőmérséklet, a nyomás és a fájdalom érzékelhető);
- Az érintésmódok: ütögetés, paskolás, csapás, csipkedés, cirógatás, simogatás, fogás, karolás...
- Élményminőségek, érzetek: száraz, nedves, meleg, hűvös, hideg, fájdalmas, bizsergető, lágy, puha, kemény, határozott, bizonytalan, megnyugtató, vibráló, semleges...
Vesztibuláris stimuláció
-
Vesztibuláris rendszer: a test mozgásváltozásait és a gravitációval szembeni egyensúlyát állítja be, a vizuális rendszer kontrollja mellett az izomtónust, a testtartást, a térbeli tájékozódást segíti.
- mozgások: forgások, repülések, hintázások, ugrás vízbe, homokba, puha matracra, legurulás füves vagy havas lejtőn...
- eszközök: lengő eszközök: hinta, kötéllétra, függőágy, gyűrű, függőágy; ugráló labdák, ugróasztal, mászófalak, gördeszka, forgószék, alagutak...
Az első játszótárs: az anya
Az anya megteremti a kommunikációs keretet, közelsége a gyermek számára biztonságot nyújt.
Stimuláló helyzetet biztosít (kísérlet 12-24 hónapos gyerekekkel: amikor az anya bekapcsolódik a játékba, a gyermek cselekvése kevésbé ismétlődő, mint amikor egyedül játszik). Lehetőséget teremt az explorációra.
A kisgyermek előnyben részesíti az interaktív játékokat, az első életévben már tanulja a játékra hívó jelzéseket és a játékot kísérő metakommunikációt; játékra jellemző arc (felvont szemöldök, csodálkozás...); játékra jellemző tekintet; játékot kísérő hangok.
A korai társas játékok a kisgyermek számára
szociális tanulás lehetőségei: alkalmat adnak
a közeledés és távolodás gyakorlására, a saját határainak megtapasztalására;
a feszült helyzetek átélésével és feloldódásával a feszültségtűrés gyakorlására;
a pozícióváltás gyakorlására;
az intimitás és a saját hatóképesség megtapasztalására
(
"Én leejtem, a mama felveszi" típusú játékok) ;
a játékot kísérő érzések átélésére (meglepetés, visszautasítás...).
A korai társas játékok – viszonylag egyszerűek; ismétlődő jellegűek; határozott kezdetük és befejezésük van.
Váltakozós játékok – "az
énformálás gyakorlatai" (Wallon), pl.: bújócska, kukucs-játék, labdagurítás, tárgyadogatók.. Ezekben a gyermek –
váltogatja a helyeket és szerepeket, ugyanannak a helyzetnek hol egyik, hol másik pólusán helyezkedik el (oda–vissza, a cselekvés alanya–tárgya, aktív–passzív);
az ellentétes vagy kiegészítő szerepekben átéli a két helyzetnek megfelelő indulatokat, érzéseket;
megtanulja kiemelni önmagát az egymást követő helyzetekből: az
énje függetlenedik a cselekvéstől, a háttértől.
<strike>
·</strike>Játék értelmezése és szerepe a reform- és az alternatív pedagógiai irányzatokban
Új áramlatok a pedagógiában – reformpedagógia
A reformpedagógia néhány jellemzője
ideológiai vagy/és pszichológiai háttere van
eszmei háttér: a gyermek évszázada, szabadságeszmény, Goethe panteizmusa, Rousseau boldogságetikája
pszichológiai bázis: fejlődés-lélektani koncepciók, gyermeki sajátosságok felismerése, gyermektanulmányozás, aktivitás a nevelésben, a verbalitás és a tekintély háttérbe szorítása
meghatározott társadalmi réteg
fogyatékos, beteg gyerekek, a szegények, a munkások, a falusi-mezőgazdasági munkások gyermekei
pedagógiai elméletben és gyakorlatban stabilan kidolgozott program
hagyományokat folytató és felújító tendenciákkal bír (múltja van)
a nevelés egészére ható koncepció (valamennyi területet érinti)
Képviselői
Maria Montessori (1870-1952.) olasz orvosnő
Rudolf Steiner (1861-1925.) német antropozófus
Celestin Freinet (1896-1967.) francia néptanító
Reformpedagógusok a játékról: eltérő koncepciók – eltérő pedagógiai gyakorlat
Montessori a játékot munkának nevezte, az óvodát iskolának; a manipulációt helyezte előtérbe a speciális az eszközök felkínálásával; nincs utánzás, mindenki a saját feladatával foglalkozik; a felépített feladatmegoldások, az individuális foglalkozás, az elmélyülést, koncentrálást segítették elő; a teljesítmény örömét a saját cselekvéssel és nem a pedagógus elismerésével köti össze;önálló problémamegoldással erősíti a gyermek önbizalmát, lehetővé teszik az egészséges önértékelést és pozitív kapcsolat kialakítását önmagával és a világgal; gyakorlati tennivalókra, az öntevékenységre, az önellátásra helyezi a hangsúlyt; a fantáziajátékot, a mesét nem építi be a mindennapokba.
Waldorf az ember és a természet harmóniáját keresi a természetes alapanyagú eszközökben;a játék és az egész óvodai élet az ünnepek köré csoportosulnak
(a gyermek is átéli az ősi formákat);a tanulás folyamatában a szabad játék az elsődleges;az óvónő anyai szerepet tölt be (dajka nincsen, az óvónő főzi meg a reggelit, mosogat, takarít);a mese, az ének hangsúlyos;a mozgás természetes része a mindennapoknak;nincs hagyományos értelemben vett tanulás.
Freinet: játék, munka, tanulás egységben van, nem válik külön; a szabad önkifejezést támogatja (szabad fogalmazás, mozgásos kifejezés, színház, szabad rajzolás…);valódi eszközökkel valódi munkát végeznek.
<strike>
·</strike>A játéktevékenység szociális és környezeti feltételei
1. Hol játszanak a gyerekek?
A gyermekek igényei
a kicsik a felnőttek közelében érzik magukat védettségben, biztonságban;
a nagyobbak (7-8 éves kortól) a függetlenséget szeretik;
szívesen vonulnak olyan helyekre, ahol kizárólag egymás társaságában lehetnek.
A játékterek fajtái
természetes (szabad) terek: erdők, ligetek, utcák, terek, padlás, pince...
mesterséges (kötött) terek: a felnőttek által kijelölt játszóhelyek, iskolai, óvodai játszóterek, vidámparkok, játékbirodalmak (Madurodam, Disneyland, Legoland…)
Játéktér az óvodában
tagolt – a funkciók elkülönülése a tevékenységtől, a játék jellegétől függően
közös terek
« egyéni játékra alkalmas terek
nagy tér (mozgáshoz)
« intim kuckók (családi játékokhoz, fantáziajátékokhoz barkácsoláshoz)
zajos helyek (pl. kockázáshoz)
« csendes zugok (pihenéshez, elvonuláshoz)
változtatható, rugalmasan átalakítható
a gyerekekkel való megbeszélés eredményeképp közösen átrendezhető,
a rendezés a játék része (kevésbé rombolnak a gyerekek, ha maguk alakíthatják ki a játék színhelyét (Millar); átjárható.
Példák:
családi játékok tere -
szobai és konyhai kellékekkel és imitációs kiegészítőkkel
mesekuckó, olvasóhely -
nyugalmas hely puha párnákkal, szőnyeggel, könyvekkel
építőjátékok tere -
fakockákkal, kirakó és összerakó játékokkal
rajzolás, festés, -
kézmosóval, mosogatóval
gyurmázás, barkácsolás helye -
megfelelő eszköztárral – szerszámokkal
kísérletező hely -
természetes anyagokkal és felszereléssel (mágnes, nagyító...)
mozgásos játékok helye -
tornaterem, udvar (rögzített játékokkal és kéziszerekkel)
az énekes játékok tere -
hangadó játékokkal, kellékekkel, bábokkal
2. Mivel játszanak a gyerekek?
A játék mindig
valamivel való tevékenység.
A játékszerek eredete
poligenezis: a világ minden tájékkán hasonló formák jelennek meg
természetes alapanyagok
elemi formák (gömb – labda: az alapforma maradt, a minőség változott)
elemi mozgások (csigák, forgók…)
monogenezis: egy meghatározott helyen keletkezik és innen terjed széjjel (Fakató)
A jó játéktárgyak "maguk is játszanak a játszóval" (Buytendijk);
egyszerre lehetnek tárgyak és szimbólumok;
részben ismertek, rendelkeznek ismeretlen tulajdonsággal is;
alkalmat adnak a próbálkozásra, a felfedezésre;
megmozgatják a fantáziát, beemelik a véletlent.
Játékeszközök az óvodában:
saját test ( kéz, hang...)
természetben található anyagok (homok, víz, sár, kavics...)
tárgyak (virágok, termések, állati szőr, csont...),
nem játék céljára készült tárgyak (bútorok, edények, takarók, gombok, fonalak...)
kiegészítő kellékek (sapkák, koronák, párták; szoknyák, ruhák, ingek…)
játékszerek; a játék céljára előállított eszköz legyen –
sokféle, de ne túl sok
személyes jellegű (pl. a babáknak legyen neve, kora; a szülők varrhatják a ruhájukat, a nagymama kertjéből hozott gyümölcsből készítsék el a gyümölcssalátát...); hozzáférhető, elérhető magasságú polcokon.
A játékeszközök kritériumai
Pedagógiai kritériumok:
életkornak megfelelő, biztonságos, könnyen tisztítható, viszonylag tartós, esztétikus.
Jogi előírások:
A játékok biztonságáról jogszabály is rendelkezik. Előírja azokat a követelményeket, amelyek a játékok biztonságosságát befolyásolják. (a játékok mérete, anyaga – pl. nyálban oldódó festék – , használat során fellépő kockázati tényezők…)
Hagyományos játékszerek
Egyes munkaeszközök, tárgyak túlélték az eredeti funkciót, és mára játékszerré váltak: pörgettyűk, keljfeljancsik, kötéljátékok, fonaljátékok, gólyaláb, karika, kötéllétra, parittya, ijesztgetők: csörgők, kereplők, forgók, töklámpás...
Adalék:
Régi játékok eredete
Fröbel „adományai”
Montessori játékok
Játékok életkoronként
A fiúk és lányok kedvelt játékszerei – személy és tárgyorientáció (babázás és autózás)
Elektronikus játékok az óvodában
Az óvodapedagógus szerepe és feladatai a játék támogatásában
<table class="MsoNormalTable" style="margin-left: 70.8pt; border-collapse: collapse;" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"> <tbody><tr style=""> <td style="width: 246.45pt; padding: 0cm 3.5pt;" valign="top" width="329"> modell, segítő
bevonható, együttműködő társ
ismeri a gyermekeket
ismeri a játék természetét
</td> <td style="width: 123.45pt; padding: 0cm 3.5pt;" valign="top" width="165">
Szerep
</td> </tr> <tr style=""> <td style="width: 246.45pt; padding: 0cm 3.5pt;" valign="top" width="329"> megteremti a játék feltételeit (idő, hely, eszközök)
biztosítja a nyugalmas légkört
támogatja a gyermekek alakuló kapcsolatait:
együttműködés a versengéssel szemben
</td> <td style="width: 123.45pt; padding: 0cm 3.5pt;" valign="top" width="165">
Feladat
</td> </tr> <tr style=""> <td style="width: 246.45pt; padding: 0cm 3.5pt;" valign="top" width="329"> a gyermekek spontán játékainak befolyásolása
a szervezett játékok – mozgásos, énekes és egyéb társas játékok – irányítása
szituációfüggő, hogy az óvónő közreműködése
– feltétlenül szükséges
– lehetséges
– semmiképpen nem ajánlatos
</td> <td style="width: 123.45pt; padding: 0cm 3.5pt;" valign="top" width="165">
Beavatkozás
</td> </tr> </tbody></table>
Az óvónő feladatai a játék folyamán:
megfigyelés = mit csinál, mit tesz a gyermek, milyen érzéseket mutat...
megértés = mire van szüksége (figyelem, elismerés, támogatás...)
beavatkozás = a helyzet ismeretében, személyre szólóan
A beavatkozás célja a gyermek játékának támogatása:
technikai segítség (balesetveszély, tárgyak kezelése...)
a szociálisan elfogadható viselkedés megerősítése (a gyermek viselkedésének módosítása)
A beavatkozás módja: közvetett vagy közvetlen
Az óvónő az adott helyzet ismeretében dönti el, mikor és milyen módon avatkozik bele.
Ha az óvónő a játékon belül van:
a gyermek játszópartnere, (belehelyezkedik egy szerepbe); részvétele a gyermek kérésére és/vagy beleegyezésével; a játék folyamatában gazdagítja a játék tartalmát; elakadásnál mozgásba hozza a gyerek fantáziáját, továbblendíti a játékot; segít összekötni a különálló "fantáziaszigeteket"; befolyásolja a gyermekek közötti kapcsolat jellegét; a játék nyelvén kommunikál.
Ha az óvónő a játékon kívül marad fizikai vagy szociális segítséget nyújt;felnőttként tanácsol, javasol, ajánlást tesz, megerősít.
A beavatkozással kapcsolatos ellentmondások
Elhangozhatnak (elsősorban a szerepjátékokban) olyan, rejtett utasításokat tartalmazó tanácsok, amelyek sértik a spontaneitást, a gyermek kezdeményező kedvét; fokozzák a gyermekfüggőséget; megzavarják a játék intimitását; csökkentik a játék örömét.
A játék során a gyermekek akkor fordulnak leggyakrabban óvónőjükhöz, ha:
nem tudják a konfliktust megoldani; megerősítést várnak (produktum értékelését); jóváhagyást, engedélyt várnak (tevékenységre, eszközre).
A gyermekek megismerése a játékban
A játék alkalmas a gyermekek megismerésére, mert a gyermek
természetes megnyilvánulása, az élményeit cselekvésbe fordítja át
a játékban felkínálja magát, hozza a problémáját, örömmel vesz részt benne.
A gyermek a játékában vall arról, hogy
milyennek látja és milyennek szeretné látni a világot;
hogyan magyarázza (hogyan éli át helyzetét, kapcsolatait a felnőttek és a gyermekek világában);
milyen problémái vannak (kitől vagy mitől fél, milyen sérelmei vannak, mit hiányol);
milyen megoldási stratégiái vannak (milyen erőfeszítéseket tesz igényei kielégítésére).
A játék a feszültségek, vágyak feldolgozásnak egyik módja
Minden játék alkalmas arra, hogy a gyermek a feszültségeit belevigye.
A feszültség eredője a gyermek vágyai és lehetőségek közötti ellentmondás.
Hátterében áll: a ragaszkodás és a biztonság igénye, az agresszív feszültségek;
a szeretet elvesztésétől való félelem, az én érvényesítésének feszültségei.
Magasabb szintű feldolgozások:
elaboráció, szublimáció
Elaborációt kínáló tevékenységek gyermekkorban: a játék, rajzolás, a tartós érdeklődés, a gyűjtés stb.
A játék eszköz és lehetőség arra, hogy a gyermek a vele történteket átalakítsa, az élményeket átdolgozza, negatív élményeit "tárgyiasítsa", legyőzze félelmeit; kompenzálja kicsinységét; kitöltse agresszióját; elégtételt vegyen sérelmein; megbirkózzon ellenséges érzelmeivel (pl. féltékenység); feldolgozza titkolt érzéseit (bűntudat, szégyen).
Ezzel elindulhat az öngyógyító folyamat.
A játék információt nyújt az óvónőnek a gyermek…
mozgásfejlődéséről – hogyan jár, fut, mászik, ugrál (nagymozgások koordinációja)
– miképpen tájékozódik a térben
– biztonsággal mozog-e különböző tárgyakon (hinta, mászóka, bicikli, roller...)
finommozgásáról – milyen módon bánik a játéktárgyakkal (manipulációs ügyesség)
– melyik kezét (lábát) részesíti előnyben
– milyen játékokat konstruál (építőjáték, szerelőjátékok, anyagok formálása...)
– milyen a viszonya különböző anyagokhoz: víz, homok, agyag...
beszédfejlődéséről – mit mond játék közben, milyen kifejezéseket használ
(szókincs, nyelvhelyesség)
– milyen a beszédértése (hallása)
szociális érettségéről – milyen módon képes társaival együttműködni
– képes-e kontrollálni viselkedését
– részt vesz-e a csoportos játékokban (aktometria: Mérei)
– felhasználja-e a játéktárgyakat helyettesítésre (= játszik-e szerepjátékot).
Az értékelés szempontjai
1. Megfelel-e a gyermek játéka az életkorának?
Az óvónő számára jelzés, ha a csoportjába járó gyermek
általában a fiatalabb gyermekekre jellemző módon játszik (bizonyos határok elfogadhatóak); nem tud elmélyedni a játékban; inadekvát vagy sztereotip, esetleg bizarr módon használja a tárgyakat, vagy tevékenykedik.
Ha a ez a játékmód tartósan és rendszeresen megfigyelhető, szakember tanácsát kell kérni.
Rendszerint a gyermek csak bizonyos, körülhatárolt területeken mutat elmaradást, de lehetséges lassúbb értelmi fejlődés, elmaradottság (retardáció), esetleg fogyatékosság is.
2. Előfordulnak-e érzelmi konfliktusra utaló elemek a játékban? (Kósáné)
Érzelmi kiegyensúlyozatlanságra utaló jelzés, ha a gyermek
agresszíven bánik a tárgyakkal, rombol, társaival szemben támadó viselkedést mutat; mozdulatai bizonytalanok, félénk, szorongó; nem tud elmélyülten játszani, kapkod és felületes; kényszeresen tapad egy-egy játékhoz, játéktémái szegényesek, hiányzik a kezdeményezés.
Az óvónő feladata:
A gyermek folyamatos megfigyelése (regisztrálja, hol tart a gyermek a fejlődésben, milyen elmaradások, esetleg érzelmi problémák tapasztalhatók)
A gyermek támogatása a játékban
Az egyéni fejlesztés módjának, lehetőségeinek megkeresése
Lehetőség megteremtése, hogy a gyermek olyan módon vezesse le feszültségét, játssza ki indulatait, amellyel a többi gyermeket nem veszélyezteti
Konzultáció a szülőkkel
Szakember bevonása (pszichológus, ideggyógyász, logopédus, gyógytornász), ha az óvónő úgy véli, felkészültsége nem elegendő a segítséghez.
Játékterápiák (pszichoterápiák és mozgásos hangsúlyú terápiák...)
A szakemberek által leggyakrabban alkalmazott eljárások:
a gyermek szimbolikus játékát felhasználó terápia: Világjáték (Lowenfeld, Polcz), Sceno teszt, bábjáték...
mozgásterápiák: Ayres, Frostig, Delacato
speciális mozgásterápiák (sérült gyerekekkel foglalkozók: Tunyogi, Dévényi...)
<strike>
·</strike>Konfliktusok kezelése a játékban
A játék közben előforduló konfliktusok leggyakrabban a játéktárgyak megszerzéséért és birtoklásáért alakulnak ki;rendszerint a felnőtt közbeavatkozása nélkül megoldódnak.
Az óvónő feladata a konfliktus megelőzése!
Kialakult konfliktusnál helyes, ha az óvónő nem avatkozik be minden áron; lehetőséget teremt, hogy a gyermekek elmondhassák, mi történt, mit szeretnének; elfogadja a gyermekeknek a történtekkel kapcsolatos érzéseit (a haragot, az indulatokat, az elkeseredést);tisztában van azzal, hogy ezek az érzések átmenetiek;bízik abban, hogy a gyermekek képesek megtalálni a számukra jó megoldást;nem kényszeríti a saját megoldását a gyermekekre;nem tesz igazságot a gyermekek között.
A játék jellemzői
A játék szabadsága
Választott tevékenység – a játékba való belépés önkéntes, kényszer nélküli.
Illúzió: a "minden minden lehet " világa.
Térben és időben végtelen: minden újrakezdhető.
Önmagunkkal lépünk teremtő kapcsolatba – újraalkotjuk magunkat.
Kettős tudat: átjárás az egyik tudatszintről a másikba (megkettőzés: kreatív folyamat).
A játék rendje – kulturális és individuális kötöttség
Alapelem a szabály (mozgás, logikai szabály... az utánzás maga is lehet szabály = szerepjáték)
Mindig helyhez és időhöz kötött (gyermekek játékaiban elmosódottabban)
A szabályokat magunk alkotjuk, megtartásuk a játék lényege
Körülhatároljuk a játék világát – a fizikai és a képzeletbeli határokat (tér, idő, eszköz...)
Játéktér: a valós világtól elkülönülő, potenciális tér, az emberi kultúra terepe (Winnicott)
A játék rendje sokféle, pl.: ritmus az énekes játékokban, azonos színek a kockán, a pálcák mozdulatlansága a Marokkó-játékban, életmodell a táblás játékokban
Rendteremtő játékok menete: rendezettség
® a rend felbomlása
® újabb rendezettség
Rítusok – szertartásszerű mozdulatok (pl.: lépkedés a járda szélén, átlépés a kőkockán, egyik lábat a másik után, stb. ): a játszó önállóan találja ki a feladatokat, maga hajtja végre, meggyőződése, hogy a szabályok megtartása mágikus eredménnyel jár – uralja a helyzetet (Bettelheim).
Nem rutinjellegű tevékenység
Különbségek a játék és a mindennapi cselekvések között: a játék során –
a cselekvés eltér a megszokottól (átalakítások, túlzások, sorrendi változások, abszurditások); előfordul, hogy egy viselkedéssorozatban egy bizonyos viselkedési aspektus kap hangsúlyt; a cselekvéshez nem a megszokott funkció társul; gyakori az ismétlődés; nagyfokú a variabilitás; a szerepek cserélődnek;
a motiváció független a játékosok külső szükségleteitől; "a tevékenység nem az, aminek látszik, csupán annak mintájára épül fel" (Goffman*).
*Átkódolás:
olyan szisztematikus átalakítás, amelyben a résztvevők a helyzetet egy meghatározott séma szerint átértelmezik; a játékosok ismerik és értelmezik a módosítást (transzformációt); a kezdetet és a befejezést "keret" jelzi , a módosítás csak ezeken a kereteken belül érvényes; a játék megkezdése előtt a játszók kölcsönösen jelzéseket adnak egymásnak (játékra felhívó jelzések: kacsintás, mosoly, eltérő intonáció stb.).
Önjutalmazás és opiáttermelődés
A játék legfőbb örömforrásai:
a funkcióöröm; a létrehozás öröme; a ritmus kellemessége; az ismétlés biztonsága; a veszély legyőzése; a beavatottság érzése; az elaboráció öröme;
az együttesség öröme (Mérei )
I. Az explorációs játék
(gyakorló, funkciós, érzékszervi-mozgásos, kísérletező játék...)
A játék kezdete
A csecsemő cselekvéseiről (gőgicsélés, fej- és kézmozgások, tárgyak érintése, csörgőrázás stb.) önmagában nem, csak a tényleges működés ismeretében dönthető el, hogy ismerkedés vagy játék.
Az odafordulás, figyelem, a vizsgálódás még nem játék, hanem akkomodációs erőfeszítés.
A játék akkor alakul ki, amikor a gyermek a jelenséget megérti, és már nem ösztönzi felfedezésre; a gyermek a maga örömére ismétli a tevékenységet. (Piaget)
A gyermek első játékai:
játék saját testtel, hangokkal, mozdulatokkal
helyváltoztatás: mászás, gurulás, kúszás mozdulatai
manipuláció tárgyakon, tárgyakkal; tárgyak széjjelszedése; "romboló játék" különféle anyagokkal (homok, víz...)
Jellemző életkor: c
secsemő- és kisgyermekkor (0-2 éves kor között)
megjelenésének feltétele: a fogóreflex oldódása; a koordinált szem és kézmozgás.
A gyakorló játék mozzanatai (Millar):
exploráció (= felfedezés, felderítés) tapasztalatok szerzése, a megértésre irányuló cselekvés
A csecsemő fáradhatatlan kísérletező, információt szerez a körülötte lévő tárgyakról, érzékleti minőségük szerint vizsgálja azokat (megismerése eleinte „szájterű”: megtapint, szájba vesz)
manipuláció (= kézzel végzett cselekvés)
létrehozza a lehetséges változásokat, kísérletezik, készségek gyakorlása, a funkciók működtetése; pl. egyszerű gyakorlás: nyomogatás, csapkodás, bökdösés, simítás, gyűrés, húzás, lökés, töltés-öntés, szétszedés-összerakás...
ismétlődés, variációk: az információ kódolása, játékfeladat megjelenése (elaboráció)
l: a már begyakorolt készségét bonyolultabb formában is kipróbálja, nehezíti
(alighogy megtanult járni, egy nehéz táskát cipel, hátrafelé lépeget…)
Jellemző öröme: funkcióöröm – "
Az vagyok, amit működtetni tudok"
az új képességek tudatosodásának öröme (a szem és kézmozgás összehangolása...)
a hatékonyság: a saját tevékenység és a megjelenő változás között összefüggés felfedezése
Mit tanul a gyermek ezekben a játékokban?
tanulja fókuszálni a tekintetét
megtanulja elválasztani a tárgyakat saját cselekvésétől
gyakorolja az ülést, mászást, kúszást, járást
tanulja összehangolni a mozdulatait
tapasztalatot szerez a téri viszonyokról, térbeli elrendeződésekről (sorbarendezés)
ismerkedik a tárgyak fizikai tulajdonságaival (kicsi, nagy, sima, érdes, hideg, meleg, puha, kemény, koppan, csattan, csörren, könnyű, súlyos…)
felfedezi az oksági összefüggéseket (saját tevékenysége és a létrehozott változás között)
növekszik önállósága
kialakul önbizalma
A kisgyermek fizikai fejődését segítő eszközök (Einon):
tologató és húzogató játékok, lábbal hajtható kismotor, kiskocsi
alagutak, hintaló, háztartási eszközök, talicska, csúszda, rongylabda, papírlabda
A jó játék feltétele: lehetőséget ad az önálló próbálkozásra, ugyanakkor biztonságos.
Az explorációs játék átalakulása
Az explorációs játék előfordulása a beszéd kialakulásával csökkenő tendenciát mutat (telítődés, új funkciók belépése...), de megtalálható a nagyobb gyermekek játékában, és előfordul a felnőttek egyes tevékenységeiben is.
Folytatása:
® a konstrukciós játékban – produktumot hoz létre;
® a szimbolikus játékban;
® szocializálódik és szabályjáték lesz belőle;
® a bonyolultabb és összetettebb mozgásformák részévé lesz, elvezet valós alkalmazkodáshoz.
II. Szimbolikus játék és szerepjáték
(színlelő játék, szerepjáték, fantáziajáték, fikciós játék, alkotójáték, szociodramatikus játék...)
1. A gyermek és a tárgyak
tárgyakkal különféle mozgásokat hoz létre –
manipulál
érzékleti benyomásokat szerez –
explorál, szenzomotoros tapasztalatokhoz jut
tárgyakból valamit készít –
konstruál;
tárgyakkal helyettesít más tárgyakat –
szimbólumokat alkot.
2. A szimbolikus játék
Megjelenésének feltétele: a "mintha-elem" működése
A gyermek
a szenzomotoros sémáktól eljut a képzeti sémákig;
képessé válik a belső reprezentálásra, a világ megkettőzésére – "kettős tudat"
helyettesíti a dolgokat és a helyzeteket;
eltávolodik saját konkrét cselekvésétől;
fantáziája segítségével keres pótlást ott, ahol a valóság megértésében hézag van;
kontrollálja a körülötte lévő (fizikai és társas) világot;
megjelenít, megeleveníti a gondolatokat, érzéseket.
Jellemző életkor: óvodáskor
Öröme: az illúzió, az utánzás az alkotás, az átváltozás, a másnak lenni érzése, a titok a feszültsége
"Az vagyok, aminek el tudom képzelni magam."
3. A valóság utánzása a szerepjátékokban (Elkonyin, id. Mérei)
Játéktéma:
a valóságnak az a területe, amely a játékban tükröződik (vásárlás, utazás, papás- mamás…)
Mit utánoznak a gyerekek?
Cselekvéseket, képzelt és valós személyeket, állatokat, tárgyakat
Játéktartalom: a játékban konkrétan megjelenő történés, amelyet a környező valóság, az emberi tevékenység és az emberi kapcsolatok befolyásolnak
A szerepjáték
eredete: társadalmi (szerep: egy társadalmi helyzethez tartozó viselkedés összessége)
4. A szerepjáték fejlődési szintjei
3-5 év: a témát a környezetből átvett, társadalmi jellegű tárgyi cselekvés hordozza:
a játék tartalmát a meghatározott tárgyakkal folytatott cselekvések képezik;
a történést a manipuláció tartja össze;
a szerepet az ismétlődő műveletekből álló
cselekvés szabja meg (etetés...);
a szerepet a tárgy hitelesíti;
a szerepelnevezés eleinte hiányozhat;
a cselekvés egyre gazdagabbá válik, új elemekkel bővül ki;
a gyermek igyekszik szerepével a valósághoz közelíteni (sorrend megtartása...), "ezt így szokták csinálni".
5-7 év: A játék témája maga a szerep – előtérbe kerülnek a szociális funkciók:
a gyermek igazodik a szerepviselkedést meghatározó szabályokhoz;
a szerepek világosan körvonalazódnak és megnevezik egymás szerepeit;
a gyermek a logika szintjén is igyekszik összhangba hozni a szerepcselekvéseket a valósággal, a külső mintával;
a beszéd-megnyilvánulások szerepszerűekké válnak.
5. A belső tartalmak kivetítésének módja a szimbolikus játékban (Piaget):
1. kombinatív szimbólumok:
a gyermek az egyes elemeket úgy kombinálja, hogy megfeleljen a képzeteinek;
a belsőt helyettesíti az aktuális mással.
2. kompenzáló játékforma:
ami a gyermek számára rossz, azt valamilyen
átalakítással megpróbálja ellensúlyozni;
úgy vesz elégtételt, hogy a probléma megoldását elfogadhatóvá alakítja – korrigálja;
szembeszáll a félelmeivel, megteszi, amit a valóságban nem merne megtenni;
katarzist él át: megkönnyebbül, megszabadul a félelmeitől.
3. likvidáló játékforma:
a gyermek változatlanul
megismétli a számára kínos, fenyegető helyzetet;
a kellemetlen eseményt játékában jeleníti meg, a problémát kívülre helyezi;
az
én uralma alá rendeli a történéseket – felülkerekedik az eseményeken;
a fiktív helyzetek újraélésével csökkenti a feszültséget.
6. A szimbolikus játék átalakulása
® a gyermek kiterjeszti társas körét, és más területek lesznek fontosabbak ;
® a szocializációs folyamatban megjelennek a kollektív szimbólumok;
® a szimbólumok egyre inkább a valóságnak rendelődnek alá.