Hírek 35 millió dolláros nyomravezetői díj egy kanadai milliárdos házaspár rejtélyes halálának ügyében

Rejtélyes gyilkosság történt 2017 decemberében Kanadában. Barry és Honey Sherman kanadai milliárdosokat, az Apotex kanadai generikus gyógyszeripari óriás alapítóját és feleségét saját torontói villájukban találta megfojtva egy ingatlanügynök, aki épp egy potenciális vásárlónak mutatta meg az épületet – idézi fel a történteket a CNN.

A két holttestet teljesen felöltözve találták meg a fedett alagsori úszómedencéjük mellett. Félig egymás mellett ültek, nyakuk köré öveket kötöttek, és a fedett medence korlátjához erősítették őket. Erőszakos behatolásnak nem volt nyoma a házban, az ismerőseik és barátaik vallomásaiból annyi derült ki, hogy a hetvenes éveiben járó házaspárt (Barry 75, Honey 70 éves volt) két napja nem látták.

A rendőrség kezdetben azt feltételezte, hogy Shermanék öngyilkosságot követtek el. A boncolás kimutatta, hogy a házaspár mindkét tagját megfojtották. A rendőrség ennek ellenére egy ideig ezután is kitartott amellett, hogy nem egyértelmű a gyilkosság ténye. „A halál módja lehetett kettős öngyilkosság, gyilkosság és öngyilkosság vagy kettős gyilkosság is” – érvelt akkor az ügyben eljáró Susan Gomes nyomozó őrmester. Végül csak hat héttel a holttestek megtalálása után jelentették be, hogy a bizonyítékok felülvizsgálata szerint Shermanék emberölés áldozatai lettek. A lapértesülések arról szóltak, hogy a gyilkosságnak anyagi okai lehettek, de a rendőrség ezt nem kommentálta.

Forrás: UJA Federation of Greater Toronto


Forrás: UJA Federation of Greater Toronto
A hatósági vizsgálatnak öt év elteltével sincs kézzel fogható eredménye, bár közben a házaspár gyermekei saját törvényszéki orvosszakértői és magánnyomozói csapatot is felbéreltek. Emellett már korábban felajánlottak egy 10 millió dolláros nyomravezetői díjat, amit egyikük, Jonathon Sherman a mostani évfordulón 25 millióval megnövelt. Így most 35 millió dollárt kínálnak annak, aki érdemi információkkal tud szolgálni a szüleik haláláról.

„Ezen a héten lesz öt éve, hogy a szüleimet meggyilkolták otthonukban. Azóta minden napom egy rémálom. (…) Ennek lezárása addig nem lehetséges, amíg a gonosz tett felelősei nem kerülnek bíróság elé. Remélem, hogy eljön a nap, amikor kifizetem ezt a pénzt, mert ez végre lehetővé teszi a gyógyulást” – mondta Jonathon Sherman a kanadai CBC Newsnak.

Az áldozatok ismertsége miatt az ügy már a kezdetektől fogva kiemelt figyelmet kapott. Az Apotex az életük során mintegy 50 millió dollárt eladományozó Shermanék halálakor a Forbes becslései szerint 3 milliárd dollárt ért. A temetésükön több ezer ember vett részt, köztük Justin Trudeau miniszterelnök és Kathleen Wynne, Ontario tartomány miniszterelnöke.

1671552992720.png
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,827
Tagok
615,967
Legújabb tagunk
NNóra2000
Oldal tetejére