A Fidesz néppárti kizárása: március végéig kapott haladékot Orbán

Az Európai Néppárt EP-frakcióvezetője és EP-választási csúcsjelöltje, Manfred Weber a Bild című német lapnak nyilatkozott a Fidesz EPP-tagsága megőrzésének feltételeiről. Kemény feltételeket szabott.

Manfred Weber a lap szerdai számában megjelenő interjúban az előzetesen ismertetett részletek szerint kifejtette, hogy a Fidesz EPP-tagságának megszüntetését három feltétel teljesülése esetén lehet elkerülni.

  • Az első feltétel az, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke "azonnal és végérvényesen leállítja kormánya Brüsszel elleni kampányát".
  • A második feltétel az, hogy bocsánatot kér az EPP tagpártjaitól.
  • A harmadik feltétel az, hogy biztosítja a Közép-európai Egyetem (CEU) megmaradását Budapesten.
Manfred Weber kiemelte:

még ebben a hónapban világossá kell válnia, hogy teljesülnek-e a feltételek.

Hozzátette: Orbán Viktor lépéseitől függ, hogy sor kerül-e a szakításra a Fidesz és az Európai Unió jobbközép pártjait összefogó EPP között. Mint mondta:

tesz egy utolsó kísérletet Orbán Viktor és a Fidesz megtartására az EPP-ben, de a kereszténydemokrácia értékei nem képezhetik alku tárgyát.

Hangsúlyozta, hogy a demokratikus elvek és a politikai stílus döntő fontosságú kérdéseiről van szó. Orbán Viktornak változtatnia kell álláspontján, és ki kell fejeznie "az EPP iránti megbecsülését" – mondta a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa az interjúban az előzetesen ismertetett részletekről a Stern című hírmagazin hírportálján közölt összeállítás szerint.

A Fidesz korábban megerősítette, maradni akarnak a Néppártban.

De ha a Fidesz marad, egy belga párt léphet ki.

Ui7d3vcm
 
Magad is ezt irod,
"Manfred Weber ist ein deutscher Politiker der CSU. Er ist seit 2014 Fraktionsvorsitzende. Azaz frakcióvezetö.

Daul az Európai Néppárt elnöke.
Parteivorsitzender Joseph Daul
https://de.wikipedia.org/wiki/Europäische_Volkspartei

Tehát, Parteivorsitzender=pártelnök.
Fraktionsvorsitzende= frakcióvezetö
Ne haragudj, de ha nem tudsz németül, miért akadékoskodsz?


-
Örülök neki, hogy beszélsz németül, remélem ezt is megérted.
-
A német köz-TV-ben (ZDF) szépen elmagyarázza a hölgy, hogy Orbán nem véletlenül lépte át a határt, hanem ez a stratégiájához tartozik.
-
Orbán szisztematikusan kormányadót csinált a közmédiákból; az újságokat átjátszotta a barátainak; miután elfogytak a menekültek Sorost kiáltotta ki főellenségnek.... most pedig azt szeretné, hogy megbüntessék ezzel akarja elterelni magáról és családjáról a korrupció vádjait ... a kizárással egy csapásra az áldozat szerepébe szeretne bújni, amit a jól előkészített hazai kampány, legalább a választói számára elfogadhatóvá tenne.
 
Utoljára módosítva:
Orbán szerintem nagyon veszélyes mert a viselkedésével felbátorította a neo-nacikat.
Ö az egyetlen hivatalba levő politikus aki nyíltan rasszista nézetek vall és ezt ki is mondja.
-
Nem tudom mit szólna Orbán ha az ö képével folytatnának az itteni pártok egy kampányt?
Ki kéne próbálni! :)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,155
Üzenet
4,808,033
Tagok
616,052
Legújabb tagunk
Timi56
Oldal tetejére