Sziasztok! Olvastátok a "A Course in Miracles"t? A megbocsátásról szól és úgy definiálja azt, hogy akkor bocsátottál meg, ha úgy érzed, a dolog meg sem történt. Hogy a másik elkövetett ugyan egy hibát, de te meglátod benne azt, akit előtte is szerettél, és ami nem változott meg attól, hogy hibázott. Amint így nézünk rá valakire, az megérzi azt és megpróbál felnőni hozzá.
Mikor egy 20 éves kapcsolatból elköltöztem, nem voltam még képes a megbocsátásra - és tanulom még azt a mai napig is. Akkor úgy éreztem, hogy nem tudom megbocsátani, amit a '"másik" tett, és nem tudatosan ugyan, de meg akartam büntetni ezért. Pedig a megbocsátás egy "csak" egy döntés. A mi döntésünk. Senki más nem kell hozzá, a másik fél sem. Ha képesek vagyunk rá, valóban csodák történnek. Valahogy megváltozik a másik. Ez történt Apuval is. Sokat vert gyerekkoromban. De nem jutottunk előre addig, míg okoltam érte. Nem tudott mást tenni, őt is verték. Meddig lázadozzak hát, ha úgy is így történt. Ez van, megbocsátottam és megyünk tovább. Azóta, mintha nem is a korábbi Apu lenne
. Csak azért írtam, mert gyűjtöm a kötelező 20 fórum hozzászólást. Sok-sok érdekes megosztást kívánok nektek!