Az Orbán-kormány csaknem az egész médiát a saját szócsövévé tette

A kanadai közszolgálati televízió, a CBC munkatársai összetűzésbe keveredtek a goj motorosok vezetőjével, miközben azt tapasztalták a riportúton, hogy Magyarországon a gusztustalan nemzeti hangulat elriasztja a menekülteket és az újságírókat.

A stáb azért érkezett Budapestre, hogy felmérje a magukat az ország nacionalista védelmezőjének feltüntető szélsőjobbos, idegengyűlölő és antiszemita csoportok előretörését. Ezért találkoztak Mészáros Imrével, aki azonban azt követelte, hogy majd a végén eldönthesse, hozzájárul-e az interjú közléséhez és erről papírt is alá akart íratni a riporterrel.

A beszélgetés közben hamar felemelte a hangját, kezével hadonászott a vendégek orra előtt és kirohant a hitvány sajtó ellen. A látogatók erre megköszönték a lehetőséget, ám a goj motorosok vezetője közölte, hogy következményei lesznek, ha a találkozásról bármi is megjelenik nyilvánosan. Mint mondta, ez nem fenyegetés, csak tájékoztatás. Egyébként pedig vannak barátai Kanadában, a «pokol angyalai». Később a tolmácsnak küldött e-mailben megismételte a fenyegetést. Az újságírónő úgy összegezte tapasztalatait, hogy a média megfélemlítése a magyar szélsőjobb egyik jellegzetessége.

De hát az országban egyébként is határozottan barátságtalan a légkör. A populista Orbán Viktort sokan azzal vádolják, hogy élesen külföldiellenes retorikájával ő maga gerjeszti a klímát. A kormányfő a keresztény Európa védelmezőjének nyilvánította magát és azzal vádolta meg az uniót, hogy az kényszeríteni akarja a magyarokat külföldiek befogadására, pedig szerinte a migránsok igazából területet akarnak szerezni.

Egyébként az ásotthalmi polgárvédelmi őrség vezetője volt az egyetlen keményvonalas nacionalista, aki az úton hajlandó volt feltételek nélkül interjút adni a kanadai tévéseknek. Amúgy egyáltalán nem szégyellte a nézeteit. Arról beszélt pl., hogy a Magyar Gárda helyett alakult «önvédelmi mozgalom», ha nem a bevándorlókkal foglalkozik, akkor a romákra összpontosít, merthogy a statisztikák szerint 10-ből 9 bűncselekményt a cigányok követnek el. Ehhez a kanadai kommentár: igazából nincs újdonság a szélsőjobb birodalmában.

Csak éppen miután ugyanez a hang jön a miniszterelnöki hivatalból, félő, hogy terjedni fog ez a fajta felfogás. Orbán ellen az a vád, hogy posztfasiszta világot igyekszik teremteni. Azzal is meggyanúsítják, hogy hozzájárul a zsidóellenesség erősödéséhez. Lásd Bayer Zsolt kitüntetését. Heisler András azt mondja, Magyarországon léteznek a megfelelő törvények a gyűlölet-bűncselekmények ellen, csak éppen nem alkalmazzák őket. Mint mondja, az országnak még szembe kell néznie múltja sötét fejezeteivel, és a történelemben minden a szavakkal kezdődött. A gyűlöletet hirdetése olyan, mint a vírus. Főleg, ha az ország vezetői szándékosan becsukják a szemüket a láttán – teszi hozzá az újságíró.

Szelestey Lajos

cbc_news_logo_negyzetes.jpg
 
Wikipedia
Linket nem tennék be róluk, nekem nem szimpik, túlontúl nagyon nagyon magyarok!
Nahát?!

Azt eddig is tudtuk, hogy irritál ha valaki magyar, de ki tart vissza, hogy eredj amerre látsz?
Az a motorosbanda pedig főképp nem magyaros tömörülés.

Félreéertés ne essen, de ne tessen már rasszistának lenni!
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,807,101
Tagok
615,995
Legújabb tagunk
WayneFuh
Oldal tetejére