Hírek Feloldják a beutazáshoz előírt egészségügyi korlátozásokat Kanadában

Kanada október 1-től feloldja a beutazókra vonatkozó, a koronavírus-világjárvány miatt elrendelt egészségügyi korlátozásokat, a belépés előtti kötelező tesztelést, karantént és elkülönítést – jelentette be hétfőn a kormány.

Az utazóknak – állampolgárságtól függetlenül – szombattól nem kell egészségügyi információkat szolgáltatniuk az ArriveCan alkalmazásban, és oltási igazolást sem kell bemutatniuk.

A repülőgépeken és vonatokon szintén eltörlik a maszkviselési kötelezettséget a közlemény szerint.
Úgy ítéljük meg, mostantól változtathatunk a nemzetközi határokon érvényben lévő eljáráson” – jelentette ki Dominic LeBlanc, a kormányközi ügyek minisztere, aki rámutatott, hogy „nagyban javult az egészségügyi helyzet”.

A tizenkét évesnél idősebb beutazóknak eddig be kellett oltaniuk magukat az új típusú koronavírus ellen, hogy Kanadába utazhassanak, valamint a belépés előtt tesztet kellett végeztetniük és tizennégy napos karanténba kellett vonulniuk. A maszkviselést kötelezővé tették a vonatokon és a repülőgépeken.

A kanadai kormány szerint a vírus elsősorban az országon belül terjed. A maszkviselést továbbra is ajánlják a vírus terjedésének megakadályozására.
Az új típusú koronavírus „változatainak behozatala immár nem befolyásolja érdemben a járványhelyzetet az országban” – indokolta a döntést Jean-Yves Duclos egészségügyi miniszter.

A miniszter hozzátette: a naprakész oltottságra kell helyezni a hangsúlyt, mert a vírus „még mindig itt van”.
A tizenkét évesnél idősebbek mintegy 90 százaléka kapta meg a védőoltás két dózisát, a fele harmadik (emlékeztető) oltást is kapott a kormány adatai szerint.
A 38 milliós Kanadában a járvány kezdete óta 4 263 800 fertőzöttet regisztráltak és 45 234 ember halt meg a koronavírus okozta Covid-19 következtében a baltimore-i Johns Hopkins egyetem hétfő délutáni összesítése szerint.

1664277817583.png
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,655
Tagok
615,961
Legújabb tagunk
Ousel
Oldal tetejére