Kínos hasonlóságok a 19. századi kolerajárványra és a jelenlegi koronavírusra adott emberi reakciók között.
Nem lenne túlzás, ha a 19. századi Londont egy nagy wc-ként jellemeznénk - írja kutatása előszavaként Judith Flanders angol történész, aki párhuzamot vont a nagy kolera járvány és Covid-19 vírust megelőző időszak között.
1780 és 1860 között London lakossága alig több mint 750 ezerről hárommillióra nőtt. A szennyvíz elvezető rendszer azonban nem igazán tudott lépést tartani ezzel a hirtelen növekedéssel.
Leginkább azért, mert 1856-ig nem is volt ilyen az angol fővárosban. London hulladékát és szennyvízét így a Temzébe engedték. Ez még akkor is szörnyű lenne, ha az ivővízet nem innen nyerték volna, de így katasztrófához vezetett.
A város gyakorlatilag wc-ként használta a folyóját, majd ittak és fürödtek benne.
Nem kell orvosszakértőnek lenni ahhoz, hogy kitaláljuk, mi történt ezután. A városban elviselhetetlen lett a bűz, amit egészen addig nem oldottak meg, amíg nem tört ki egy tömeges halálos járvány, vagyis a kolera.
A kolera megjelenése után jó pár évbe telt az emberiségnek mire rájött, hogy ez a szennyezett víz által terjedő betegség. Ez akkor történt meg, amikor John Snow bebizonyította, hogy egy szennyezett kút tíz nap alatt 500 ember halálát okozta. A betegséget azzal állította meg, hogy leszerelte egy kút fogantyúját, amit utána nem lehetett használni.
Akkoriban éppúgy, ahogy az az új betegségek kitörésénél azóta is lenni szokott, sokan spekulálni kezdtek, vagy összeesküvés elméleteket gyártottak.
Volt olyan teória amely szerint a betegség azért terjed gyorsabban a szegényebb területeken, mert a gazdagok szándékosan megmérgezték őket, vagy hogy Isten egész közösségeket büntetett bűneikért.
Mielőtt bárki is elítélné a 19 századi embereket lássuk mit állapított meg Judith Flanders történész a koronavírus járvánnyal kapcsolatban. A párhuzam kísérteties.
A szakember egy korabeli jegyzőkönyvet idéz.
"1832 tavaszán és nyarán számos nagyvárosban zavargások törtek ki a kolera miatt"
- olvasható a dokumentumban.
"A szegény emberek kételkedtek a betegség létezésében, és azt hitték, hogy mindez csak a hatóságok képzeletének szüleménye, amelynek célja a szegények kórházba kényszerítése különböző kísérletekhez, illetve, hogy így szabályozzák a lakosság gyors növekedését."
A betegségtagadás nem csak a műveletlenekre volt igaz, a sunderlandi üzletemberek tanácsa szerint a kolera csak közönséges bélpanasz volt, és sokkal kevesebben haltak meg a járvány alatt, mint máskor békeidőkben.
A történész arra is rámutat, hogy az akkori kormány is szívesen hárította a felelősséget a hétköznapi emberekre, mint a saját lépéseire.
Úgy tűnik – szerte a világon – a kolerára adott reakciók is ismerősek lehetnek.
Egy idézet az Indianapolis Star című lapból (1918. november 22.):
"Aki nem hajlandó maszkot viselni, az általában az a fajta személyiség, aki mindenkitől elvárja, hogy meghallgassa miközben beszél."
A londoni kolera járványnak végül a parlament vetett véget, amikor elegük lett a bűzölgő Temzéből és 18 nap alatt összegyűjtötték a pénzt egy új szennyvízelvezető rendszer kiépítésére.
Nem lenne túlzás, ha a 19. századi Londont egy nagy wc-ként jellemeznénk - írja kutatása előszavaként Judith Flanders angol történész, aki párhuzamot vont a nagy kolera járvány és Covid-19 vírust megelőző időszak között.
1780 és 1860 között London lakossága alig több mint 750 ezerről hárommillióra nőtt. A szennyvíz elvezető rendszer azonban nem igazán tudott lépést tartani ezzel a hirtelen növekedéssel.
Leginkább azért, mert 1856-ig nem is volt ilyen az angol fővárosban. London hulladékát és szennyvízét így a Temzébe engedték. Ez még akkor is szörnyű lenne, ha az ivővízet nem innen nyerték volna, de így katasztrófához vezetett.
A város gyakorlatilag wc-ként használta a folyóját, majd ittak és fürödtek benne.
Nem kell orvosszakértőnek lenni ahhoz, hogy kitaláljuk, mi történt ezután. A városban elviselhetetlen lett a bűz, amit egészen addig nem oldottak meg, amíg nem tört ki egy tömeges halálos járvány, vagyis a kolera.
A kolera megjelenése után jó pár évbe telt az emberiségnek mire rájött, hogy ez a szennyezett víz által terjedő betegség. Ez akkor történt meg, amikor John Snow bebizonyította, hogy egy szennyezett kút tíz nap alatt 500 ember halálát okozta. A betegséget azzal állította meg, hogy leszerelte egy kút fogantyúját, amit utána nem lehetett használni.
Akkoriban éppúgy, ahogy az az új betegségek kitörésénél azóta is lenni szokott, sokan spekulálni kezdtek, vagy összeesküvés elméleteket gyártottak.
Volt olyan teória amely szerint a betegség azért terjed gyorsabban a szegényebb területeken, mert a gazdagok szándékosan megmérgezték őket, vagy hogy Isten egész közösségeket büntetett bűneikért.
Mielőtt bárki is elítélné a 19 századi embereket lássuk mit állapított meg Judith Flanders történész a koronavírus járvánnyal kapcsolatban. A párhuzam kísérteties.
A szakember egy korabeli jegyzőkönyvet idéz.
"1832 tavaszán és nyarán számos nagyvárosban zavargások törtek ki a kolera miatt"
- olvasható a dokumentumban.
"A szegény emberek kételkedtek a betegség létezésében, és azt hitték, hogy mindez csak a hatóságok képzeletének szüleménye, amelynek célja a szegények kórházba kényszerítése különböző kísérletekhez, illetve, hogy így szabályozzák a lakosság gyors növekedését."
A betegségtagadás nem csak a műveletlenekre volt igaz, a sunderlandi üzletemberek tanácsa szerint a kolera csak közönséges bélpanasz volt, és sokkal kevesebben haltak meg a járvány alatt, mint máskor békeidőkben.
A történész arra is rámutat, hogy az akkori kormány is szívesen hárította a felelősséget a hétköznapi emberekre, mint a saját lépéseire.
Úgy tűnik – szerte a világon – a kolerára adott reakciók is ismerősek lehetnek.
Egy idézet az Indianapolis Star című lapból (1918. november 22.):
"Aki nem hajlandó maszkot viselni, az általában az a fajta személyiség, aki mindenkitől elvárja, hogy meghallgassa miközben beszél."
A londoni kolera járványnak végül a parlament vetett véget, amikor elegük lett a bűzölgő Temzéből és 18 nap alatt összegyűjtötték a pénzt egy új szennyvízelvezető rendszer kiépítésére.
