Hírek Karácsony Gergely: Megrázó dokumentumok kerültek elő

A főpolgármester szerint már 2011-ben tudta a fővárosi fideszes városvezetés, mi folyik a bicskei gyermekotthonban, mégsem tettek semmit.


Egyszerre megrázóak és felháborítóak az általam elrendelt vizsgálat nyomán eddig előkerült dokumentumok. Miközben arra keressük a választ, hogy az előző fideszes városvezetésből kinek a politikai felelőssége, hogy kitüntetésre javasoltak egy pedofil szörnyeteget, nem feledhetjük el, hogy a tisztázással mindenekelőtt az áldozatoknak, a gyerekeknek tartozunk, és azoknak a bátor felnőtteknek, akik elő mertek állni ezzel a borzalmas üggyel.
Ezt írta közösségui oldalán a főpolgármester. Karácsony Gergely szerint az eddig előkerült dokumentumok alapján a főváros fideszes vezetői igenis megmenthették volna a gyerekeket, 5 évvel megrövidíthették volna a szenvedésüket. A 2016-os feljelentések előtt 5 évvel, 2011-ben a bicskei gyermekotthon két bátor dolgozója elment a Városházára. Ők részletesen beszámoltak arról, mit élnek át a gyerekek.
Még öt évig folytatódhattak a gyerekek ellen elkövetett bűnök azért, mert valaki, vagy valakik nem tették a dolgukat és a kötelességüket.
És ezek után még kitüntetésre is felterjesztik, a közgyűlés elől is elhallgatva azt, amit korábban nekik elmeséltek, utalt arra Karácsony Gergely, hogy Tarlós István szerint ő is megszavazta a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának fővárosi kitüntetését 2015-ben. A főpolgármester azért rendelt el vizsgálatot, hogy kiderüljön, hogyan vetődött fel egyáltalán az igazgató neve.
Közben a Szabad Európának a bicskei gyermekotthon egyik volt nevelője részletesen elmesélte, mi történt 2011-ben, miután borították a gyerekmolesztálási ügyet. Ő úgy tervezte eredetileg, hogy elmegy egy külföldi önkéntességre, és visszatér, de már nem volt visszaút. Ki lett tiltva.
A kollégámat, akivel aláírtuk a jelzést, fegyelmivel elbocsátották. Az indoklása konkrétan az volt, hogy megtettük a jelzést a szexuális bántalmazásokról.
Bárnai Árpád azt mondta, azért a fönntartóhoz (akkor még a fővároshoz) fordultak, mert bizalmatlanok a helyi rendőrséggel. 2011-ben öt vagy hat gyerek vállalta volna, hogy vallomást is tesz, de ők ennél több történetről hallottak. Azok, akik ’16-ban feljelentést tettek, nem beszéltek nekik ’11-ben.

Tehát több gyerekről van szó hosszú távon. Ha kiszámoljuk, hogy 26 éven át volt igazgató ez az ember, akkor ez ijesztő.
V. János ezt a bántalmazó, beteges működést egyedül nem tudta volna csinálni, az elnöki kegyelemben részesített K. Endre azt mondta neki, amikor vitáztak, nem szeretné, ha ez a falakon kívül kerülne, mert mi lesz a gyerekotthonnal. Bárnai Árpád emlékeztetett rá, egy kisvárosban is inkább összezárnak, az ilyen erősen fölzaklató ügyekről inkább nem akarnak szembesülni.
Könnyebb azt mondani, láttam azt az embert, milyen aranyosan mosolygott a díjátadón, meg milyen ajándékokat adott, meg hogy felújította a parkot, láttam a templomban, hívő ember, minden héten ott van.


1708105861843.jpeg
 
" Orbán Viktor édesapjának ügyvédje védte a gyermekotthon pedofil igazgatóját,"

ez tuti hogy a véletlen műve, I. Szent Viktor biztos nem tudott róla. :D
 
Állítólag a világ minden emberét hat emberen keresztül össze lehet kötni. Amúgy ideje lenne eldönteni, hogy Viktor mindenről is tudó nagy testvér, vagy hülye.
Én a rokonságom több mint felét nem is ismerem. Persze ebben benne van, hogy nagyszülői szinten még sok volt a testvér, egyik nagymamámék hatan voltak, stb. Őszintén szólva Viktonak fontosabb dolga is van, mint minden fidesz közeli szennyesében turkálni, biztos megvannak az akták, félreértés ne legyen, de ahogy a belügyminiszter sem ismeri az összes rendőr aktáját, úgy Viktor sem, de bármikor előveheti.
Amúgy, ha volt 2011 ben öt gyerek aki vallomást is tett volna, ha nem is bíztak a helyi zsarukban, nincs rendőrfőkapitányság, ügyészéség, vagy végső esetben a sajtó? Persze mindent meg lehet érteni, de kvázi miután máshol elsunyogták a dolgot, ami szerintem bűnrészesség, Ő is beált a sorba, Ő is bünrészes lett.
Mindegy. Inkább nem tolom fel a vérnyomásom, nagyon a nem kedvelem sor végén vannak a pedofilok.
 
" Orbán Viktor édesapjának ügyvédje védte a gyermekotthon pedofil igazgatóját,"
Mi ebben a meglepő? Ha már úgyis arrafelé volt dolga, hát elvállalta ezt is. (Bicske-Felcsút távolság kb. 7 km)
ez tuti hogy a véletlen műve, I. Szent Viktor biztos nem tudott róla. :D
Szent Viktor még azt is pontosan tudja, hogy a szomszéd a délben elfogyasztott bablevesből pontosan melyik babszemtől fingott.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,912
Tagok
615,969
Legújabb tagunk
Premiumohe
Oldal tetejére