Egy magánszemélytől érkezett feljelentés a Budapesti Rendőr-főkapitányságra az RTL Házon kívül című műsorában leadott riportja miatt, amiben K. Endre, a bicskei gyerekotthon volt igazgatóhelyettese az otthon egyik volt lakóját arról próbálja meggyőzni, hogy változtassa meg a rá vonatkozó vallomását. A Telex kérdésére a rendőrség hétfő reggel közölte, hogy a feljelentés tartalmát és a riportban elhangzottakat is vizsgálja a BRFK.
A vasárnap kora este leadott műsorban rejtett kamerás felvételen az látszott, hogy K. Endre a kegyelmi ügy egyik főszereplője, akit Novák Katalin tavaly a pápalátogatás alkalmából elnöki kegyelemben részesített, az elmúlt két hétben kétszer is Budapesten járt, és találkozott az otthon egyik volt lakójával, a pedofil exigazgató egyik áldozatával, és arra próbálta rávenni, változtassa meg a rá vonatkozó vallomását – hangzott el az RTL Házon kívül című műsorában.
A most 21 éves fiú, akit korábban éveken át szexuálisan zaklatott az otthon volt igazgatója, az RTL-nek azt mondta, hogy K. Endre két hete kereste meg először, hatezer forintot és egy doboz cigit adott neki és az anyjának, és be is vásárolt nekik. Cserébe azt kérte a fiútól, hogy mondja videóra, Endre bácsi ártatlan. Az RTL rejtett kamerás felvételein látszik, hogy a volt igazgatóhelyettes egy padon ül a most 21 éves, molesztált fiú mellett. K. Endre többször próbálta rávenni a fiút arra, tegyen újra vallomást, de a fiú ez ellen tiltakozott.
A rejtett kamerás videón K. Endre azt magyarázta a fiúnak, hogy nem igaz, ami a bírósági ítéletekben szerepel, és ő ott sem volt akkor, amikor az igazgató arra kényszerítette az egykori áldozatot, hogy módosítsa a korábbi vallomását az érdekében.
A kegyelmi ügybe belebukott a köztársasági elnök, a kegyelmet ellenjegyző korábbi igazságügyi miniszter, Varga Judit, valamint lemondott Balog Zoltán a református egyház zsinati elnökségéről, püspöki címét azonban megtartotta.
Balog Zoltán felelőssége azért merült fel a Novák Katalin lemondását hozó botrányban, mert a Direkt36-nak és a Telexnek több egymástól független kormányzati, illetve az államfői hivatalhoz közel álló forrás azt állította, hogy a kegyelmi ügyben fontos szerepet játszott Novák tanácsadójaként és régi mentoraként. Információk szerint Balog biztatta a köztársasági elnököt, hogy adjon kegyelmet K. Endrének. Balog korábban azt mondta, nem kételkedik az otthon volt igazgatóhelyettesének ártatlanságában, de később sem árulta el, miért.
Barnóczki Brigitta

– mondta K. Endre, akit tavaly áprilisban a pápalátogatás ürügyén elnöki kegyelemben részesített Novák Katalin. A bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettese korábban azért ült börtönben, mert az ítélet szerint zsarolással kényszerítette az otthon több lakóját, hogy vonják vissza a pedofil igazgató ellen tett vallomásukat. K. Endréről szóló portrénkat itt olvashatja.„Majd lecseng, és ha eljön az igazság napja, akkor sok minden kiderül. Akkor majd fény derül arra is, hogy engem meghurcoltak, a köztársasági elnököt, itt politika az egész, tudod”