Nyári egyetemet rendeznek Gyurcsányék

A 3 napos képzésre 18 és 30 év közötti fiatalokat várnak.

Nyári egyetemet rendez idén Gyurcsány Ferenc - közölte a politikus pártja, a Demokratikus Koalíció (DK).

A 3 napos képzésre olyan 18 és 30 év közötti fiatalokat várnak, akik érdeklődnek a politika világa iránt, többet szeretnének megtudni annak működéséről. A DK szerint a képzés elsősorban gyakorlati példákra épül.

A nyári egyetemen Gyurcsány Ferenc mellett kommunikációs szakemberek és jelenlegi DK-s politikusok is előadnak.

A kurzusok közt olyanok szerepelnek, mint a magyar politika működése, politikai kommunikáció, politikai kampány, európai uniós politika és politikai beszédírás.

HVG

image.aspx
 
Vannak államilag szervezett gyerektáborok is...(erzsébet táborok)
Kérdőívet lehet? (kell) kitölteni...
Olyan kérdésekkel többek közt hogy: hányasra osztályoznák a szüleiket, nagyszüleiket, testvéreiket, osztálytársaikat, tanáraikat és a barátaikat (hogy kinek mi alapján kell jegyet adni, illetve hogy mit tegyen az, akinek nincs mondjuk testvére, anyukája, esetleg apukája, arról a kérdés megfogalmazása nem ad eligazítást);
Gyurcsány egyetemet rendez....remélhetőleg ott már egy kiforrott személyiségű jelentkezőkkel lesz dolga,
Mert ha nem vigyáz már ilyen és hasonló agy mosott jelentkezőkkel esz dolga.
 
A 3 napos képzésre 18 és 30 év közötti fiatalokat várnak.

Nyári egyetemet rendez idén Gyurcsány Ferenc - közölte a politikus pártja, a Demokratikus Koalíció (DK).

A 3 napos képzésre olyan 18 és 30 év közötti fiatalokat várnak, akik érdeklődnek a politika világa iránt, többet szeretnének megtudni annak működéséről. A DK szerint a képzés elsősorban gyakorlati példákra épül.

A nyári egyetemen Gyurcsány Ferenc mellett kommunikációs szakemberek és jelenlegi DK-s politikusok is előadnak.

A kurzusok közt olyanok szerepelnek, mint a magyar politika működése, politikai kommunikáció, politikai kampány, európai uniós politika és politikai beszédírás.

HVG

image.aspx
*
Ez egy jó gondolat volt. Egyre több fiatal igényli a politikára való rálátást, no meg az eligazodást.
 
Nyári tábor a konkurenciának?
Tessék mondani, tényleg van olyan hülye, aki ezt elhiszi?
Kormánypárt és ellenzék, mint kutya meg a macska, úgy marják egymást a színfalak előtt, de a színfalak mögött nagyon is közös az érdek, idegen disznót nem engednek a makkosba!
 
Hogy te milyen pesszimista vagy?! :)
 
Nyári tábor a konkurenciának?
Tessék mondani, tényleg van olyan hülye, aki ezt elhiszi?
Kormánypárt és ellenzék, mint kutya meg a macska, úgy marják egymást a színfalak előtt, de a színfalak mögött nagyon is közös az érdek, idegen disznót nem engednek a makkosba!
Attól hogy közbeszéd szintjén van az amit mondasz És még legyen igaz is akár.
De még mindig csak kocsmaasztal és piac beszéd marad.
Másképp mondva: egyszerű és politikán kívüli emberek véleménye a politikáról.
Legyen igaz
Attól még konkurencia is igaz.Mert politikus képzés az nem árt.Kevesen vannak hozzáértőbb(képzett és a gyakorlati politikát jól űző fiatalok)
Meg kell tanulni
És konkurencia azért is mert DK elveket is tanulják legalábbis magukba szívják
Ennek a 2. valódi célja hogy A fidesz ellen konkurenciaként saját és képzettebb fiatalokat állítsanak csatasorba.
Minden pártnak szokott utánpótlás tagozata lenni.

úgy marják egymást a színfalak előtt, de a színfalak mögött nagyon is közös az érdek
Na és ehhez talán nem kell képzett és gyakorlott politikus?
Dehogynem.
Nem zárja ki magát a kettő Bármit vizionálsz a színpadok mögé ahhoz is kell a tehetséges lendületes politikus
Az alábbi képzés kiváló ötlet:
A kurzusok közt olyanok szerepelnek, mint a magyar politika működése, politikai kommunikáció, politikai kampány, európai uniós politika és politikai beszédírás.
 
Utoljára módosítva:
DE NEM TŐLÜK!
A mai magyar politikusoktól (és holdudvaruktól) max azt tudják megtanulni, hogyan lehet kopaszseggű proliból, közpénzből, villámgyorsan millárdossá válni.

Éppen arra várunk, hogy ezek kihaljanak, akkor van esély változásra. Nem kell az "utánpótlás", isten ments tőlük!
Nos hát ez már megrögzött előítélet.
A fidesz tud kommunikációt jól kezelni.
Hát nem meg kell tanulni ezt is?Aki riválisként indul tervei vannak.Mit is mondott Flamingo?
Hogy te milyen pesszimista vagy?!
plusz még helyből előítéletes.
Ha az előtérben rivalizálnak,pontosabban kampányolnak.Akkor hogy a fenébe ne kellene tökéletesíteni.
A választásokra és a politika gyakorlatához is kell mindaz mit leírtak:
A kurzusok közt olyanok szerepelnek, mint a magyar politika működése, politikai kommunikáció, politikai kampány, európai uniós politika és politikai beszédírás.
A politikai kommunikáció, politikai kampány, európai uniós politika és politikai beszédírás.
 
A 3 napos képzésre 18 és 30 év közötti fiatalokat várnak. Nyári egyetemet rendez idén Gyurcsány Ferenc - közölte a politikus pártja, a Demokratikus Koalíció (DK).
A 3 napos képzésre olyan 18 és 30 év közötti fiatalokat várnak, akik érdeklődnek a politika világa iránt, többet szeretnének megtudni annak működéséről. A DK szerint a képzés elsősorban gyakorlati példákra épül.
A nyári egyetemen Gyurcsány Ferenc mellett kommunikációs szakemberek és jelenlegi DK-s politikusok is előadnak.A kurzusok közt olyanok szerepelnek, mint a magyar politika működése, politikai kommunikáció, politikai kampány, európai uniós politika és politikai beszédírás.HVG

image.aspx
*
Egyenes infó - Gyurcsány Ferenctől:
https://dkp.hu/hirek/5140/nyari-egy...0.fLiDrPwUVEaLGJxCtDRYXLxo7L2aB2JnegHozCWHmqk
Kattints a linkre, minden infót itt találsz!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,152
Üzenet
4,807,996
Tagok
616,055
Legújabb tagunk
Edelbrockurd
Oldal tetejére