Végre megmozdult a Szuezi-csatornát elzáró teherhajó – 20 ezer tonna homok kellett hozzá

Sikerült kiszabadítani az üledékből szombatra a hajó farát és kormánylapátját, de még mindig nem tudni, mikor szabadítható ki. 321 hajó vár, hogy újra elinduljon a forgalom.

Az Ever Given nevű, panamai bejegyzésű konténerszállító kedd reggel fordult keresztbe a Földközi-tengert a Vörös-tengerrel összekötő csatorna déli végének közelében, egy szűk szakaszon, ahol egyszerre csak egy irányban közlekedhetnek a hajók. A balesetet az üzemeltető Soei Kiszen japán cég szerint az erős szél okozta. A 400 méter hosszú hajó kiszabadításán mások között a Boskalis nevű holland cég dolgozik vontató- és kotróhajók segítségével és a dagályok kihasználásával. Szombatra sikerült kiszabadítani az üledékből a hajó farát és kormánylapátját. A hajó orrának környékéről is már elkotortak mintegy 20 ezer tonna homokot, amely azonban még kevés. Ezenkívül a hajóból már kiszivattyúztak 9000 tonna ballasztvizet. További, nagyobb vontatóhajókat vártak a helyszínre vasárnap hajnalra, és arra számítanak, hogy vasárnap fél méterrel magasabb lesz a dagály, ami szintén segíthet. Peter Berdowski, a Boskalis vezérigazgatója a holland televíziónak nyilatkozva azt mondta: reményei szerint legkésőbb a jövő hét közepére sikerül kiszabadítani a hajót.


Oszama Rabi, a Szuezi-csatorna Hatóság elnöke sajtótájékoztatóján azonban úgy nyilatkozott: nem lehet tudni, mikorra szabadítható ki a hajó, de ez akár gyorsan is megtörténhet. Ő nem zárta ki, hogy a hajó keresztbe fordulását más is – például emberi mulasztás vagy műszaki hiba – okozta, mint az erős szél. Mint mondta, reméli, nem kell kirakni a hajó rakományából, bár erre is felkészültek: egy daru áll a parton. Akár csak 600 konténer kirakodása nagyon megnövelné az egész művelet hosszát. Ez arra késztethet várakozó hajókat, hogy másfele kerüljenek.


A hajó 18 300 konténert szállít. A csatorna két végén már összesen 321 hajó vár arra, hogy átkelhessen.


MTI

Ever-Given.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,330
Tagok
615,938
Legújabb tagunk
RainMachinesyc
Oldal tetejére