Kanada

Az arabok döntöttek, a kanadaiak öngyilkosságba menekülnek

  • 4,965
  • 17
Az olajipari elbocsátásokkal magyarázzák, hogy az első félévben 30%-kal nőtt azoknak a száma, akik önkezükkel vetettek véget életüknek Kanadában. A feketeleves pedig még csak ezután következik.

Alberta tartományban az első félévben 327 öngyilkosság történt, míg tavaly ugyanebben az időszakban 252. A prevenciós központban döbbenten állnak a fejlemények előtt, a központ vezetője, Mara Grunau azt mondta, ez a szám messze felülmúl minden negatív várakozást.

A segélyközpontban is megnőtt a telefonhívások száma, amit azzal hoznak összefüggésbe, hogy nagyon sok embert bocsátottak el az olajiparban. Emiatt megnövelték azt a költségvetési támogatást, amelyet a lelki egészségre fordíthatnak Albertában.

A gazdasági válságnak azonban még messze nincs vége Kanadában. Hétfőn 11 éves mélységbe esett a kanadai dollár, miután az olajtermelő országok szervezete, az OPEC pénteken úgy döntött, hogy gyakorlatilag feladja azt a hosszú távú stratégiáját, hogy a kitermelés korlátozásával tartsa...

Így hógolyózik egy 101 éves néni

  • 3,560
  • 9
A kanadai néni még ma is úgy élvezi a telet, mint az elmúlt 100 évben.

Kanada nyugati részére nemrég megérkezett a havazás. A 101 éves Albina Foisy lélekben még mindig gyereknek érzi magát ilyenkor - írja a Mashable.

Fia, Armand épp autóval vitte valahová a nénit, amikor egyszer csak az asszony kérte, hogy álljanak meg egy kicsit.

Hogy miért? Hát ezért! (Armand utólag nagyon örült, hogy véletlenül nála volt a kamerája).



hogolyo.jpg

Mocskos, lihegő disznóknak nevezte az Iszlám Állam harcosait egy katonanő

  • 3,718
  • 6
Hanna Bohman Szíriában harcol az Iszlám Állam ellen, a terrorszervezetről pedig határozott véleménye van. A harcokban azt tapasztalta, hogy a terroristák ereje nem olyan nagy, mint ahogy az a köztudatban él.

A 46 éves kanadai katonanő korábban modellként és értékesítő ügynökként dolgozott Vancouverben. Ideje nagy részében nem harcol, hanem őrködik, de éles bevetésen is részt vett már. Így tapasztalatai alapján tud a terrorszervezetről véleményt nyilvánítani.

Az Independent szerint Hanna Bohnan azt mondta a szervezetről, hogy „nem óriási, szent eltipró erő, amely elhozza a végső kárhozatot a hitetleneknek”. Éppen ellenkezőleg, az Iszlám Állam:

„Csupán egy rakás mocskos, lihegő disznó, aki az ellenállás első jelére megfutamodik.” – mondta a kanadai katona. Szerinte nem többek egy szálkánál a szemben.

A Tiger Sun becenévre hallgató nő...

Disszidálásért elkobzás - A botrány részletei

  • 3,409
  • 15
Különös levelet kapott 2013 szeptemberében a XVI. kerületi önkormányzattól Szatmári-Nagy Sándorné. Felszólították a 80 éves özvegyet, fizessen azért az ingatlanért, amit édesapja épített 1955-ben. Szatmáriné öccse, István 1972-ben Kanadába disszidált, és az önkormányzat 42 év elteltével úgy érezte, ideje rendezni a tulajdonviszonyokat – a „disszidens” vagyonát elkobozva.

„Egy kommunista rendszer döntését akarta egy úgynevezett demokratikus hatalom pénzbehajtással érvényesíteni” – értékeli a lépést Szatmáriné lánya, Éva. Dr. Béres-Deák Attila ügyvéd véleménye is hasonló, aki szerint „egy úgynevezett disszidens ingatlanának elkobzása során jutott a XVI. kerületi önkormányzat a tulajdoni részhez”.

A szocializmusban egy 1952-ben kiadott törvényerejű rendelet alapján az államra – pontosabban az adott területen illetékes tanácsra – szállt a disszidensek vagyona. Így István tulajdonrésze, vagyis a ház – amelyben a testvérpár özvegy édesanyja lakott – egynegyed része is az államé...

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,332
Tagok
615,938
Legújabb tagunk
RainMachinesyc
Oldal tetejére