Mindannyian nagy álmokkal indulunk el az életben. Gyerekként még hisszük, hogy lehetünk világhírű színészek, Nobel-díjas kutatók, bejárhatjuk a világot, felfedezhetjük, amit előttünk még senki, és feljuthatunk a csúcsra, mert nem kérdés, hogy mi leszünk a legjobbak. Aztán a valóság bekopog az ajtón, és azt mondja: ébresztő!
–
Állj be a sorba!
Felnőni nem egyszerű. Mire zabolátlan kölyökből jól nevelt, a rengeteg szabályhoz alkalmazkodni tudó felnőttet nevelnek belőlünk, milliószor mondják el, mi mindent nem szabad megtennünk. A kisgyerekek még szentül hiszik, hogy bármire képesek, a felnőttek azonban kitartóan sulykolják beléjük, hogy ez koránt sincs így. „Ne menj oda! Ne csináld! Azonnal hagyd abba!” – hallják, valahányszor nagy lelkesen elindulnak felfedezni a világot.
Ezek a sokszor tényleg jóindulatú tiltások idővel önkorlátozó hiedelmekké, megbízható belső fékekké alakulnak.
Ettől kezdve már nincs is szükség rá, hogy kívülről koppintsanak az orrunkra...