CanadaHun - Kanadai Magyarok Fóruma

Már Amerikában is érdeklődnek a kibérelhető magyar faluért

  • 3,864
  • 10
Szokatlan ötlettel állt elő a Magyarország legkisebb falujaként számon tartott Megyer polgármestere: albérletbe adja a települést, ami iránt már nemcsak hazai társaságok érdeklődnek, hanem a világ minden tájáról!

"Bérelj egy Falut!" - olvasható a Veszprém megyei Megyer honlapján, az akció pedig annyira sikeresnek bizonyult, hogy már nemcsak határon belülről érdeklődnek a falusi turizmus szerelmesei a legkisebb magyar falu szállásai iránt, hanem Svédországból, Amerikából, sőt, Dél-Afrikából és Ausztráliából is fogadtak már utazókat. A szokatlan, de kétségkívül eredeti ötlet azoknak is kedvező, akik csak néhány napig szeretnének kiszakadni a mindennapi környezetből és egyedül, vagy legfeljebb párjukkal, kis családjukkal vonulnának el egy csendes helyre, de azok is megtalálják a számításukat, akik nagyobb létszámú, csoportos programot szeretnének egy nem túl szokványos környezetben szervezni.

A legfeljebb 39 vendég befogadására alkalmas falu (gyerekeket nem számítva, a...

Egy évig lakott kukában egy amerikai professzor

  • 6,395
  • 36
Kiköltözött a lakás helyett használt – amúgy összkomfortos – szemeteskonténeréből Jeff Wilson környezettudomány-professzor. Már van ötlete, mivel folytatja.

Életének egy szakaszában volt 280 négyzetméteres lakása, hozzá passzoló lakáshitele, professzori állása és élettársa is Jeff Wilsonnak. A kapcsolata szétesett, átkerült egy másik egyetemre, lakásából pedig az egyetemi kampuszon álló, három négyzetméteres szemeteskonténerbe költözött.

A Washington Post profilja szerint Wilson soha nem érezte magát boldogabbnak. A lakásnak átalakított konténerbe beszerelt légkondicionálót, áramot, világítást, falait fehérre festette és szőnyeggel díszítette. A konténer alját nyitható álpadló borítja, az alatt tartja Wilson a konyhai eszközeit.

A költözésnek voltak azonnal érezhető pozitív következményei. Alacsonyabb volt a bérlet...

A német szociáldemokraták kanadai mintájú bevándorlási rendszert javasolnak

  • 7,194
  • 38
Az SPD szerint egy pontrendszerrel kell szabályozni a bevándorlást. A kanadai mintát követő elképzelés a konzervatív koalíciós társ részéről többnyire elutasításra talált.

Bemutatta kedden Berlinben az Európai Unión kívülről Németországba irányuló bevándorlás szabályozását célzó javaslatát a Német Szociáldemokrata Párt (SPD), a kanadai mintát követő elképzelés a konzervatív koalíciós társ részéről többnyire elutasításra talált.

Az SPD szerint a kanadai megoldás alapján egy pontrendszerrel kell szabályozni a bevándorlást. A Németországban letelepedni kívánó nem uniós állampolgárokat a képzettség, a munkatapasztalat, a német nyelvtudás és az életkor alapján kell pontozni, a ponthatárt pedig a munkaerő-piaci igények alapján évente kell meghatározni.

A képzett munkaerőért folytatott nemzetközi versenyben Németországnak "világossá kell tennie, hogy nem az érdekli, ki honnan jött, hanem hogy milyen tudással rendelkezik" - áll a javaslatban, amelyet az SPD parlamenti...

Így kell tisztelegni: 'felspockolják' az ötdollárost Kanadában

  • 4,946
  • 9
A kanadai Star Trek fanok tollat ragadtak és nekiestek az ötdolláros bankjegyeknek Leonard Nimoy tiszteletére. A jegybank őrjöng, az eredmény lenyűgöző.

Nem mindennapi módját választották a kanadai Star Trek rajongók az emlékezésnek:átrajzolják az ötdolláros bankjegyet.

Szegény Sir Wilfrid Laurier, Kanada hetedik elnökének arcképét tömegesen alakítják át, hogy minél jobban hasonlítson a Nimoy által megformált Spock kapitányra.

A "Spocking" híre a kanadai jegybankhoz is eljutott. Tájékoztatásuk szerint a bankjegyek módosítása nem bűncselekmény, de felhívják a figyelmet a biztonsági elemek sérülékenységére és arra, hogy nem feltétlenül fogadják el a kereskedők az ilyen ötdollárosokat. Persze igazi rajongó nem akar szabadulni ezektől.

A Spock kapitány szerepéről ismert színész, Leonard Nimoy 83 évesen hunyt el Los Angelesben múlt hét pénteken.

th


5 dollaros.jpg

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,992
Tagok
615,986
Legújabb tagunk
Psychiatriczex
Oldal tetejére