A jézusi tanítások előzményei a keleti kultúrkörben
Gudea sumer király
i.e. 2144-2124
A kiáradó élet vizével ábrázolva.
Jézus Krisztus
(Christos = Messiás)
”A Te szíved a szeretet kelyhe, melyből úgy kell kiáradni annak, amint a kezemben lévő pohárból az életvize árad.”
„Ninda-Gis-Bisum (isten) megtöri az égi eredetű kenyeret”
„Im-Ti-A-Ta (isten) …az élet vizével meghinti”
„Én új törvényt adok Nektek, hogy egymást szeressétek!”
„Egyétek ez az én testem, amit adok a világ életéért!”
„Valaki pedig azon vízből iszik, melyet én adok neki, soha meg nem szomjúhozik, hanem ez a víz örök életre buzgó kútfeje lesz őbenne.” (keresztelkedés)
Mind a ketten a szerető, gondoskodó, kegyelettel teli Jó-Istenről beszéltek, aki maga az igazság.
Zoroaszter = Zarathustra i.e. 628-551 vallásalapító perzsiában
Jézus tanításai az Ószövetségen alapulnak kedves najahuha, nem Zarahustrán, sem máson, az Ószövetség pedig jóval korábbi ennél, pláne Mózes könyve, amire a fenti Újszövetségi igerészek utalnak.
De ez nem az Újszövetségből való:
”A Te szíved a szeretet kelyhe, melyből úgy kell kiáradni annak, amint a kezemben lévő pohárból az életvize árad.”
Ezt az idézetet ne tulajdonítsd Jézusnak, ez nem Tőle származik.
„Én új törvényt adok Nektek, hogy egymást szeressétek!”
Ez már Jézustól van. Nem kellett érte Zarahustrához menni. Tízparancsolat:
"Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeressed felebarátodat, mint magadat." (3Móz.19.16).
A szeretet parancsa csak azért volt "új", mert az idők során az írástudók mindenfélét rápakoltak Mózes törvényeire.
„Egyétek ez az én testem, amit adok a világ életéért!”
Ez az utolsó páskavacsorán hangzott el Jézustól, aki az
Isten Báránya.
Ján. 1.36
És (Keresztelő János) ránézvén Jézusra, a mint ott jár vala, monda: Ímé az Isten Báránya!
Mire utalt ezzel Keresztelő János?
Az utolsó csapás során Egyiptomban, a megmeneküléshez minden izraelita családnak meg kellett ölnie egy bárányt. (1 éves, hím, ép bárányt, és a csontja nem törhetett meg. Ez volt a Páskabárány.)
A Páskabárány húsát meg kellett enni a szabadulás éjszakáján, vérét pedig az ajtófélfára kellett kenni, hogy amikor utolsó csapásként eljön a pusztító Egyiptomra, elkerülje az izraelita házakat. Ahol meglátta a bárány vérét az ajtófélfán, oda nem be öldökölni; így az izraelita családokban nem haltak meg az elsőszülöttek.
A bárány élete és vére által megmenekültek az izraeilták a pusztítótól, és egyúttal megszabadultak az egyiptomi szolgaságból.
A Páskabárány Jézus előképe volt. (Előkép, amikor fizikai dolgok prófétikus jelleggel szellemi jelentéstartalmat hordoznak.)
A Páska (ami Egyiptomban a megmenekülést jelentette) később rendtartássá vált Mózes törvényében, hogy az izraeliták nemzedékről nemzedékre továbbadják ennek emlékét. Ám minden egyes Páskabárány előre is utalt, Jézus áldozatára, Isten Bárányára, az igazi Páskabárányra, aki megmenti a pusztítótól az emberiséget, és kiszabadítja a bűn szolgaságából. Ezért nevezte János Jézust az Isten Bárányának.
Mivel a Páskabárányt el kellett fogyasztani, erre utalt Jézus az utolsó vacsorán:
Mát. 26.26
"Mikor pedig evének, vevé Jézus a kenyeret és hálákat adván, megtöré és adá a tanítványoknak, és monda: Vegyétek, egyétek; ez az én testem."
Ez azt jelentette: Én vagyok az a Bárány, amelyről minden Páska beszélt. Egyétek, ez az én testem, az igazi Bárány teste, egyétek, hogy megmeneküljetek!
Ezt jelképezte a kenyér (a kovásztalanság Krisztus bűntelenségére utalt) a bor pedig Jézus vérét, mely a kereszten folyt ki, és amit nem az ajtófélfára kell kenni, hiszen szellemi ereje van, hanem bor (más olvasatban szőlőlé) formájában kell magunkhoz vennünk.
Ezt a Páskát Jézus nem a Páska napján, hanem egy nappal korábban fogyasztotta el a tanítványaival. A Páska ünnepe másnap volt, pénteken, de tudta, hogy akkor már nem tarthatják meg ezt a vacsorát: mert azon a Páskán az igazi Bárány, Ő fog megáldoztatni.
Péter apostol így ír erről:
"Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből;
Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén:" (1Pét. 1.19)
Pál apostol pedig így:
Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, a minthogy kovász nélkül valók vagytok; mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk. (1 Kor. 5.7)
(ezt most nagyon röviden mondtam, de ha nem érthető, kifejtem bővebben)
Erről szólnak Jézusnak a fenti szavai kedves najahuha, nem Zarahustráról. De ehhez ismerni kell az ószövetségi előképeket. Pl. a következőt is:
„Valaki pedig azon vízből iszik, melyet én adok neki, soha meg nem szomjúhozik, hanem ez a víz örök életre buzgó kútfeje lesz őbenne.” (keresztelkedés)
Tévedés. Ez nem a keresztelkedésről szól, hanem a Szent Lélekről. A samáriai asszonynak mondta Jézus a kútnál, (ahol ivásról volt szó, nem bemerítkezésről).
Ezzel cseng össze Jézus megszólalása a templomban:
Ján. 7.37-39
"Az ünnep utolsó nagy napján pedig felálla Jézus és kiálta, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jőjjön én hozzám, és igyék. A ki hisz én bennem, a mint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből.
Ezt pedig mondja vala a Lélekről, a melyet veendők valának az ő benne hívők: mert még nem vala Szent Lélek; mivelhogy Jézus még nem dicsőítteték meg."
Jézusról nagyon ritkán van feljegyezve, hogy kiáltott volna. Miért kiáltott most mégis? És mire utalt a megszólalása, amire a tömeg így reagált:
Ján. 7.40
"Sokan azért a sokaság közül, a mint hallák e beszédet, ezt mondják vala: Bizonynyal ez ama Próféta."
Amikor a pusztában vándorló izraelitáknak elfogyott a vizük, és szomjaztak, Isten így szólt Mózeshez:
2 Móz. 17.5
"
És az Úr monda Mózesnek: Eredj el a nép előtt és végy magad mellé Izráel vénei közűl; pálczádat is, melylyel a folyót megsujtottad, vedd kezedbe és indulj el.
Ímé én oda állok te elődbe a sziklára a Hóreben, és te sujts a sziklára, és víz jő ki abból, hogy igyék a nép. És úgy cselekedék Mózes Izráel vénei szeme láttára."
Pál apostol így utal erre az eseményre a Korinthusi levélben:
1 Kor. 10.1
"Nem akarom pedig, hogy ne tudjátok, atyámfiai, hogy a mi atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek által;...
És mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, a mely követi vala őket, e kőszikla pedig a Krisztus volt." (I kor. 10.4)
Íme egy újabb ószövetségi előkép Krisztusról: a Kőszikla, melyből víz fakad. Mózes vízfakasztásának emlékére hordozták körbe a zsidók a vizet az ünnep utolsó napján. Ezt nézte Jézus, amikor egyszer csak felállt, és felkiáltott:
"Ha valaki szomjúhozik, jőjjön én hozzám, és igyék. "
Tudta, hogy ez az egész ceremónia róla szól, ezért kiáltotta oda: "Én vagyok az!" "Én vagyok az a Kőszikla!" "Hozzám gyertek!"
A nép is Mózes vízfakasztásával azonosította Jézus megnyilvánulását, hisz nyomban erre a Mózesi próféciára gondolnak:
5 Móz. 18.15
Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat mint én: azt hallgassátok!
És egymásra nézve azt mondogatják:
"Bizonynyal ez ama Próféta."
Nem tudom, Zarahustra honnan merítette a tanításait, kedves najahuha, de Jézus biztos, hogy nem tőle. Jézus minden szava, minden cselekedete az Ószövetségen alapul. Azért jött, hogy mindazt betöltse, amik abban megírattak:
Mát. 5.17
"Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem."