Ötletek, módszerek tanuláshoz, tanításhoz, neveléshez, alap,- közép-és felsőfokon

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Adricseki

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia!

Köszi, de szerintem nincs teljesen igazad. A diszlexia nem simán olvasászavar. Ezt bizonyítja, hogy létezett az olvasás, vagy inkább írás előtti időkben is. A diszlexia másfajta agyi működés, aminek az egyik jele az olvasászavar. Sokszor együtt jár diszkalkuliával, diszgráfiával, azonban a legelfogadottabb diszlexia teszt (cantab) egy betűt sem tartalmaz. (Tudom, mert megcsináltam.) Tehát szerintem elképzelhető, hogy bizonyos jelek hajlamosítanak a diszlexiára. Én olyanokat hallottam, bár ebben nem hiszek, hogy pl., amikor elindul a kisbaba, akkor nem jobb kéz - bal láb módon kúszik, hanem azonos oldali kéz - láb együttes használatával. Biztos vagyok benne, hogy a beszédben is és a mozgásfejlődésben is vannak jelei a diszlexiának, csak nem tudom mi, illetve nem tudom, hogy egyáltalán bárki tudja-e mi.

Köszi:
Péter

Szia Péter!

Abban igazad van, hogy a diszlexiát a nem megfelelő idegrendszeri működés okozza. De hidd el nekem, hogy a diszlexia olvasászavart jelent. Természetesen vannak előjelei - már csecsemőkorban. Minél előbb veszik észre a problémát, annál nagyobb eséllyel lehet korrigálni. És tényleg a mozgás az első figyelmeztető jel - ez utal az idegrendszeri működésre. Az ellentétes oldali kar-láb munka (amire Te is utalsz) az az agy két féltekéje közötti harmónikus kapcsolatot jelzi. Hiszen a jobb kéz mozdulatát a bal agyfélteke, a bal láb mozdulatát a jobb agyfélteke vezérli. Ahhoz, hogy egyszerre mozduljanak, egyszerre kell "parancsot" kapni. Ha a gyermek az azonos oldali karját-lábát mozgatja, azt jelezheti, hogy nála nem tökéletes ez a kapcsolat. Ezen mozgásterápiával lehet segíteni. Én HRG-t, vagy TSMT-t ajánlok. Az alapozót elég drasztikusnak érzem.

Azért érdekelne, hogy milyen "varázsbetűs öreg hölgynél" jártál? A Varázsbetű "feje" egy férfi, a hírlevelek zömét én írtam, előttem pedig egy másik kolléganő. És ugyan nem vagyunk már "mai csirkék", de azért öregek sem. :)


Ááááá, bocs! Most látom, hogy nem a hölgy öreg, hanem Te voltál "öreg fejjel" :)
 

jenny1

Állandó Tag
Állandó Tag
Az én fiam is diszlexiás és diszgráfiás Ez észre vehető mai napig ! Babának elég csendes volt kb:1 éves koráig,másfél évesen tanult meg járni.4 évesen kezdet beszélni, Óvodába kerülés után agreszivá vált , és mozgékonnyá(hiperaktív) 9 évesen vették észre hogy diszlexiás és diszgráfiás.Azóta speciális iskolába jár most 10-s és 17 éves! Mai napig észre vehető a beszédén ,pl: mondatokban felcseréli a szavakat,nehezen fejezi ki magát ,a kézügyessége nem a legjobb .Ehhez hasonló tünetei vannak! de az ilyen gyerekek Nem Buták .Csak másképpen kell velük foglalkozni és időben észre venni a,hogy a gyereknek van ilyen problémája! Mivel nálunk későn vették észre ,s nem volt siker élménye ,csak kudarc ! Az agresszivitást ennek köszönhetjük!
 

vegsone

Állandó Tag
Állandó Tag
Informatika

Informatikai alkalmazó ismeretek 17-18. óra. Számonkérés két órában a témából.
Ezzel vége az első félév anyagának.
Várom a véleményeteket. Ha igény van rá folytatom a második félévvel!:p

Nagyon tetszik a munkád, ötletes, érdekes és nagyon hasznos! Gratulálok hozzá! Köszönöm, hogy megosztottad velünk!
Nagyon örülnék a folytatásnak!
 

viragne.icu

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon jó dolgokat csináltál, örülök, hogy rátaláltam, ugyanis én is tanítok infót 4-ben- A kérdésem az lenne, hogy tanmenetet nem tudnál-e felrakni? Nagyon hálás lennék érte.
Egyébként még az is érdekelne, hogy ezek a gyerekek hány éve tanulnak informatikát? Örömmel fogadnám a 2. félév anyagát.
Gratulálok ehhez a szép dolgokhoz.

Informatikai alkalmazó ismeretek 17-18. óra. Számonkérés két órában a témából.
Ezzel vége az első félév anyagának.
Várom a véleményeteket. Ha igény van rá folytatom a második félévvel!:p
 

smuku

Állandó Tag
Állandó Tag
Régebbi hsz-eket olvasgattam a diszfunkció zavarokról és némelyek aggájáról vele kapcsolatban. Van egy rövidke cikk, de ha akarjátok a Bárczi Gusztáv főiskolás könyvéből is kikereshetem, mi miatt kell aggódni....
Itt a helyi iskolában a gyerekek közel fele!!! "állítólag disz-es" :confused:

Van aki "mosolygott"-hogy öröklődik...nem öröklődik, a hajlam igen, de sok függ a tanítási módszertől is, a családi környezettől és a tanítótól.;)
A gyerek, sok esetben nem csak! azért nem tanul meg írni olvasni vagy számolni, mert diszes, sok esetben a szülők nem foglalkoznak eleget a gyerekeikkel!!!!:(
Én tanítottam már meg 9 éves kislányt olvasni, a "Betűsuli" tankönyvéből, 3 hónap alatt napi 1 órában, akire rányomták hogy diszes, ma már 7.-es és rég el van felejtve a bélyege!!!
Akiknél veszélyeztetettség áll fenn, ott figyelni kell a tünetekre!

Itt a cikkecske:
A DISZLEXIA
spacer.gif
:
az olvasás megtanulásának egy sajátos zavara. Dr. Marton Éva szerint a diszlexia kialakulásának 11 különböző oka lehet, és ezek közül általában többnek az együttes fennállása tapasztalható, (Dr. Marton-Dévényi: Tapasztalataink és tanulságaink az Alapozó Terápiában, Alapozó Terápiák Alapítvány, 2000). A szerzők szerint a diszlexiát kiváltó rendellenességek alapvetően két nagy csoportba oszthatók:

- "látási rendellenességek"
- egyéb idegrendszeri rendellenességek

Ez a két rendellenesség közel azonos gyakorisággal fordul elő. A diszlexia a gyermekek mintegy 10-12 %-át érinti, (Fejlesztő pedagógia, Pedagógiai szakfolyóirat; Különszám a diszlexiáról, 1999).

Itt egy másik, ez részlet egy könyvből:

Meixner IldikóA dyslexia prevenció, reedukáció módszere

„…a dyslexia nagyon összetett jelenség. S minthogy bármely oldalról vizsgálják is a gyermeket, találni rajta valamit, amiben más, mint a többi, a dyslexia multifaktorális jelenség: egyszerre több tényező játszik közre a létrejöttében. Sőt, ha a sokféle, a dyslexiásokra jellemző tényező közül csak egy van jelen, nem is lép fel dyslexia, mert az agy – működésének rugalmasságánál fogva – kompenzálni tudja. A dyslexia több tényező együttes fellépése esetén jelenik meg.
Mindennek ellenére állítjuk, hogy bár a dyslexiás gyermek némely tulajdonságban más, mint a többi, mégis normális, nem tekintendő fogyatékosnak. Az olvasás-írás az emberiségnek csak igen késői vívmánya (több ezer éves), és mindenkire nézve csak a múlt század óta kötelező ismeret. A jelenlegi oktatási rendszer roppant beszédcentrikus s ezzel olvasáscentrikus is.”

Az az igazság, hogy a mai "rendszerben" könnyebb a gyereket leminősíteni, mint időt fordítani a vele való tanulásra, törődésre. :confused:
(Ahh, hülye vagy gyerekem maradj is az!!Kit érdekel? Nem érek én erre rá!)
- Jajj most nem érek rá, majd később...stb... Fúúú, de sokszor elhangzik ez a pár szó........:mad:

Aki meg szereti és törődik a gyerekével, remélhetőleg nem kerül olyan szörnyű helyzetbe, hogy cibálja a gyerekét tesztelésről, tesztelésre, gyerekpszichiátertől, orvosig, ha viszont egyébb szerzett vagy öröklött betegség, sérülés következménye miatt valamilyen téren rendellenesség, elmaradás tapasztalható, akkor mindenképpen szakemberek segítségét kell kérni, keresni.

A mozgás és beszédfejlődésben tapasztalható jelentős lemaradást a szülőnek észre KELL venni, nem másokat kell okolni, mert azok komolyabb agyi - diszfunkcionális probléma okából nem fejlődnek kellő mértékben! Ráadásul ebben az időszakban 1-3-4 éves korig a gyerek otthon van a szülővel, tehát neki kell észrevenni. Megállapítani csak akkor tudják, ha vizsgálatokat kérnek a szülők, vagy az óvónő.

;)A gyerekeknél már az olvasás és írás elsajátítása előtti korban fel lehet ismerni, hogy a gyermeknek problémája lesz, de ilyenkor a szakértői bizottságok, csak " Részképesség zavar veszélyeztetett"-séget állapíthatnak meg, az agy plaszcititása miatt - ami azt jelenti, hogy ha megfelelő mértékű fejlesztésben részesül, a képességei olyan mértékben fejleszthetőek, hogy nem alakul ki komolyabb probléma, az agy terhelése az agyban lévő idegsejtek között a sérült területeket kikerülve új kapcsolatokat hoznak létre...(hasonlóképpen mint amikor valaki jobb kezes de elveszíti a karját, idővel a másik agyfélteke olyan kapcsolatrendszert alakít ki a bal kéz gyakoroltatása nyomán, hogy a bal kéz teljesen átveheti az elveszített kéz "munkáját" a jobb agyfélteke érintett területeinek idegei új kapcsolatrendszereket hoznak létre.
Vagy aki végtagreedukciós rendellenességgel születik (hiányzik) az megtanul írni a lábával...
Ezek durva hasonlatok, de a jó IQ-val rendelkező emberek és gyerekek így tudják kompenzálni a problámáikat - korrigálnak -, és ezért nem derül minden esetben fény arra, hogy diszesek...P a tanítóképző főiskolán ez kizáró ok, de volt olyan fiú csoporttársam aki diszes volt, de olyan jól koorigálta, hogy simán elvégezte a tanítóképzőt...nyugi nem tanít, illusztrációkat készít gyermekkönyvekhez...

:rolleyes:Egyébként mivel az óvodákban már elég jól kellene "működnie az óvónéniknek" (én is az vagyok, többek között;)) az olyan esetekben amikor tisztán észrevehetőek az eltérések az életkori sajátosságoktól, minden esetben kiemelten kellene kezelni.
A szakértői bizottságokhoz a gyermekorvos, a szülő, és a pedagógusok egyaránt fordulhatnak kérelemmel a vizsgálatok elvégzése ügyében. minél korábbi a megsegítés, annál könnyebb a a lemaradások kompenzálása!!! Nem véletlenül létezik korai fejlesztés!:p
 

vtbea

Allando tag
Állandó Tag
Kedves Marry! Én középiskolában tanítok és azt tapasztalom, hogy a 6-7. órán a 14-18 éves gyerekek már alig képesek figyelni, sőt még egy helyben ülni is.
Hogyan várható el ez egy 7-8 éves gyermektől?
A főiskolákon és egyetemeken tanítanak pszichológiát, tehát a tanárok tudják, tudniuk kellene, hogy az ilyen fiatal gyerekeknek életkori sajátossága, hogy egyszerre nem képesek 10-15 percnél tovább összpontosítani egy feladatra.
Vajon hogyan lennének képesek kisebb-nagyobb szünetekkel napi 8 órán át figyelni?
De nem kell ehhez sem pszichológia, sem pedagógia! Csak gondoljunk önmagunkra, arra, hogy mennyire merít ki napi 8 órás munka! Pedig mi felnőttek vagyunk.
Az alsó tagozatos kapkodó tanítás, a rohanás azt eredményezi, hogy a gyerekekben az alapvető készségek sem fejlődnek ki, kimerültek, fáradtak, elkeseredettek lesznek, mert folyamatos kudarcok érik őket, és végül úgy kerülnek középiskolába, hogy sem írni, sem olvasni, sem fogalmazni, sem számolni nem tudnak.
Azaz, kedves Marry, én nem értek egyet az egész napos tanítás rendszerével, mint ahogy nem értek egyet az ekkora gyermekek nyelvtanítási módszereivel sem.
Bea
 

ziziqe

Új tag
Kedves Bea! Nagyon kíváncsi lennék a te véleményedre a nyelvtanulást illetően. Sajnos én igenis kényelmi szempontok miatt, amit most már nagyon nagyon bánok írattam be a fiaimat iskolába. Ez van a legközelebb egyedül járnak, busszal kell menni jó lesz. De már az elején kiderült nem jó. Ikrek, 3évig nem vagy csak alig tudták a tanárok megkülönböztetni őket. Arról volt szó h lehet elsőtől angolt tanulni, ez volt a mézesmadzag, nem lehetett. 3. osztálytól tanulják az olaszt, 4.osztálytól az angol is bejött először csak fakultatíve. 4.ben az egyik fiam országos olasz versenyen 3.lett, semmi elismerés!Volt egy kis gond erre a válasz, minek ekkora gyereknek nyelvet tanulni!Jó nem kitünő tanuló a 2fiam, de 4es szinten vannak, sztem nem rossz. Valóban nem kell nyelvet tanulni?Vagy mikor kell, jó elkezdeni?
 

ariel76

Állandó Tag
Állandó Tag
Boldog új évet minden canadásnak.

Szia Smuku

Írsz arról, hogy diszlexiás és diszgráfiás gyereket tanitottál meg pár hónap alatt olvasni. Nagyon érdekelne a dolog. A nagyobbik gyermekem örökölt diszlegsziás és diszgráfiás. Ez mellett figyelemzavaros és hiperaktív ráadásul szeműveges is. Ja és mellékesen lisztérzékeny is. Az iskolában jár prevencióra és logopédiára itthon minden nap legalább egy órát olvas. Van, hogy egész szépen és van, hogy csak makog.
Bár milyen ötletett szivesen fogadok. Ja és nem minden szülő veszi félvárról a dolgot. Én és testvéreim is mind küzdünk ezzel a betegséggel és gyermekeink egy része is. Hid el, aki komolyan szenved ettől a betegségtől az mind szabadulna tőle. Csak az örül neki aki úgy gondolja milyen jó póén egy ilyen betegség, de az nem komoly beteg.
Üdv ariel76
 

ariel76

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Olvastam itt a varázsbetűről, ami egy diszlexiás gyerekeknek szóló fejlesztő program. Ezt hány éves kórtól ajánlják?

Az alap, amiből a kérdésem kiindul, hogy én diszlexiás vagyok, ezért félek, hogy a lányom is örökölte. Alapvetően ez nem gond, mert nekem nem volt vele sok gondom, kis iskolai, olvasási zavar, de sikerült elvégeznem az egyetemet, nem is egyet, tehát már nincs igazán kihatása az életemre, max lelki. A lányom nemrég született, de szeretném minél előbb tudni, hogy diszlexiás-e. Nem tudjátok, hogy ezt hol lehet tesztelni. Sok hozzászólásban olvastam a diszlexia pozitív jelzőt. Ezt ki mondja ki, hány éves gyerekekre?

Ja, meg azt is olvastam, hogy öröklött diszlexiás. Ezen, mivel magam miatt utánanéztem a témának, jókat mosolyogtam. Mi lehetne más a diszlexia? Ez nem betegség! Hanem egy másfajta agyi működés, ami nem biztos, hogy mindig hátrány, sőt!

Köszi előre is a segítséget:
Péter


Szia primusz

Had segítsek egy kicsit én is a témában. Mivel én is az vagyok.
Az összes diszes betegség az agy sérült idegrendszerére utal ami lehet örökölt, illetve szülés közben fellépő rendeleneség. A leggyakoribb tünetei, hogy nem alakul ki időben a domináns oldal. Tehát az agy nem működik rendeltetés szerüen. Ha te felnőtt korban végzed el a tesztet akor nem fogja kimutatni. Úgyan is az ember agya az érzékszerveken keresztül és a mozgással tanul. Ezért van, hogy jó pár diszes többre visszi az életben a nyolc osztálynál. Az IQ és memoria sokszor jobb mint a nem diszes társaké. Mégis nehezebben megy a memorizálás. Pl Fiamnak 3 és fél évesen az IQ szintje 136-os volt a memoriája 13 évesnek felelt meg / székesfehérváron álapitották meg/ . De feltünö volt, hogy örökmozgó létére nincs egyensúlyérzéke. Nála teljesen kimaradt a mászás és később az ovonők azt monták, hogy átnevelt balkezes. Fehérváron közölték, hogy kétkezes a gyerek és ki kell nála alakitani a jobb oldali dominanciát. Már ekkor lehetett tudni, hogy diszleksziás és diszgráfiás lesz a gyerek. Első osztály végére már lehetett látni a lemaradás biztos jelét. Azota is és már előtte is volt vele napi szinten foglalkozva. Jó példa számára, hogy én erős diszleksziás és diszgráfiás vagyok. Mára már az olvasásnál ez észre vétlen. Megtanultam úgy élni, hogy folymatosan oda figyeljek az általam is mert hibák kiküszöbőlésére. Vagyis az agyam megtanulta a folyamatos kontrólt.
Üdv ariel76
 

P.Éva

Állandó Tag
Állandó Tag
mjbq7o.jpg
Anya taníts engem!

Vélemény a Könyvfalókról:
Nagyon örültem, amikor nyár végén születésnapomra megkaptam ezt a könyvet (húgomtól, aki szintén anyuka), mert azon kívül, hogy voltak saját ötleteim, gyakran törtem a fejemet, mit is lehetne játszani egy kisbabával. A könyv kéthavi lebontásban részletezi már az első(!) hónaptól kezdve 36 hónapos korig, hogyan foglalkozzunk játékosan kisbabánkkal, mind értelmi fejlődés, mind mozgásfejlődés, és később a beszédfejlődés terén.

Néhány példa a „mi” életkorunkból (Dorka lányom 11 és fél hónapos):
Napi feladatok 10-11 hónapos babák számára:
- Labdával gurigázzanak, mászva vadásszanak rá
- Fürdőjében gyakorolják a hideg-meleg fogalmakat
- Építsen alagutat, ami alatt kisautó áttolható
- Tegyen a fejére könnyű kispárnát, hogy egyensúlyozzon
- Ebédnél adja kezébe a kanalat, engedje, hogy egyedül próbálkozzon
- Nézzegessenek könyveket, kérdezze a kép tárgyairól, „Hol az asztal…?” stb.
De ez csak a töredéke, rengeteg hasonló, játékos ötlet áll rendelkezésünkre. Hozzá kell tennem, ezek nem kötelező feladatok, mindennek JÁTÉK-nak kell lenni, nem szabad erőltetni, és csak addig szabad csinálni, míg a baba élvezi.

Ezután jön az óvodáskor: a hónapok megismertetésével, ezen belül különböző témákkal, mint például a bemutatkozás, család, foglalkozások, állatok, növények, számok, színek; mindez érdekes feladatok formájában, valamint a szabadban, kirándulások alkalmával végezhető környezetismereti megfigyelésekkel.
Végezetül iskolás, pontosabban iskolaérettségi feladatsorokat találunk. Ezek számolós, összekötős, ellentétpáros stb. és logikai feladatok.

Hogy miért hasznos ez a könyv?
„A megfelelő fogalomkialakításhoz, az ismeretek mélyebb rögzítéséhez elengedhetetlen az otthoni munka. A szülők többsége tudja ezt, de bizonytalan abban, hogy gyermeke fejlesztését miként kellene megvalósítania. A megfelelő út megtalálásában szeretnék most Önöknek segíteni. Pszichológusok, pedagógusok véleményét és saját tapasztalataimat felhasználva próbáltam egy mindenki számára érthető, szinte semmilyen anyagi befektetést nem igénylő, a gyermek számára élvezetes fejlesztő programot összeállítani.” – írja a szerző, Deákné Bancsó Katalin, akinek több nevelésről szóló könyve jelent már meg.

Nekem az tetszik legjobban a könyvben, hogy - mint az alcímben olvasható - születéstől egészen az iskolás korig hasznunkra válik. Vagyis még sok-sok évig fogom tudni forgatni :)
 

smuku

Állandó Tag
Állandó Tag
Boldog új évet minden canadásnak.

Szia Smuku

Írsz arról, hogy diszlexiás és diszgráfiás gyereket tanitottál meg pár hónap alatt olvasni. Nagyon érdekelne a dolog. A nagyobbik gyermekem örökölt diszlegsziás és diszgráfiás. Ez mellett figyelemzavaros és hiperaktív ráadásul szeműveges is. Ja és mellékesen lisztérzékeny is. Az iskolában jár prevencióra és logopédiára itthon minden nap legalább egy órát olvas. Van, hogy egész szépen és van, hogy csak makog.
Bár milyen ötletett szivesen fogadok. Ja és nem minden szülő veszi félvárról a dolgot. Én és testvéreim is mind küzdünk ezzel a betegséggel és gyermekeink egy része is. Hid el, aki komolyan szenved ettől a betegségtől az mind szabadulna tőle. Csak az örül neki aki úgy gondolja milyen jó póén egy ilyen betegség, de az nem komoly beteg.
Üdv ariel76
Szia!!
Jajj, ne érts félre, az előző hsz-em nem a lelkiismeretes szülőkről szól, csak visszaolvastam jónéhány korábbi hsz-t, és égnek állt a hajam...de erről rengeteget lehetne beszélni.
Én tudatában vagyok mivel járnak ezek a dolgok, és nem csak az iskolás kori problémáknak, hanem akik már felnőttek és iskolahagyottak, hogy milyen problémákkal küzdenek. Szerencsés esetben már addigra megtanulják kontrollálni magukat, de sajnos nem mindenkinél sikeres. Másrészt ott van a lelki oldala, ezt minden embernek fel kell dolgozni, hogy neki éppenséggel másként működnek a dolgai...semmivel sem butább, sőt igen magas IQ-val rendelkeznek, csak az alapvető kultúrtechnikák elsajátításakor mégis fusztrálódnak, nem lesz sikerélményük, holott igen okosak!
Jó lenne ha minden szülő olyan lelkiismeretes lenne mint Te! És minden gyerekenek lehetősége lenne a megfelelő külön órákra, felkészítő modulokra eljárni...

Írtam e-mailt neked és hogy honnan lehet a könyveket megszerezni. Sajnos a szkennerem még nem érkezett meg, de amint megjön néhány oldalt rakok fel, hogy lásd milyen a könyv. Azt nem írtam be ki a szerző...időközben férjhez ment;)
Hornyákné Tarnai Katalin
a könyv 2 kötetes, az elsőben a kis betűket a 2.-ban a nagyokat veszi, az első 260 oldalas, a második már csak 109 ha jól emlékszem. Jól fénymásolható, mert az elsőben zöld minden-kép és betű is- a másodikban sötétkék.

Azt tudom, hogy nem minden szülő veszi félválról a dolgot, nem is akartam senki olyat megbántani,elismerésem, hogy lelkileg és napra készen támogatják a gyerekeiket, az már fél siker - csak a munkám során nagyon-nagyon sok elkeserítő esettel találkozom. Varázsütésre nem lehet "elmulasztani" az ilyen dolgokat, de sajnos igen sok szülő azt hiszi...nem akarok csúnya dolgokat írni...:shock: sajnos én úgy látom, sok esetben a szülő nem is tudja elfogadni és feldolgozni, hogy a gyermekének ilyen problémája van és nem is kap megfelelő segítséget hozzá.
Sajnos nagyon komoly esetekben a problémák halmozódnak és bizony a szülőnek egy külön állás, hogy a gyermekét megfelelően ellássa, gyakoroljon vele és segítse. A lelkiismeretes szülőkkel nincs is gond. Elég az a fájdalom amit lelkileg egy egész életen át a gyerekükkel eggyütt cipelnek, és tűrnek. Ráadásul nem mindíg sikerül "jó (toleráns) tanárnénit-bácsit" kifogni...ez is igen komoly probléma!

Remélem tudok segíteni, ez a könyv nagyon jól kihasználható, főleg ha a ti kicsitek is többféle helyre jár, ezzel meg lehet kicsit pótolni a dolgokat, nem unalmas és jó feladatok vannak benne.
Amint megérkezik a gép szkennelek!
bármi eszedbe jut keress meg, kérdezz, kérj nyugodtan!
Sok-sok kitartást kívánok:Adriennkiss
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére