Vajon hány évezred lehet az, amíg kitart az emberiség emlékezete? 8 ezer, 26 ezer év? Talán még több is? Az biztos, hogy millió évekre visszamenőleg nem, ugyanis, ha igaz, amit a földünk történetéről tudunk, akkor olyan hatalmas kataklizma több millió vagy milliárd évvel ezelőtt történt utoljára, aminek következtében úgy megváltozott volna a földünk arculata és az emberek tulajdonsága, mint azt a mítoszok elmondják nekünk.
Az a vízözön legenda, amikre az emberiség emlékezik nem csak „helybeli elöntésekről” szól. Ahhoz, hogy az 5000 méter magas Araráton fennakadjon egy bárka(?) nem elég egy helyi kis árvíz, még akkor sem, ha betört a 100-200 méterrel alacsonyabban fekvő Fekete tengerbe.
Van bőven nyoma annak, hogy létezett egy, az egész Földre kiterjedő, globális áradás. Gondolom, hogy erről azért esik ritkán szó a hivatalos ismeretterjesztésben, mert kényelmesebb megmaradni a bemagolt földtörténeti ismeretek mellett.
A Bilblia és nem csak a Biblia állítása az, hogy az emberek az özönvíz előtt több száz évig éltek. Aki „csak” 400 évig élt, az balesetben vagy betegségben hunyt el… Állítólag a levegő oxigén tartalma is sokkal dúsabb volt régen. Az oxigén az emberi szervezetre jó hatással van. Okozhatta ez a mai életkor sokszorosát? Vajon minek kellett történni ahhoz, hogy a Föld elveszítse légköréből az oxigént?
Egy ausztrál csillagász (George F. Dodwell)végzett kutatásokat és arra a következtetésre jutott, hogy a Föld tengelye merőleges volt, majd
hirtelen 26.5 fokra dőlt aztán 3194 év alatt (1859-előtt számolva!) tért a jelenlegi 23,5 fokra. Ez már komoly geológiai esemény, okozhat az Ararát csúcsáig érő özönvizet.
Amióta előkerültek régi térképek (pl a Zeno fivérek térképe 1380 ), tudhatjuk, hogy az Antarktisz nem volt mindig a jég fogságában, sőt nem is tartott több ezer évig, hogy elborítsa a jég. Érdekes, hogy a csendes-óceáni bennszülöttek szerint valamikor több nemzet élt ott. Az Antarktiszt az istenek földjének tartják, amelyet egyszer csak hideg víz és „kvarckristályok” borítottak el. Havat és jeget sohasem láttak, hát kvarckristálynak nevezték el.
Ha ennek a földrésznek az eljegesedése fokozatosan, több száz vagy több ezer éven keresztül tart, akkor a polinéziai hajósok nem így csodálkoznak rá és őrzik meg azt nemzedékeken át az őstörténetükben.
Németországban, itt:
http://www.saw-leipzig.de/presse/bi...neumark-nord-im-geiseltal-bei-merseburg/view"olyan leletekre (növények, rovarok és más állatok keveréke) bukkantak egy közös sírban, amelyek szinte az egész földről származnak, köztük forró égövi rovarok és bogarak. Néhány levél szinte frissnek látszik, a klorofill még mindig zöld, az állatoknál még a belek tartalma is megmaradt. Állítólag normális körülmények között ezeknek néhány órán belül rothadásnak kellene indulni. „Tartósításuk” remekül sikerült, valami rémisztő esemény történhetett, ha ezek a növények hatalmas távolságokból egy csomóban kerültek levegő és fertőzésmentes közegbe.
Összesítve mondandómat: nem helyi kis árvizekre emlékezik az emberiség, hanem egy sokkal hatalmasabb kataklizmára.
Bocsánat a hosszú hsz-ért, de most van időm, mert itt nálunk sarkvidéki szeles, pocsék idő van. Kitolt a nyuszi szegény kölykökkel.
