Gyönyörűségeitek közepette mutatok valami brutálisan szívfájdítót is, csak erős idegzetűeknek.
Balatonendréden tanultam a csipkeverést, ahol annak az 1900-as évek elejétől mostanra szép hagyománya lett (történelme szerint szinte egy időben indult útjára a halasi varrt csipkével). A református lelkész telepítette be. Kezdetben két tanítónő adta tovább az asszonyoknak, meg a tiszteletes asszony, akik akkor nem szépészeti céllal verték, és nem hobbiból, hanem a megélhetésért tanulták meg, és dolgoztak a csipketelepen. Annyira sajátja lett a falunak, hogy habár a csipkeverés maga nem különlegesség,mármint sok helyen verik a világban, és az országban is, de sajátos mintarendszere alakult ki a száz év alatt, ami miatt értő szem felismerheti, hogy endrédi csipkét lát. A faluban egyébként egészen a kihalás szélére került, hiszen az öreg nénik lassan elhaltak, a fiatalok meg már nem akarták csinálni, hiszen megélni belőle már nem lehet, a minőségi kézimunka ára megfizethetetlen - pedig egy márkajellel ellátott ruhadarabért, amit gépek gyártottak tucatszám, milyen magától értetődően fizetnek ki az emberek akár több tízezer forintot is. De hát ezt mindannyian tudjuk. Itt az mentette meg a helyzetet, hogy az iskola felvállalta, hogy a tanárok megtanulták egy nyáron az alapmozdulatokat, belőlük természetszerűleg 99 százalék aztán nem foglalkozott vele tovább, de aki elkötelezte magát, tanítja a lányoknak, immáron, hát, majdnem 20 éve. Remekművek az iskolában nem születnek, hiszen 10-15 évesekről van szó, de aztán persze van, aki továbbviszi, stb.,a lényeg az, hogy ha akarná, csinálhatná, mert ismeri. A többi egyéni érdeklődés dolga.
Az endrédi csipkének van szép "trófeája" is, az 1930-as években a berlini kiállításra is eljutott. És erről a sok hónap alatt, sok asszony kezével készült darabról van most elsősorban szó. A pontos méreteit sosem mértem le, de a fal nagyságához viszonyítva, amin kiállítva áll ma is, hát vagy 2x2,5-3 méter lehet, gyakorlatilag minden csipkeverési technika szerepel rajta valahol. A kiállítás után visszakerült az endrédi tulajdonosokhoz. Ők, illetve az örökösük, egy néni nagy szerelemmel van a családi hagyomány és örökség után, a tiszteletes lánya, és a hajdanvolt családi házból létrehozták a csipkeházat, eredeti 100 éves darabokat, régi eszközöket kiállítva itt, és ezt a hatalmas munkát is, közte. Csakhogy. A néni egyrészt féltékenyen őrzi a család hajdanvolt dicsőségét, és egyáltalán nem ismeri el az iskola munkáját, sem a falu megőrzésre törekvését, és képtelen belátni, hogy a fennmaradás nem a régi hírnév őrizgetésén múlik, az csak színezi a képet: hanem a mai fiatalság "átnevelésén". Aminek talán helyrehozhatatlan következménye lett erre az évre. A néni ugyanis Kanadában lakik régóta, és nyaranta jár haza. Csakhogy már nagyon öreg, egészsége megromlott, örökösei nincsenek, a szélesebb és távolabbi család már érdektelen. A hagyatékról már nem tud gondoskodni, mert értelme talán bomlóban, ahogy a hírek mondják. Az önkormányzat szinte tehetetlen, hiszen ez magántulajdon, akkor is, ha közkincs. Néhány hete ugyanis, és itt jön a lényeg, egy érdeklődő csoporttal, hosszú idő után először, egy közvetítő segítségével bemehettünk a múzeumocskába. Ahol ezt a darabot is, amit emlegetek, őrzik. Egy olyanfajta üveges vitrinben, aminek kulcsra zárható ajtaja van, fakerete, hátul kék selymen applikálva a csipke - és HÁTLAP SEMMI, azaz mögötte közvetlenül a szoba fala van! Az épület évek óta fűtetlen, mert télen nincs ott senki, és ez egy száznál több éves parasztház. Az eredményt lefényképeztem, én vettem észre, mert lábszár magasságba annyira nem néztek a vendégek. Azt hittük a kolléganőmmel, hogy sírva fakadunk. Ezt a pusztulást!!! És mindenki tehetetlen a fentiek miatt....................... Bocsánat, ha hosszú lett, de gondoltam, ha valakik, akkor ti megértitek, mit éreztünk, látva, mi munka és mi érték megy veszendőbe (ezután tüzetesebben átnéztük a kiállítás anyagát a falakon. Ilyen brutálisan még nem sérültek meg a többiek, de ennek csak az az oka, hogy a falat betöltve csak ez ér le padlószintig, a többi méteres magasságban van. Csakhogy azok pedig rozsdás barnulásban vannak, hiszen mögöttük is csak a puszta fal van, és az agyagból a nyirkosodás, penészesedés hatására egy ilyen festő-sárguló szín alakult ki. )
ui.: A leletmutató képek, és az utolsó, a függönyt majdnem teljesen mutató kép között kb. egy év telt el, tehát ennyit romlott, ilyen rövid idő alatt.