Sziasztok!
Érdekesek nagyon az állatok. Bármilyen fajta is legyen, ha egyszer
megszelídítettük akkor nagyon ragaszkodni fognak hozzánk.
Sok állat fordult már meg a házamba, és mindegyiknek volt jelentősége
életünkben.
3 éve egy kis patkányt hoztak haza a gyerekek, az egyiknek a szülei kidobták
vele, pár napra betették hozzánk azzal a gondolattal, hogy az egyik
osztálytársuk kígyójának majd odaadják eledelnek, mert nem tudnak vele mit
csinálni. Pici, pár centis volt.
Én játszottam vele, majd egy hét alatt annyira a szívemhez nőt - és mert
láthatóan elfogadott gazdájának - hogy így a "nyakamon" is maradt!
Nem is gondoltam volna, hogy ennyire okos állat. El lehetett engedni a
lakásban, mindig visszajött, semmit sem rágott meg, mindig a helyén aludt,
jókat játszott. Ha nem találtam, csak egy feltűnő hangot kellett csinálni
valamivel, mert ilyenkor mindig megijedt és hozzám szaladt, hogy "mentsem
meg, védjem meg!"
Feleségem vidéki lány, utálta az egereket, patkányokat, mert volt a házban
időnként, a "csűrben" meg rendszeresen. Félt is tőlük nagyon, sok rossz
gyerekkori emléke volt.
3 év alatt összebarátkozott vele, meg merte simogatni, sőt ő etette nagy
részben.
Múlt héten nagyon megváltozott a viselkedése, olyan öreges, lassú, furcsa
lett.
Amikor "beszélgettem" kettesben vele olyat tett, amit eddig soha sem:
elkezdte nyalni kis nyelvével az ujjamat, szinte lehetett érezni, hogy el
akar köszönni.
Soha nem harapott meg, pedig nagyon éles fogai vannak, a kedvenc sajtot is
ügyesen vette ki a kezemből.
Tegnap este a feleségem már a kezéből itatta annyira gyenge volt, már nem
tudott egyedül inni sem.
Ma reggelre elment, az éjszaka sötétjében kis lelke visszatért a nagy
csoportlélekbe, tapasztalatokat gyűjtve, és sok szépséget átadva nekünk
arról, hogy hogyan lehet megszeretni egy kis állatot, mely csúnya,
félelmetes, de esetlen és segítségre szoruló, és tele van szeretettel.
(fura mód ma reggel több papírzsebkendő fogyott nálunk)
Köszönöm, hogy meghallgattok!
István
UI:
"
A róka elhallgatott, és sokáig nézte a kis herceget.
- Légy szíves, szelídíts meg! - mondta.
- Kész örömest - mondta a kis herceg -, de nem nagyon érek rá. Barátokat
kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem!
- Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít - mondta a róka. -
Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit
vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az
embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen,
szelídíts meg engem.
- Jó, jó, de hogyan? - kérdezte a kis herceg.
- Sok-sok türelem kell hozzá - felelte a róka. - Először leülsz szép,
tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek,
te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden
áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz...
Másnap visszajött a kis herceg.
- Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz - mondta a róka. - Ha
például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél
előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek
izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De
ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem
díszbe a szívemet... Szükség van bizonyos szertartásokra is.
- Mi az, hogy szertartás? - kérdezte a kis herceg.
- Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek - mondta a róka. - Attól
lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól. Az
én vadászaimnak is megvan például a maguk szertartása. Eszerint minden
csütörtökön elmennek táncolni a falubeli lányokkal. Ezért aztán a csütörtök
csodálatos nap! Olyankor egészen a szőlőig elsétálok. Ha a vadászok csak úgy
akármikor táncolnának, minden nap egyforma lenne, és nekem egyáltalán nem
lenne vakációm.
Így aztán a kis herceg megszelídítette a rókát. S amikor közeledett a búcsú
órája:
- Ó! - mondta a róka. - Sírnom kell majd.
- Te vagy a hibás - mondta a kis herceg. - Én igazán nem akartam neked semmi
rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg.
- Igaz, igaz - mondta a róka.
- Mégis sírni fogsz! - mondta a kis herceg.
- Igaz, igaz - mondta a róka.
- Akkor semmit sem nyertél az egésszel.
- De nyertem - mondta a róka. - A búza színe miatt. - Majd hozzáfűzte: -
Nézd meg újra a rózsákat. Meg fogod érteni, hogy a tiéd az egyetlen a
világon. Aztán gyere vissza elbúcsúzni, s akkor majd ajándékul elárulok
neked egy titkot..........."
(részlet: Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg)