Milliárdos nyugdíjassal reklámozza magát a Coca-Cola

Nemsokára Warren Buffett's arca néz vissza a Cherry Coke dobozain Kínában a Coca-Cola kísérleti kampányában, amelyben megpróbálnak tőkét kovácsolni a legnagyobb és leghíresebb befektetőből.

A cég, amely a Cherry Coke-ot március 10-dikén vezette be az ázsiai országban, Buffett-portrés dobozokat dob piacra limitált szériában – szúrta ki a cég weblapján a Bloomberg. A Coca-Cola Buffett hírnevét lovagolja meg Kínában, ahol a befektetők igyekeznek lemásolni az ő taktikáját.

Buffett befektetőcége a Berkhsir Hathaway 9,3 százalékot birtokol a Coca Colában, a holding értéke 17 milliárd dollár.

A 86 éves Buffett nagyrészvényesnek számít az üdítőital-óriásban több mint 25 éve, eddig 1,3 milliárd dollárt szánt az érdekeltségre. Egyébként is nagyfogyasztó, hiszen Buffett saját bevallása szerint napi öt doboz kólát iszik, és gyakran kortyolgatja az üdítőt nyilvános eseményeken is.

Buffett, akinek nettó vagyona 75 milliárd dollár, védelmébe vette a Coke-ot, amikor a cég a cukros italok káros hatása miatt gondokkal küszködött. A legutóbbi céges megbeszélésen tavaly azt mondta, a boldogsága többet nyom a latba, mintsem szódát igyon és az egészséges életmód részeként több zöldséget egyen. Nem láttam bizonyítékokat, amelyek meggyőznének arról, hogy nagyobb valószínűséggel érem meg a százat, ha hirtelen áttérek a brokkolira és a vízre.

warren-buffett-cherry-coke-coca.jpg
 
Csatolás megtekintése 1538060

Az lejött, hogy milyen ferde a szeme a képen ?....:p
 
Szeretem a meggyes kólát. :)
hogy Coca-Cola Cherry vagy Cherry Coke?
van-e különbség a két ital között, és ha van, akkor melyiket érdemes inni.
Az elmúlt években viszont inkább csak kisboltokban lehetett kapni, és egyre több helyen bukkant fel helyette a Coca-Cola Cherry. Ami egyébként a Cherry Coke 2007-ben újra-formatervezett, redizájnolt, átbrandingelt, továbbfejlesztett változata.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,987
Tagok
615,981
Legújabb tagunk
Kinga919
Oldal tetejére