Felakasztva találták meg az eltűnt fehérorosz aktivistát egy parkban

A rendőrség gyilkosság miatt nyomoz.

Holtan találták meg Kijevben Vitalij Sisovot, azt a fehérorosz aktivistát, aki a Lukasenka-diktatúra üldözése elől Ukrajnába menekülő fehéroroszokat segítette szálláshoz és munkához jutni – számolt be a Reuters.

Az ukrán rendőrség szerint Sisovot kedden kora reggel találták meg egy kijevi parkban egy fára felekasztva. A férfi hétfőn tűnt el, amit az élettársa jelentett be a hatóságoknál.

A rendőrség közölte, hogy gyilkosság gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást, minden lehetőséget megvizsgálnak, beleértve az öngyilkosságnak álcázott gyilkosságot is.
Mindez az után történt, hogy az olimpián a saját edzői elrabolták Kriszcina Cimanouszkaja fehérorosz futónőt és megpróbálták felkényszeríteni egy Fehéroroszország felé tartó repülőgépre.

Kiszivárgott egy hangfelvétel is, amelyen állítólag két sportvezető azt mondja Cimanouszkajának, hogy szamárság volt szembeszállnia az edzőivel, mert emiatt sokan elveszíthetik majd az állásukat. „Haza kell menned” – mondták a sportolónőnek a fehérorosz küldöttség meg nem nevezett tagjai. Egy másik hangfelvétel szerint pedig azzal is megfenyegették őt, ha nem tér haza önként,
hamarosan öngyilkos lehet.
A sportolónő végül eljutott a tokiói lengyek nagykövetségre, a férje pedig Ukrajnába menekült.

crop.jpg
 
Nos az a diktatúra.
Hisz még arra sem veszik a fáradtságot hogy fű alatt működjenek hisz ott a példa ...oroszország.
 
A rendőrség gyilkosság miatt nyomoz.

Holtan találták meg Kijevben Vitalij Sisovot, azt a fehérorosz aktivistát, aki a Lukasenka-diktatúra üldözése elől Ukrajnába menekülő fehéroroszokat segítette szálláshoz és munkához jutni – számolt be a Reuters.

Az ukrán rendőrség szerint Sisovot kedden kora reggel találták meg egy kijevi parkban egy fára felekasztva. A férfi hétfőn tűnt el, amit az élettársa jelentett be a hatóságoknál.

A rendőrség közölte, hogy gyilkosság gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást, minden lehetőséget megvizsgálnak, beleértve az öngyilkosságnak álcázott gyilkosságot is.
Mindez az után történt, hogy az olimpián a saját edzői elrabolták Kriszcina Cimanouszkaja fehérorosz futónőt és megpróbálták felkényszeríteni egy Fehéroroszország felé tartó repülőgépre.

Kiszivárgott egy hangfelvétel is, amelyen állítólag két sportvezető azt mondja Cimanouszkajának, hogy szamárság volt szembeszállnia az edzőivel, mert emiatt sokan elveszíthetik majd az állásukat. „Haza kell menned” – mondták a sportolónőnek a fehérorosz küldöttség meg nem nevezett tagjai. Egy másik hangfelvétel szerint pedig azzal is megfenyegették őt, ha nem tér haza önként,

A sportolónő végül eljutott a tokiói lengyek nagykövetségre, a férje pedig Ukrajnába menekült.

Csatolás megtekintése 1809501
*
Biztonság? Nem harapnám meg az ujjamat... Hiszen nem felejtettem még el azt, hogy Londonban is megtalálták azt, akit kerestek... S, el is némították.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,634
Tagok
615,955
Legújabb tagunk
danieldestinati
Oldal tetejére