Hírek Egy friss kormányzati törvényjavaslat főispánná nevezi át a kormánybiztosokat

Varga Mihály kedd délután benyújtott egy salátatörvényt Magyarország 2023. évi központi költségvetésének megalapozásáról címmel. A 132 oldalas anyag egyik pontja az, hogy módosítják a kormánybiztosok elnevezését.
Mostantól főispánoknak fogják őket hívni.
A változtatást miniszter indoklása szerint mindezt a történelmi hagyományok tisztelete és újjáélesztése jegyében tennék.
A főispán kifejezés visszaépítése a magyar jogrendbe lehetőséget teremt arra, hogy a mai magyar közigazgatás több szállal kötődjön a kommunizmus előtti magyar államigazgatás fogalmi készletéhez és ezáltal az ezeréves magyar államiság alkotmányos hagyományai e formában is továbbéljenek. Az európai országok esetében is számos példát találunk korábbi korokba visszanyúló kifejezések modern kori használatára.

Az angolszász országokban több helyen a mai napig is használják a helyi önkormányzatok választott vezetőire az Alderman (a londoni City, Dél-Afrika, Kanada egyes kisebb települései) kifejezést, ami városatyát jelent és egy szép, régies, a hivatás szakralitását megragadó szinonimája a bürokratikusabb hangzású és érzelmű polgármester szónak. Hasonló példa, hogy Hollandiában a területi közigazgatásban végrehajtó pozíciót betöltőket nem tanácsosnak, hanem Wethoudernek, magyarra fordítva jogtartónak (jogbírónak) hívják
– érvelt Varga Mihály.

images.jpg
 

Csatolások

  • 1655839513185.png
    1655839513185.png
    91.8 KB · Olvasás: 5,145
  • 1655839635797.png
    1655839635797.png
    91.8 KB · Olvasás: 146
Nem tudja valaki, a Magyarságkutató Intézet megtalálta már Viktor őseit az Árpád-házban? Csak hogy miként készüljek... Király vagy csak kormányzó lesz. :rohog:
Természetesen király. Emlékszel, hogy nézte a koronát? Egy régi Hócipő vagy HVG? címlapján láttam, ahogy a kezében tartja. Vágyakozva...
 
Varga Mihály kedd délután benyújtott egy salátatörvényt Magyarország 2023. évi központi költségvetésének megalapozásáról címmel. A 132 oldalas anyag egyik pontja az, hogy módosítják a kormánybiztosok elnevezését.

A változtatást miniszter indoklása szerint mindezt a történelmi hagyományok tisztelete és újjáélesztése jegyében tennék.



– érvelt Varga Mihály.

Csatolás megtekintése 1866765
Állítólag "Magyarország előre megy, nem hátra!" szánalom ez az ország b.+. Örülök, hogy a mimagyarok szemében nem számítok magyarnak, mert nem nyelem be gondolkodás nélkül ezt a sok baromságot amit a doktorminiszterelnökúr a hívei torkán letuszkol. Azért kíváncsi lennék, hogy melyik főgyökér fogja bedobni az első éjszakához való jogot.
 
Kiváncsi lennék mit szól ehez utólérésügyi miniszterünk Lázár Janó :D
Újra Bécs lett a világ legélhetőbb városa

ezen az állításon, kényelmesen hátradölve mosolyogni lehet .... feltéve ha ismerjök a háttérinfókat is, például:

"A Wien Energie 92 százalékkal emeli meg ősztől a lakossági távhőszolgáltatás tarifáit"
 
ezen az állításon, kényelmesen hátradölve mosolyogni lehet .... feltéve ha ismerjök a háttérinfókat is, például:

"A Wien Energie 92 százalékkal emeli meg ősztől a lakossági távhőszolgáltatás tarifáit"
Dőlj hátra és mosolyogj...:rohog:

Ezt a "ti újságotok" írja

Medence, szauna, 14. havi fizetés – így nyomorognak honfitársaink Bécsben


 
Dőlj hátra és mosolyogj...:rohog:

szuper ... ezek szerint már nem kell magyarországra jönniük például a fogorvoshoz ... vígan elvannak Ausztriában az 1500 eurós fizetéssel ... tényleg jó vicc :rohog:

De a belbiztonsággal kapcsolatban, nem tudod miért vezetik be a határellenörzést?
"Gerhard Karner belügyminiszter erről szóló rendelete 2022. május 12-én, csütörtökön nulla órakor lép hatályba és 2022. november 11-ig tart, amikor szükség esetén meg kell majd hosszabbítani."
 
Utoljára módosítva:
szuper ... ezek szerint már nem kell magyarországra jönniük például a fogorvoshoz ... vígan elvannak Ausztriában az 1500 eurós fizetéssel ... tényleg jó vicc :rohog:

Valahogy nem megy a fejembe, hogy te, Romániában élő magyar, jobban megtudod ítélni azt életüket mint ők.
Lenne egy pár szavad az én életemhez is? Segítek, Zürich drágább mint Bécs és nyugger vagyok.
--------
Miért fizessen valaki sokat, ha kevesebb pénzből is megoldhatja.
Van egy nagyon jó módú svájci magyar barátom, aki szintén haza jár fogorvoshoz.
Szerinte jól és olcsón dolgoznak. El van egy pár napig rokonaival és barátaival.
 
szuper ... ezek szerint már nem kell magyarországra jönniük például a fogorvoshoz ... vígan elvannak Ausztriában az 1500 eurós fizetéssel ... tényleg jó vicc :rohog:

De a belbiztonsággal kapcsolatban, nem tudod miért vezetik be a határellenörzést?
"Gerhard Karner belügyminiszter erről szóló rendelete 2022. május 12-én, csütörtökön nulla órakor lép hatályba és 2022. november 11-ig tart, amikor szükség esetén meg kell majd hosszabbítani."
Én nem 1500 eurót keresek és olcsóbban megyek Ausztriában fogorvoshoz,mint privát ellátásban Magyarországon.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Kolonel0708 wrote on petrucy's profile.
Szia! Tudnál segíteni? Hiányzik az első link elérhetősége:
Jones, Lisa Renee - Gyilkos lány - Lilah Love 1.
Gyilkossági feljegyzések

Köszönettel: Kolonel0708.
könyveket forditok szabadidőmben
Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.

Statisztikák

Témák
39,199
Üzenet
5,050,642
Tagok
630,547
Legújabb tagunk
yuqiluv
Oldal tetejére