Hírek Karikó Katalin az első nő, aki kelet-európai állampolgárként tudományos Nobel-díjat kapott

Az élettani-orvosi kategóriában díjazott Karikó Katalin nemcsak az első magyar származású nő, aki megkapta a Nobel-díjat, hanem az első olyan nő, aki tudományos Nobelt kap kelet-európai állampolgárként (amerikai és magyar állampolgársága is van).


  • A kisújszállási származású Karikó Katalin a mai Szegedi Tudományegyetem diplomázott, majd a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban dolgozott, ahol 30. születésnapján bocsátották el. Ezt követően költözött el családjával kutatni az USA-ba (életrajzát ide kattintva lehet elolvasni).

Számokban: eddig 25 nőt díjaztak tudományos (tehát kémiai, fizikai, élettani-orvosi vagy közgazdasági) Nobel-díjjal. Közülük hárman születtek Kelet-Európában: az egyetlen kétszeresen díjazott nő, Marie Curie 24 évesen költözött Párizsba, és francia állampolgárként nyert. Gerty Cori egy prágai zsidó családban született az Osztrák-Magyar Monarchia idején, 26 évesen emigrált az USA-ba, és 25 évvel később, 1947-ben kapott orvosi Nobelt.

  • Marie Curie mellett öt olyan nő van, aki alapvetően Európában kutatva nyert tudományos Nobel-díjat: lánya, a francia Irène Joliot-Curie 1935-ben, a brit Dorothy Crowfoot Hodgkin 1946-ban, az olasz Rita Levi-Montalcini 1986-ban, a német Christiane Nüsslein-Volhard 1995-ben és a norvég tiane Nüsslein-Volhard 2014-ben.
  • Összességében Karikó a 61. női díjazott, a nyertesek többsége irodalmi vagy békedíjat kapott. Kelet-európai írók közül a lengyel Maria Szymborska és Olga Tokarczuk, valamint a német-román Herta Müller Wagner nyert korábban.
1696256435538.jpeg
 
A multi-kulti újra igazolta, hogy igen is képesek vagyunk különböző "kultúrából" jőve nagy eredményeket elérni.
Pontosabban fogalmazva csak igy tudunk

81791351475625550_BLD_Online.jpg


Gratulálunk a három fizikusnak, mindenekelőtt annak amelyikhez különlegesen sok szál füz bennünket. :dr_24:
 
az biztos, hogy Orbán Viktor jőval a svédek előtt kifejezte magyarország elismerését, és kintüntette Karikó Katalint
Orbán jelleméhez tartozik, hogy szeret idegen tollakkal ékeskedni.
Egy undoritó parazita, aki maga nem ért semmihez, ez igen jól kiderült a Karikóval való beszélgetés során.

Ez igen .... az Ótestamentumot is a magyar miniszterelnöknek tulajdonítani, az már valami :D

Az Ószövetségi szentírás köztudottan nem egy természettudományos mü.
Milyen hülyének kell lenni valakinek ha ezt felnőttként sem fogja fel.
Továbbá a pasast miniszterelnöknek és vallási vezetőnek választották.


KAriko Katalin a Szegedi egyetemen végzett
Krausz Ferenc az Eltén

Tényleg olyan xar a magyar oktatás?

Krausz 1981-től 1985-ig az ELTE-n elméleti fizikát, a Budapesti Műszaki Egyetemen villamosmérnököt tanult.
Krausz 1988-tól 1991-ig doktorált lézerfizikából a Bécsi Műszaki Egyetemen Arnold Schmidt vezetésével a Fotonikai Intézetben, majd 1991-től 1993-ig habilitált a Bécsi Műszaki Egyetemen.
1996-tól 1998-ig a Bécsi Műszaki Egyetem villamosmérnöki docense, 1999-től 2004-ig rendes egyetemi tanár.
2004 óta a Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatója a München melletti Garching Egyetemen és Kutatóközpontban a Garchingban, és a Müncheni Ludwig Maximilian Egyetemen (LMU) a kísérleti fizika tanszéke.
Társalapítója és egyike volt a Cluster of Excellence München-Centre for Advanced Photonics (MAP) két előadójának 2010 és 2019 között. 2015 óta az LMU Fejlett Lézer Alkalmazások Központjának alapító igazgatója,
2019 óta pedig a budapesti Molekuláris Ujjlenyomat Központ alapító vezérigazgatója.

Természetesen jó a magyar oktatás, eltekintve attól, ahol a magyar kormány beleszól az oktatásba, ahol nem fizeti meg a tanárokat, ugy hogy pályát kell változtatiuk.
 
Ha már oktatás:

Szerintem kulon kell választani két féle dolgot!
Az alapoktatást, ami az átlagos képességu gyerekek számára biztosit dolgokat, és - bár csunyan hangzo kifejezés - az elitoktatást, ahol a nagyon jo kepességu gyerekek tanulhatnak!

Erre konnyu azt ráfogni, hogy szegregált oktatás, meg elitizmus, meg hasonlok, de egy gyerek aki tanulni akar, miért legyen visszafogva? Miért kell hogy azokkal a társakkal tanuljon, akik számára más a fontos?
Fogadjuk el azt, hogy egy már gyermekkorában megmutatkozo "zseni" ugyan azt a képzést kapja, min t az átlagos társai?
Tanar és tanar kozt is nagy kulonbség van!
Felkészultségben, tenni akarásban, elkotelezettségben!

Vagy azt valljuk, hogy a tanar egy kulonleges emberfaj?
Ugyan olyan emberek ok is mint barki más!
Jok, jobbak, gyengék, gyengébbek, lustak, szorgalmasak...

Ezt azert irtam, le, mert ma magyarorszagon - én ugyan nem vagyok szakember - összemosunk dolgokat.
A nemzetkozi osszehasonlitasban is nagyon jol állunk az elitképzésben!
A diakolimpiak, szakmai versenyek, szaktárgyi versenyek mind azt mutatjak, hogy a magyar diakok oktatása, képzése, és ennek megfeleloen a képzettséguk is eléri a nemzetkozi szinvonalat.

Az átlagrol nem tudok, és ennek megfeleloen nem is akarok beszelni.
De azok az elitgimnaziumok, az egyetemi szakkollégiumok ugy a természettudomanyok, mint a társadalomtudomanyok tekintetében folyamatosan "termelik ki" a tehetséges embereket.

Igen, kulfoldon érnek el komoly eredményeket ezek az emberek, de egy olyan magas szinvonalu oktatás utan, ami lehetove teszi ezt!

Amit lényegesnek tartanék, hogy az "általános" oktatás szinvonala is alkalmazkodni tudjon a 21. sz. elvárásaihoz.
Ne csak Karikok, Krauszok keruljonek ki az iskolapadokbol, hanem olyan a mindennapokban szukséges szakmák értoi, akik a vilag egyéb dolgaihoz is hozza tudnak szolni, az általános muveltséguk is igazodjon az elvárásokhoz.

Szechenyi szavai ma is igazak: "Kimuvelt emberfok sokasagaban van a nemzet igazi hatalma"
 
Utoljára módosítva:
OFF

Érdekes jelenség a magyarok viszonya a Nobel-díjasaikhoz.
Itt külföldön lett az az érzésem, hogy az állandó hangoztatásával
akarjuk bizonyítani, milyen rendkívül okos és tehetséges nép vagyunk.

Az elején én is felakartam vágni ezzel (és mással is :)) a svájciaknak.
Na és akkor mi van, néztek rám.
Ők ezzel nem foglalkoznak. Nem is nagyon tudják hány díjazottjuk van.

Pedig az mellett, hogy mindig kevesebben voltak mint mi, nekik
is 15 díjazottjuk van. Nem számítva az intézmények és a bepolgárosodott
külföldiekét.

Ők nem számolgatják mi mindent köszönhet nekik a világ és nem
járnak házalni dícső múltjukkal mint mi.

ON
 
Ezzel vajon mit kezd oroszbarát kormányunk. :)

"Idén 11 millió svéd koronával, vagyis körülbelül 368 millió forint pénzjutalommal jár egy Nobel-díj. A fizikai Nobel-díjat hárman kapták megosztva, köztük Krausz Ferenc, aki így 122 millió forintot kapott. A Portfolioazt írja, Krausz a Deutschlandfunknak adott interjúban azt mondta, a pénzt a másfél éve általa alapított Science 4 People egyesületnek adja, ami a tudományos élet képviselőinek összefogása az ukrajnai háború által sújtott nehéz sorsú emberek megsegítésére. Elmondta, hogy az utóbbi időben elnyert díjainak anyagi részét szintén ennek az ukrajnai kezdeményezésnek adta.

Az egyesület első projektjeivel 30 olyan gyereknek segített, akik elvesztették otthonukat Kelet-Ukrajnában, és most egy kárpátaljai falu, Kisbakos általános iskolájában találtak menedéket."
 
Ha az a birkózó vagy mi és az olasz edző magyar lehet, miért ne tekinthetnék az osztrákok hozzájuk tartozónak? :)
Szerintem az is fontos, mit mond errol a dologrol Krausz Ferenc:

Elsősorban magyar vagyok, aki nagyon sokat köszönhet Ausztriának is. Azok a kutatási eredmények, amelyekért utóbb díjaztak, Bécsben alapozódtak meg. Ugyanakkor Németország, azon belül is a Max Planck Társaság és a Ludwig Maximilian Egyetem, illetve a müncheni környezet, az ott dolgozó megannyi kiváló, köztük számos világhírű szakemberrel teremtette meg az ideális körülményeket kutatásaim folytatására. De a szívem akkor is magyar maradt, amikor megkaptam – a magyar mellé – az osztrák állampolgárságot is”

Szerintem ez korrekt, és az identitasarol neki van joga nyilatkozni elsosorban
 
Ha már oktatás:

Szerintem kulon kell választani két féle dolgot!
Az alapoktatást, ami az átlagos képességu gyerekek számára biztosit dolgokat, és - bár csunyan hangzo kifejezés - az elitoktatást, ahol a nagyon jo kepességu gyerekek tanulhatnak!

Erre konnyu azt ráfogni, hogy szegregált oktatás, meg elitizmus, meg hasonlok, de egy gyerek aki tanulni akar, miért legyen visszafogva? Miért kell hogy azokkal a társakkal tanuljon, akik számára más a fontos?
Fogadjuk el azt, hogy egy már gyermekkorában megmutatkozo "zseni" ugyan azt a képzést kapja, min t az átlagos társai?
Tanar és tanar kozt is nagy kulonbség van!
Felkészultségben, tenni akarásban, elkotelezettségben!

Vagy azt valljuk, hogy a tanar egy kulonleges emberfaj?
Ugyan olyan emberek ok is mint barki más!
Jok, jobbak, gyengék, gyengébbek, lustak, szorgalmasak...

Ezt azert irtam, le, mert ma magyarorszagon - én ugyan nem vagyok szakember - összemosunk dolgokat.
A nemzetkozi osszehasonlitasban is nagyon jol állunk az elitképzésben!
A diakolimpiak, szakmai versenyek, szaktárgyi versenyek mind azt mutatjak, hogy a magyar diakok oktatása, képzése, és ennek megfeleloen a képzettséguk is eléri a nemzetkozi szinvonalat.

Az átlagrol nem tudok, és ennek megfeleloen nem is akarok beszelni.
De azok az elitgimnaziumok, az egyetemi szakkollégiumok ugy a természettudomanyok, mint a társadalomtudomanyok tekintetében folyamatosan "termelik ki" a tehetséges embereket.

Igen, kulfoldon érnek el komoly eredményeket ezek az emberek, de egy olyan magas szinvonalu oktatás utan, ami lehetove teszi ezt!

Amit lényegesnek tartanék, hogy az "általános" oktatás szinvonala is alkalmazkodni tudjon a 21. sz. elvárásaihoz.
Ne csak Karikok, Krauszok keruljonek ki az iskolapadokbol, hanem olyan a mindennapokban szukséges szakmák értoi, akik a vilag egyéb dolgaihoz is hozza tudnak szolni, az általános muveltséguk is igazodjon az elvárásokhoz.

Szechanyi szavai ma is igazak: "Kimuvelt emberfok sokasagaban van a nemzet igazi hatalma"

Tanárnak lenni egy hivatás, igy nézve valóban a tanárok különleges lények.
Nem véletlen, hogy volt magyar gimnázium amelyből a matematikatanár miatt több Nobel díjas illetve ezzel egyenértékű került ki.
Albert Camuse igen szolid körülmények közül került ki, a mamája alig beszélt, mert tanulatlan volt, mégis a gyerek irodalmi Nobel díjat kapott.
Stockholmba az elemi iskola tanárját vitte magával.

Rövidre fogom, nem az elitképzés a fontos, azt megtalálják az egyetemen, vagy egy kutatóintézetben intézetben
Magyarországon a kormány elveszi az iskoláktól, egyetemektől az oktatás szabadságát,

Már elnézést de egy országban ahol az alkotmányban a bibliai-világnézet tényjelentésként szerepel,
a parlamentben a rózsafüzér varázserejével fenyegetőzik a kormány ott hiányzik a józan ész, a kognitiv gondolkodás ami nem ad teret innovációnak.
 
Szeretném megjegyezni, hogy a legtöbb Nobel dij megosztva kerül kiosztása, ezt szó nélkül hagyni nem korrekt.
Megnéztem, meghallgattam több magyar hír jelentést, ök ezt valahogy mindig elfelejtik. :)
 
Szerintem az is fontos, mit mond errol a dologrol Krausz Ferenc:

Elsősorban magyar vagyok, aki nagyon sokat köszönhet Ausztriának is. Azok a kutatási eredmények, amelyekért utóbb díjaztak, Bécsben alapozódtak meg. Ugyanakkor Németország, azon belül is a Max Planck Társaság és a Ludwig Maximilian Egyetem, illetve a müncheni környezet, az ott dolgozó megannyi kiváló, köztük számos világhírű szakemberrel teremtette meg az ideális körülményeket kutatásaim folytatására. De a szívem akkor is magyar maradt, amikor megkaptam – a magyar mellé – az osztrák állampolgárságot is”

Szerintem ez korrekt, és az identitasarol neki van joga nyilatkozni elsosorban
Én jóval régebben kint élek mint ő és semmivel sem vagyok kevésbé magyar, mint az otthon élők vagy ő. Nem a magyar identitását vonom kétségbe.
Viszont szerintem az osztrákok indokoltan tekinthetik saját sikerüknek is, mert ők adták meg neki a lehetőséget ès az ő útlevelüket hordja a zsebében.

Rengeteg vitánk volt emigràns társaságunkban az itt elért “sikereink” megitélésében.
A svàjciak teremtették meg a lehetőséget amit kihasználva sok sok magyar lenézi őket
a náluk elért sikereit hangsúlyozva.
 
09862516-89bf-4d1e-86d2-0c8552c2abc1.jpg



A nővéren felhívott - épp egy CÖF klubbal volt körúton - és jól lehordott, mondván:
A mi édesanyánk - Kariko Kataliniéhez hasonlóan - is abban reménykedett, hogy belőlem Nobel díjas lesz, és nézzem meg mi lett belőlem:
"Nyugaton maradva csak a nök után futottál és egy hazaáruló lett belőled aki Orbán ellen dolgozik."

"Én a béke Nobel díj elérésén dolgozom." - mondtam ijedtemben :)
 
Utoljára módosítva:
Ha már oktatás:

Szerintem kulon kell választani két féle dolgot!
Az alapoktatást, ami az átlagos képességu gyerekek számára biztosit dolgokat, és - bár csunyan hangzo kifejezés - az elitoktatást, ahol a nagyon jo kepességu gyerekek tanulhatnak!

Erre konnyu azt ráfogni, hogy szegregált oktatás, meg elitizmus, meg hasonlok, de egy gyerek aki tanulni akar, miért legyen visszafogva? Miért kell hogy azokkal a társakkal tanuljon, akik számára más a fontos?
Fogadjuk el azt, hogy egy már gyermekkorában megmutatkozo "zseni" ugyan azt a képzést kapja, min t az átlagos társai?
Tanar és tanar kozt is nagy kulonbség van!
Felkészultségben, tenni akarásban, elkotelezettségben!

Vagy azt valljuk, hogy a tanar egy kulonleges emberfaj?
Ugyan olyan emberek ok is mint barki más!
Jok, jobbak, gyengék, gyengébbek, lustak, szorgalmasak...

Ezt azert irtam, le, mert ma magyarorszagon - én ugyan nem vagyok szakember - összemosunk dolgokat.
A nemzetkozi osszehasonlitasban is nagyon jol állunk az elitképzésben!
A diakolimpiak, szakmai versenyek, szaktárgyi versenyek mind azt mutatjak, hogy a magyar diakok oktatása, képzése, és ennek megfeleloen a képzettséguk is eléri a nemzetkozi szinvonalat.

Az átlagrol nem tudok, és ennek megfeleloen nem is akarok beszelni.
De azok az elitgimnaziumok, az egyetemi szakkollégiumok ugy a természettudomanyok, mint a társadalomtudomanyok tekintetében folyamatosan "termelik ki" a tehetséges embereket.

Igen, kulfoldon érnek el komoly eredményeket ezek az emberek, de egy olyan magas szinvonalu oktatás utan, ami lehetove teszi ezt!

Amit lényegesnek tartanék, hogy az "általános" oktatás szinvonala is alkalmazkodni tudjon a 21. sz. elvárásaihoz.
Ne csak Karikok, Krauszok keruljonek ki az iskolapadokbol, hanem olyan a mindennapokban szukséges szakmák értoi, akik a vilag egyéb dolgaihoz is hozza tudnak szolni, az általános muveltséguk is igazodjon az elvárásokhoz.

Szechenyi szavai ma is igazak: "Kimuvelt emberfok sokasagaban van a nemzet igazi hatalma"
Nem is a gimnáziumi oktatással volt a gond, mert ott már volt lehetőség válogatni. A kétlépcsős felvételi rendszer (központi írásbeli és szóbeli) elég jól megszűrte az oda nem valókat.
A gond az általános iskolában volt, ott is jellemzően az alsó tagozatban, ahol a hülyétől a zseniig terjedta skála, és ebből akartak egy homogén csoportot kreálni. Még szerencse, hogy ami a fejében volt, azt nem lehetett elvenni és újraosztani.
 
Sok téves dolgot hallani a napjainkban, a magyar Nobel díjasokról, többek között azt, hogy Szentgyörgyi nem volt "migráns". Hát ez egy tévedés. :)

- Szent-Györgyi Albert Budapesten született 1893-ban.
- 1911-ben kezdett orvosi tanulmányokat folytatni a mai Semmelweis Egyetem jogelőd intézményében, Budapesten, mígnem az első világháború kezdetén elvitték katonának a k.u.k hadseregbe.
- 1917-ben feleségül vette a magyar posta-főkapitány lányát, és elvégezte humánorvosi tanulmányait.
- A háború után a gyógyszerészetnek szentelte magát, befejezte a tanulmányait Budapesten.
- Prágába ment majd onnan Berlinbe, ahol tovább képezte magát fiziológia területén.
- A Hamburgi Egyetem Trópusi Intézetében fizikai kémiát tanult. 1920-tól a Leideni Farmakológiai Intézet asszisztense lett.
- 1922-től 1926-ig a Holland Groningeni Egyetem Fiziológiai Intézetében dolgozott ahol, ahol biokémiára specializálódott és ebből habilitált.
- 1927-ben a cambridge-i Fitzwilliam College-ba ment Rockefeller-ösztöndíjasként.
- Ott és Rochesterben való tartózkodása alatt tette meg első felfedezéseit az aszkorbinsavról. (magyarul C-vitamin) :)
- 1930-ban fogadta el a Szegedi Tudományegyetem orvosi kémia tanári kinevezését.
- 1934-ben a Leopoldina Német Természettudományi Akadémia tagja lett.
- A második világháború után Szent-Györgyi először Budapestre költözött, majd 1947-ben az Egyesült Államokba emigrált; 1955-ben amerikai állampolgár lett.
- 1947-ben átvette a Woods Hole-i (Massachusetts) Tengerbiológiai Laboratórium Izomkutató Intézetének vezetését.
- Ugyanebben az évben a Göttingeni Tudományos Akadémia levelező tagjává és az Edinburgh-i Királyi Társaság tiszteletbeli tagjává választották.
- 1956-ban a Nemzeti Tudományos Akadémia, 1957-ben pedig az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia tagjává választották.
- 1966-ban ment nyugdíjba.

A 70-es évek elején Amerikában, a nyilvánosság elött pofonvágta öt egy jobboldali, szélsőséges nacionalista mert ö indította be a magyar korona visszaadását.
Kevésbé köztudott, hogy a második világháború vége felé a háborúból való kilépésen dolgozott és egy rádióadóval ment Isztambulba hogy az angolokkal tárgyaljon. :)
 
Rövidre fogom, nem az elitképzés a fontos, azt megtalálják az egyetemen, vagy egy kutatóintézetben intézetben
Magyarországon a kormány elveszi az iskoláktól, egyetemektől az oktatás szabadságát,
Ernő, már az alapokat sem kapja meg, mert a tanító minden idejét, energiáját lekötik az SNI tanulók.
 
OFF

Érdekes jelenség a magyarok viszonya a Nobel-díjasaikhoz.
Itt külföldön lett az az érzésem, hogy az állandó hangoztatásával
akarjuk bizonyítani, milyen rendkívül okos és tehetséges nép vagyunk.

Az elején én is felakartam vágni ezzel (és mással is :)) a svájciaknak.
Na és akkor mi van, néztek rám.
Ők ezzel nem foglalkoznak. Nem is nagyon tudják hány díjazottjuk van.

Pedig az mellett, hogy mindig kevesebben voltak mint mi, nekik
is 15 díjazottjuk van. Nem számítva az intézmények és a bepolgárosodott
külföldiekét.

Ők nem számolgatják mi mindent köszönhet nekik a világ és nem
járnak házalni dícső múltjukkal mint mi.

ON
Nagyon sok értelmes és érdeklődő gyerek volt, és biztos hogy van ill. lenne ma is, ha nem húznák vissza a "tömegbe".
 
Ernő, már az alapokat sem kapja meg, mert a tanító minden idejét, energiáját lekötik az SNI tanulók.
Igen nagyon megdöbbentő hogy miért vannak ilyen sokan.
Hiszen egy osztályban már egy is meg tudja bénítani az oktatást.
Ezért is van hogy aki tudja olyan iskolába viszi a gyermekét ahol ez a kérdés megoldott vagy magán iskolába.
 
Már látom az M1 csatornát a lelki szemeim elött, amiböl megtudjuk, hogy:
"Orbán Viktor harcolta ki, hogy a Svédek kifizessék Katalinnak ami neki jár, nem volt hiába a Svédek NATO-tagságának a vétózása" :dr_24:
Van benne valami ... már a második díjat adják magyarországon született tudósnak és még csak a hét közepénél tartunk.

nagyon NATO tagok akarnak lenni :D
 
Igen nagyon megdöbbentő hogy miért vannak ilyen sokan.
Hiszen egy osztályban már egy is meg tudja bénítani az oktatást.
Ezért is van hogy aki tudja olyan iskolába viszi a gyermekét ahol ez a kérdés megoldott vagy magán iskolába.
Most nem tudom, hány % lehet, 15 évvel ezelőtt kb. az osztály negyede volt érintett. Olyan szerencsére csak 1 volt, akit délben haza kellett vinni a szülőnek, mert addig tartott ki a gyógyszer hatása, utána tombolt. :( De ezt is kb. 2 évébe telt a tanítónőnek, amíg el tudta érni, akkor is csak úgy, hogy a többi szülő egy emberként mellé állt.
 
Van benne valami ... már a második díjat adják magyarországon született tudósnak és még csak a hét közepénél tartunk.

nagyon NATO tagok akarnak lenni :D
Ugyan nem volt róla se népszavazás, se nemzeti konzultádió, de nagy valószínűséggel a magyarok döntő többsége Nobel díjak osztogatása nélkül is támogatta volna Svédország csatlakozását.
 
Van benne valami ... már a második díjat adják magyarországon született tudósnak és még csak a hét közepénél tartunk.

nagyon NATO tagok akarnak lenni :D
Szerinted tehát nem azért kapták mert a kutatásukkal az emberiségnek nagy szolgálatot tettek.
Egyszerűen így nyaliznak a svédek orbánnak.:rohog:
Nagyon sötét van nálatok.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,902
Tagok
615,969
Legújabb tagunk
Premiumohe
Oldal tetejére