Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.

Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9

1718054362959.jpeg
 
A szavazóhibáztatás kb. 350ezer szavazóra van (volt június 9-én) beárazva Magyarországon.
Nem azért hibáztatom azt akiről szó van, mert a fideszre szavazott.
Abban a hitben volt, hogy az előzőek elkergetése után biztosan jobb lesz.
Nem lett az.
Nem mérte fel a lehetséges következményeket, csak tűnjenek el az előzőek, vigye el az ördög őket jó messzire.
Most is abban a hitben van, hogy Orbán elkergetése után jobb lesz.
A jelenlegi információk alapján egyáltalán nem biztos, hogy jobb lesz.
Most sem méri fel a lehetséges következményeket, csak tűnjön el Orbán, vigye el az ördög jó messzire.

A szavazóhibáztatás kb. 350ezer szavazóra van

Ebből süt, hogy mindenkit utálsz aki / nagyon / régi.
A mihazánk és a jobbik tetszik vagy csak kifelejtetted, a többi fiatalkorút nem is említve?
A ma még ismeretlen hazudozó és balhézó / emberileg nagyon fura / ifjú 43 éves pedig szerinted a jövő záloga.
A neve ismert, de hogy mi a frászt tesz a választás után, arról mélyen hallgat vagy össze vissza beszél róla,
az egyetlen lényeges mondanivalója, hogy a nem Orbánra szavazók voksoljanak a tiszára.
Miért is? Mert azt mondta?
Mázli, hogy nem minden működik így még Magyarországon se.
Ha végeznek az ifjú titánok az orvosin, nem küldik el a kiváló szakembereket, hogy az ifjúság azonnal bizonyíthasson.
A sportban se az számít, hogy ki hány éves.
A cégeknél se rúgják ki a kiváló 50+ éves szakembereket, hogy a fiataloknak legyen hely.

Engem nem hibáztathatsz, még 50 éves korom előtt végleg leléptem, egyáltalán nem a magam érdekeit képviselem, hanem a választókét.
 
Utoljára módosítva:

Sokadszor, de még mindig nem elégszer mondom el, hogy ez a történet nem Magyar Péterről szól. A mögötte álló elégedetlen tömegről!
Magyar Péter jókor volt, jó helyen. A többi már valóban az ő érdeme is.
 
Nem elsősorban Magyar Péterről volt szó, hanem a 350 ezer hibásról, akik a nagyon régiekre szavaztak.
Te valószínűleg az lehetsz, akinek a dédnagyapját nem vették fel a komenista pártba, mert kettő kapája volt, amit képtelenek vagytok feldolgozni.
Úgy alakult, hogy a 2024-es EU választáson nem voksoltam.
Ha nagyon akartam volna, még akkor se tudtam volna a régiekre szavazni.
 
hány ezer halott, menyi
A kínai oltás mennyivel drágábban vették meg,mi lett a lélegeztető gépekkel?
Most az évfordulót is hazug módon önmaguk ünnepeltetésére használják fel?
A legpancserebb covid-kezelés volt
Mi lett a ideiglenes konténer kórházakkal?
Mi oltást vettek még drágábban?
Mindezt azért írod, hogy Magyar Péter füllentését valamelyest csökkentsd?
Majd elsunnyogja mint a többit.
Nem a Covid egészéről volt szó, hanem konkrétan Magyar Péter Covid oltásáról,
mártírnak állította be magát, de gyorsan lebukott.
Magyar Péter azt hazudta, hogy a tömegben kellett várakoznia, veszélyben érezte magát,
valójában pedig egy VIP kórházban kapta meg a családjával együtt pazar körülmények között.
Amúgy a szövegeddel teljes mértékben egyetértek,
csak semmi köze Magyar Péter legújabb teljesen felesleges hazugságához.
 
Utoljára módosítva:
hány ezer halott, menyi
A kínai oltás mennyivel drágábban vették meg,mi lett a lélegeztető gépekkel?
Most az évfordulót is hazug módon önmaguk ünnepeltetésére használják fel?
A legpancserebb covid-kezelés volt
Mi lett a ideiglenes konténer kórházakkal?
Mi oltást vettek még drágábban?
Örülj neki, hogy nem volt elég személyzet a lélegeztető gépek működtetéséhez!
Volt már korábban róla szó, kb 1%-os aránnyal jöttek le élve róla.
 
Amúgy a szövegeddel teljes mértékben egyetértek,
csak semmi köze Magyar Péter legújabb teljesen felesleges hazugságához.
Azért értesz egyet, vele mert már köztudott
Volt hazugság is körülötte sokkal több, mint Magyar Péter amit valaha tett.
Ezért Magyar Péter "hazudozásaival össze sem mérhető"
Hogy éppen mit nevezel felesleges hazudozásnak?
Emberéletet nem veszélyeztet,anyagi haszonra nem tesz szert.
Az övé tapasztalatlanságból származó politikai nagyotmondások a vélt sikerért.
(Én sem értek a hasznot hasznot, sem hozása miatt vele egyet)
Nem azért mert politikusnak nem szabad hazudni.
Tudjuk hogy gyakorlat főleg a kampányban.
DE ügyetlenül a hasznot hasznot, sem hozása miatt
felesleges.
 
Hogy éppen mit nevezel felesleges hazudozásnak?
Az a felesleges hazugság, amiről pillanatok alatt kiderül, hogy nem igaz, és árt még magának a hazudozónak is.

Amikor édesanyámnak bevásároltam csak a fele összeget vallottam be és a blokkot is elveszítettem rendre.
Ez például nem felesleges hazugság és nem ártott senkinek se.
Természetesen az egészet kifizettem volna, de ragaszkodott hozzá, hogy ingyen nem fogadja el.
 
Utoljára módosítva:
Nem azért hibáztatom azt akiről szó van, mert a fideszre szavazott.
Abban a hitben volt, hogy az előzőek elkergetése után biztosan jobb lesz.
Nem lett az.
Nem mérte fel a lehetséges következményeket, csak tűnjenek el az előzőek, vigye el az ördög őket jó messzire.
Most is abban a hitben van, hogy Orbán elkergetése után jobb lesz.
A jelenlegi információk alapján egyáltalán nem biztos, hogy jobb lesz.
Most sem méri fel a lehetséges következményeket, csak tűnjön el Orbán, vigye el az ördög jó messzire.
Köszönöm, hogy komplett hülyének állítasz be.
 
Egy portálon felmerült egy kérdés.
KÉRDÉS A KÖZÖNSÉGHEZ: MITŐL STABIL (?) A FIDESZ TÁMOGATOTTSÁGA AZ IDŐS KOROSZTÁLYBAN?
Ismét a kommentelőktől kérünk véleményeket a következő kérdésben: hogy van az, hogy a fidesz támogatottsága nem igazán változik az idős korosztályban? Jó, persze, a tavalyi átrendeződés itt is érezteti a hatását, de nem erre gondolok. Hanem:
MI AZ A MECHANIZMUS (ha van ilyen), AMELY VALAHOL 60-65 ÉV KÖRÜL FIDESZESSÉ TESZ EMBEREKET? Van (illetve tavalyig: volt) ilyen? Vagy én látom teljesen rosszul? Mert ha csak a korfát nézem és a támogatottságokat 10 éve, akkor is láttam ott egy, az átlagnál is masszívabb narancsos fölényt, és ez nem ment följebb azóta 10 évvel?
Rossz a kérdésfelvetésem és nincs ilyen? Vagy van, de akkor mi lehet az?
köszi
Csak egy pár válasz:
-Szerintem simán a kiszolgáltatottság, a nyugdíjjasoknak általában nincs egyéb jövedelme, csak az állami nyugdíj egy része még dolgozik amíg bírja, de akkor is ez a jellemző. A kiszolgáltatott ember pedig könnyen megfélemlíthető, befolyásolható, elég neki naponta 15ször elmondani hogy sose volt még ilyen jó, és ha nem a fidesz lenne, még ennyi se lenne
-
Egyszerűen nem akarják maguknak sem beismerni, hogy ez nem az a társaság, mint aminek tűntek 15-20-25 évvel ezelőtt… Komfortosabb nekik továbbra is azt hinni, hogy ez így van rendben, az “kormányoz”, aki nekik is kedvükre való. Fenntartanak maguknak egy valóságtól (régen) elvált világot, amiben csak a hírTV, az m1 és a Fidesz létezik.
A saját anyám csak másfél év után szánta el magát nagy nehezen, hogy meglátogassa az unokáit a rothadó nyugaton - merthogy igen, elhitte, hogy itt szörnyű dolgok vannak.
Ez az egész tipikusan a “fáj az igazság” esete, így inkább homokba dugják a fejüket, az sokkal kényelmesebb.
Elszomorító.
-
Ha próbálom mondani, hogy nem igaz amit ők az M1en hallanak, nem "akarnak" hinni nekem.. Hisz ki vagyok én, nagy Orbán Viktorhoz képest
☝️
☝️
‍♀️
1f61f.png
1f620.png

Évi 1x utazunk M. Ora, erősen kerülve a politikai témákat, csak amiatt hogy az unokákat lássák.. Már 20 és 17 évesek, és ügyesen válaszolnak hogy olyan témát hoznak fel, mert kértem hogy ne vitatkozzak.
Tudom hogy lehet ez se jó ötlet, de a "jobb a békesség" címszó kell a családi béke miatt
-
Sokan firtatják a "magyar lakosság" kollektív felelősségét, ami sztem marhaság. Ez nem egy homogén, en bloc felelős massza. A targetált célcsoport okkal tartozik az idősebb generációba. Egyrészt a nyugdíj miatt jobban függnek az aktuális hatalomtól. Másrészt sztem az van, h - tetszik, nem tetszik - a szociknak kevesebb idő alatt nagyobb ellenszenvet sikerült kiváltania. Ez nem csak GyF kizárólagos "érdeme", ebben Horntól az SZDSZ-en át Bajnaiig minden érintett benne van. Sőt, benne van a 40 év szocializmus is, a mostani nyugdíjasok jó része úgy nőtt fel, és a rendszerváltást a 40-es éveiben úgy élte meg, h "csak a szocikat ne". Ennek ellenére talán törvényszerű volt, h egy időre reneszánszát élte Horn, de ez inkább az akkori nyuggerek romantikájának (és a 90-94-ig történtek) eredménye. Ők (az akkori nyuggerek) 30 évvel később már sehol sincsenek, a mostani nyugdíjasok pedig a rendszerváltás előtti és utáni +-20 év természetes folyományaként főleg jobboldaliak. Szóval a korfa adhat némi magyarázatot a jobboldali szavazók mennyiségére (és életkorára), valamint az, hogy a fentieken túl egyszerűen nem alakult ki megfelelő alternatíva...az utált baloldal nem lehetett az. Ezen azért az idő segíteni fog, MP is képbe került, szóval a Fidesz vélhetően már túl van a zeniten, egy új generáció pedig ki fog termelni - remélhetőleg kormányképes - teljesen új kezdeményezéseket.
Persze vannak azért hívők is, de létezik olyan jobb oldali szavazóréteg, akik látják a problémákat is és akinek a köreiben el fog indulni (vagy már el is indult) az erodáció.
 
KÉRDÉS A KÖZÖNSÉGHEZ: MITŐL STABIL (?) A FIDESZ TÁMOGATOTTSÁGA AZ IDŐS KOROSZTÁLYBAN?
Minden változik, csak a változás az állandó.
Az idősebbek már sok mindenen túl vannak, láttak mindent és az ellenkezőjét is.
Ahogy itt is olvashatjuk, a szavazatokban legkevésbé a racionalitás lelhető fel.
Mégis sokan csak az időseket gondolják rossz szavazónak, egyedül nekik kellene racionálisan dönteni.
Ismerek legalább kettő 30 év körüli doktori fokozatot elért fiatalt, akiknél senki nem lehetne fideszesebb.
Szerintem a miértekre nincs jó válasz.
A közel 50 ezer Covid halott / a negatív világraglistán 3. hely / meg sem legyintette a fideszt.
Az EU utolsó helyre csúszás is átmegy mint kés a vajon.
Némi propagandával fényes győzelmek lettek.
Egyébként is más a hibás, a szuper magas infláció Soros, Brüsszel és a háború miatt van.
Valójában csak visszaveszik vagy előre beszedik / pl. csak az áfán / a szavazások előtt osztogatott vesztegetési pénzeket.
Mit lehet várni a vidéki idős emberektől, ha a városokban lakó fiatal felsőfokú végzettségűek is simán beveszik a rezsicsökkentés kamut?
 
Utoljára módosítva:
Tegnap a tisza tartózkodott a fővárosi közgyűlésben, ezeket nem sikerült megszavazni:

A város működéséhez szükséges közbeszerzési eljárások megindítása
Hálózat alapítvány támogatása (lakásrezsi-támogatás)
Fesztiválzenekar és más kulturális szervezetek támogatása
Pesti Jurányi inkubátorház
BKV fizetési haladék a NAV előtt – 1 milliárd forint inkasszózása volt a tét
EIB hitel az M2 akadálymentesítésére (!) és a kisföldalatti járműcseréjére
Graphisoft, OTP és K&H bekapcsolódása a 100 klíma semleges város programba
stratégiai ellenőrzési terv
közterületi hibabejelentő szolgáltatás
hirtelen vízvételezés
női higiéniai termékek áfacsökkentésének kezdeményezése
napelemek erkélyen való engedélyezésének kezdeményezése
kuratóriumok feltöltése
felügyelőbizottságok feltöltése
tavalyi költségvetési rendelet módosítása (ez csak technikai)

/ A tisza frakció csak ült, és blokkolta ezeket. /
 
Pedig elég lett volna kivonulni a teremből, mint a sokat kritizált kutyák tették...
 
Pedig a részletekben rejlik az ördög.
Akkor kellett volna kimenni, amikor bent maradtak.
Azt kellene már megérteni, hogy nem EGY egységes ellenzék van, hanem legalább 3.
A régi ellenzék, a fidesz ellenzéke.
A tisza, a fidesz és a régi ellenzék ellenzéke,
A kutyák, akik a fidesz ellenzéke, de nem működik együtt sem a tiszával, sem a dk-val. Előbbivel azért, mert nem ismeri őket. Utóbbival azért nem, mert ismeri őket.
 
Ms Orange, az örök fanyalgó. Érti ő, csak nem tetszik neki.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Kolonel0708 wrote on petrucy's profile.
Szia! Tudnál segíteni? Hiányzik az első link elérhetősége:
Jones, Lisa Renee - Gyilkos lány - Lilah Love 1.
Gyilkossági feljegyzések

Köszönettel: Kolonel0708.
könyveket forditok szabadidőmben
Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.

Statisztikák

Témák
39,197
Üzenet
5,050,608
Tagok
630,543
Legújabb tagunk
Anci1222
Oldal tetejére