Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.


Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9



1718054362959.jpeg
 
Valamikor kilencvenben volt Zürichben fideszes előadást tartani.
Már akkor idegesített a szófosása.
Ráadásul kénytelen voltam a kialapolásnál 50 Frankot adni nekik.
A "kalapot" itt élő barátom tartotta. Ő volt a szervező.
Akkor még hazafias kötelesség volt a fideszt támogatni.

Idővel ő is nagyon kiábrándult belőlük.
Na most akkor rád is rádfogja majd Lady Orange, hogy miattad volt fideszhatalom!
 
Na most akkor rád is rádfogja majd Lady Orange, hogy miattad volt fideszhatalom!
Bocsi, de nem fogtam rád!
Itt a nyilvánosság előtt bevallottad.
Nem emlékeztetnélek rá ennyiszer se, ha icipicit udvariasabb lennél.
Kiváló példa vagy a fanatikus elkergetése, nem érdekelnek a következmények.
"Mert az új csak jobb lehet."
Nagyszerű lett ez a 15 év és 1 még mindig hátra van.
Utána jön a megvilágosodott fideszes a NER legbelső szívcsakrájából, aki 14 év után eszmélt rá, hogy a NER úgy sz***r ahogy van.
 
Utoljára módosítva:
Egy igazan praktikus vilagnezet, az "örök ellenzéki"

Neki mindegy ki van hatalmon.
A fontos, hogy valaki legyen mert akkor van kit támadni.

Nem akarok ugyan ujabb vitat gerjeszteni a liberális gondolkodasrol, de nem tudom nem leirni - mivel igaz - a francia polgari forradalom eseményeit.
Őnekik azt kell mondjam mindegy volt ki lesz az áldozat.
Hatalmas elveik volt: liberté, fraternité, egalité...
Aztan ezeknek az elveknek a menten elkezdtek lefejezni az embereket.
Amikor elfogyott, vagy nehezen fellelheto volt az arisztokracia, akkor sem estek kétségbe, elkezdtek lefejezni egymast...termeszetesen a szabadsag, testveriseg, egyenloseg jegyeben...
Saint-Justtol Robespierig mindenki eseteben mukodott a nyaktilo

Huhhh de varjak mar egyesek a szabadsagnak és demokracianak ezt a tobzodasat :(
 
Bocsi, de nem fogtam rád!
Itt a nyilvánosság előtt bevallottad.
Nem emlékeztetnélek rá ennyiszer se, ha icipicit udvariasabb lennél.
Kiváló példa vagy a fanatikus elkergetése, nem érdekelnek a következmények.
"Mert az új csak jobb lehet."
Nagyszerű lett ez a 15 év és 1 még mindig hátra van.
Utána jön a megvilágosodott fideszes a NER legbelső szívcsakrájából, aki 14 év után eszmélt rá, hogy a NER úgy sz***r ahogy van.
Mondom nektek: éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben is egy megtérő bűnös miatt, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre (Szt. Jeromos Katolikus Bibliatársulat fordítása, Bp., 2002).”
 
Őnekik azt kell mondjam mindegy volt ki lesz az áldozat. Hatalmas elveik volt: liberté, fraternité, egalité...
Te is agitálsz?
Mennyivel jobb nekünk a jelenlegi álkeresztény, áljobboldali és álkonzervatív kormány,
nem fejeznek le senkit, csak lopnak / valamint elcsesznek / amit lehet és amíg lehet.
 
Bocsi, de nem fogtam rád!
Itt a nyilvánosság előtt bevallottad.
Nem emlékeztetnélek rá ennyiszer se, ha icipicit udvariasabb lennél.
Kiváló példa vagy a fanatikus elkergetése, nem érdekelnek a következmények.
"Mert az új csak jobb lehet."
Nagyszerű lett ez a 15 év és 1 még mindig hátra van.
Utána jön a megvilágosodott fideszes a NER legbelső szívcsakrájából, aki 14 év után eszmélt rá, hogy a NER úgy sz***r ahogy van.
(A NER-t a 2010-es választás UTÁN alkotta meg a Kupeckirály)
 
(A NER-t a 2010-es választás UTÁN alkotta meg a Kupeckirály)
Lehetővé tetted 2010-ben a szavazatoddal, hogy a kupeckirályod ezt tegye.
Remélem, neked elég volt belőle 4 év, és 2014-ben már nem rá szavaztál.
Teljesen kiábrándítasz, ha még 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben is rá szavaztál.
Magyar Péternek 2024-ben lett elege, amikor véglegesen elapadt a bőséges pénzcsap.
 
Lehetővé tetted 2010-ben a szavazatoddal, hogy a kupeckirályod ezt tegye.
Remélem, neked elég volt belőle 4 év, és 2014-ben már nem rá szavaztál.
Magyar Péternek csak 2024-ben lett elege, amikor elapadt a bőséges pénzcsap.
Akkor tulképpen a szüleim a hibásak, mert lehetővé tették, hogy felcseperedvén a Fideszre szavazzak 2010-ben.....
 
Az én bátyám amúgy is erősebb.
Nem elsősorban arról van szó, hogy egyszer tévedésből a fideszre szavaztál!
Elkergetted az előzőeket, nem is törted a fejedet, hogy milyen lesz az új.
Így jártál.
Most elakarod kergetni a jelenlegieket.
Megint nem érdekel, hogy mi lesz a következménye.
Semmit nem lehet tudni arról, hogy mit tesz győzelme esetén a szent embered.
A jelenlegi információk alapján ugyanazt mint Orbán.
Csak ezután az ő "Mészárosa" lesz az új pénztáros, és Orbánból köztársasági elnök lesz előtte.
Ez a volt a jobb verzió.
A rosszabb verzió az, hogy mindannyiunkat átvernek, a háttérben együttműködik a tisza és a fidesz.
2026-tól másnak nem lesz képviselete a parlamentben, fideszes háromharmad lesz, és természetesen marad a kupeced is.
 
Utoljára módosítva:
Megint nem érdekel, hogy mi lesz a következménye.
Először is, most fordított a helyzet. Annak lesz következménye, ha NEM zavarja el őket valaki.
Megint nem érdekel, hogy mi lesz a következménye.
Csak jobb lehet, mint ami van.
Semmit nem lehet tudni arról, hogy mit tesz győzelme esetén a szent embered.
A jelenlegi információk alapján ugyanazt mint Orbán.
Embere a Bodri kutyának. ESZKÖZÖM.
Ugyanazt nem tudja csinálni, még ha akarná sem.
Hadd hozzak egy példát. Románia, 1989. karácsonya.
Kik döntötték meg a diktátort? Akik még pár napja lelkes hívei voltak, legalábbis azt mutatták.
Hipp-hopp, rájöttek, hogy a nép némileg elégedetlen hangulatba jött, nosza, repült a kucsma - mielőtt őket is elsöpörte volna a népharag.
Na és, a rendszerváltók? Tán ugyanazt építgették tovább? Nem, hiszen látszott, hogy arra nem vevő a nép. Szép lassan átalakult a hatalmi struktúra, mostanra példát vehetnénk róluk. Igaz, nekik 30 évükbe telt.
Nálunk talán gyorsabban menne, kicsit más alapokról indulnánk.
Szóval, hagyd már ezt a "MP is ugyanezt folytatná", szöveget, ez nem menő duma immár. Lehetetlen lenne ugyanezt folytatnia, de szerintem nincs is benne ilyen szándék, ehhez egy olyan kupec-mentalitás kell, ami nem mindenkiben van meg.
 
Nem elsősorban arról van szó, hogy egyszer tévedésből a fideszre szavaztál!
Elkergetted az előzőeket, nem is törted a fejedet, hogy milyen lesz az új.
Így jártál.
Most elakarod kergetni a jelenlegieket.
Megint nem érdekel, hogy mi lesz a következménye.
Semmit nem lehet tudni arról, hogy mit tesz győzelme esetén a szent embered.
A jelenlegi információk alapján ugyanazt mint Orbán.
Csak ezután az ő "Mészárosa" lesz az új pénztáros, és Orbánból köztársasági elnök lesz előtte.
Ez a volt a jobb verzió.
A rosszabb verzió az, hogy mindannyiunkat átvernek, a háttérben együttműködik a tisza és a fidesz.
2026-tól másnak nem lesz képviselete a parlamentben, fideszes háromharmad lesz, és természetesen marad a kupeced is.
A szavazóhibáztatás kb. 350ezer szavazóra van (volt június 9-én) beárazva Magyarországon.
 
Kik döntötték meg a diktátort? Akik még pár napja lelkes hívei voltak, legalábbis azt mutatták.
Magyar Péter nem csak a NER híve volt, hanem a kiemelt kedvezményezettje.
Remélhetőleg csak annyi történt, hogy amikor már nem volt a kiemelt kedvezményezettje gyorsan kiszeretett belőle.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Kolonel0708 wrote on petrucy's profile.
Szia! Tudnál segíteni? Hiányzik az első link elérhetősége:
Jones, Lisa Renee - Gyilkos lány - Lilah Love 1.
Gyilkossági feljegyzések

Köszönettel: Kolonel0708.
könyveket forditok szabadidőmben
Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.

Statisztikák

Témák
39,197
Üzenet
5,050,622
Tagok
630,546
Legújabb tagunk
Dormanwyq
Oldal tetejére