Kedves Piroska! A vers nagyon szép,az értelmezésed is érthető!Nekem az tetszett amikor Iván nevét próbáltad kibogozni. Sajnos elveszett pedig érdekes volt,meg Iván válasza is,még nem felejtettem el...Amikor valamivel foglakozok nagyon érdekes elemezni az elnevezéseket és megpróbálni megfejteni az értelmüket a fogalmat amit takarnak.Elgondolkozni fölöttük,nem rajtuk.Áthozok egy kis porszemet az Édesanyanyelvünk topicból nekem nagyonsokat segít az értelmezésekhez.
Kiss Dénes - A titokzatos magyar nyelv törvényei és játékai
Aligha véletlen, hogy azt mondták vagy írták a magyar nyelvről: olyan, mintha a Marsról hozták volna. Amikor a magyarok beszélgetnek, mintha szórakoznának. Ugyanis a
szóragozó lehet
szórakozó is, a szórakozás pedig szóragozás. Nem csupán játék ez, hanem a magyar nyelv törvénye. Mert a magyar nyelv lényeges tulajdonságait tekintve ELTÉR A VILÁG LEGTÖBB NYELVÉTŐL!
Aki magyarul gondolkodik, sajátos rendszerben és eredeti logika szerint működő nyelvvel képes erre. A világon mintegy 3000-3500 nyelvet tartanak nyilván, a nyelvjárásokkal együtt. Illetőleg, pontosabb, ha azt mondjuk: ilyen számura becsülik a valaha volt és a mostani nyelvek összességét. Ha ez a szám éppen háromezer, akkor a magyar nyelv, alapvető rendszerét, legfontosabb tulajdonságait tekintve eltér a világ kétezerkilencszáz-kilencvenkilenc nyelvétől! Kissé egyszerűsített jelzés ez - arányosítás - a magyar nyelv “marsi” származásával kapcsolatban.
Melyek azok a tulajdonságok, amelyek a magyar nyelvet elkülönítik - kisebb-nagyobb mértékben, általában jelentősen! - a világ legtöbb nyelvétől?
1./ A magyar,
ragozó - aglutináló -
nyelv. Ez azt jelenti, hogy a szavakhoz RAG-okat, - képzőket, jeleket, toldalékokat - RAG-asztgatunk, RAK-osgatunk. (Igy szó-rak-oz-unk!). Ám nem csak a szavak végéhez, hanem azok elejéhez, sőt a közepéhez is. A RAG jelentése maga is rész. A háztetőnek azt a részét - eresz-rész - eresztékét nevezik ragnak például Zalában, ahova a kulcsot s egyéb kisebb tárgyat “eldugtak”. De benne van - s lehet! - több szavunkban a “rag” szórész, például a sa-ROG-lya szóban, amelynek jelentése, a kocsi vagy szekér megtoldása, öblös, keretes farésszel. Azaz maga a saroglya is toldalék! (De föltételezhető, hogy benne van a nyelvfejlődés korábbi idejére utalva, például a farag, fa-rag, s tán reg-gel stb. szavainkban?)
E nyelvi alapelemek - rag, képző, jel - ide-oda rak-os-gat-ha-t-ók. Látható, hogy a rakosgat szavunk ragozása, pontosabban a “rak” szavunké milyen érdekes. De mondhatunk más példát is. Íme:
meg-hí-v-at-tat-hat-ná-tok
valakit valahova. Ezt a világ legtöbb nyelvén legkevesebb négy-hét szóval fejezik ki! A magyar is tudná így is: “Szóljatok, hogy hivattassanak meg engem.” Vagy: “Mondjátok meg, hogy ők (valakik!) hívjanak meg engem.” stb.
Lássunk példát a rag-képző szóhoz kapcsolódó lehetőségeire:
SZER - SZOR – SZÖR
egy-SZER, SZER-ez, több-SZÖR-öz, rend-SZER-int, sok-SZOR, SZOR-galom, stb. Csak egy logikai példát arra nézve, hogy e szó-elemekkel valóban azonos vagy közeli jelentéstartalom jelenik meg a szóban: sok-SZOR. Ebben az esetben a SZOR a szó végén található, és azt jelenti a szó, hogy valaki valamit folyamatosan vagy gyakori ismétléssel tesz. S ha a szó elején: SZOR-galom, találjuk a SZOR-t, akkor az előbbi, a sokszor jelentése világlik elő ebből a szóból is. Hiszen az a szorgalmas, aki valamit sokszor, rendszeresen vagy folyamatosan csinál! De e szótagok, részek jól látszanak a több-ször-ös-en szavunkban is. (Szándékosan választjuk el a szavakat a későbbiek folyamán is, hogy az olvasó lássa, lát-ha-s-sa, lát-ha-tó legyen nyelvünk ragozó jellege - lám: jel-leg! - mert leg-es-leg így leg-én-ked-he-t-ünk nyelvünkkel.) Később még mutatunk példákat a -ra-re, -ban-ben, -tól-től, -nak-nek stb. ragokkal s tán még kép-zők-kel - kép-ző-k-vel, vel-ük - is.
2./
A magyar nyelvben a mássalhangzók hordozzák a jelentéstartalom legalább kilencven százalékát s azt inkább csak árnyalják a magánhangzók. Jó példa erre a következő verssor:
Tilpri migyir hi i hizi
vagy: Hözödnök röndölötlönöl
Az olvasó hamarosan rájön, különösen, ha csupa e-vel, majd csupa a-val stb. próbálkozik. Rendszerint a harmadik magánhangzó “összekötés” elővilágítja az eredeti szöveget. Persze mindehhez az szükséges, hogy a magyar mondatban az eredeti helyükön hagyjuk a mássalhangzókat. (Ez csupa mássalhangzós, ősi, magyar rovásírás titka is.) Akar falyamatasan as lahat magyaral baszalna, i misik migyir migis migirti, higy mit is ikirink möndönö ö mösök mögyörnök.....
3./
A magyar nyelvben az ábécé minden hangzója - kivétel x, y, q, -
önmagában, másod- vagy harmadmagával külön tisztségviselő is lehet! A már említett “ rag-ok” lényege is ez. Például a fej-em-re szóban három “e” hangzó található, de az első jelenti az eredeti, alaki értéket, a második már a birtokos rag “összekötője”, a harmadik pedig a helyhatározó ragé. Ám lehet még egy zárt “e” kérdőszócskaként: fej-em-re-e? Tehát a magyar ábécé hangzóinak nemcsak alaki, hanem helyi értéke is van. Így például a “k” - a sok szavunkból elvontan! - a többes szám jele. A “t”, amely a tárgy jele, tán nem véletlenül szerepel a “tárgy” szavunkban? De lehet igék esetében az egy vagy két “té” a múlt idő jele is. Alapszó a “vala”-ból kialakult “volt”! Ezért múltból “jövő” bizonyíték a “voltaképpen” szavunk, hiszen azt jelenti, hogy: igazában, valójában.
4./
A magyar, beszéd közben,
a mondatban az első szót, a szóban az első szótagot hangsúlyozza. Ez is természeti törvény szerint való. Ugyanis a beszéd kezdetekor van a legtöbb levegő a tüdőben, s akkor létezik a legnagyobb nyomás is. Így az első hangzó lesz nyomatékosabb, ha természetesen beszélünk. Itt említjük meg azt a fontos, talán még zenei törvénynek is nevezhető nyelvi megnyilvánulást, amit magánhangzó-összhangnak neveznek. A lényege, ha a szótőben magas hang “szólal” meg, például “ég”, akkor bármelyik értelemről, jelentésről is van szó, magas hangú lesz a toldalék: égre vagy égés, égő. Ám átváltozhat a szóeleji “é” hangzó “e”-re, ha például így változtatjuk az eredeti ég, égbolt jelentését: egesedik. Költői nyelvben lehetséges: “Fölénk egesedik a kékség.” stb. De a magánhangzó illeszkedés törvénye megmarad. A mély hangú szótövek esetében, pl. “haj”, a toldalék, rag: hajra, hajon, hajjal stb. De ha már tovább képződik a szótő: hajadon, akkor ebben az esetben is megmarad a mély hangú toldalék: hajadonnak, hajadonnal, stb. Ám ha önálló jelentésű szórész kapcsolódik a szóhoz: haj+lék - lak-héj! - akkor is mély hangú lesz általában a toldalék: hajlékra, hajlékom, sőt, a képzett hajlékony szóhoz is mély hangú ragok társulnak: hajlékonyan, hajlékonyra, de már ha új, önálló jelentéssel bíró nyelvi elem járul hozzá, akkor kissé fölmagasul a szó vége: hajlékony-ság! (A ság-ség képző minden bizonnyal a “sok” szavunkból lágyultan alakult, formálódott. Hiszen nagyítja, nagyobbítja, erősíti a képet: hegy - hegység, katona - katonaság, bátor - bátorság. De igazában így értékelhető a feltételezés ereje: sok a sok = sokaság.) Külön érdekesség az “i” hangzónak, hogy jaját “szabálya” van. Mert például víz-re, íz-re, tíz-zel, stb. De már síppal, híd-ra, át-hid-al, de sikolt, s lehet sikít, sikoly, sikoltás. Vagy: hig-ít, de hig-ul, sim-ul, simít. Az “i” tehát külön vizsgálandó, iz-gal-mas, iz-ga-tó kérdés.
5./
A magyar nyelv szókincsét és működési rendszerét is meghatározza a hangutánzó jelleg uralma. Valamint a be-CÉ-ző gyermeknyelv jelenléte. Így aztán a magyar szavak nemcsak - ok-os - jelentésükkel, de sajátos tárgyi “emlékezetükkel” is részt vesznek a közhírlésben, a közlendőknek nemcsak eszközei, hanem többszörös hordozói. Azt mondhatjuk, hogy valójában
a magyar nyelv minden szava hatással van a magyar nyelv minden szavára! S ha az ősi szógyököket nézzük, a kezdeteket, akkor ennek logikai - számtani! - útja megrajzolható. Jó példa erre a földönfutó szavunk! Most már néhány érdekes és sajátos példa következik arra nézve, hogy nyelvünk a legvalósabb valóság ősi kifejezője is.
Az említett FÖLDÖNFUTÓ szavunk pedig azért jó példa - noha nem egyedülálló! -, mert egyszerre jellemzi a magyar nyelv valósághoz való szoros és ősi kötődését, valamint a szó dokumentum jellegét. Ugyanis, ha ezt a szót használja a magyar, akkor hozzágondol kimondatlanul is néhány jelzőt. Mégpedig a következőket: szegény, szerencsétlen, hazátlan stb. Ezek a jelzők mint valami szóárnyék követik ezt a szót. Mi ennek az oka? Egyetlen logikus válasz lehetséges, hogy lovon ülő nép szemszögéből, akinek még lova sem volt - két-három-ötezer éve! - az félhetett, hogy bármikor kell menekülni, harcolni stb., ő hátrányos helyzetbe kerül! Így azután a “megjárta” szavunk, ami szintén gyaloglásra utal, ugyancsak mellékjelentést kapott, mert azt jelenti: hogy rosszul járt, valami baja-gondja lett stb. Vagy a nyilallik szavunk jelentése: belénk szúrt éles fájdalom! Belénk nyilallt! Nem kell mondani, hogy igen régi tapasztalat, a nyíllövés. A nyíl okozta fájdalom emlékét őrzi ez a pontos kifejezés. Nem minősítés, de jegyezzük meg: az angol “földönfutó” szóban - homeless - nincs benne a “föld”! Noha ez a szó magyarul azt jelenti, amit az összetétel szavai is jelentenek: föld+ön fut valaki. Máshol nem is futhatott valóságosan. Ahogy a nyíl angolul “arrow”, és a nyilallik: (fájdalom, mi más nyilallna?) shoot, a nyilalló shooting, stabbing pedig inkább hangutánzó, a suhanást halljuk belőle! A nyílpuskában már egyik szó sincs benne. Újra hangsúlyozzuk, ez nem minősítés, csupán a magyar nyelv mássága! De ez a másság megnevezhető: az ősi valóságra emlékezi a magyar nyelv a szavaiban. Nos, még egy példa arra nézve, hogy bizonyos nyelvekben bizonyos szavak nem eredendőek, hanem átvételek: A német nyelvben das Pferd a ló. Lovagolni azonban reiten. Így hát a lovagolni szóban nincs benne a ló! Erre több nyelvet is említhetnénk példaként. Mindez arra is mutat, hogy a ló hasznosítása e földrészen - Eurázsia - keletről nyugatra terjedt el.
E kiragadott példák arra is mintát nyújtanak, hogy a
nyelvünk emlékezete több ezer évre nyúlik vissza. A magyar nyelv szavai, akár a föld rétegei, őrzik elmúlt korok eseményeit, valamint a társadalmi és földrajzi környezetre is utalnak. Kis túlzással az is állítható, hogy
a magyarság története benne van a magyar nyelvben, csak képesség kell annak elolvasásához.
Végezetül néhány sajátos magyar nyelvi példát mutatunk be. Mindezek meghatározzák a ragozó nyelv működését: a ra-re ragok megtalálhatók a rá, reá, rája - sőt pl. a haj-rá! - stb. szavainkban. A hajrá alighanem vadászati kiáltás is volt, nemcsak harci. A “Huj! Huj! Hajrá!” arra szólította föl a lovon vadászókat, hogy a vadász sólymot, a rárót engedjék rá a vadra:
“Ti is rárószárnyon járó hamar lovak,” (Balassi Bálint)
E verssorban két dolog is utal a gyorsaságra, előbb a ráró szárnya, majd a “hamar” kifejezés, amelyben benne rejtőzik a “mar”, például a kígyómarás gyorsaságára utaló szavunk. (De létezik az elmarja előle, azaz elkapja, elveszi kifejezés is. Valamint pl. a marakodik s tán a Maros gyors folyásáról kapta a nevét?)
Lássunk néhányat az ingó-bingó, majd be-CÉ-zett, csecse-becsés szavainkból: az ingyom-bingyom, egyedem-begyedem, ugra-bugrál, stb. egy sem található a szótárakban! Holott minden magyar szóval lehet “hintázva” hasonlóan játszani: igen-bigen, székem-békem, stb. Használjuk az ákom-bákom kifejezést és még sok ezret, aminek az egyik szóikre nem hordoz külön jelentést, csak hangulatfestőt, érzelmit, játékost. Ám vannak olyanok is, amelyeknek mindkét szavát külön is használjuk: anya-banya, ácsi-bácsi, maci-baci, (bocs, paci, csacsa stb.), ezek be-CÉ-zett szavak, becirmosodik a “c” hangzó és cuki-buki hangulatot kölcsönöz ez a gyerekek-csecsemők: csecs+emlő! szopás közben százezerszer hallott cuppantó, cicin csüngő hangzója, ami benne van a kece-bece és még sok szavunkban, ám a “kece” már csak népdalban őrződött meg: “kis kece lányom fehérben vagyon...” Ki az a “kis kece” lány? A fehér ruhás, kecses, karcsú menyasszony!
Ám szerepet kap a ka-ke-kó kicsinyitő - ke-d-vesitő képző is, amely aligha véletlenül van jelen, a régies kee, kend, majd kegyelmed, őkelme, ke-d-ves stb. szavainkban. (A kedves-ke idétlensége bizonyítja, hogy a szó elején már betöltötte a szerepét a “ke”!) De például a kedves, kis madár neve CIN-KE, egyrészt hangutánzó cin-cin szóból és a kedvesítő képzőből áll össze. A FECS-KE a fecsi-locsi-csicsvegő hangutánzó szóból, valamint a jellegzetes fic-kándozó repülésből adódhat össze. Ezek csak kiragadott példák hiszen a csi-kó szavunkban benne van a ki-CSI szó “csi” része, illetve az említett mélyhangú “kó” képző. Éppen ezért, a nyelvi rákérdezés igazolja, hogy felesleges ezeket a szavakat tovább kedvesíteni - kicsinyíteni! Íme: cin-ke-ke, fecs-ke-ke, csi-kó-ka... És így tovább.
A logika jelenléte meghatározza a magyar nyelv rendszerét! E rendszer fölismerését pedig az segíti, hogy
a magyar nyelv a tiszta hangzók nyelve. Azt írunk, amit ejtünk és azt ejtjük, amit írunk! Ezért elkülöníthetők a tiszta hangzók, amelyek mássalhangzó “képletei” általában már a szótőben meghatározzák a jelentéstartalmat. Íme:
a K+R - G+R példái jól mutatják mire gondolunk:
K+R = kar, karéj, karol, (karó: rákarolódik a növény, mert a nyelv logikája “visszafelé” is igaz!), kard, kerek, kerék, kerget, (űz, miközben bekerít: KER+GET, gat-get gátol!), kerge birka, kert, kerít, kerül, korona, karima,
KÖR! Hiszen mindezek a jelentéstartalmak, - és még száz! - körre, kerekre, görbére, stb. utalnak. Folytassuk a példákat: karám, karom, köröm, stb.
Majd a lágyult gé-vel: G+R: garat, görbe, görnyeg, gerinc, görgő, görbül, gurul, guriga - karika! - íme a kicsinyítő képző is lágyul, a “ka”-ból “ga” lesz! Hely hiányában, noha kidolgoztunk a nyelv egészének rendszerét, csak kevés példát említhetünk! De megjegyezzük, hogy a “nyelvpörgetéssel” ejtett-formált “R” hangzó jelenléte a döntő! Ezt más nyelvek is igazolják pl. az ír, ró, rajzol - g-r-afit, car-bon, kara-gara, korom! - szavakban is és a jelentések, még sok más hasonló “eR-res” szóban körre, görbeségre, forgásra utalnak. Például a finnben a piri=kör, de a napapiiri = napkör, azaz sarkkör! Magyarban ireg-forog-pörög vagy a forgatag-fergeteg stb. összefüggései bizonyítják ezt.
Általános nyelvi logika a vízszintes és a függőleges. (Tény-leg, vég-leg, mér-leg: leg és leg, lám így is leg-én-ked-het-ünk nyelvünkkel!)
A
“vízszintes” logika példája a jobb és bal testrészeink, valamint oldalunk megnevezésének történeti-tapasztalati összegzése:
A MAGYAR NYELVBEN A JÓ OLDAL A JOBB OLDAL! Vagyis nincs külön szó a jó kézre, ennek fokozása a jobb kéz, ami egyúttal jobb a bal kéznél! Ősi tapasztalat ugyanis, hogy az emberek legtöbbjének a jó keze a jobb keze. Az a jó a szerszámhoz, a fegyverhez, stb. S a bal keze a rosszabb keze: bal-og, bal-ga, bal-lada, stb. jelentések is erre utalnak!
Példa a
“függőleges” logika jelenlétére: a “fej” szavunk jelentése még: fő, koponya. “Hajadonfőtt”, kalap, sapka nélkül. “Jó fej, nagy koponya.” - mondják így is. Akinek fő a feje, annak a fejnek, főnek kell használni a koponyáját, azaz gondolkodnia kell! De hol van a fő? Fönt. Fölül. Ebből képződött a főnök, fönnség, fölség, fennséges, stb. A fej-ből a fejedelem, fejes, fejlődés, fejlődik, stb. (Az anyaméhben a fej fejlődik ki előbb, aránytalanul jobban, mint a test! Nomád népek ezt látták nemcsak az embernél, hanem állati magzatoknál is!) Mert a nyelvekre, és nyelvtanra a valóság volt a legnagyobb hatással!
Sajátos logikát képviselnek például az égtájak megnevezései a magyar nyelvben:
KELET - ott kel-kél a nap, kikeletkor kel ki a földből a fű, a mag, kelés keletkezik a bőrön, “kikel-ünk” magunkból, fölkelünk ágyból, székből, vagyis a fölfelé való törekvést fejezi ki s kelt azon a napon, amikor a nap kelt - ez a “keltezés”. (Dátum.)
DÉL: az északi féltekén , déli 12 órakor, bárhol is állunk, Európában vagy Amerikában a nap tőlünk déli irányban van. Vagy dél felé haladva egyre inkább a fejünk fölé kerül, azaz: delel. S mi életünk delén - magasán! - vagyunk daliák, délcegek, deli legények. (Jól tudom pl. a deli török szár-mazású szó, ám had soroljam ide, ahova a magyar nyelv törvénye állítja!) S a “déli” szavunkban benne van az “él”, például az étel: eledel! stb.
NYUGAT: al-kony-atkor a nap le-kony-ul, elnyugszunk, lenyugszunk, nyugalom, nyugodalom terül ránk: a nyugalom és megnyugvás függ össze e jelentéssel.
ÉSZAK: az éj és éhség szaka - szak-szeg, szeglet, szegély, csík! - vagyis a rideg égtáj iránya!
E magyar nyelv rend-SZER-ében a ragok, képzők ide-oda való RAK-os-GAT-ása - gat-get: gát-ol-gat - a tárgyi dologból képzéssel cselekedet lesz: gát-ol, s a folyamatos cselekvést éppen a “gát” újra szóhoz való kapcsolásával szüntetjük meg, gátoljuk: gát-ol-gat!
A BAN-da szavunkban aligha a “da” képző adja a jelentést! Sokkal inkább a “-ban” helyhatározó rag! S így van ez a ban-dita, bandérium szavakban is! A magashangú “-ben” helyhatározóból is képezhetünk szót: ben-dő! Állatgyomor, embergyomor. Belül - bévül, bél! - helyezkedik el. Valóságos akár a fennhéjázó szavunkban a “héja”. De így már: bensőségesen elbeszélgettünk, átjárta egész bensőmet, stb. elvont fogalommá válik ez a szavunk is!
S a magyar nyelv lényegi jellemzője, hogy az elvont fogalmakat így vissza lehet vezetni a valóságos fogalmakhoz, tárgyakhoz, amelyeket nyelvünk sokkal előbb megnevezett - s minden nyelv! -, mint az elvont fogalmakat! (Gondoljuk meg, miként mutatja ki “fogafehérét” a “fog” szavunk kettős: tárgyi és cselekedeti vonatkozásban!) De mindezek csak jelzésként kiragadott példák nyelvünk minden más nyelvtől eltérő sajátságaiból. Végezetül ugyancsak nem közönséges mutatványt nyújtunk: a magyar nyelv mértani ábrát, majd épületet tervezett!
A mellékelt ábra minden sora jobbról balra, balról jobbra, alulról fölfele s felülről lefele olvasható. A hosszabb soroknak több lehetséges olvasata van. Az ábrában minden hangzó ék alakban helyezkedik el. A magyar rovásírás ismerői észlelik, hogy a rombusz alak az ősi rovásírásunk “eK”, azaz “k” írásjelét adja. Minő véletlen?!
KÉK EKÉK ÉKE KÉK
K Néhány olvasati lehetőség = Kék ék= Kék ekék - Kék-e? Kék!= Kékek ekék - Kék ekekék= Kékek éke kék= Kék ekék éke kék stb.
E KÉKEK ÉKEK ÉKE
A lehető leghosszabb sor: E KÉK EKEKÉKEK ÉKE KÉK EKÉK EKEKÉKE s ez visszafelé is ugyanezt jelenti! Ebből a sík ábrából nőtt az épület.
Miért lehetséges ezt az ékeskedő ábrát létrehozni? Mert miként említettük, a magyar ábécé hangzóinak nemcsak alaki jelentésük, hanem helyi értékük is van, azaz: többféle tisztsége is lehet hangzóinak. Az “e” és “é” hangzók alaki jelentésükön túl birtokos ragok és kérdőszók is lehetnek. Ez a “titok”! De ez teszi lehetővé, hogy magyar, beszéd közben: négy, csak magánhangzóból álló szót is használhassunk! Íme: betűket festünk és kérdezünk: “Ez a kék szín Jóska áié-e? Vagy Pista béié lesz?” Más példa, a sok magánhangzóra: övéiéiéi.... Valamint: fiaié-e?
Másfajta játék és törvény:
DÚS+KÁL
KOL+DÚS
A magyar nyelvben ilyen szó “dusk” nincs, nyilvánvaló, hogy a létező “dús” szóhoz kapcsolódik a “kál” szórész. S ennek van is saját jelentéstartalma, ami kifejti hatását a szóban, ha előre kerül! A “káló” maradékot jelent, de ebből származhat pl. a kallódik kifejezés. Vagyis ha szó elejére kerül: dúskál, akkor gazdagságról van szó, ha koldus, akkor szegénységről. A BAL+jós szavunkban hiába van a “jó” - hiszen a jósnő, jósol, javasasszony: jója valaminek a java! - hogyha a “bal” megelőzi. Így a baljós jelek, egyértelműen rossz jelek. Az élő nyelv sajátos logikája ez.
De hát a nyelv tengernyi! Mégis tán elég megkóstolni néhány csöppjét, hogy ráérezzünk az egész ízére!
A két képhez még annyit ha a leghosszabb sor a tengely és ekkörül elfordítod a többit 90 fokkal kapsz egy kettőspiramist,csak nézőpont kérdése, mindent olvashatsz, ahogy tetszik,alulról, felülről,oldalról,mindegy.Ezt a piramist kellene felépíteni a porszemekből.Nagyon időigényes,ugyanolyan kitartás kell hozzá mint az arvisúrához,vagy még több,mert az arvisúra párezer oldal,de a piramis az végtelen nagy lehet.Kellemes építgetést.Emese Álmosa mikor megszületett lehetett Álmos,mikor felnőtt Elmés lett,mikor a magyarokat idevezette a Kárpátmedencébe akkor már Él- mása volt,mert ezt a tettet Álmosan nem tudta volna véghez vinni.Szeretettel Estfen!
ffice
></o