Átalakították a kilogramm definícióját, ilyen hatással lesz ránk

A mindennapi életben nem jelent változást, hogy átalakítják a Nemzetközi Mértékegységrendszert, amelynek alapegységei ezentúl természeti/technikai állandókhoz lesznek kötve. Ez biztosítja, hogy a 2019. május 20-ától érvényes új mértékegységrendszer hosszú távon stabil és konzisztens lesz - mondta Nagyné Szilágyi Zsófia szakértő annak kapcsán, hogy pénteken többek között elfogadták a kilogramm új definícióját a Párizs melletti Versailles-ban az Általános Súly- és Mértékügyi Konferencián (CGPM).

A több mint hatvan ország részvételével tartott konferencián Magyarországot Nagyné Szilágyi Zsófia, Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH) Metrológiai és Műszaki Felügyeleti Főosztályának vezetője képviselte. A szakértő az MTI-nek elmondta: a konferencián egyhangúlag szavazták meg az SI (Systeme International d'Unites) mértékegységrendszer teljes revizióját
Az SI-rendszer hét alapmértékegységet foglal magába és azokból levezethető az összes többi: ezek a méter, a kilogramm, a Kelvin, a másodperc, az amper, a kandela és a mól .

A szakértő elmondta: az eddigi SI-mértékegységrendszerrel az volt a fő probléma, hogy a kilogramm etalonja még mindig az a platina-iridium ötvözetből készült 1 kilogrammos prototípus volt, amelyet a Nemzetközi Súly- és Mértékügyi Hivatalban elzárva őriznek 1875 óta Sevres városában.

Ennek a prototípusnak a hosszútávú stabilitását a gondos őrzés mellett sem lehetett biztosítani. A nemzetközi etalonból csak egy van a világon, Magyarországon annak leszármaztatott példányát őrzik.

"Ezt a példányt 10 évenként elküldik Sevres-be, hogy a prototípussal összehasonlítsák. Ott kiderült, hogy a mi kilogrammunknak is néhány mikrogrammal nőtt a tömege, csakúgy mint általában a többi országé. Így megkérdőjeleződik a nemzetközi prototípus hosszú távú stabilitása, továbbá nehézséget okoz, hogy erről az egy példányról kell az összes leszármaztatást elvégezni"
- tette hozzá

A megoldás hosszú ideje érlelődött a tudósok fejében, Max Planck már 1900-ban leírta azt, hogy az alapmértékegységeket természeti állandókhoz kellene kötni.

Ennek megfelelően a kilogrammot a kvantumfizikában ismert Planck-állandó segítségével definiálták újra. Megvalósítása elsősorban egy speciális mérlegen, a Kibble-mérlegen alapszik. A szakértő elmondta, hogy az utóbbi több mint tíz évben azon dolgoztak a metrológusok, hogy az átmenet zavartalan legyen a régi mértékegységrendszerről az újra. "Most jutottunk el oda, hogy a természeti állandókat elég pontosan meg tudjuk mérni. A kilogramm etalonja most már múzeumba kerül" - mondta. Hozzátette: ez hatással volt más mértékegységekre is, így a kelvin, az amper és a mól definíciója is változott.

A mértékegységek azonban ettől nem változnak meg, csak a definíciójuk
- hangsúlyozta. Ez a változás jellemzően a méréstudomány művelőit és az alapkutatásokat végzőket érinti (például kvantumtechnológia, nanotechnológia), a gyakorlati életben semmilyen változást nem jelent.

Összességében elmondható, hogy hosszú idejű stabilitással, belső konzisztenciával rendelkező, a gyakorlatban megvalósítható mértékegységrendszer került kialakításra - összegezte a metrológus. "Így a mértékegységeket bárhol, bárki megvalósíthatja, aki rendelkezik megfelelő eszközökkel" - mondta.

Magyarázata szerint a régi és az új rendszer közötti különbség az, hogy az eddigi rendszerben elsőként létrehozták a mértékegységek etalonjait és azokkal mérték meg a természeti állandókat. "Most megfordult a helyzet, a hét alapmértékegységhez kapcsolódó természeti/technikai állandók értékeit rögzítették, mérési bizonytalanságuk nem lesz, és ezek segítségével lesznek az alapmértékegységek realizálva".

Több évtizedig tartott a rendszer átalakítása, legközelebb várhatóan a másodpercet fogják újradefiniálni a nemzetek méréstudományi szakértői - mondta.

images
 
Hmmm...
Mi köze ennek az Élethez? 10 a mínusz 9 vagy 8-adikon szintű eltérés...
Másrészt, 118 év alatt kidolgozták az elméletet, vagy akár meg is valósították gyakorlatban? Ha más nem mondható el, mindenképpen nemzedékek munkája...
 
Feleségem már rég átdefinálta a saját kilóit.
Véletlenül kiszúrtam, hogy a mechanikus fürdőszoba mérlegünk elállítodott és 2 kilóval kvesebbet mutatott.
Nem engedte visszaállítani. :rohog:
Vedd 2 kilóval még mínuszba.
öröm 1 hétig.
Vedd 2 kilóval ismét mínuszba.
Amikor már 10 kilóval könnyebb lesz.Követelni fogja a Planck-állandóval újradefiniálását És jó mérleged lesz.
Csak előbb egy pszicho terápiát kifizetsz.
De jó reggelt a valóságban.
 
Vedd 2 kilóval még mínuszba.
öröm 1 hétig.
Vedd 2 kilóval ismét mínuszba.
Amikor már 10 kilóval könnyebb lesz.Követelni fogja a Planck-állandóval újradefiniálását És jó mérleged lesz.
Csak előbb egy pszicho terápiát kifizetsz.
De jó reggelt a valóságban.
A nők másképp ketyegnek. Nejemnek elég volt ez a két kiló. Voltak neki más szintén szimpatikus bogarai amiket ápolt...:)
 
Utoljára módosítva:
Nos, én drasztikusabban oldottam meg a kérdést...elajándékoztam a mérlegemet...:D
20 éves korom óta 73 kiló voltam. Csak ő használta a mérleget.
Végeredményben komáltam a dilijeit,

Egyszer a válalatinknál különösnek találta egyik koleganőm, hogy én sosem mondok rosszat volt feleségemröl.
“Ha tudnék, nem vettem volna el.” válaszoltam neki. :)
 
A stempli után jutottam oda hogy már nem is emlékszem miként és hivatalosan nézett ki egy egyenruhás postás
Bizony fontos a kinézet
Pom_28686.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,677
Tagok
615,962
Legújabb tagunk
Koviubii
Oldal tetejére