Az űrkutatás hatása mindennapjainkra
Az épülőfélben lévő ISS nemzetközi
űrállomás
Minden-napjaink során napjában legalább egyszer használunk
olyan tárgyakat, amelyek az űrkutatás eredményeként kerültek
be a háztartásunkba.
Vagy gondolunk-e arra, hogy a mikrohullámú sütő is az űrből jött
vissza a földi konyhákba?
Az űrhajósok már régen nem tubusból nyomják ki az
ennivalójukat, hanem konzervételeket fogyasztanak, és igen,
mikrohullámon megmelegítve.
Egy űrállomás fedélzetén igencsak fura – nem utolsó sorban pedig
veszedelmes – volna a gáztűzhely…
És még annyi mindent köszönhetünk a világűr-kutatásnak;
legyünk méltányosak: az egykori szovjetnek – ma orosznak – és
az amerikainak egyaránt.
Szinte hihetetlen, hogy a kézi porszívó, ami ugyancsak
megkönnyíti a háziasszonyok és -urak életét, szintén a NASA-nak
köszönhető.
Pedig hát eredetileg azért fejlesztették ki, hogy az asztronauták
ruhájából kiszippantsák vele – nos, mit is? – a holdport.
Most különösen időszerű az űrkutatás találmányaival
foglalkoznunk, hiszen a nemzetközi űrállomás fedélzetén miskolci
tudósok találmányát, egy különleges fémhabosító műszert
próbáltak ki, méghozzá sikeresen.
A technológia gyakorlati alkalmazásához – persze – még eltelik
egy kis idő.
Nézzünk azonban körül a háztartásunkban, és vegyük
szemügyre, még mivel is lopta be magát már eddig otthonunkba
az űrkutatás!
Átlátszó fogszabályozó
A láthatatlan, ívelt szorító fényáteresztő, polikristályos földpátból
készül, és 1987-ben jelent meg a piacon.
A NASA az anyagot elsőként a kerámiakutatásban alkalmazta.
Az volt a cél, hogy az infravörös antennákat megvédje a
hőkövető rakéták felderítő egységeitől.
Karcolásálló szemüveglencse
Szemüveglencse már régóta készül műanyagból, csak az a gond,
hogy a felszíne könnyen karcolódik.
Az űrhajózás során keletkező szennyeződés és a kisebb
részecskék ellen a NASA különleges karcolásálló bevonatot
kísérletezett ki.
Bevetésére először az űrhajós sisak arcvédőjénél került sor.
A műanyag bevonat a szemüveget tízszer ellenállóbbá teszi a
kezeletlennél.
Ráadásul azóta minden szemüveglencséhez műanyagot
használnak.
Memóriahab
A NASA 1966-ban találta föl a poliuretánból készült, különleges
memóriahabot.
Az anyag nyomásra megváltoztatja az alakját, és meg is őrzi a
nyomatot, ezért kiválóan alkalmasnak mutatkozott az űrhajók
üléseinek kialakítására.
Később a speciálisan amerikai sportot űzők sisakjait is ilyennel
bélelték.
(Azóta minden, fejvédőt igénylő sportágban elterjedt.)
A hab külön előnye, hogy a fekvési helyzet megváltoztatásával a
belőle készült matrac visszanyeri eredeti alakját.
Vonalkód
Valójában pofonegyszerű találmány, aminek azonban hosszú volt
az útja, mire a Holdról eljutott a bevásárlóközpontokig.
A NASA a fekete-fehér csíkokat arra alkalmazta, hogy az ezernyi
alkatrész áttekinthető legyen, ma már azonban szinte minden
terméken megtalálható.
Zselés cipőtalpbetét
A sportcipők Neil Armstrong holdcsizmáinak köszönhetik rugalmas
kiképzésüket.
A különleges betétek rugékonyan reagálnak a nyomásra, és ezzel
kímélik az ízületeket.
Az első sportcipőgyártók a 80-as évek során kezdték el a
találmányt saját termékeikben is alkalmazni.
Nagy távolságú telefonbeszélgetések
Mielőtt a NASA embereket küldött volna a világűrbe, műholdakat
épített, hogy az asztronauták kommunikálni tudjanak a földi
személyzettel.
Ezeket a szatelliteket azóta hírek, adatok és telefonbeszélgetések
nagy távolságú átvitelére alkalmazzák, így ma már a földteke
minden zuga elérhető egymás számára.
A NASA rendszeresen ellenőrzi a műholdakat és pozíciójukat, hogy
a kommunikáció zavartalanul működhessék.
Szabályozható füstjelző
Az első amerikai űrállomáson, a Skylab-on alkalmazták először,
hogy az asztronauták azonnal észlelhessék, ha valahol tűz ütött
ki vagy benzin szökött el.
A téves riasztások megelőzésére a NASA készítette el az első
szabályozható füstjelzőt, különböző érzékenységi fokozatokkal.
Biztonsági barázda
A NASA eredetileg azért fejlesztette ki, hogy a repülőgépek a
nedves kifutópályán is biztonsággal szállhassanak fel és le.
A betonba vájt rovátkák a felszínen elvezetik a vizet, s ezáltal
mérsékelik az aquaplaning kialakulásának veszélyét.
A megoldást ma már az élet minden területén alkalmazzák,
egyebek mellett lépcsőknél, uszodákban és az utakon is.
Vezeték nélküli szerszámok
A világűrben viszonylag nehéz konnektorhoz jutni, de az űrséták
során mindennapossá vált a szerszámhasználat.
Ezt a feladatot oldja meg például az akkumulátoros fúró.
Elsőként Armstrong és Aldrin használta, hogy mintát vegyen a
Hold talajából.
Az űrhajózásban fontos, hogy a szerszám könnyű, kompakt és
erős legyen.
A NASA a Black & Deckerrel közösen fejlesztette ki az
akkumulátorral működő, mégnesmotoros fúróját, amely
egyszerre energiakímélő és erős teljesítményű.
A technikát azóta egyéb szerszámoknál is alkalmazzák.
Vízszűrő
A vízszűréses technológiát már az 1950-es óta ismerhetjük.
A NASA-nak azonban olyan szűrőre volt szüksége, amely
szélsőséges körülmények között is alkalmazható, és a vizet
hosszú időn keresztül tisztán tartja. Ehhez pedig a NASA apró faszéndarabkákat használt fel.
A szenet rendkívüli mértékben aktivizálják: a vízben lévő
kórokozókat ezüstionokkal semlegesítik és elölik a
baktériumokat.
Tűzálló ruházat
A Celanese nevű amerikai cég a NASA megbízásábol tűzálló
öltözéket készített az asztronaután számára.
A tűzoltók tehát az rhajósoknak köszönhetik a PBI-ből
(polibenzimidazolból) font, arany színű mesterséges szálat, amely
kiválóan ellenáll savnak, lúgos anyagnak és szerves vegyületnek
egyaránt.
UV-szűrő
Hegesztőkészülékekbe nem túl tanácsos belenézni.
A NASA-nak azonban sikerült az emberi szem számára káros fény
kiszűrése is.
A technológiát eredetileg az űrhajós sisakok arcvédőjénél
alkalmazták, ám ugyanezt a fejlesztést használják föl a
napszemüvegek gyártói is: olyan lencsék előállítására képesek,
amelyek kiszűrik a káros fénytartományt, az ultraibolya (UV)
sugarakat.
Láthatóvá tett festmények
Néhány festőművész annakidején az új vásznak magas költségei
miatt gyakorta fordult ahhoz a megoldáshoz, hogy képeit
egymásra pingálta.
Az ilyen alkotások azonosításához eredetileg röntgensugarakat
használtak, az eredmény azonban sokszor nem volt kielégítő.
Itt is segít a NASA technológiája, amelyet eredetileg az űrszondák
képeinek előhívásánál alkalmazták: az alsó és a felső képet
szétválasztották egymástól, hogy a rejtett részleteket is
láthatóvá tegyék.
