Évfordulók kapcsán

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
Schallhas Károly festő

SCHALLHAS Károly Fülöp

Pozsony, 1769.december 2.

A magyarországi származású, Ausztriában letelepedett és nevet szerzett művész bécsi képzőművészeti akadémiai tanulmányait feltehetően 1781-ben, Johann Christian Brand tanítványaként kezdte meg. 1787-ben akadémiai díjat kapott. 1790-ben tagja lett a bécsi akadémiának, 1795-től a tájrajz szakon korrektorként dolgozott, később Johann Christian Brand, ill. Friedrich August Brand tanársegédjeként tájképfestészetet tanított. Bár művészete alapvetően a németalföldi tájképfestészet hagyományaira épült, alkotásain már az érzelmességre, bensőségességre törekvő új természetszemlélet is megfigyelhető. Osztrák tájakat megörökítő rajzainak egy része metszetsorozatokban jelent meg (Ansichten von verschiedenen Gegenden Oesterreichs, 1790). A Magyar Nemzeti Galéria öt olajfestményét őrzi, köztük a Tájkép horgásszal és a Táj (1795 k.) című alkotásokat, amelyek árkádiai-bukolikus hangulatukkal a németalföldi előképek mellett az itáliai tájképfestészet tradícióit őrzik.

A táj folyóval Magyar Nemzeti Galéria
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
December 3-án meghalt József Attila

ja.jpg






A magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja halt meg vele.






Szárszói emékmű


(DRÁGA BARÁTIM...)

Drága barátim, kik gondoltok még a bolonddal
nektek irok most, innen, a tűzhely oldala mellől,
ahova húzódtam melegedni s emlékezni reátok.
Mert hiszen összevegyült a novemberi est hidegével
bennem a lassúdan s alig oldódó szomorúság.
Emlékezzetek ott ti is, és ne csupán hahotázva
rám, aki köztetek éltem s akit ti szerettetek egykor.
1937. nov.
 

Bozzainé Magdi

Állandó Tag
Állandó Tag
Szeretem József Attila költészetét. Egyre nagyobb az elkeseredett szeretetlen gyermekek, felnőttek száma.Érdekes jelenség a családban élő árvaság. Sok gyermek mondhatja el " nincsen apám,se anyám, se istenem, se hazám".
 

Bozzainé Magdi

Állandó Tag
Állandó Tag
SCHALLHAS Károly Fülöp

Pozsony, 1769.december 2.

A magyarországi származású, Ausztriában letelepedett és nevet szerzett művész bécsi képzőművészeti akadémiai tanulmányait feltehetően 1781-ben, Johann Christian Brand tanítványaként kezdte meg. 1787-ben akadémiai díjat kapott. 1790-ben tagja lett a bécsi akadémiának, 1795-től a tájrajz szakon korrektorként dolgozott, később Johann Christian Brand, ill. Friedrich August Brand tanársegédjeként tájképfestészetet tanított. Bár művészete alapvetően a németalföldi tájképfestészet hagyományaira épült, alkotásain már az érzelmességre, bensőségességre törekvő új természetszemlélet is megfigyelhető. Osztrák tájakat megörökítő rajzainak egy része metszetsorozatokban jelent meg (Ansichten von verschiedenen Gegenden Oesterreichs, 1790). A Magyar Nemzeti Galéria öt olajfestményét őrzi, köztük a Tájkép horgásszal és a Táj (1795 k.) című alkotásokat, amelyek árkádiai-bukolikus hangulatukkal a németalföldi előképek mellett az itáliai tájképfestészet tradícióit őrzik.

A táj folyóval Magyar Nemzeti Galéria
Ha meglesz a 20 üzenetem, belépek és megnézem a képeket.
 

Bozzainé Magdi

Állandó Tag
Állandó Tag
Jeles nap a mai nap is mert Gergely napja és a népi mondás úgy tartja ha „Ha Gergely megrázza szakállát, még áprilisban is hó lesz.” hát nálunk eléggé megrázta mert nagy hó lett.Tehát ebből következik hogy még áprilisban is rakhatunk hóembert.
Hát akkor a nyuszi hóból épít fészket. Megfagynak a hímestojások.
icon5.gif
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
55 éve halt meg a T-Model megalkotója



1955.12.04 -meghalt Galamb József gépészmérnök, a Ford Motor Company főmérnöke, a T-Model megalkotója.
Rövid ideig a diósgyőri vagongyárban dolgozott, majd az aradi MARTA (Magyar Automobil Rt. Arad) gyárban a gépkocsigyártást tanulmányozta, utóbb Németországban az Adler automobilgyárnál dolgozott.
1903 végén költözött az USA-ba. 1905-ben Henry Ford detroiti üzemében lett mérnök.
1908-ban kezdték gyártani az általa konstruált T-Ford-ot, amelyet a szellemes tervezés, ötletes technikai megoldás és megbízhatóság jellemzett.
Másik kiemelkedő alkotása a Fordson traktor (1918-1920), mely az USA-ban mintaképül szolgált a traktorgyártás számára.
Az ő elképzelései alapján szervezték meg a gépkocsik futószalagon való gyártását.
Bolygókerekes sebességváltója és villamos gyújtóberendezése kora gépkocsitechnikájának kimagasló alkotásai voltak.
Magyarságát nem felejtve 1921-ben ösztöndíjat alapított a makói ipari felsőoktatásban tanuló rászorulóknak. Egy évvel később szülővárosában Ford kereskedést nyitott. Az első világháború alatt tengeralattjáró keresőket fejlesztett.
1942-ben Ford ötlete nyomán egy hathengeres autó tervezésébe kezdett. 1944-ben orvosa javaslatára vonult vissza az aktív munkától.
1981-ben táblát avattak emlékére Makón, később szobrot is, végül iskolát neveztek el róla





T- model
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
Mozart 219 éve halt meg

Bécsben, 35 éves korában meghalt Wolfgang Amedeus Mozart.



Mozart halálának közvetlen oka a halotti bizonyítvány szerint is vitatott. A legvalószínűbb a higanymérgezés vagy reumatikus láz. Az egyik feltételezés az volt, hogy Mozarttal a szabadkőművesek végeztek, mivel A varázsfuvolával túl sok szabadkőműves titkot árult el.
A legenda szerint Mozart halálakor koldusszegény volt és mindenki elfeledte, és amikor meghalt, szegények közös sírjába temették, koporsó nélkül. Valójában, még ha nem volt is olyan népszerű Bécsben, mint néhány évvel azelőtt, továbbra is jól fizető állása volt az udvarban és számos megrendelést kapott Európa különböző részeiből, különösen Prágából. Való igaz, hogy fennmaradtak segélykérő levelei, de ezek nem annyira szegénységének, hanem annak bizonyítékai, hogy mindig többet költött, mint amennyit keresett. Constanze költekezési hóbortja vitte romlásba a rossz nyelvek szerint. Nem tömegsírba, hanem szabályos közsírba temették az 1783-as törvények alapján. Rendes temetést feleségének hanyagsága és a borzalmas hófúvás miatt nem rendeztek. Ma jelképes emlékműve áll Bécs temetőjében.







Mozart jelképes sírja
Szent Marx temetőben
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
140 éve halt meg Dumas





A francia irodalomban - közismerten - ugyanis két Alexandre Dumas lett világhíres író. Az idősebbiknek ifjúkorától kezdve mindvégig elképesztően sok szeretője volt, ezek egyikétől harmincéves korában született egy törvénytelen fia. Ez a gyermek korán igen értelmesnek, sőt tehetségesnek mutatkozott, apja örökbe is fogadta. Később ez a fiú csaknem olyan híres, egy időben még népszerűbb író lett, mint az apja. Nem is úgy írta a nevét könyvei élére, hogy "ifjabb Alexandre Dumas", hanem így: "Alexandre Dumas fia". Egészen másfajta író volt, mint az apja, sokan tanultak tőle is, színjátékait világszerte játszották, regényeit sok nyelven olvasták, színházesztétikai tanulmányát tankönyvnek tekintették. Múlhatatlanul bekerült ő is az irodalomtörténetbe, de mostanában már csak híres érzelmes színművét, "A kaméliás hölgy"-et szokás játszani. Míg apja minden rosszallás ellenére máig is a legolvasottabb szerzők közé tartozik, és mindig színházi siker, ha felújítják egy-egy darabját. És bár írói nemzedékek tűnnek fel és tűnnek el, "A három testőr" és a "Monte Christo grófja" változatlanul minden világrészen az olvasási sikerlista élén áll.

Alexandre Dumas-t ott temették el, ahol született. Sírja a Villers-Cotterêts-i temetőben maradt egészen 2002 -ig. Ekkor a francia köztársasági elnök, exhumáltatta a testét, és egy nyilvános ceremónia során az új, kék bársonnyal leterített koporsót a négy muskétásnak –Athos ,Porthos , Aramis ésD'Artagnon – beöltözött köztársasági őrök kísérték át ünnepélyes menetben a párizsi Panthéonba, a nagyszerű mauzóleumba, ahol Franciaország legnagyobbjai vannak eltemetve.


images





Alexandre-Dumas-A-Harom-Testor.jpg
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
221 éve született Hild József

Hild József Pest 1789.december 8.-án született magyar építész. A hazai klasszicista építészet egyik legnagyobb alakja.

Esztergom Bazilika
Cegléd Református termplom
Eger Székesegyház
Budapest Bazilika épitésének elindítója


Császárfürdő 1842



Lloyd palota kb.1887



Náko palota 1903
itt épült fel később Gresham palota
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
Balassa János sebész. egyetemi tanár halála



Balassa János meghalt 1868. december 9.-én

1843-ban 28 éves, amikor kinevezték a Sebészeti Kóroda tanszékvezetőjének. A sebészet, a szülészet és a szemészet tanára. Sokoldalú sebészi és irodalmi munkásságával megalapította az önálló magyar sebészetet és annak tekintélyt, nemzetközi elismerést szerzett.
Részt vett az egyetemi oktatás reformjának előkészítésében, a korszerű sebészeti oktatás megszervezésében. Először alkalmazott hazánkban aethernarkózist.
Számos új műtéti eljárást dolgozott ki. Az urológiai sebészet megalapozója, nagy számban végzett hólyagmetszést és kőmorzsolást. Új megoldásokat alkalmazott a plasztikai műtétek (képzőműtétek) terén. Nagy jelentőségűek a hasi sérvekről és a plasztikai műtétekről írott munkái.
Működése alatt 1859-ben a Sebészeti Kórodát áthelyezték az Országúti Kunewalder-házba (ma Múzeum körút)

A szabadságharc alatt honvédkórház ig.-ja, utána fogságot szenvedett, 1851-től foglalhatta el ismét a tanszékét. A szabadságharc után elindította a haladó m. orvosok szervezkedését. Ő kezdeményezte az Orvosi Hetilap megalapítását. Fő szorgalmazója volt az Orsz. Közegészségügyi Tanács létesítésének, melynek első elnöke lett.



Sírja a Kerepesi temetőben
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag


Fellner Jakab (Fellenthali Fellner Jakab) Tatán halt meg december 12.-én épitész a késő barokk építészet egyik legkiválóbb magyarországi mestere.
Mikulovban (Nikulsburg,Morvaország) született. Képesítés nélküli épitész volt, aki a helyi építőmesteri gyakorlatból kinőve vált sikeres, elismert, keresett szakemberré.
1745 -ben telepedett le Tatán, ahol kisebb-nagyobb megszakításokkal egészen haláláig élt. Jelentős szerepe volt Tata, Veszprém ,Pápa és Eger városképének kialakításában. Főleg az Esterházy grófok számára dolgozott, majd szakmai jó hírének köszönhetően másoktól is sok megbízatást kapott. Az első jelentős munkája a tatai római katolikus plébániatemplom volt


Veszprém



Pápa


1387-m.jpg


Eger
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
A Magyar Tudományos Akadémia épületét 145 éve avatták fel

szechenyi.jpg



Már az 1791. évi országgyűlés is felvette programjába egy tudományos akadémia felállítását, ám az ötlet csak 34 évvel később valósulhatott meg. Az 1825-os Országgyűlésen Felsőbüki Nagy Pál beszédének hatására Széchenyi István szót kért, és „a nemzetiség és nyelv erősítése, terjesztése és pallérozása szent céljára” felajánlotta minden jószágának egyévi jövedelmét – amelyet 60 ezer forintban állapított meg - a Magyar Tudós Társaság létrehozására. Beszédének hatására Vay Ábrahám, Andrássy György gróf, Károlyi György gróf és még sokan mások ajánlatot tettek, majd három héttel később az alapítók az alakítandó tudós társaság tervét is elkészítették.
Széchenyi beszéde több szempontból is figyelemre méltó volt: magyarul szólalt fel az Országgyűlésen, ami korábban nem volt szokás. Ez azért is feltűnést keltett, mert a gróf neveltetéséből adódóan jobban beszélt németül, mint magyarul. Az is lényeges körülmény, hogy Széchenyi az alsótábla ülésén csak vendég volt, felsőházi tag lévén nem volt szólásjoga, mégis szót kért. A hagyomány azt tartja, hogy kijelentése után megkérdezték tőle: „És miből szándékozik ez alatt az év alatt élni, gróf úr?” Mire Széchenyi azt válaszolta: „Majd csak eltartanak addig a barátaim.”
Az alapítást ugyan 1827-ben törvénybe iktatták, A hazai nyelv művelésére fölállítandó tudós társaságról vagy magyar akadémiáról címmel született XI. törvénycikkben, a társaság tényleges működését csak évekkel később kezdhette meg. A Tudós Társaság igazgatósága első ülését Pozsonyban tartotta, ahol elnökké Teleki Józsefet, alelnökké pedig Széchenyi Istvánt választották, és kinevezték a társaság első 23 rendes tagját. A társaság első közgyűlését 1831. február 4-én tartotta. Ekkor 42 rendes, 24 tiszteleti és meghatározatlan számú levelező tagot fogadhatott tagjai közé.

mta.jpg
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
Bolyai János 208 éve született



bolyai_janos.jpg


Kolozsváron megszületett Bolyai János matematikus.

1802.12.15

Az egyik leghíresebb, a legeredetibb gondolkodásúnak tartott magyar matematikus.1831-ben megjelent Appendix című művével megalkotta a nemeuklideszi geometriát, amely a 20. század fizikai elméleteinek alapja lett. Ő maga is szorgalmazta egy nemeuklidészi alapokra helyezett mechanika kidolgozását, azaz „majdnem egy évszázaddal Einstein előtt megfogalmazta Einstein gravitációértelmezésének a célkitűzését.”A komplex számok, a számelmélet, illetve az algebrai egyenletek témakörében folytatott kutatásai kéziratban maradtak ugyan, és csak jóval később kezdődött meg feldolgozásuk.




Appendix egyik oldala
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
Kodály Zoltán 128 éve született


cvpicture3d6cafc7e19069.11376650.jpg


Kodály,Zoltán Kecskeméten született 1882. december 16.-án.

szüleivel 1885-ben Galántára, 1892-ben Nagyszombatra költözött. Középiskolai tanulmányai mellett zongorázni, hegedülni és gordonkázni tanult. 1898-ban a gimnázium zenekara számára nyitányt írt. 1900—1905 között a budapesti Zeneakadémián Koessler János növendéke volt, ugyanezen idő; alatt az egyetem bölcsészkarát is hallgatta, 1906-ban szerzett doktori diplomát. Ugyanebben az évben kapcsolódott egy évvel előbb megkezdett népdalgyűjtési munkájába Bartók Béla, akivel közösen kiadták a Húsz magyar népdalt. 1906—1907-ben Berlinben és Párizsban járt, majd a Zeneakadémia tanára lett. Első jelentős zeneszerzői sikereit a tízes években aratta. hamarosan külföldön is ismertté vált. A Tanácsköztársaság idején a Zeneakadémia aligazgatója volt, ezért a reakció felelősségre vonta és két éven át hallgatásra kényszerítette. 1930—33 között a budapesti Tudományegyetemen adott elő 1943-ban a Magyar Tudományos Akadémia tagja, 1946—49-ben elnöke. 1944-ben a kolozsvári, 1957-ben a budapesti, 1960-ban az oxfordi egyetem avatta díszdoktorrá. Három ízben (1948, 1952, 1957) kapott Kossuth-díjat. Nyolcvanöt éves korában hunyt el.


Kecskemét
26-11961.jpg
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
240 éve született Ludwig Van Beethoven

cvpicture3ac2ed42a4d193.69084996.jpg



Ludwig van Beethoven, minden idõk egyik legnagyobb zeneszerzője 1770-ben született Bonnban. Már fiatalkorában megnyilvánult tehetsége, első; műveit 1783-ban adták ki. Fiatalemberként ellátogatott Bécsbe, ahol bemutatták Mozartnak; ismeretségük rövid ideig tartott. 1792-ben Beethoven visszatért az osztrák fővárosba, és egy ideig az akkori vezető bécsi zeneszerző Haydn irányítása alatt tanult (Mozart az előző évben meghalt). Bécsben, a zenei világ akkori fővárosában telepedett le, és élete végéig ott élt.

Beethoven virtuóz zongorajátéka mindenkire nagy hatást gyakorolt, előadóművészként és tanárként egyaránt népszerű volt. Hamarosan termékeny zeneszerző lett. Műveit kedvezően fogadták, és húszas éveinek közepétő könnyedén el tudta őket adni a kiadóknak.


Huszas éveinek vége felé járt, amikor a süketség első jeleit észrevette magán. Nem meglepő hogy a fiatal zeneszerzőt mélyen felkavarta ez a baljóslatú fejlemény, egy ideig még az öngyilkosság gondolatával is foglalkozott. 1803-tól 1815-ig eltelt éveket Beethoven pályája középső szakaszának szokás tekinteni. Ez alatt az időszak alatt, ahogy hallása mind jobban romlott, fokozatosan visszavonult a társasági élettől. Növekvő süketsége miatt az emberek megalapozatlanul ugyan, de azt gondolták, hogy embergyűlölő.Több fiatal hölgyhöz fűzték gyengéd szálak, de úgy tűnik, hogy minden kapcsolata boldogtalanul végződött, és végül sohasem nősült meg.





beethoven_2.jpg




kézirat
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag



Lotz Károly (Bad Homburg vor der Höhe,Hessen tartomány,1833 december 16magyar festőművész, a XIX. századi akadémikus magyar falfestészet jelentős képviselője.


A hessen-homburgi nagyherceg eljön Magyarországba vadászni. Kíséretének egyik előkelő főhivatalnoka beleszeret egy magyar leányba, s elviszi magával nejeként messze Hessen-Homburgba. A magyar leányból előkelő, nagyrangú német asszony lesz, de sem a magas rang, sem a boldogság hazáját nem feledteti vele.
Ez a nagyrangú német hivatalnok Lotz Vilmos. A magyar leány, ki neje lett, Höfflich Antónia, boldog házas életük alatt hét gyermeket hozott a világra. A legkisebbel, 1834-ben ajándékozott meg bennünket. Ez a legkisebb gyermeke Lotz Károly.
A kis Károly alig volt 4 éves, amikor apja, Lotz Vilmos meghalt. Az özvegy asszonyban a magyar leány szíve szólalt meg akkor, s miután már nem kötötték oda sem a boldogság, sem a kötelesség, nem tartóztatta ott többé sem a nagy tisztelet, amelylyel körül volt véve, sem a nagyhercegi kegy szíve visszahozta őt az anyaföldre, haza jött és haza hozta mind a hét gyermekét, köztük a kis Károlyt, egy nagy lelket, a legnagyobb szabású művészi talentumot adva vele ami hazánknak.
Lotz Károly tehát német földön jött a világra. Német apától, de magyar anyától született, épp úgy, mint Lenau, aki ezért élete végéig «Mutterland»-jának nevezte Magyarországot.
Megis énekelte hazánkat, lelkes, meleg hangon sok szépet dalolt mirólunk, de nem nekünk; Lotz Károly azonban nekünk - - csak nekünk - festett. A mienk lett, a mienk volt egészen.



Fürdő nő 1901
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
127 éve született Kós Károly




Kós Károly (eredetileg Kosch) Temesvár1883december 16 építész, író, grafikus, könyvtervező, szerkesztő, könyvkiadó, tanár, politikus.


A budapesti Állatkert India ősi emlékeit idéző, szecessziós ízlésű bejárati kupoláját a két elefánttal, századunk egyik legszebb magyar történelmi regényét, ,,Az országépítő"-t, drámairodalmunk egyik legkimagaslóbb kompozícióját, a ,,Budai Nagy Antal"-t ugyanaz a Kós Károly hozta létre. De ha sorolni kívánnók, hogy építészeten és irodalmon kívül még mi mindenhez értett mesteri fokon, akkor az ámuldozó érdeklődőnek tudomásul kell vennie, hogy festő- és grafikusművész, művészettörténész, néprajztudós, könyvkiadóvállalat igazgatója, nagy hatású folyóirat szerkesztője, gyakorlati politikus, olykor országgyűlési képviselő volt, Erdély lelkének és társadalmi valóságának legjobb értője, a ,,három nemzet", a magyar-román-szász együttélés ihletett kifejezője... ha kellett, mind a három nemzet nyelvén anyanyelvi otthonossággal. Kevés lenne, ha csak azt mondanók, hogy a nagy múltú és dúsgazdag erdélyi, majd romániai magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja volt. Hiszen az egész irodalom csupán az egyik arculata volt mindannak a művészi, tudományos és kultúrpolitikai teljesítménynek, amely múlhatatlan emlékű szerepet biztosított a ,,kalotaszegi ezermester"-nek, ahogy már hosszú élete derekán megtisztelték.
27 éves, amikor 1912-ben, már diplomás építőművészként részt vesz az Állatkert pavilonjainak építésében. Akkor már az irodalom jó fülű értői tudomásul vették, hogy három évvel azelőtt (1909-ben) ,,Átila királról ének" című, ódon nyelvi ízekkel teljes, kitűnően verselt krónikás epikájával sajátosan egyéni költői hangot ütött meg az urait kereső új magyar költészetben. És világtörténelmi korszakok váltották egymást, mire a kilencvenedik életévén is túllépett mester ,,Kalotaszegi krónika" címen összefoglalt hét kisebb-nagyobb művével jelezte, hogy kilencvenéves korában sem gyengült sem éles elméje, se gyönyörűséget keltő stílusa. 94 évet élt jó egészségben, sose lankadó munkakedvvel és munkaerővel. Amihez nyúlt, ott szépet és hasznosat alkotott, összhangot és feladattudatot adott mindenkinek, aki akár személyesen ismerhette, akár írott műveiben, festett és rajzolt képeiben gyönyörködött, akár emberi-állampolgári magatartásából nyert újabb erőt az oly sok gondú, gyűlölködésektől fertőzött Közép-Európában.


Varjúvár
images

Állatkert
 

szancuska

Új tag
A segítségeteket kérném .. mert elöadás kell tartsak valamilyen jeles évfordulóról.. ami decemberben volt... tudtok segiteni ???
elöre is köszi ...!
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
A segítségeteket kérném .. mert elöadás kell tartsak valamilyen jeles évfordulóról.. ami decemberben volt... tudtok segiteni ???
elöre is köszi ...!

Szia!

Van egy pár jeles évfordulónk, de lehetséges, hogy canadaira gondolsz;)
Azért kicsit körbeirhatnád, mikor is lenne az az előadás?
Üdv.
 
Oldal tetejére