Hírek Íme egy „gyönyörű kilátást és fotó-pontot kínáló”, nagyjából ötven centis „panoráma-sétány” potom 217 millióért

„Na, itt a legújabb FÉL MÉTERES KILÁTÓ 217 MILLIÓÉRT, Tihany mellett, Örvényesen. A változatosság kedvéért ez egy »nádkorona« sétány, bár a zavaró nádkoronát itt is gondosan kiirtották” – így kezdi legfrissebb Facebook-posztját Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő.

A politikust egy, részben a 444 korábbi cikkére hivatkozó levélben hívták a Balaton-parti településre, hogy megtekintse az Aktív turisztikai fejlesztés Örvényesen - stég, sétány és pihenőhely kialakítása projekt eredményét (már ha eredményről van szó: a Hadházy által posztolt egyik fotó szerint ez még építési terület, másrészt a beruházás adatlapja szerint a munkálatokat tavaly decemberig be kellett fejezni, ráadásul a 217 388 700 forintos támogatás utolsó részletét is folyósították már 2022. május 19-én).

Hadházy szerint az egész beruházás „pont olyan tökéletesen értelmetlen, mint amilyennek látszik, hiszen egyrészt a néhány méterre fekvő strandról ugyanilyen tökéletes a kilátás Tihanyra. Másrészt a nádast meg éppen megszüntetik azzal, hogy a »kilátó« másik oldalán meglevő, eddig a nádasban megbújó csónakkikötőt kiviszik a partig”. A politikus posztjában látható fotókon valóban nem jön át az a dicsőbb és boldogabb jövő vetett hitet tükröző megoldás, amit a beruházás leírása sejtet.

Hogy a lehangolónak tűnő képeken mit látunk? Idézünk a projekt adatlapjáról néhány szívet melengető gondolatot:

  • „projektünk fő elemét a biztonságos horgászturisztikai kikötőstég és egy panorámasétány adja”;
  • „a területen élő mocsári csorbóka (Sonchus palustris) védett növény élőhelyét tiszteletben tartó fejlesztés új turisztikai attrakcióként szolgáló, egy lábakon álló, gyönyörű kilátást és fotó-pontot kínáló sétány jön létre a fejlesztés keretein belül”;
  • „a lakosság életminőségének javítása mellett turisták napi költését is növeli a magas szintű környezet”.

De nagyon fontos az is, hogy „a strandot keletről határoló, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park védett területei közé tartozó, összefüggő természetes élőhelyet jelentő nádasba” korábban horgászati céllal használt bejárót megszüntették, és „a stég fejlesztése a strand keleti oldalán, a beruházással érintett területen valósul meg. Így a helyszínre érkező horgászok széles és biztonságos, az Európai Unió szabványainak megfelelő, az idősebb korú horgászok számára is kényelmesen használható, 150 centiméter széles stégen juthatnak el a csónakjaikhoz”. Ráadásul a védett területnek számító nádassal sincs több gond, annak egy részét ugyanis, ahogy Hadházy írja, és a fotókon is látható, kivágták (hogy csak átmenetileg, az elvileg decemberben befejeződött munkálatok végéig vagy sem, azt nem tudni).

Haász János

1710421025536.jpeg
 
Csatolás megtekintése 1987681

Radnóti.jpg
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,989
Tagok
615,984
Legújabb tagunk
Dfanni99
Oldal tetejére