Örökre leálltak a nyomdák Kanada legnagyobb francia napilapjánál

Ma jelenik meg utoljára a La Presse című montreáli napilap nyomtatott formában, amiután úgy döntöttek, hogy ezentúl kizárólag digitális kiadásban jelentetnek meg cikkeket. A nyomtatott lap 264 ezer példányban kelt el, ugyanakkor egyre csökkent a hirdetők száma.

A La Presse már 2016-ban felfüggesztette a hétköznapi nyomtatott számokat, így már csak szombaton jelent meg papír formában az újság kibővített száma. Az Új Évben pedig már ilyen se lesz, azonban honlapjukon és egy külön tablet kiadáson keresztül bárki ingyen hozzáférhet a laphoz.

A La Presse felelős szerkesztője – Éric Trottier – elmondta: a szerkesztőség legtöbb munkatársa harmincvalahány éves és közülük egy se fizetett elő nyomtatott napilapokra. “Szerintem elődeink remek ötletnek tartanák mostani tervünket”–mondta Trottier, aki szerint így több lehetőségük lesz fejleszteni a lap online és digitális felületeit. Trottier “egy új kalandnak” nevezte az irányt.



A La Presse először 1884-ben jelent meg és akkoriban alapvetően konzervatív beállítottságú politikai lap volt, amelyet William-Edmond Blumhart hozott létre. A lapot azonban Trefflé Berthiaume keltette életre igazán, aki a korai huszadik századi olvasók igényeinek felelt meg az által, hogy szenzációs szalagcímeket használt, közösségi és helyi hírekre fókuszált, illetve karikatúrák és képregények is helyet kaptak.

Összesen 49 állás szűnik meg a La Presse szerkesztőségében a nyomtatott lap kimúlása miatt. Korábban már 158 állás szűnt meg, amikor lezárult a napi megjelenés korszaka.

Jelenleg 270 ezren olvassák a La Presse-t digitális formában és egy átlagos olvasó negyven percet szentel a lapra minden nap. Ma 235-en dolgoznak a montreáli szerkesztőségben.



Trottier szerint az óvév vízválasztó volt sokak számára a nyugati világban, hiszen láthattuk, hogy mennyire fontos az, hogy legyen biztos alapokra épülő, minőségi újságírás. Éppen ezért szerinte jó okunk van optimizmusra, még akkor is ha a nyomtatott lap kihalásával lezárult egy korszak.

Montreálban még két komoly közéleti nyomtatott napilap létezik: angol nyelven a The Gazette, amely 116 ezer példányban jelenik meg hétköznap, szombaton pedig 133 ezer példányban, illetve a francia nyelvű Le Devoir 30 ezer példányban.
 
Hm..leáll a nyomda...megakarják változtatni a himnuszuk szövegét,,,zajlik az élet Kanadában...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,225
Tagok
615,933
Legújabb tagunk
Infraredffm
Oldal tetejére