Ötletek, módszerek tanuláshoz, tanításhoz, neveléshez, alap,- közép-és felsőfokon
- Téma inditó lapappilon
- Kezdés dátuma
- Státusza
Köszönöm az infókat, én most kezdem ezt a rendszert és minden gyakorlattal kapcsolatos dolog jól jön. A naplóban nem alulra kerülnek a szabadidők? Hogy oldjátok meg a gyakorlatban pl. a hangos olv. ill. a verstanulást az önálló tanuláskor? Milyen plussz dolgokat vettetek be az órarendbe a kötelező tárgyakon kívül?
Igen....ez nagyon jó ötlet lenne!
Kíváncsi volnék más, hogyan szervezi meg a napját....ha...a csoprt létszáma 27fő...ők 6 évesek...egyedül van felnőtt benn a délelőtt folyamán...integráció, kompetencia...hm....hogyan!!??
Vagy már nem is vagyok alkalmas a pályára.....????
Útmutató mesemondók, pedagógusok és minden népmesekedvelő számára.
A MESE ÉS A MESEMONDÓ KIVÁLASZTÁSA
Tanuljunk meg mesét hallgatni!
Minden népmesével kapcsolatos foglalkozás kiindulópontja az alapszabály, mely szerint: a mese az élőszó művészete. Ezt a műfajt nemcsak olvasmányként kell tanítani! Merjünk mesét mondani és mesét mondatni a gyerekekkel! De mesét hallgatni is meg kell tanítani az embereket, nemcsak mesét mondani. A hagyományos köz össégekben is voltak passzív és aktív őrzői a nép meséknek. Az előbbiek ismerték a mese cselekményét, el is tudták mondani, de előadásuk nem nyújtott olyan élményt sem a közönségüknek, sem önmaguknak, hogy egy-egy közösség mesemondóivá válhattak volna. A hagyományos mesemondási alkalmakkor viszont elengedhetetlen volt a szerepük. Ők hívták életre a mesemondást, sőt figyelmükkel és közbeszólásaikkal irányították is, hatottak a mesemondó meseválasztására, a történetek egymást követő sorrendjére. A mesemondásra nem vállalkozó gyerekekből próbáljunk tehát passzív meseőrzőket formálni! A mesemondásra vállalkozókkal viszont ne négyszemközt: mindig hallgatóság előtt meséltessünk!
Csak az meséljen, aki szereti és élvezi a mesemondást!
A hagyományos közösségek aktív meseőrzői, a "mesélő ember" típusához tartozók ma is megtalálhatók. Ők azok, akiknek mindig van hallgatóságuk, akik az élet mindennapi mozzanatait képesek úgy előadni, hogy előadásukban élvezhető, emlékezetes történetekké szerveződnek, amíg mások előadásában csupán unalmasnak tűnő sztorik maradnak.
Lehetőleg tájegységünk mesekincséből válasszunk mesét!
A mesemondásra vállalkozók, ha lehetséges, saját gyűjtésű népmesét meséljenek. Ebben az esetben a mese eredeti elmondójától próbálják elsajátítani a "mesebeszéd" jellemzőit. Ha erre nincs mód, akkor kezdődhet a könyvtári - vagy adattári - kutatómunka!
Mindenki találhat magához illő mesét!
A mesélő adottságai - életkora, egyénisége, ízlése - határozzák meg a mese kiválasztását, és ne a pedagógus, a felkészítő elképzelései! A pedagógus feladata a megfelelő műfaj és szöveg ajánlása. A gyerekek életkora és neme meghatározza a mese műfajának, és ebből adódóan terjedelmének a megválasztását - egy óvodás például szívesen mond rövid állatmeséket vagy hazugságmeséket, általános iskolás lányok már hosszabb tündérmesék vagy novellamesék elmondására is vállalkoznak, míg a fiúk ugyanebben a korosztályban inkább a tréfás meséket szeretik. A hagyományos mesemondók közül például a katonaviselt férfiak körében kedvelt volt a trufa, a tündérmese, viszont a legtöbb asszony szívesen hallott és mesélt női sorsot megjelenítő mesetípusokat.
Az életkor és a nem mellett a mesemondó egyénisége is sokat segíthet abban, hogy rátaláljon a megfelelő mesére. Van, aki szórakoztatni, felvidítani akar másokat, ezért leggyakrabban tréfás meséket mond, van, aki a szép tündérmesén elérzékenyül, és mesemondásával azt a h atást kívánja elérni, hogy környezete is megismerje, átélje ugyanazt a mesei világot.
A MESEMONDÁS TANULÁSA ÉS TANÍTÁSA
Ismerjünk és ismertessünk meg minél több publikált és lejegyzett meseszöveget, hangzó-, valamint - lehetőség szerint - videó- és fotóanyagot!
Sok-sok mese meghallgatásával ismerhetők meg csak a mese szabályai olyannyira, hogy utána a mesemondás könnyen és jól menjen. Meséljünk, és ne olvassunk! A környezetükben lévő hagyományos mesemondó meghívásával, filmfelvétel megtekintésével és hangszalag meghallgatásával pótolhatjuk azt a tanulási időt, amely a hagyományos közösségekben sokszor évtizedekig tartott. A hagyományos mesemondók többnyire gyerekkoruktól felnőttkorukig csak mesehallgatók voltak. Ez idő alatt tanulták meg a mese mondás mesterségét.
A mesemondás nem prózamondás!
A mese szabályait tiszteletben tartva bánjunk szabadon a mese szövegével! Mivel egy mese népköltészeti alkotás és nem egyéni szerzői joggal védett irodalmi mű, nem kell törekednünk a szó szerinti szöveghűségre. Figyeljünk inkább a történet, a mesei logika és a mesei szófordulatok hűséges visszaadására! Fontos például az, hogy legyen mesekezdő és mesezáró formula, de ezeket nem kötelező mindig azonos meséhez ragasztani! Tehát ne az egész szöveget tanuljuk meg, hanem mindenekelőtt a mesei neveket, a szereplők párbeszédeit és a szövegben szereplő mesei formulákat, hiszen ezek a mese szövegének fő pillérei. A szüzsé, a mesei szerkezet szabályai, a mesemondás logikája, az ismert mesei formulák és a mesemondó adottságai hozzák létre a meseváltozatokat, nem a szolgai másolatok.
Van-e címe a népmeséknek?
A népmeséknek - a szépirodalmi művekhez mérve - általában nincs címük. Ha publikált gyűjtésből, gyűjteményből választunk mesét, akkor se használjuk a gyűjtő-szerkesztő által adott címet! Inkább kövessük a hagyományos mesemondók által alkalmazott, a mesecímet helyettesítő bevezetőszavakat: "Most mondok egyet a szegényember fiáról. . ." vagy "Elmondom az Árgyélust!" stb. Ezek az egy-egy mesét jelölő kezdőmondatok, ha nem is hasonlí tanak az általunk megszokott címekhez, mégis akként funkcionáltak. Általában állandóak voltak, mindig ugyanazt a mesét jelölték.
Mindig az egész mesét mondjuk, mondassuk el! A mese kerek egész, nem szabdalható szét!
A népmeséket nem lehet "feldarabolni" , ha nincs idő hosszabb mesére, vagy olyan kisgyereknek kell szöveget választani, aki még nem képes memorizálni terjedelmesebb szövegeke t, inkább rövidebb tréfás vagy hazugságmesét, illetve rövidebb variánsokat válasszunk, esetleg egy típuskombináció olyan részét, amely önmagában is megáll.
Merjünk nyelvjárást használni!
De csakis saját, illetve a sajátunknak érzett nyelvjárást!
Nem lehet természetes, tehát nem lehet elfogadható - és a mesemondóversenyek zsűrije nem is értékeli -, ha például egy palóc gyereknek "betanítják" egy-két szöveg erejéig a szegedi nyelvjárást. Ellenkezőleg, az ö- ző nyelvjárásban felvett vagy leírt mesét egy palóc beszélő a neki természetes, enyhébben vagy erősebben érződő palóc nyelvjárásban mondja el, mint ahogyan a hagyományos mesemondók is a saját nyelvjárásukba áttéve építették be mesekészletükbe a más nyelvjárásban hallott szövegeket.
Akik (regionális) köznyelvet beszélnek, úgy is meséljenek! Olyan nyelvjárási jelenségeket nyugodtan hagyjanak benne a szövegben, amelyek a környezetükre jellemzőek, természetesen hatnak, de ne próbálják magukra erőltetni egy számukra idegen, vagy már generációk óta elhagyott nyelv járás sajátosságait. Így például aki azt olvassa vagy hallja, hogy "Möntek, möntek, möndögéltek. . .", de erre nehezen áll rá a szája, az nyugodtan ejtse így: "Mentek, mentek, mendegéltek.. .". Figyelembe veendő a mese kiválasztásánál a (regionális) köznyelvet beszélők között az is, hogy a mesemondó családja milyen nyelvjárást ismer vagy használ. Ugyanis egy jellegzetes nyelvjárással rendelkező tájegységről elköltözött család, amely már köznyelvet beszélő környezetben él, még több nemzedéken át is képes konzerválni azt a nyelvjárást, amely származási vidékére jellemző volt. Tehát a mesemondó saját szülei, nagyszülei szájából hitelesebben tanulhatja "vissza" a nyelvjárást, mintha egy magnószalag vagy egy jó szándékú, de esetleg más nyelvjárási háttérrel rendelkező tanító segítségével tenné.
A mesélőmodor legyen természetes, de kifejező!
A nyelven kívüli hatáskeltő eszközök ismerete és helyes használata nagyon fontos. A hanghordozás, a hangszín legyen természetes, a mese menetéhez alkalmazkodó. A hagyományos mesemondók a párbeszédes részeknél általában csak mértékkel jelezték a hangszínváltással, hogy férfi vagy nő, öreg vagy fiatal szólal meg. Időnként egyes szereplők jellembeli tulajdonságait is hangsúlyossá tették: a boszorkány sipítozott, az öreg király csen desen, komolyan szólt, a királykisasszony kedves hangon, a szolga ravaszkodva, a pap női hangon, a cigány "cigányosan" beszélt. A hangszínváltásoknál nagyon kell ügyelni a mértéktartásra!
A mesemondó színpadi előadáskor is természetes testhelyzetben mondja el a mesét. A hagyományos mesemondók általában ülve meséltek, viszont a tartalomhoz igazodva egyes részeknél felálltak és eljátszottak egyes mozdulatokat. Ülő helyzetben is gesztikuláltak. Ilyenkor az arckifejezésük, fej-, kéz-, láb- és testmozgásuk követte a mese eseményeit, segítve a mondanivaló hangsúlyozását, a cselekmény érzelmi aláfestését. Egy mesén belül ugyanazok a kézmozdulatok időnként, adott szövegformulák újbóli előfordulásával megismétlődnek. Ugyanez a helyzet tapasztalható néhány tárgy, személy, jelző szövegbeli ismétlődésekor.
A (választékos) töltelékszavaknak is van funkciójuk!
Nem kell automatikusan kiiktatni a mesélésből egyes tölte lékszavakat (például no, hát), illetve az ezeket követő szünetet, mert ezek pihentetőül hatnak, és a mesemondó az idő nyerés alatt átgondolhatja a következő mesei részt. Amikor az esemény felgyorsul, és a cselekmény pergővé válik, azt az előadói stílus is követi, s mind ritkábban fordulnak elő a szünet fent említett fajtái.
A tévesztés, a memóriazavar áthidalása
Ha gyakorlatlan mesemondó kerül nagyobb hallgatóság elé, a lámpaláz vagy a pillanatnyi memóriazavar miatt előfordulhat, hogy megakad a mesélésben, eltéveszt egy fordulatot, előbbre hoz egy későbbi eseményt, nem tartja be a hármas ismétlődés "szabályát" stb. Ezek természetes tévesztések, de ha nem "belülről", a szüzsé felől kiindulva, hanem szó szerint tanulta be a szöveget, kínos helyzetbe kerülhet, nem tud továbblépni, a bekezdést, esetleg az egész mesét újra kell kezdenie. Természetesen a hagyományos mesélés során is előfordult tévesztés, ilyenkor a mesélő nyugodtan elgondolkodott egy pillanatra, kijavította magát, a kihagyott részt elmondta, valaho gy így kezdve: "El is felejtettem, előbb még a hídhoz ment a...", "De még ezek előtt. . ." - majd újra felvette a megakadás előtti "fonalat", valahogy így: "De hogy szavamat ne felejtsem. . .", "Hogy egyik szavamat a másikba öltsem. . .". Alkalmazzuk nyugo dtan ezeket a formulákat!
Szabad kommunikálni a közönséggel!
A szó szerinti betanulás egyik hátránya az, hogy megöli a mesélést élővé tevő rögtönző elemeket. Hiszen a jó mesemondó olykor improvizál is, ilyenkor beépíti a körülötte zajló eseményeket, meséjé be szövi a környezetében előforduló személyeket, tárgyakat, még a hangokat, fényeket is. Kommunikálni próbál a környezetével, "kiszól" a meséből. A mesemondást ugyanis a hallgatóság figyelme is befolyásolja. A hagyományos mesemondóknál a hallgatósággal való ilyetén kapcsolatteremtéssel, a mesében szereplő dolgok sajátságos, mesén kívüli hangsúlyozásával gyakran találkozhatunk. Más típusú, a mese menetétől független az a kiszólási forma, mikor a mesemondó a mesemondást - pillanatokra - megszakítva reagál a körülötte levő dolgok valamelyikére, például tüsszentésre. Az ilyenfajta közönséghez szólásnak, kapcsolatteremtésnek is helye van a közösségi vagy színpadi mesemondásban.
A MESE ÉS A MESEMONDÓ KIVÁLASZTÁSA
Tanuljunk meg mesét hallgatni!
Minden népmesével kapcsolatos foglalkozás kiindulópontja az alapszabály, mely szerint: a mese az élőszó művészete. Ezt a műfajt nemcsak olvasmányként kell tanítani! Merjünk mesét mondani és mesét mondatni a gyerekekkel! De mesét hallgatni is meg kell tanítani az embereket, nemcsak mesét mondani. A hagyományos köz össégekben is voltak passzív és aktív őrzői a nép meséknek. Az előbbiek ismerték a mese cselekményét, el is tudták mondani, de előadásuk nem nyújtott olyan élményt sem a közönségüknek, sem önmaguknak, hogy egy-egy közösség mesemondóivá válhattak volna. A hagyományos mesemondási alkalmakkor viszont elengedhetetlen volt a szerepük. Ők hívták életre a mesemondást, sőt figyelmükkel és közbeszólásaikkal irányították is, hatottak a mesemondó meseválasztására, a történetek egymást követő sorrendjére. A mesemondásra nem vállalkozó gyerekekből próbáljunk tehát passzív meseőrzőket formálni! A mesemondásra vállalkozókkal viszont ne négyszemközt: mindig hallgatóság előtt meséltessünk!
Csak az meséljen, aki szereti és élvezi a mesemondást!
A hagyományos közösségek aktív meseőrzői, a "mesélő ember" típusához tartozók ma is megtalálhatók. Ők azok, akiknek mindig van hallgatóságuk, akik az élet mindennapi mozzanatait képesek úgy előadni, hogy előadásukban élvezhető, emlékezetes történetekké szerveződnek, amíg mások előadásában csupán unalmasnak tűnő sztorik maradnak.
Lehetőleg tájegységünk mesekincséből válasszunk mesét!
A mesemondásra vállalkozók, ha lehetséges, saját gyűjtésű népmesét meséljenek. Ebben az esetben a mese eredeti elmondójától próbálják elsajátítani a "mesebeszéd" jellemzőit. Ha erre nincs mód, akkor kezdődhet a könyvtári - vagy adattári - kutatómunka!
Mindenki találhat magához illő mesét!
A mesélő adottságai - életkora, egyénisége, ízlése - határozzák meg a mese kiválasztását, és ne a pedagógus, a felkészítő elképzelései! A pedagógus feladata a megfelelő műfaj és szöveg ajánlása. A gyerekek életkora és neme meghatározza a mese műfajának, és ebből adódóan terjedelmének a megválasztását - egy óvodás például szívesen mond rövid állatmeséket vagy hazugságmeséket, általános iskolás lányok már hosszabb tündérmesék vagy novellamesék elmondására is vállalkoznak, míg a fiúk ugyanebben a korosztályban inkább a tréfás meséket szeretik. A hagyományos mesemondók közül például a katonaviselt férfiak körében kedvelt volt a trufa, a tündérmese, viszont a legtöbb asszony szívesen hallott és mesélt női sorsot megjelenítő mesetípusokat.
Az életkor és a nem mellett a mesemondó egyénisége is sokat segíthet abban, hogy rátaláljon a megfelelő mesére. Van, aki szórakoztatni, felvidítani akar másokat, ezért leggyakrabban tréfás meséket mond, van, aki a szép tündérmesén elérzékenyül, és mesemondásával azt a h atást kívánja elérni, hogy környezete is megismerje, átélje ugyanazt a mesei világot.
A MESEMONDÁS TANULÁSA ÉS TANÍTÁSA
Ismerjünk és ismertessünk meg minél több publikált és lejegyzett meseszöveget, hangzó-, valamint - lehetőség szerint - videó- és fotóanyagot!
Sok-sok mese meghallgatásával ismerhetők meg csak a mese szabályai olyannyira, hogy utána a mesemondás könnyen és jól menjen. Meséljünk, és ne olvassunk! A környezetükben lévő hagyományos mesemondó meghívásával, filmfelvétel megtekintésével és hangszalag meghallgatásával pótolhatjuk azt a tanulási időt, amely a hagyományos közösségekben sokszor évtizedekig tartott. A hagyományos mesemondók többnyire gyerekkoruktól felnőttkorukig csak mesehallgatók voltak. Ez idő alatt tanulták meg a mese mondás mesterségét.
A mesemondás nem prózamondás!
A mese szabályait tiszteletben tartva bánjunk szabadon a mese szövegével! Mivel egy mese népköltészeti alkotás és nem egyéni szerzői joggal védett irodalmi mű, nem kell törekednünk a szó szerinti szöveghűségre. Figyeljünk inkább a történet, a mesei logika és a mesei szófordulatok hűséges visszaadására! Fontos például az, hogy legyen mesekezdő és mesezáró formula, de ezeket nem kötelező mindig azonos meséhez ragasztani! Tehát ne az egész szöveget tanuljuk meg, hanem mindenekelőtt a mesei neveket, a szereplők párbeszédeit és a szövegben szereplő mesei formulákat, hiszen ezek a mese szövegének fő pillérei. A szüzsé, a mesei szerkezet szabályai, a mesemondás logikája, az ismert mesei formulák és a mesemondó adottságai hozzák létre a meseváltozatokat, nem a szolgai másolatok.
Van-e címe a népmeséknek?
A népmeséknek - a szépirodalmi művekhez mérve - általában nincs címük. Ha publikált gyűjtésből, gyűjteményből választunk mesét, akkor se használjuk a gyűjtő-szerkesztő által adott címet! Inkább kövessük a hagyományos mesemondók által alkalmazott, a mesecímet helyettesítő bevezetőszavakat: "Most mondok egyet a szegényember fiáról. . ." vagy "Elmondom az Árgyélust!" stb. Ezek az egy-egy mesét jelölő kezdőmondatok, ha nem is hasonlí tanak az általunk megszokott címekhez, mégis akként funkcionáltak. Általában állandóak voltak, mindig ugyanazt a mesét jelölték.
Mindig az egész mesét mondjuk, mondassuk el! A mese kerek egész, nem szabdalható szét!
A népmeséket nem lehet "feldarabolni" , ha nincs idő hosszabb mesére, vagy olyan kisgyereknek kell szöveget választani, aki még nem képes memorizálni terjedelmesebb szövegeke t, inkább rövidebb tréfás vagy hazugságmesét, illetve rövidebb variánsokat válasszunk, esetleg egy típuskombináció olyan részét, amely önmagában is megáll.
Merjünk nyelvjárást használni!
De csakis saját, illetve a sajátunknak érzett nyelvjárást!
Nem lehet természetes, tehát nem lehet elfogadható - és a mesemondóversenyek zsűrije nem is értékeli -, ha például egy palóc gyereknek "betanítják" egy-két szöveg erejéig a szegedi nyelvjárást. Ellenkezőleg, az ö- ző nyelvjárásban felvett vagy leírt mesét egy palóc beszélő a neki természetes, enyhébben vagy erősebben érződő palóc nyelvjárásban mondja el, mint ahogyan a hagyományos mesemondók is a saját nyelvjárásukba áttéve építették be mesekészletükbe a más nyelvjárásban hallott szövegeket.
Akik (regionális) köznyelvet beszélnek, úgy is meséljenek! Olyan nyelvjárási jelenségeket nyugodtan hagyjanak benne a szövegben, amelyek a környezetükre jellemzőek, természetesen hatnak, de ne próbálják magukra erőltetni egy számukra idegen, vagy már generációk óta elhagyott nyelv járás sajátosságait. Így például aki azt olvassa vagy hallja, hogy "Möntek, möntek, möndögéltek. . .", de erre nehezen áll rá a szája, az nyugodtan ejtse így: "Mentek, mentek, mendegéltek.. .". Figyelembe veendő a mese kiválasztásánál a (regionális) köznyelvet beszélők között az is, hogy a mesemondó családja milyen nyelvjárást ismer vagy használ. Ugyanis egy jellegzetes nyelvjárással rendelkező tájegységről elköltözött család, amely már köznyelvet beszélő környezetben él, még több nemzedéken át is képes konzerválni azt a nyelvjárást, amely származási vidékére jellemző volt. Tehát a mesemondó saját szülei, nagyszülei szájából hitelesebben tanulhatja "vissza" a nyelvjárást, mintha egy magnószalag vagy egy jó szándékú, de esetleg más nyelvjárási háttérrel rendelkező tanító segítségével tenné.
A mesélőmodor legyen természetes, de kifejező!
A nyelven kívüli hatáskeltő eszközök ismerete és helyes használata nagyon fontos. A hanghordozás, a hangszín legyen természetes, a mese menetéhez alkalmazkodó. A hagyományos mesemondók a párbeszédes részeknél általában csak mértékkel jelezték a hangszínváltással, hogy férfi vagy nő, öreg vagy fiatal szólal meg. Időnként egyes szereplők jellembeli tulajdonságait is hangsúlyossá tették: a boszorkány sipítozott, az öreg király csen desen, komolyan szólt, a királykisasszony kedves hangon, a szolga ravaszkodva, a pap női hangon, a cigány "cigányosan" beszélt. A hangszínváltásoknál nagyon kell ügyelni a mértéktartásra!
A mesemondó színpadi előadáskor is természetes testhelyzetben mondja el a mesét. A hagyományos mesemondók általában ülve meséltek, viszont a tartalomhoz igazodva egyes részeknél felálltak és eljátszottak egyes mozdulatokat. Ülő helyzetben is gesztikuláltak. Ilyenkor az arckifejezésük, fej-, kéz-, láb- és testmozgásuk követte a mese eseményeit, segítve a mondanivaló hangsúlyozását, a cselekmény érzelmi aláfestését. Egy mesén belül ugyanazok a kézmozdulatok időnként, adott szövegformulák újbóli előfordulásával megismétlődnek. Ugyanez a helyzet tapasztalható néhány tárgy, személy, jelző szövegbeli ismétlődésekor.
A (választékos) töltelékszavaknak is van funkciójuk!
Nem kell automatikusan kiiktatni a mesélésből egyes tölte lékszavakat (például no, hát), illetve az ezeket követő szünetet, mert ezek pihentetőül hatnak, és a mesemondó az idő nyerés alatt átgondolhatja a következő mesei részt. Amikor az esemény felgyorsul, és a cselekmény pergővé válik, azt az előadói stílus is követi, s mind ritkábban fordulnak elő a szünet fent említett fajtái.
A tévesztés, a memóriazavar áthidalása
Ha gyakorlatlan mesemondó kerül nagyobb hallgatóság elé, a lámpaláz vagy a pillanatnyi memóriazavar miatt előfordulhat, hogy megakad a mesélésben, eltéveszt egy fordulatot, előbbre hoz egy későbbi eseményt, nem tartja be a hármas ismétlődés "szabályát" stb. Ezek természetes tévesztések, de ha nem "belülről", a szüzsé felől kiindulva, hanem szó szerint tanulta be a szöveget, kínos helyzetbe kerülhet, nem tud továbblépni, a bekezdést, esetleg az egész mesét újra kell kezdenie. Természetesen a hagyományos mesélés során is előfordult tévesztés, ilyenkor a mesélő nyugodtan elgondolkodott egy pillanatra, kijavította magát, a kihagyott részt elmondta, valaho gy így kezdve: "El is felejtettem, előbb még a hídhoz ment a...", "De még ezek előtt. . ." - majd újra felvette a megakadás előtti "fonalat", valahogy így: "De hogy szavamat ne felejtsem. . .", "Hogy egyik szavamat a másikba öltsem. . .". Alkalmazzuk nyugo dtan ezeket a formulákat!
Szabad kommunikálni a közönséggel!
A szó szerinti betanulás egyik hátránya az, hogy megöli a mesélést élővé tevő rögtönző elemeket. Hiszen a jó mesemondó olykor improvizál is, ilyenkor beépíti a körülötte zajló eseményeket, meséjé be szövi a környezetében előforduló személyeket, tárgyakat, még a hangokat, fényeket is. Kommunikálni próbál a környezetével, "kiszól" a meséből. A mesemondást ugyanis a hallgatóság figyelme is befolyásolja. A hagyományos mesemondóknál a hallgatósággal való ilyetén kapcsolatteremtéssel, a mesében szereplő dolgok sajátságos, mesén kívüli hangsúlyozásával gyakran találkozhatunk. Más típusú, a mese menetétől független az a kiszólási forma, mikor a mesemondó a mesemondást - pillanatokra - megszakítva reagál a körülötte levő dolgok valamelyikére, például tüsszentésre. Az ilyenfajta közönséghez szólásnak, kapcsolatteremtésnek is helye van a közösségi vagy színpadi mesemondásban.
Kép-szókép egyeztetés
Egyéni és páros használatra. Lehet időre, versenyszerűen, szó-kép memoryként és egyéb variációkban használni.
Egyéni és páros használatra. Lehet időre, versenyszerűen, szó-kép memoryként és egyéb variációkban használni.
Gyermekeink biztonságosabb internetezéséért
[FONT="]Együtt a biztonságosabb internetezésért 
[/FONT]
[FONT="]
[/FONT]
[FONT="]Az internet világában ma már a legkisebbek is otthonosabban mozognak, mint a szüleik, de nem mindig képesek felmérni, milyen veszélyeket hordoznak a kibővült online közösségi, kapcsolatépítési és kommunikációs lehetőségek. A szülők előtt pedig többségében rejtve marad, milyen zaklatások érik vagy érhetik a weben bolyongó csemetéjüket. Miközben az ma már mindenki számára nyilvánvaló, hogy a játszótéren való játék és az utcai átkelés is veszélyes lehet, ha nem vagyunk körültekintőek, az még nem tudatosult teljes körűen, hogy a virtuális világban a gyerekek bárkivel és bármivel összetalálkozhatnak, ha elővigyázatlanok. Márpedig az online környezetben magasabb a kockázat, mivel többnyire nem tudhatjuk, hogy ténylegesen kivel kerülünk kapcsolatba és mennyire megbízható vagy ellenőrizetlen információkkal találjuk szembe magunkat. [/FONT]
[/FONT]
[FONT="]
[/FONT]
[FONT="]Az internet világában ma már a legkisebbek is otthonosabban mozognak, mint a szüleik, de nem mindig képesek felmérni, milyen veszélyeket hordoznak a kibővült online közösségi, kapcsolatépítési és kommunikációs lehetőségek. A szülők előtt pedig többségében rejtve marad, milyen zaklatások érik vagy érhetik a weben bolyongó csemetéjüket. Miközben az ma már mindenki számára nyilvánvaló, hogy a játszótéren való játék és az utcai átkelés is veszélyes lehet, ha nem vagyunk körültekintőek, az még nem tudatosult teljes körűen, hogy a virtuális világban a gyerekek bárkivel és bármivel összetalálkozhatnak, ha elővigyázatlanok. Márpedig az online környezetben magasabb a kockázat, mivel többnyire nem tudhatjuk, hogy ténylegesen kivel kerülünk kapcsolatba és mennyire megbízható vagy ellenőrizetlen információkkal találjuk szembe magunkat. [/FONT]
Ez a téma engem is érdekelne, ha kaptál választ, tudasd velem is, kérlek.
Az idei tanévnyitó elmúlt, de ha még nem találtál segítségre, megkeresem a hanganyagot; a kollégáim többsége dolgozott a Tolnainé -féle módszerrel; legfeljebb használjátok a következő évnyitón.
Ez az anyag megtalálható a Dr.Kovács Ferenc-Dr.Vidivszky Gábor szerkesztette Alapok c. kiadványban is.(Anonymus Alapítvány, 2000.)
Az idei tanévnyitó elmúlt, de ha még nem találtál segítségre, megkeresem a hanganyagot; a kollégáim többsége dolgozott a Tolnainé -féle módszerrel; legfeljebb használjátok a következő évnyitón.
sziasztok!
Ezt a könyvet keresném.Ha valakinek megvan töltse fel legyenszíves.köszi
Állapot és mozgásvizsgáló teszt
Lakatos Katalin, HRG, Budapest, 2005
Ez az anyag megtalálható a Dr.Kovács Ferenc-Dr.Vidivszky Gábor szerkesztette Alapok c. kiadványban is.(Anonymus Alapítvány, 2000.)
Kedves Mamoncsi!
Nekem ezek vannak, remélem valamelyik megfelel számodra
Vagy bárki számára
Nekem ezek vannak, remélem valamelyik megfelel számodra
Vagy bárki számára
- Státusza
Hasonló témák
